Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-03 / 9. szám

2 oldal.

Március 3.

sem emelhető, mert hiszen az kézzel fogható bebizonyított dolog, hogy azon hatalmak amelyekkel később harczba keveredtünk, a háború előtt már évekkel készültek az ellenünk irányuló támadásra és erre a magok módja szerint a talajt minden válogatás nélkül előkészíteni igyekeztek is':

Az Obrenovicsok családja kiirtásának a már akkor szövetkezett hatalmak általi egyszerű tudomásul vétele, az orosz cár és francia köztársasági elnök látogatás— váltásai, a velünk szövetséges Olaszországnak sem hideg se meleg magatartása, a fejedelmi házásságkötésekOláh és Olaszországban Szerbiában és Montenegróban ; az Oroszország és Oláhország által szított felvidéki ruthén árulás és felségsértési per, a B gdano- vics patriarcha meggyilkoltatása Gasteinben, — és a magyar gör. kath. püspökség ellen elkövetett véres merénylet, mindezek félreismerhetetlen szíymptomái voltak a közeledő veszedelemnek. És ez időben lett volna szükségünk, nem a bel és külpolitikai — kü- lömböző szinü könyvekben lefektetett — viszonyoknak a delegatiókban történt felületes tárgyalására és az egész előirt anyag sablonszerű lemorzsolására, hanem oly diplomatiai lépésékre, amelyek nem a hármas szövetség, jobban mondva Ausztria-Magyar- ország és Németországnak teljes és tökéletes izolálására, hanem Oláh, Spanyol- ország, Svéd és Norvégországoknak, Belgium, Hollandia és Dánia lekötéséré és megnyerésére vezed- hettek volna.

De most is igaznak bizonyult Napoleon azon mondása, hogy Ausztria mindég elmarad eyy esztendővel egy eszmével, és egy hadsereggel: A Boszniai katonai __ kormányzat megtermetté gyümölcsét és a fenti sorozat folytatásaként megtörtént a Saraje- vói merénylet és kitört a háború.

Kétségtelen tehát, hogy a gyúanyag megvolt s a Pripcip féle gyalázatos merénylet nem jelentett egyebet, mind a szerb király és kormánya által jóváhagyott felrobbantását a felhatalmazott gyúanyagnak. Tévednek azok, akik az események sorozatából e merényletet mintegy kikapcsolják, annak a továbbiakra nézve legalább is kevés jelentőséget tulajdonítanak és azt hirdetik, hogy ennek a világháborúnak be kellett következni, hogy valahára a hatalmi kérdés a germán, szláv és latin fajok kötött megoldást nyerjen. Hát helyes; szó sincs róla, hogy ezta kérdést mielőbb rendezni kellett, de kérdés, nem lehetett volna-e a világháború kitörését diplomatiai utón elkerülni, vagy legalább sok évekre elodázni? E kérdésre megadja a történet az igazságos feleletet és elitéli azokat, akik e tekintetben súlyos következményekkel járt mulasztást követtek el.

Emlékezni nem igen fogtok rá, mert hiszen ezelőtt 10-12 ével újságokat nem olvashattatok, de hitelt érdemlő tanúim, a jelenlevő kartársaim igazolni fogják azt, — hogy 1914. ősszel csaknem mindéri lap tele volt azzal a fertle felfogással, hogy a Magyar- országot éjszak és kelet felől körül övedző kárpátok mint magaslati természetes védmüvek nem sokat jelentenek ; ezeket, írják „magas állású“ katonai szakértők, egyszerűen fel kell adni, be bocsájtani a muszkákat és itt agyonverni. Nem godolták meg ezek a szerencsétlen „szakértők“, hogy feladva a Kárpátok gerincét állásunk az innenső meredek lejtőn és szemben a mindenkor felülről keletkező hóviharokkal, tarthatatlan lesz. Most már a tapasztalat kioktatta őket látva azt, hogy a harcztérnek minden frontján úgy szóllván egyébbről sem volt szó, mint egyes magaslatok elfoglalásáról. Egy nagy katonai elme stratégiai zsenialitásának köszönhetjük a Gorliczei áttörést, aminek Budapest és Bécs felszabadulását tulajdoníthatjuk. így megvilágítva a kárpátok feladásának valószínű következményeit, ismerhetjük fel az áttörés jelentőségét.

Még két incidensre hívom fel fiatal barátaim figyelmeteket.

Az első az, hogy a Gorliczei áttörés után a lehetőleg gyorsabban haladtunk ugyan előre — hiszen alig egy hó alatt foglaltuk visz- sza egész orosz lengyel országot, egész Galicziát, Bukovinát anélkül, hogy — a Hindenburg vonalát kivéve — nagyobb fogoly és egyébb zsákmányra tettünk volna szert. Mindenki azt hitte, hogy a Krakkó és Sziléziától menekülő orosz hadseregnek Máramaros felől feltétlenül a háta mögé kerülünk, holott ezek igazán csekély veszteségekkel hátráltak Csernovitz, Tar- nopol és Luczkig.

Ilyen jellege és eredménye volt a Balkáni of- fenzivánknak is Nagy túlerővel tisztítottuk meg e- gész Szerbiát és Montenegrót, később egész Oláhországot az ellenségtől s noha tagadhatatlan az, hogy itt nagymennyiségű élelmi szereket zsákmányoltunk, stratégiai negativ végeredménye annak a hadjáratnak még is csak az volt, hogy a szerb hadsereg Valoná és Szaloniki felé, az oláh hadsereg pedig Galaczig menekült el tes újból felszerelve és kipihenve, velünk Monasztir, Szaloniki valamint a Szereth balparf ján majd fél millió létszámban ismét szembe szállt.

Nem lehet említés nélkül hagynom azon nagyszabású, a központi hatalmak részéről valóban ideális és az Európai béke tartósságának biztosítására irányuló actióját sem, amely a lengyel nemzet felszabadítását és a független Lengyelország proclamálását eredményezte. Ez az uj, az első felosztás utáni Lengyelországhoz hasonló állam, összekötő kapocs Ga- liczia és Posen között és mint ilyen szilárd védfal Oroszországgal szemben. Láttuk azonban azon nehézségeket amikkel az cl- néptelenitett országban egy lengyel hadsereg felállítása járt, és láttuk azon akadályokat, amiket ezen, külöm- ben nagyszabású és egy másfél századdal előbb elkövetett nemzetközi baklövést reparálni akaró ac- | tió, a béke megkötése elé gördített, szóval azt, hogy I e lépéshez diplomatiai szempontból szó fért.

Szükségesnek tartottam í már ezúttal egy rövid visz- ; szapillantást vetni hazánk

és a világháború történetének lapjaira azért, mert hiszen nem tudhatom azt, hogy lesz e még a jövőben erre alkalmam, és a- zért is, mivel nem fogadhatom el sokaknak azon nézetét, hogy történetet Írni, a történtteket tárgyilagosan megítélni, csak későbbi korban lehet.

És ha mindezt amit nektek elmondtam fontolóra veszitek, meg fogjátok érteni, hogy miért találkoztunk mi ezelőtt 10—11 évvel úgy az éjszakkeleti valamint a balkáni és Moldvai fronton ellenségeinknek ölj makacs ellentállásával."

Megköszönve igazgató tanárunknak tanulságos előadását, búcsút vettünk a Locventől, még napszálat előtt a hajón voltunk, megtartottuk esti két tanuló óránkat és elindultunk Alexandria felé.

y. - *

Gondoljunk a beteg

katonákra is,

. , •• / . ;' i‘‘ ■■ ( 'fjé-i fc"i;

akik heíékeD, hónapokon át ágv-‘‘ hóz szegezve szenvednek, siny-'“ lödnek akiknek mig testéi tátongó ■ebek borítják, vagy súlyos betegségek őrlik, addig a lelkét az unalom gyötri; csüggeszti.

Gondoljunk reájok is. Képzeljünk egy láblörött katonát, aki hossut heteken át szinte mozdulatlanul fekszik „gipszben*, vagy egy hónapokig sorvadó tuberkulotikus beteget, vagy egy a ragály-osztályon elkülönített ragályos beteget. S képzeljük el, hogy a kórházak e szomorú lakóinak mily rettenetesen hossznak lehetnek az ó szenvedéssel, fájdalommal telt napjaik ! Mivel töltik azt a hosszú időt, melyet a szenvedés, az önmaguk és övéik sorsa, jövője miatt való aggódás és az unalom még hosszabbá tesz ? !

Testük ágyhoz kötve a súlyos betegséggel, sebbel sokszor úgy, hogy képtelenek a legkisebb mozgásra is, amely némi változatosságot vinne keserves napjaikba. Csak a lólek működik tejes öntudattal.

Dó van e tápláléka a léleknek ? Van-e a lékek működésének oly hosszú időre elegendő és alkalmas tárgya ? Van* nak-e oly hasznos témák tartalékban, amelyek körül a beteg gondolat« a lélek s közvetve a test kára nélkül foroghatnak? Szóval van-e a léleknek állandóan oly tápláléka, amely egyrészt erőt, kitartást, vigaszt szerez neki a szenvedésben, másrészt felfrissíti őt ? !

Vannak szerencsések, akiknek a hit, a vallás bőséges lelki táplálóknak szolgál s a» ima-