Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-30 / 52. szám
Nyíregyháza, 1917 December 30.-- Vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA;: Egész óvra 10 K Félévre 5 K Tanítóknak fóláron. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: id. KáiJay András Felelős szerkesztő: Szalay Béla Szerkesztő: Téger Béla. Megjelenik minden héten szombaton Szerkesztőség-kiadóhivatal: Zrinji-Ilona-utca 2. Telefon 374 Az élet örök egy útján temetnek. Egy év koporsóját kisérjük. Fekete, fekete koporsó ígéret éve, ifjúságában rózsás reménynyel fogadott, ajkáról azonban hiában lesték milliók azt a szót, azt a vágyott egyetlen szót ! Csalódtunk benned: 1917 ! Vállunk gör- nyedtebb, fiaink száma jobban megfogyatkozott, az ékességüktől megfosztottak, a szedett lombok: magyar édesanyák szomorúbbak. Nem siratjuk sirbaszálláso dat, de nem lehetünk gyengébbek, kishitübbek, most sem. Meg nem törettünk. Arcunkon mélyebb a gond barázdája, de keményebbek, vihartállóbbak vonásai. — Szivünk nem sirat, de érezzük, nagy halottat kisérünk. A jövendő kutató embere fel fogja magasztalni a nyomornak és hősiességnek ezt az évét is. Aki már nem érzékeli levegőtlenségét, ü- res kamráit, ruhátlanságát, boltjai gőgjét és tud okosan, bölcsen szólani arról, ami ez az év valóban volt: jövendőnek szenvedések tüzében olvasztója. Mi hittel, vággyal, mindent feledve, téged köszöntünk rejtelmes uj év: 19181 , Képzeletünk virágosnak, ! delinek, győzőnek lát, áhitatunk azt a jutalmat sejti benned, amely a jóságos égtől megpróbáltatott sziveknek egyszer csak kijut, várunk vérző szivünk talán utolsó, hatalmas reményével téged; 1918! Alszik a föld békéje, boldogsága már négy esztendeje, alszik, mint a mesében száz évig Csipkerózsa. Jöttek, hogy ébresszék szenvedő anyák, leányok, asszonyok, győzelmes hadvezérek, de csak pihen fehéren, fagyottan, mozdulatlan. Jöjjön az uj esztendő, mint a mese királyfija, akinek csókjára ébred az alvó szép leányzó, Csipkerózsa, föld békéje, boldogsága. Jöjjön az új esztendő, hozza a mesék királyfiát: a friss, a diadalmas népakaratot. T. Buon giarno! i — Irta : dr. Walter Géza — Buon giorno Ungherese soldali, buon giorno !— hangzott az olasz üdvözlet Cerneg- lonsban, az első izig-vérig olasz faluban, ahová november első napjaiban Gérz, Lucinico és Oormons elfoglalása után győzelemittasan bemasiroz- tunk. Búon giorno ! Jó napot olaszok ! Itt vagyunk, eljöttünk, mert ti akartátok, mert ti támadtatok és ti bánjátok. Buon giorno 1 Hát hogy tetszünk ti nektek, ugy-e nem vártatok ? Hoztunk üdvözletét Triesztből és Trentinóból és attól a sok olasz katonától, akik már ott vannak, mellettük áll az öreg népfelkelő a szuronyos puskával és magyaráz a nekik Triest é* Tren- tino nevezetességeit, azok pedig elgondolkozhatnak a Gius- te Aspirazioni zátonyra jutásán. Bon g iorno 1 A Monte San Micheléről jöttünk a halál dombjáról és a, Monte San Gábrieléről a poklok pokláról és üzenetet hoztunk a halott magyaroktól és a halott olasz katonáktól Beppo Lamprontik- tól és a Giuseppe Belliktől, a kik ott íeküsznek száp raj vonalban a Nagy Jóskákkal és a Balogh Istvánokkal együttes „ testvéresültek a halálban “ — affretallarono nella morte “ . Üzenetet hoztunk, hogy ők már kibékültek, ők a halottak, béküljenok ki az élők is. ■ Buon giorno Itália népe ! A háború szelleme vetett minket a velencei síkságra, a háború rettenetes démonja, amelyet Aládin ostoba inasaként felidéztetek és most nem birtok vele. Ennek irtózatos nyomási alatt, mint az őrültek, féi- .moztelenül szaladtatok ki Udi- nébol az első ágyulövésre, a mely az elkövetkezendő borzalmas koncert nyitányaként | v*.gigsivitott palotasoros ut- J csitokon. És megrohantátok I-/.V vasutakat és letiportátok az ! asszonyokat és gyermekeket : a sacro egoismo. És fáj ös-zeszorult szive- ! teknek a pusztulás, az-össze- ; lőtt tűzhelyek, a felégetett otthonok, a szétdult városok ; fáj a kényszerült meghódoiás ; az összeszoritott fogú hallgatás, a néma tűrés, a visszfojtott keserűség, ^ az el nem . mondott szitok. És íáj a kény- [ szeredett, halálsápadt mosolyu üdvözlet: Buon giorno ! Eemegtek, jajgattok érte és siratjátok a lagúnák hires városát, mely érzi kikerülhetetlen szörnyű végzetét és telekiabáljátok a világot kegyelemért. — 0,est la gűerre 1 A Monte San Michelén végre megpihentek a hősök és a Monte San Gábrielén elcsitultak a sóhajok, megszűnt a sebek vérbugyegása, bezárultak a nyitva felejtett szemek, a markolásra görbült ujjak szelíden alernyedtek és kiejtették a puskát, a karok és lábak nyugodtan feküsznek, nem emelkednek ki fenyegetőn és figyelmeztetőül a sziklák alól. BosszulatJan nem maradtak és végre megpihennek. Háború van a velencei síkságon is és srapnel lelhők bárányozzák Itália kék egét. Ellenségeink közül már a harmadik kapja a háborús leckét. Kettő már eleget tanult és készül a béke érettségijére, — amilyc gyors felfogásúnak mutatkozik, remélhetőleg a harmadik is kitanul, megérik a békére s akkui* külön leckeórát adhatunk a többieknek is. Ti akartátok, ti támadtatok, hát ti bánjátok Velence népe! Buon giorno! A világítási bajok okaL Igen tisztelt Szerkesztő úr! Olvastam a „Nyirvidék“ 1917. évi december hó 20-án megjelent 282. számában „A világítási bajok okai“ cimü cikjret, amit mint közérdekű dolgot a mai villany- világitási mizériák mellett magam is, de azt hiszem a város lakosainak igen nagy része már jó napokkal ezelőtt óhajtott volna valamelyik helyi iap hasábján olvasni. Merthogy őszintén szóljak ; sokszor bosszankodva gondolkodtam el azon, — látván a helybeli villanyvilágítás körül nemcsak most a háborús időben, de a békében is lépten-nyomon előfordult zavarokat — hogy a helybeli újságok elsiklanak e közérdekű doleg fölött és nem, vagy csak oly ritkán emelnek szót hasábjaikon a köz érdekében e bajok orvoslására. Végre aztán fentjelzett cikket olvasva, jóleső érzéssel láttuk sokan, — kik különösen a Bethlen-utcai áramkörhöz tartozunk, hogy a nevezett lap szerkesztősége is érdeklődött a villamostársaság igazgatójánál a világítási bajok okai iránt. Mivel pedig a cikkíró úr cikkének első bekezdésében mintegy túzditja a közönsó-
