Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-10 / 6. szám

2. oldal.

az iskolai felszerelés és málha is ; rendben, parancsszóra megy minden, de azért sietnünk kell, hogy még ma útra Ikellhessünk Fiume felé És ez sikerült. Egy harsány fütyölés„pont d. u.

3 órakor jelzi elindulásunkat. Ez a füttyjelző ideig- lenés elhagyása nem jelentett semmi haladást, és noha a gyakori harangjelzés a forgalom növekedésével csak zavart csinált és igy annak beszüntetése szükségesnek mutatkozott, mégis feltűnő, hogy az a sokezer vasúti harang minden nyom nélkül eltűnt; mily nagy rézszükségletet fedez- | hetett volna annak anyagja az ezelőtt 10 évvel lezaj- j lőtt és befejezett világhá- 1 borúban.

Sajnáltuk mindnyájan, hogy utunkban nem érinthettük Székesfehérvárt, Ar- pádházi királyaink temetkezési ős várossát és a magyar szemnek felségesen szép Balatont, amelyre minket utunkban csak a Sió emlékeztetett, amelyen áthaladtunk és amelynek Siófoknál eredő csatornáját a 4-ik század vége felé a Balaton vizének leapasztá- sa és igy az Aqnincummal való könnyebb közlekedés ! céljából I. Valentinian császár építtetett Én nem hiszem, hogy a császár a ! Balaton szabályozásával s igy a Balaton délvidékének kiszárításával azt akarta volna elérni, hogy eként közelebb hozza Pannóniát i Dáciához, mert hiszen abban az időben a Bácska és a Tisza balparti vidéke csu- j pa mocsár volt és mint i tudjuk, a Dákok elleni háborújában Traján császár is kikerülte a vidéket; de sokkal inkább hiszem azt, hogy Rómának a Balaton általelöntött mintegy 150000 hold dúsan termő földre volt szüksége az akkori közlekedési viszonyok mellett nélkülözhetlenné vált helyi táplálására a Pannóniában, Moesia és Illiri- cumban elhelyezett légióknak. Sajnos, a nappalt még mindég az éj sötétsége váltja fel és igy sötétben hagytuk a hátunk mögött Drávát, Szávát, sőt magát Horvátország fővárossát Zágrábot is.

Folytatás September 2-án.

Annál meglepőbb és valóban elragadó látványt

hozott nekünk a felkelő nap, amelynek derengő világítása mellett a horvát Karsztok csúcsáról pillantottuk meg először a Fiume előtt elterülő Adriai tengert, a Quarnerót.

A Karszton magán ke vés a feljegyzésre méltó, hacsak az nem, hogy annak magasabbra fekvő éjszaki szakadékaiban, még vagy már nem tudom, hó volt látható. Hanem mindenesetre érdekes lenne megállapítani hogy e Kasztokról, amelyek termő talajjá oly hosszú idők légköri befolyása alatt most már a völgyekben keresendő és található fel, mikor pusztultak el az őserdőségek ?

Annyit tudunk, hogy a krajnai Karsztok a Velen- czeiek hajóhadához liferál- ták egy századon át a szükséges fanemüt; azt is tudjuk, hogy a Dalmátiában, talán SebenicóbanszületettDi- letian császár a római kikötőkbe szállíttatta a Boszniai őserdők faanyagát, de a Fiume háta mögötti Karsztképződés történetéről fogalmunk sincs. A Phő- niciaiakra vagy Byzanczfa nem foghatjuk reá az er- dőpusztitást, mert hiszen tudjuk, hogy III-ik Károly és Mária Terézia alatt még őserdők borították a vidéken éppen a Karsztok vonalát, Fiume későbbi urai pedig : a Duinók és Wall- seek és az utánuk következett Habsburgod, igazán keveset törődtek a tengerrel, különösen a Quarneró- val.

Megérkezve Fmméba, valóban éljenzéssel fogadtuk azon hirt, hogy a behajózás legalább két napot vesz igénybe, s hogy igy van időnk elég a város nevezetességeit megtekinteni és környékét meglátogatni.

Legelső dolgunk volt tehát az irodában jelentkezni, málhánkat ugyanott biztonságba helyezni, és a helyi hajóval elvitorláztunk Abbáziába, meglátogattuk Voloscát és Cirquenicát, és estve terített asztalok vártak minket a városi casi- nóban, ahol minket a vá ros búcsú vacsorával fogadott.

Folytatás September 3-án.

Minek soroljam én fel a város nevezetességeit, amiket mindenki ismer ; nekem megvallom csak két

dolog tűnt fel: a földalatti’ építkezés és az, hogy minden 3-ik ember- csoport nem beszélt e- gyébről mint arról, hogy milyen szél fújt tennap, milyen ma, és váljon merről várhatják a szelet holnap; leginkább a Bórát Siroc- cót és főképpen aTramon- tánát halottam emlegetni.“

— y. — s.

Mit csinál a Haditermény R. T. ?

A háborús központoknak kétségtelenül fejedelme és koronája a Haditermóny részvénytársaság. Mint az ideg rendszer az emberi szervezetet, úgy hálózza be ez az e gósz országot. Minden faluba elér, mindenről van értesülése. A katonai szolgálat alól felmentett alkalmazottainak száma sok ezer. Hatalma diktátori, hiszen szolga- birákat, alispánokat penderít ki állásukból. Jövedelme pedig a beavatottak szerint nem milliókban, hanem csak száz milliókban fejezhető ki, amelyekből egy töredék az államnak is jut, de még ez a töredék is olyan jelentős, hogy ismét a beavatottak szerint a kormínyt erőssen csábítja az intézmény állandósítására.

Nos ez a Haditermény részvénytársaság tudvalevőleg pontosan számontartotta a csépiési eredményeket. A cséplési munkálatok befeie- zóse után tehát a Haditermény hajszál pontossággal tudta, hogy miből mennyi termett az országban. A termelő csak a Haditermenynek adhatott el: készleteket egyik törvényhatóságból a másikba sőt egyik községből a másikba sem lehetett szállítani a hatóság engedélye s a Haditermény tudta nélkül. A csépléskor felvett készletek tehát nem tűnhettek el: amennyiben hatósági engedéllyel helyet és gazdát cseréltek, azt a kiadott vásárlási engedélyek nyomán a legapróbb részletekig követni és ellenőrizni lehetett.—És mégis az történik, hogy a novembeii rekvirálást követi a decemberi, azt a januári; az eredetileg mogállapitott fejadagokat már harmadszor, de még mindig nem utoljára szállítják le. Hőfer az osztrák élelmezési főmegbizott kijelentette

Február 10.

a’múlt héten, hogy ő még nem tuja, mennyi készlete van Ausztriának ; Kürthy báró nem tett ilyen kijelentést, de róla még bizonyosabb, hogy nem tudja, mennyi a mi készletünk. Hát mi az ördögöt csinált eddig ez a korlátlan hatalommal felruházott szervezet a maga sok ezer felmentett alkalmazottjával? kérdi fejcsóválva a becsületes magyar közönség. Közben pedig az Érsekújvár és kapcsolt részei körüljszállongó képzelet s a háborús központok iránti bizalom egy cinikus tréfában jut kifejezésre. Arról volt szó egy társaságban, hogyan lehetne a leghatásosabban felvenni a harcot a vórbaj ellen. Csinálni kell egy vórbaj központot; ajánlotta valaki; akkor meglátják, egykettőre nem lesz vórbaj.

Temetés a front

mögött.

Olasz harctér 1917 január.

Szegény Láni Mihály honvédnek nem volt szerencséje. Tizenhat hónapon át minden nap sőt akárhányszor minden órában meg volt az alkalma hősi halált halni és amikor végre az ezred hosszabb pihenőre jött a front mögé egy kis szlovén faluba, ahol nem járta a srapnel és gránát, magyar honvédek oly sok halált okozója, Láni Mihálynak akkor telt be rögös földi élete: egy bórás hideg-rideg éjjel jobb létre szenderült nem katonának dukáló hósi halállal, hanem nagyon is közönséges civil betegséggel: szivszólhüdós- sel. ' j

Négy isonzói offenzivát csinált végig Láni Mihály, pedig megmondhatja, aki ott volt, — hogy untig elóg belőle egy is a hósi elhalálozás különféle esetére, — és minden baj nélkül megúszta mind a négyet. Pedig hogy nem az utolsók között ve- , rekedett jó Láni Mihály, — azt! igazolja az a két fényes medá-' ha, amelyek egyikót nem ki- i sebb úr tűzte fel vitéz Láni Mihály honvéd szive fölé, mint József főherceg ur, a mi szent- sóges atyánk.

Még civilkorában szerezhette valahol a nyavalyáját Láni Mihály, de itt a harctéren sohasem volt baja a szivével, legalább nem emlegette. A véres, vad tusák alatt pompásan dolgozott ez a beteg szív, tulajdonosa kezét a célzáskor sohasem remegtette meg a kis dobos beteges zakatolása, de mikor végre a testnek megadatott a jól megérdemelt pihenés, pihenni vágyott a Láni Mihály szive is és egy hideg, barátságtalan éjszakán örökre megszűnt dobogni.