Szabolcsi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1919-01-05 / 1. szám

2 oldal. Jannár 4. sértéstől sem. Erőnk saját meggyőző­désünkből és igazságérzetünkből fakad és ha a szélsőségek kerülését hirdetjük is, egyben a kitartásban a végletekig megyünk. Klekner Karoly. Toborozó. Az uj esztendőben uj zászlót bon­tott a Szabolcsi Hírlap uj színekkel a régi színek helyeit, uj zászlőhordozók- kal, torradalmi uj eszmékkel. Az ok­tóberi torradalom országot rengető, kor­szakot nyitó, tisztitó vihara megújho­dást, megtisztulást vitt be a napi saj­tóba is, feloldotta gyűlölt bilincsei alól, szabaddá tette a papirt, melynek hasáb­jait a cenzúra fehér szégyenfoltját nem óktelenítik el többé. A régi rendszer megbocsájthatatlan örökre átkozott bű­nével, hogy nem tudja, vagy inkább, hogy nem akarta a háború őrületétől megkímélni, majd megváltani ezt az or­szágot, — egyik napról a másikra si­ralmasan összerogyott és romélhetőleg végérvényesen kimúlt. Helyébe a íorra- dalom uj korszakot kezdett uj emberek­kel, akiknek tiszta a ieikiismeröte, ön­zetlenül magyar a szive és tiszta kéz­zel foghatnak hozzá az ország kátyúba rekedt szekerének kiemeléséhez. A há­ború összeomlásával egy egészen uj társadalmi berendezkedés lehetősége adatott meg amelyben vezető szerep jut a munka, az alkotó és teremtő munka hivatottjainak. „Bókét teremteni kifelé, — a demokráciát és az munkát megszervezni befelé“ — ez most a legsürgősebb teendő. Az uj társadalmi berendezkedés kiépítésében vállal dolgozó munkás sze­repet az uj Szabolcsi Hírlap és ehhez kór munkás társakat. Nem néz többet visszafelé, nem kutatja a múltak bűneit hanem bízva egy szebb jövőbe, tekin­tetét előre \ éti és a jövő bizonytalan, chaotikusan sötét látóhatárát a forra­dalmi nap sugarai mellett vizsgálja. Szomorúságba esett szép magyar ■ földünk, szomorúságba eset jaj szép magyarságunk összetartásra egyetér­tésre int. Ha mi nem fogunk össze, akik még együtt, csonkitatlanui marad- i tunk, ha mi nem tudunk összeforrni bus magyar árvaságunkban; még a remé­nyét is elveszítik erőszakosan elszakí­tott édes véreink annak, hogy segíteni togunk rajtuk, hogy valaha is találko­zunk. Félre minden osztály, párt, laji, felekezeti külömbséggel, ami eddig el­választott benünket és egymás eilen .uszított a közös haza rovására! Ne vagdossuk egymáshoz őseinket, ne ku­tassuk egymás jussát a magyarsághoz, ne tegyünk különbséget Isten és Isten között, — hanem legyünk megértő, szerető testvérek, legyünk egyek egyért legyünk már egyszer végre igazán ma­gyarok és csak magyarok, ne többek ! Ezért bont zászlót az uj Szabolcsi Hírlap, ozórt kéri a szabolcsi magyarok tömörülését lobogója alá. Dr. Walter Géza. Magyarország területi épsége. Isten kalapjának bokrétájából alat­tomos ellenségeink ki akarják tépni a legszebb, legillatosabb virágokat. Ma­gyarország szerves egységét megakarja bontani külső és belső ellenségeink ha* talmas áradata. Erőszakos’ kezekkel le akarják szaggatni Magyarország szent testéről a természetes védő páncélzatot; meg akarnak íosztani minket gyönyörű I Kárpátaink hatalmasan védő hegytömb- ! jeitől. Darabokra akarnak minket szag­gatni, életünk gyökereit akarják elvágni, létezésünket akarják lehetetlenné tenni. Részecskékre akarják vagdalni az or­szág testét s az ország népét is. El a- karják választani a testvért-testvórétől, barátot barátjától, szülőt gyermekétől, 100Ö éven át jóban-roszban együtt küz­dött egyik testvórnópet a másiktól, sót el akarják választani a magyart a ma­gyartól. A részekre szaggatás hazánk fej­lődését, sőt fonnmaradhatását nemcsaic pclitikailag, hanem gazdaságilag is lehe­ti tlennó teszi, a magyar kultúra fennáll- hatását teszi kérdésessé, sőt a magyar nép létalapját támadja meg. Tulcsigázott reményű, politikai láz- | álmoktól felhevüit, erőszakosan íelizga- j tott, alacsony kultúrájú népek, akik meg­hunyászkodva lapultuk akkor, amikor villogott a kard a magyar kézben a ha­za szent védelmében, most elérkezett­nek látják az időt arra, hogy édes ha­zánkat vad tatárhorda módjára dara­bokra tépjék akkor, amikor a magyar kezében csak egyetlenegy, de minden­nél erősebb és maradandóbb tegyver csillog: az igazság magyaros fegyvere. Ellenségeink jogosulatlan, erőszakos és vószthozó, robbantó törekvéseivel szemben a haza minden egyes polgárá­nak, minden egyes tagjának nemzetiség-, faj-, vallás-, nem- s társadalmi osztály- különbség- s politikai pártállásra való tekintet nélkül tömörülni kell egy zászló alatt ezzel a jelszóval: Magyarország Ä háború áldozata. A Szabolcsi Hírlap eredeti tárcája. Fordította: Fcrenczl latrán. (Szerencsétlen Iván álnév alá rejtőzködő kiváló orosz író még a világháború elölt a gyilkos orosz cenzúra miatt eredeti eszper­antó nyelven irta az alábbi tárcát. Szeren­csétlen Iván életkörülményei, irásmüvószete és Írói fejlődése nagyon hasonlít Gárdonyi Gézáéhoz.) A végenólküu, határtalan puszta — rajta magas fü, közte itt-ott nád, vadrózsa és teacserje ringatódzik — még aiszik. Ke­leten már rózsásodtk az ég, de a természet még mélyen pihen. A puszta virágai móhon szürcsöiik, a hideg harmalcseppeket. Szár­nyuk alá dugott fejjel hallgatnak a pacsir­ták a sürü fűben, amely itt-ott ^kegyetlenül letaposott, szótrodgyolt s valami különös, kocsonyás, veres iszappal fedett. A földön körüs-körüi szétszórt tárgyak fekete kontúr­jai. A hajnal homályában minden elmosódó. Az összetaposott fűben egy fiatal élet­erős ember feksíik. Szemei lezárva, — még alszik. Meglépett katonaruha rajta. Mellette, hever vérfoitos, átlyukasztott sapkája, pus­kája, széttört szuronya, szétszórt kartácsok, golyószilánkok és üres iszáfcja. Nyugtalanul alszik, teste görcsösm meg-meg rándul, tor­kából nóh i kimondhatatlan fájdalmak iszonyú hangjai törnek elő . .. Sebesült lehet (alóla vériszap p rosiik elő.) Szörnyű álom nehezül megkínzott lelkére, nem bir nyugodni. Harcról álmodik : .Tűz füst, ágyudörgós, golyósivitás, bombák robbanása, éles vezényszavak. Ü az ezred első sorában áll. Előttük — a mesz- szesógben — az ellenség tömött sorai. Han­gos kiáltások, szidalmaik mint távoló vissz­hang úgy zugnak feléjük a megerősített lö- vészáratokból. Valami megvillan a messzeségben, mel­lette elzug, majd találva ö3szerogy. Felébred, megremeg, a fájdalomlól fel­kiált és a megsebzett helyre nyúl, mintha az ellenséges golyó e pillanatban érte volna ót. * * * A szomszédságában alvó pacsirla fel­riadt a kiáltástól. Óvatosan felemelte a fejét, majd látva, hogy sehol semmi veszedelem, újra megnyugodott. Az álom folytatódott: ,Dól,., Forró uap ugarak égetik szomjúságtól eispedó tes­tét . . . Vizet 1 . . . Vizet !. . . torkából aka­ratlanul is felszakad a könyörgés. De senkise hallja mog az ott felejtett hős kiáltását, Valami zaj veri fel a levegő csendjét. A lépések zaja mind halihalóbbá . lesz. Ka- touák,,, ellenséges emberek közelednek, sobesülteket vezetnek .. . Legelöl két katona vezet egy idős tisztet, kinek karja van szót- rcncsolva, szürkü ó fejét az egyik katona vállára hajtva nyöszörög. Utána bajtár­sára támaszkodva némán vánszorog egy sovány, halványképü ifjú. Arca eltorzult a kínzó fájdalomtól: tarkóján nagy véres folt. .. Utánuk a nyomorékká vált hősök be­láthatatlan sora támolyog. Nóhtnyan közü­lük csendesen megadással, mások hangosan jajgatva átkozzák az egész világot és meleg könnyek folynak végig szenvedő arcukon. — Oh Istenem 1 Mennyi szerencsétlen s felesleges áldozat!... Mennyi kin, szenve­dés ! ... Meiaoyi vér!... mormogja, amint végigpillant sebesült társain. Vizet!. . . Vizet adjatok ! . . . kiált fel újra az égó szomjúságtól. Egy katona, ki hordágyéra visz egy sebesültet, megáll körül­néz és szemével kutat a haog irányában. Hozzá jó és ajkaihoz emel egy vízzel telt kulacsot, majd betakarja egy tépett köpeny­nyel ... Újra felriadt. Meg akarja köszöni a se­gélyére siető katoua jóságát, de jaj, nincs mellette senki. Körülnéz, s szomorúan tuda­tára ébred annak, hogy csak rossz, vi­gasztalan álom idézte fel a kínzó képeket. Remegő kézzel nyúl kulacsa után és kiisza a maradék meleg, bűzös vizet. A nap, amint

Next

/
Thumbnails
Contents