Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-24 / 12. szám
VI. évfolyam. Nyíregyháza, 1917. Március 24. — Szombat BLÓFIZlTÉSI ÁRA : Bgési érre 10 K Félévre 5 K Tanítóknak fóláron. Egyes siám ára 10 fillér. Főszerkesztő: id. Káiífiy András Felelős szerkesztő: Szalay Béla Megjelenik minden héten stem baton Szerkesztösóg-kiadéhiratal: Zrinyi-Ilona-ntea 3. Telefon 140 T xfwm*»»iwsMMBWwomiit A mammonismus. Ä háború előtt sok panasz, esett az ^arany borjú imádásáról. Őrölt táncot jártak körülötte, mások várták az uj Mózest, a ki isteni haragjában összezúzza a bálványt. De a modern sajtó, mely az emberek gyengéinek legyezgetésével hizott kövérre, nőtt nagyra, nem font lángoló ostort, hanem gyönyörűségesen behódolt a mammon- nak. Mikor kitört a pusztitó háború, azt vártuk, hogy az önzetlenség, a becsület egy csapásra uralomra jutnak, hogy a véres kard láttára a szegény és a gazdag testvérként állanak egymás mellé, a szeretet elapadt forrásai megnyílnak, az erények illatos, a társadalomnak gyümölcsöző virágai soha nem remélt virágzást érnek el. Sajnos a várt purifiká- ció, a remélt meyujulás, a beigért megigazulás az e- gész társadalomban nem állott be. Ä háborús áldozatkészség, a lemondás itt ott csodákat művelt, a szeletet itt-ott tárt karokkal fogadta a vérző katonát, özvegyét, árváját, a megrendült emberek szivéből kicsendült a hit, a vallás szépen kongó, bús harangszava, de ott és azokat, a kik a mammon szolgálatába állottak, legyenek keresztények vagy zsidók, a háború se tudta jobbakká tenni, sőt a pénzuralom, bár reális értékében veszített, még zsarnokibbá lett. Megáll a kritikai ész. Synthetisálja az eseményeket, keresi a morált, keresi a kivezető utat, fájdalmasan gondol a szomorú valóságra, hogy az emberiség egy nagy tömege a sorscsapások súlya alatt sem gondol a megtérésre, sőt dúsan kamatozó üzletnek tartja a párolgó vért. Hol az orvosság közerkölcseink szanálására ? kiált fel Änatole Leroy Beaulien.1) Semmi esetre sem az államibeavatkozásban, folytatja ő. Az etatismus csak fejleszti a mammonismust.. ’Ä törvény holt dolog . . . sem az állam, sem a törvény nem tudja begyógyítani a mi társadalmunk sebét. Ä gyógyulásnak mi belölünk, bensőnkből kí'l erednie, az erkölcsi megújulásból. Ä társadalmi baj erkölcsi, azt csak erkölcsi gyógyszerek javithatjákmeg Azért szükséges a belső reform.“ Ä nagy francia moralista, kit Le Play, Monía- lembert, Lacordaire, Lame- nais, Saint Simon szelleme ihletet, uj kori prófétákat, szenteket, nagy szellemeket óhajt a purifikáció nagy munkájához. ö maga is egy ilyen próféta, a ki a dolgokat sub specie aeternitatis, az örökké valóság szempontjából nézik.2) Izaiás és Dániel lelkületével hirdeti, hogy mindenki, tehát a kat- holikus, a protestáns, az orthodox térjen az evangélium szelleméhez, a hitnek, a kultúrának egyik forrásához, nem esve Tolstoi anarchistikus hu- manismusába, Joachim de Flore mysticismusába, hanem tisztelve a legfőbb tekintélyt munkálkodjék az igazság és a béke müvén. Egy uj próféta, egy uj' szent a mi korunkban ? ’) Le reqne del’ A pénzuralom ez. kötetében 1898 ®) Revue des deux mondes folyóirat 1913 évi számában írja ezt René Pinon. Hát nem múltak el e boldog nagy idők ? Ki hallgatná meg ugyan őt ? ha megjelennék a modern Ninive piacán Izaiás tüzes ajkaival, Jónás hamuval hintett fejével, a fiatal Dániel lángoló tekintetével. Ä tömeg kkeptikusan fogadná, lemosolyogná, futna a versenyre, a börzére. Igazi vox clamantis in deserto, pusztában kiáltó szó volna. Mi a teendő tehát ? Visszavonulni Pathmos szikláira, onnan átkot szórni a korrupt századra? Nem. Änatole Leroy Beaulien ezt nem teszi. Tevékeny élete nem hátrál meg az óriási nehézség előtt, hanem tovább dolgozik, fáradt, beteg teste vonaglik székében, lelke rajongva hisz a morális megújhodásban. Ä nagy akadémikus élete alkonyán hiszi feltámadni az igazság és a béke napját. Ma pedig minta ettől még messzebb volnánk. Ä mammon tisztelete óriásit nőtt, a világbéke angyalának rebbenését nem érezzük, a társadalmi béke és igazság országának eljövetele még távolabb van tőlünk. Reményünk azonban Isten, ki előtt semmi sem lehetetlen, kinek utai meg foghatatlanok. (Dr. Cs. L.) Elbeszélések. Az öregségről. XI. Folytatás September 13 és 14-én. Äkik tennap velünk nem tartottak,azok azAlexandriai nevezetességek romjait tekintették meg s ezek között azon helyet is, ahol a régi könytár állott, amelynek elpusztításával — legalább részben ártatlanul Ämu 'Mohammed vezérét vádolták,meg holott tudjuk, hogy az Julius Cäsar alatt lett martaléka egy nép lázadásnak. Ma mindnyájan edgyütt maradtunk s jókor reggel gyorsvonaton mentünk el Kairóba, amely város fejlődését a Nílus völgye gazdagságának és közvetlenül annak déltaja alatti fekvésének köszönheti. E város nevezetességeinek megtekintése után még a délutáni órákban egy nem régen kiépitet vasúti szárnyvonalon és a rendelkezésünkre álló Zeppelinrend- szerü aérobuszokon látogattuk meg a világhírű piramisokat. E léghajókon való utazás, eltekintve a folytonos zakatolás és bú- gástól, mint újság nagy élvezetet nyújtott mindnyájunknak. Az állandó napfényes idő is kedvezett, és mivel a hajó 300 méterné magasabbra soha sem emel kedett fel, egy pompás pa norama felett repültünk el különösen szép látvány tá rult elénk akkor, mikor kör ívben kerültük meg a Pira misokat. Érdekes látvány lehetett az is, mikor mi több mint százan szerfelett ügyes, de még kapzsibb vezetők segítségével a Pyramisokat megmásztuk. E rengeteg kőhalmazok történetét és hivatását ismerve, csak a- zon kérdésre nem tudott nekünk felvilágosítást nyújtani még a mi tudós igazgatónk sem, hogy azokat a roppant súlyú köveket hogy lehetett oly magasra felemelni.
