Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-03 / 5. szám

2. oldal.

Február 3.

megmagyaráztad, hogy mi szüksége van a technikusnak a 4—5 évi tanfolyamra, hogy társulati vagy vasúti mérnök legyen, mi a jogásznak 8 évi egyetemi tanfolyamra és gyakorlatra, hogy sommás, rendes vagy bünperekben helyesnn eljárhasson és itélkezhessék, és mi szüksége van a teológusnak 5—6 évi tanulásra, hogy misét mondhasson.

Mert ma minden nagyítás nélkül úgy áll a dolog, hogy bíró vagy ügyvéd bárki is csak 20 évi folytonos tanulás és vizsgálatok letevése után, vagyis 25—26 éves korában lehet. Ez elavult zopf és kínai rendszer, ahol ma, a ste- nografia korszakában, 10 évig folytonosan tanulják az olvasás és írás mesterségét.

Nincs tehát ok azon csodálkozni, hogy az ember, aki életének felét, annak legszebb éveit tanulással, hasznos és felesleges ismeretek megszerezésével tölti el, rövid életének hátralevő éveit bizonyos idegességgel morzsolja le; s mint már más alkalommal mondottam, ismétlem ez úttal is, mi .érint elévülhet- len érdemeket szerezne az emberiség körül az, aki az előkészítő tanuló éveket jóval megrövidítené. E czélt megközelítenénk, ha az e- lemi osztályokat 3—4-re, a középiskolaiakat — a 4-ik utáni érettségi vizsgával — 6-ra lejebb szállítanánk, az egyetemi évek számát is megrövidítenénk, szóval lehetővé tennénk azt, hogy a fiatal ember 20—22 éves korában végezhessen.

Abban kételkedni, hogy a hazai tanári és tanítói kar a reá nehezedő, mindenesetre súlyosabb feladatokat eredményesen fogja e megoldani, nem lehet. Éhez azonban egy jól dotált s igy anyagilag szükséget nem szenvedő, független tanári és tanítói kar kell.

Hogy állunk vájjon e tekintetben? Nyújt e a jövő elégséyes biztosítékot arra nézve, hogy az iskoláztatás költségeit bőségesen fedezni is fogjuk tudni ?

Az elemi, közép és szakiskolák fenntartási költségeinek forrásai : a felek hozzájárulása, egyesek alapítványai és a tanulmányi alap jövedelme, illetve ezen nyugvó állami költségvetés, amely jövedelmi forrás sokszorosan múlja felül az elébb említetteket. Nagy baj azonban az, hogy úgy a többi vallási, felekezeti vagy világi közalapok és különösen a tannlmányi alap nagyságáról, kezeléséről és jövedelméről biztos tudomásunk nincs. Elég egy rövid visszapillantást vetnünk ennek történetére, hogy az elmondandókban ezen állítás bizonyítását megtaláljuk: Az eltörölt Jezsuita-rendelkobzott össz- vagyonábóí 1773-ban alapítja Mária Terézia a tanulmányi alapot, és annak kezelését a kamarára, 1777-ben pedig a helytartó tanácsra bízza. II. József pedig ezen alapok kezelését ismét a megyar kir. udvari kamarára bízta. Ferencz 1793-ban az alapot ismét vissza helyezte a helytartó tanács joghatósága alá. Az absolut kormányzat alatt a kamarának mindenben alárendelt kir. jogügyek igazgatósága rendelkezett az alap felől, mig 1848- ban azok kezelésével a mi- nisterium, 1865-ben pedig ismét a helytartó tanács, \z alkotmány helyre állításával pedig & felelős minister bi- zatottmeg.De márl868-ban ésettőlfogvasoha többénem fordul az elő az állami költségvetésben, de máig is egy a király által három évenként kinevezett bizottság - véleményező ellenőrzése alatt áll.

Hát ez természetesen minden egyébb, csak nem ellenőrzés. Es ha meggondolja az ember, hogy a felsorolt előzményekből Ítélve mi mindenen mehetett keresztül másfélszáz év óta az a rengeteg nagy tanulmányi alap, hát kell, hogy valóban elcsodálkozzunk a- felett, hogy annyi dajka kezén ha nem is fejlődött a csecsemő, de még sem veszett el az nyomtalanul.

Nem egy „véleményező0 ellenőrző bizottságra s nem állami cumulativ költség- vetésekre van itt szükség, amelyek Thiers szerint nem egyebek mint a számok ügyes csoportosításai, hanem az összes közalapoknak azok természete szerinti egymástóli elválasztására, és azok külön állami és külön autonom kezelésére. így aztán tiszta

képét nyernénk az alapok természete és nagyságának. Ma csak arról van némi tájékozottságunk, hogy a vallásalap mennyi, de a tanulmány alap, a kath. egyházi és a többi felekezeti alap mérvéről és egyáltalán az alapok kezeléséről, halvány fogalmunk sincs.

Katholikus autonómia jöjjön el a te országod!

— y. - s.

Jobb lesz a világ ?

Egy cikket közlünk itt, amely statisztikában mutatja be, az 1916-ik évi öngyilkosságok számát, viszonyítva az előbbi évekhez képest. E kimutatás Bécsben jelent meg. Eszerint 1916-ban az életunalom miatt való öngyilkosságok száma lényegesen csökkent az előző évekhez viszonyítva. 1912-ben 1559, 1913-ban 1485 ember követett el öngyilkosságot ez okból, mig 19i4ben ez a szám már 1286-ra szállót alá és 1915-ben pláne 881-re A múlt évben ugyanis némi emelkedést mutatkozott, amennyiben az életuntak száma 904 volt, de még ez is sokkal kevesebb, mint háború előtt volt. Ezek közül 243 volt olyan férfi, 204 olyan nő, aki végre is hajtotta az öngyilkosságot, 183 férfi és 274 nő, csak megkísérelte. A legfiatalabb öngyilkos egy tizenkét éves leány volt, aki az ablakból vetette ki magát és szörnyethalt. A legidősebb öngyilkos egy 84 éves asszony volt, aki agyonlőtte magát. A nyolcvanéves öngyilkosok száma azonban ezzel még nem merült ki, mert még akadt néhány férfi és nő, aki ebben a magas korban siettette önkezóvel a halál érkezését. A múlt évben a legtöbb öngyilkosságot május és október havában követték el és a legkedveltebb halálnem az akasztás volt, ez választották maguknak 130-an. Ezután következnek méreggel való öngyilkosságok, a magasból való lóugrások, vizbe- ugrások és csak 58 esetben történtek golyó által való öngyilkosságok. Tizenegyen elgázoltatták magukat, heten pedig, közülök négy nő, a máglyahalált választotta. Az öngyilkosság oka az esetek

többségében állítólag állítólag gyógyíthatatlan betegség volt. Családi egyetlensegek 14 férfit és 24 nőt kergettek halálba, ellenben 60 nő kísérelt' meg öngyilkosságot ebből az okból. A reménytelen szerelem csodálatosan kevés embert keserített el halálig, 13 férfi és 26 nő lett öngyilkossá emiatt ős 10 férfi s 49 nő próbálkozott meg szerelem miatt a halállal, de idejekorán meggondolták magukat. Nyomor és munkanélküliség miatt 8 férfi és 11 nő lett öngyilkossá. A gyenge lelkek, akik az élet terhét nem bírják elviselni, a csúnya elpusztulást választják. Hiányzik e lelkeknél a jó nevelés, a mély vallásos hit, amely győzedelmeskedik a kétségbeesés fölött. Sajnos, ebből a csekély csökkenésből nem lehet a világ javulására következtetni.

Bruszilov.

Aki annyi ezer orosznak állíttatott gépfegyvert a háta mögé és parancsolt rá : mars a halálba, mert lelövetlek, most maga elé állította a fegyvert. Most magamagának vezényelt a könyörtelen generális : halj meg, különben lelőlek. S miközben szúrós szemével még egyszer oldalt nézett, ahogy a katonáira szokott, a szivébe eresztette az ólmot. A tábornokai azt mondták róla, hogy nincsen szive ; ez a kis ólomdarab bebizonyította, hogy van. Azaz csak volt: — az ántánt ünnepelt hadvezére nem ól többó.

Meglehet, hogy a hir nem igaz ; de sok okunk nincs rá, hogy kételkedjünk benne. Oroszországban ma semmi se meglepő. Ahol a minisztereket úgy változtatják, mint másutt a mindenes cselédet, ott már negyven fokon tulszaladt a láz. Ott semmi se hihetetlen többé. Még a forradalom sem. Pedig az ©rósz forradalomban ugyancsak nem bíztunk már, amióta milliószám hullanak, akik még megcsinálhatnák.

Mielőtt szivén lőtte magát, mégy egyszer nyilatkozott. Néhány izgatott, jós- latszerü mondatott diktált az az angol újságírónak, aki meginterjúvolta. „Ősszel min-