Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-02 / 22. szám

2 oldal.

Junius 2

repcénk, őszi és tavaszi kalászos veteményeink,f dohányunk és tengerink, valóban képtelenség.

De ennél még nagyobb képtelenség azt állítani, hogy a társulatnak majdnem minden tagja az igazgatót akarja felelőssé tenni a mostoha időjárás okozta pusztításokért !

Dehogy akarja, a társulatnak egyetlen egy tagja is az igazgatót ezért felelőssé tenni, de viszont annyit megkövetelhetünk tőle, hogy a „védtöltések elszakadása“ lehetőségének rémképét és igy a mindig fejünk felett függő Damokles kardját nem varázsolja szemeink elé, akik mi elképzelhetjük ugyan azon végeshetőséget, hogy a magasra felduzzadt Tisza árja meghaladhatja védtöltéseink magasságát és elmoshatja -azokat jenékig, de a Tisza folyónak azon hidrodynamiai ereiében, hogy t. i. a mi töltéseinket „elszakíthatja*, erősen kételkednünk kell. Legyen nyugodt az igazgató főmérnök, a bekövetkezett elemi csapásokért senki sem teheti és nem teszi őt felelőssé.

Eredeti és teljesen uj tantétel továbbá az is, mely- szt mt: „a mi belvizvédmüveinknek alapgondolata az, hogy az az átlagos évi 600 mm, csao^dékból a három téli hónap alatt lefolyásra jutó és kártételeket okozó víztömeget 30 nap alatt eltávolítsa.“

Hogy érti ezt az igazgató főmérnök? Ugy-e, hogy megengedhetőnek és tapasztalat szerint rendesen be is következettnek tartja azt, hogy árterületeink mélyebben fekvő részei ama bizonyos három téli hó alatt, vagy esetleg bármikor mégis csak viz alá kerülnek s feladatunk tárgyát csak az képezi, hogy e vizek* vízmüveink állal 30 nap alatt levezettessenek ? Ismétlem, hogy érti ezt az igazgató? Ä lefolyásra kerülő csapadék-hanyad miért kerülne csak a három téli hónap „alatt“ vagy „után“ lefolyásra? Hát'nem úgy voltunk mi eddig is berendezkedve s nem igy kell, hogy ezután is berendezkedve maradjunk, hogy a tavaszi hóviz, meg az azutáni csapadékok azon része, amelyet a talaj maga felszívni nem képes, azonnal s nem 30 nap alatt kerüljenek lefolyárra ? De ha már az igazgató oly makacsul ragaszkodik a három havi és 30 napos terminusokhoz, kérdem, mikor kezdődik ez a 30 nap? Mert hiszen az a „hátom téli hónap“ március végével nyer befejezést s igy e szerint az lenne vágyaink netovábbja, hogy a víztől ápril végével vagy május elején szabaduljunk meg évről-évre ? Bizony szépen néznénk ki, hogy ha ekként április végével még két három hétig kellene arra várnunk, hogy az elöntött területek kiszáradjanak és szánthatókká váljanak.

Hát bizony szomorú volna a mi helyzetünk, ha vízlevezető és viztovábbitó sok millióinkba került müveink feladata ebben merülne ki. Ugyan miért állít fel az igazgató főmérnök ily tévtanokat és miért nem tekint inkább vissza az 1881-ben bekövetkezett utolsó árvizünk óta lefolyt 31—32 évre, amely idő alatt az időjárás és csapadék-viszonyok változékonysága mellett a társulati területnek legmélyebb fenekei is, úgymint a Regezin, a Szard és Palocsa, az Ebesláp, a Karkalom, a Borgászka, a Bercsénytó stb. kivétel nélkül minden évben használható száraz állapotban voltak ?

Hát az újabb osztályozás nem azon a tapasztalati feltevésen épült-e fel, hogy a társulati területnek első osztályba sorozott mélyebben fekvő földjei is feltétlen használhatók legyenek ?

Nem az tehát az alapgondolata belvíz müveinknek, hanem az, hogy egyes, a Belfőcsatorna fenekénél is mélyebben fekvő lapályok kivételével, a társulati összterület mindenkor és teljes mérvben vízmentes legyen, mint azt 1882-től 1912. évig megszakítás nélkül mindenkor tapasztaltuk is.

Hogy azután ugyané fejezetben miért akarja az igazgató főmérnök a lefolyásra jutó egy évi, vagy téli csapadékot csak a téli három hó után és 30 nap alatt lefolyatni, nem tudom s nem értem amikor, legyen az talajvíz, hóolvadás vagy csapadék, a lefolyásnak mint már fentebb említettem, folytonosnak kell lennie.

Semmivel sincs továbbá megindokolva a társulati igazgató fémérnöknek azon nézete és kijelentése, hogy a 600 mm. évi csapadékot túlhaladó csapadék- viszonyokkal szemben védmiiveink eredményes munkája megzavartatnék. Nézetem és egy félszázadra visz szanyuló tapasztalataim szerint a mi hajcsöves talajunk az évi 1000 mm. csapadékot is megbirja, ha az lehető egyenletesen és nem nap-nap utáni 70—80 mm.-nyi tömegben zudul árterületünkre.

És itt felejtette el a társulati igazgató főmérnök indokolatlan kijelentéséhez hozzáfűzni az utolsó igaz szót, azt t. i. hogy az idei illetve az ehez hasonló csapadék-viszonyokkai szemben minden akarat, tudomány és áldozat meddőnek bizonyulna be. Pedig ha a társulati igazgató főmérnök ezen utolsó igaz szót nem hallgatja el, elesik minden gyanúsítás és vád, elesik minden felesleges költekezés, elesik minden kétségbeesés, de elesik minden jogosulatlan remény is, mert hiszen akkor megadással belátja mindenki, hogy a rendkívüli csapásokat elviselni kénytelenek vagyunk s noha azok enyhítésére törekednünk is kell, azt is belátja mindenki, hogy ily rendkívüli csapásokat magunktól távoltartani képtelenek vagyunk s hogy eként e célra berendezkednünk nem lehet és nem szabad. De el nem hallgatva az igaz szót, elesett volna a szüksége minden nagyobb szabású vízügyi koncepcióknak is, amelyek sajnos, teljesen alkalmasak arra, hogy — amint azt a következő fejezetben látni fogjuk, a társulatnak mező- gazdasági helyzetét teljesen tönkre tegyék és zilált pénzügyi viszonyait méginkább megrontsák.

A jegyzőkönyv 12-ik lapján szánja el magát végre a társulati igazgató íőmórnöK tervezetének bemutatására. Csakhogy ennek első bekezdésében azon vízmüvek ismertetését helyezi kilátásba, melyek létesítése „normális“ csapadékviszonyok mellett szükséges; a 2-ik bekezdésben pedig már azt mondja, hogy az ez évi „rendkívüli“ csapadékos időjárás teszi szükségessé vízmüveink átalakítását; a 3-ik bekezdésben azonban ismét visszatér azon leíolyási viszonyok „megjavítására“, amelyek normális csapadékos években használhatók fel, végeredményében pedig előterjeszt az igazgató iőmérnök minden megkülömböztetés nélkül egy egyetemes munkaprogrammot.

Tervezetének első sorában és annak alapjául, társulati tőrnórnök hazánk klimatikus viszonyait veszi figyelembe, holott nekünk ahoz semmi közünk, s noha minket a Felső szabolcsi tiszai árterületet belviz szabályozási tekintetben csakis az átlagos helyi csapadék-viszonyok érdekelnek. Azonban alig hogy a 600 mm-es átlagos csapadék feltételezésére indul ki az igazgató főmérnök, rögtön átcsap a téli-csapadék káros voltára, úgy hogy előadásából azt tudni nem lehet, hogy vájjon a 600 mm-es csapadék egy egész évnek átlagát, vagy a téli hónapok csapadékainak átlagát kópezi-o?

Azon alaptételből indul ki tehát az igazgató főmérnök, hogy abból, a 600 mm-es csapadékból akkor, ha annak elvezetését ama bizonyos 30 nap alatt kívánjuk, kataszt- rális holdankint és másodpercenkínt 0.1 liter vizet kell el- távolitanunk.

Hogy mennyire önkényes és téves ezen felfogás, kitetszik abból, hogy a 30 nap alatt másodpercenkínt és hoidalankint eltávolitandó 0.1 liter viz oly víztömeget jelent, amely az egész 80.000 katasztrális holdnak számított területet átlagban 4 mm. vízzel borítaná el.

Hogy az igazgató főmérnök minő gyakorlati adatokból meriti e számítását, az megfoghatatlan.

Hibás lóvén a kiindulási alap, hibásak aztán az arra épített következtetések is sőt egymás mellé állítva, egymásnak ellentmondók is. így p. o. azt mondja az igazgató főmérnök a jegyzőkönyv 13-ik lapjának 4-ik és 5-ik bekezdésében, hogy a 660 lóerejü berczeli gőzgép az általa kiszámitott 8 m3 vizet a Tiszába átemelni képes és ugyancsak azt mondja a 10-ik lapon, hogy a szivattyútelep a hozzávezetett vizet mindig elvezette; mégis mindjárt a 13-ik lapon kétségve vonja a szivattyúnak a 660 lőerő-