Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-26 / 21. szám
Május 26 3 oldai. nála sokkal nagyobb államférfiak már nagyon régen jártak igazabb nyomokon is, amikor a hitnek és a vallásnak birodalmukban való terjedését áldásnak tekintették. így Constantius Chlorus a keresztények római üldözése idején vallotta : nem lehet a császárnak hü alat- valója, aki nem hü Istenéhez. Nagy Károly kapitulá- róiban ezt olvassuk : nem tudom elhinni, hogy azok, akik Isten iránt engedetlenek, az államhoz hivek lehetnének ! Ennek belátásához külömben nem kell valami zseniális talentum, mert lélektanilag is teljesen plauzibilis, hogy aki 1 fensőbb Lény előtt meghódolni nem akár, az alsóbb lény előtt sem fog komolyan meghódolni. Különben Nagy Frigyes, ki nagyon szerette a jezsuitákat és a magyar protestánsok érdekében is szót emelt Bécsben, nem csak olyan kijelentésekre ragadtatta magát a milyeneket a Világ ad szájára, hanem a vallás iránti türelemnek számos tanúbizonyságát is szolgáltatta. Például azt is szokta volt mondani: „az ón országomban kiki saját tetszése szerint üdvözölhet.“ De ezt nem idézi a Világ mert ez nem bizonyítana gr. Tisza igazsága ellen, és a szabadkőműves érdekközösség mellett. Arra akartunk rámutatni e sorokkal, milyen az a modor és hang, logika és argumentum amellyel a szabadkőműves sajtóorgánum neveli a jövő illuminátusait. Itt volna már a legfőbb ideje, hogy vagy a fölviiá- gosult magyar társadalom vagy a Nagy Fitgyes által megálmodott mindenható állam, hozna be olyan cenzúrát, mely spártai szokás szerint jól megharapná a hüvelyk ujját azoknak az embereknek, akik irói képességükkel abban brilléroz- nak, miképen kell inzultálni mindenkinek a meggyőződését, aki nem gyakorolja a szabadkőművesség királyi művészetét. Mert ha már reakcionáriusok vagyunk, legalább legyen ok, amiért annak neveztetünk. Tt;. U — tagJegyezzünk a Vl-ik hadiköicsönre, Ä rabszolgák földjéről. Dudnszky Nesztor e címen könyvet irt a Vercho- vináról, melynek lakosai a szegénység, tudatlanság, bűn és nyomor rabszolgasagában sínylődnek még most is. Pedig ez az érzéseiben magyar és szivében mélyen vallásos nép, — valamikor gens fide- lissima — megérdemelné, hogy az állam vagy társadalom megmentené az elpusztulástól, mert ha a ruthén nép jajszavát meg nem értjük most, késő lesz azután minden segedelem. Valamikor azt mondotta a ruthén paraszt Egán Edének : Pán főnagyságos, megöl a nyomor, ha vissza nem jösz! Ezt ki- áiltja minden érző ember szivébe Dudinszky Nesztor is, hogy forduljunk megértő szeretettel a szomorú Ver- chovina felé, mert ott még most a XX. században is az az afrikai állapotokat messze túlszárnyaló rabszolgaság uralkodik, melynek föntartói a „kazárok“. Hogy milyen hihetetlen életviszonyok közt él Verchovina népe, arról Dudinszky könyve is csak félve beszél Idézzük alábbi szavait: „ Tudtam mindig olyankor, mikor leültem íróasztalomhoz, hogy gyengén fogom a tollat, — de mit tehettem ? Hisz tudtam azt is, ha erősebben fogom, senki sem fog hitelt adni lettemmel, szivemmel s eszemmel megirt krónikámnak . . . Mely krónika egy szomorú vándornak láng- irása akart lenni egy 'pusztuló népről! Ezt a nyomor-földet látni kell. Itt minden beszél; az asszony, ki félmeztelenül ruhát mos a patakban, — (félmeztelen, mert nincs több ruhája, csak az a hiányos, ami rajta van s az ünneplő, melyet ép most mártott a vizbe) ép úgy, mint az a gyermek ott meztelenül . . . az a pásztor ott a hegyoldalon két sovány kecske mellett egy darab fekete kenyérrel, ép úgy, mint az az öreg ember ott az árokszélen egy tehénke mellett, melyet felébe nevel a kazárnak /... A kereszt mellett felburjánzott s a korcsma mellett letaposott fü . . . minden ... itt minden beszél . . . Megrázó szociológiái adalék ez a könyv a magyar kulturhistóriához, s nekünk nincs más óhajunk, mint az hogy vajha elérné minél előbb azt a célt, melyet maga elé tűzött. Az értékes könyv Budapesten, az Apostol nyomdából került ki (VIII, kér. Horánszky-ut 18-20) ára 4 korona. Mindenkinek ajánlhatjuk. Ä béke utján. Az egyéni és nemzeti boldogságot fenekestül felforgató, társadalmi kialakulást, alkotó munkát lehetetlenné tevő, vérrel, könnyel, verejtékek árán kiépített országokat, mérthetetlen, százados munka árán megalapozott nemzeti léteket elsepréssel fenyegő véres világháború harmadik esztendejében végre-vala- hára közeledni látszanak az eddig öldöklő dűhvel egymással szemközt álló nemzetek ahoz a pillanathoz, amikor baráti jobbot nyújtva egymásnak, az annyi családi boldogságot kioltott, vértől gőzölgő fegyvereket elhajítsák és felcseréljék azokat az áldásos, a teremtő munka ama eszközeivel, amelyek a temetővé változtatott földön újjá alkotják a jövő birodalmát. Rz egymás életének kioltásától megkeményedett szivek, az egymás vérétől megittasult s ennek folytán fá- sulttá vált lelkek felolvadni látszanak egy minden időkre kiható, mindent átfogó, átalakitó, az egyéni, társadalmi, nemzeti életnek tartalmat és melegséget adó megáldó szeretet napjának fényétől, éltető melegétől s mind hangosabbá, ellentmondást nem tűrőbbé kezd válni a parancsoló kényszer hatása alatt meghunyászkodott lelkek, szivek titkos rejtekébe eltemetett, de most szabadulást nyert ama óhajtása, hogy ennek az istenkisértő véres öldöklésnek őszi haldoklás dermesztő előestéjén ránk borult sötét éjszakáját minél előbb oszlassa el a megújhodást hozó tavasz melegének hajnalhasadása Ma még zajlik és forrong köröttünk a világ. Ennek a zaj- lásnak, forrongásnak azonban már látható az iránya s ki van mérve útja, meg van ásva medre. S bár mig a célhoz elér, bizonyára, n. számmal lesznek oldalkitörések, amelyek a csügedő lelkeket, a könnyenhivőket rémülettel fogják eltölteni, azonban a tények közül csak a lényegest néző szemlélőt pillanatig sem fogják zavarni ezek az epizódok. Mert hiszen ennek a forrongásnak nem az egymás eltörlése, felemésztése már a célja, hanem egy olyan egybeolvadási lehetőségnek a keresése, amely nemcsak egy nemzet keretén belül hanem az egész emberiség testéből olyan ötvözetet állít, melyből a káros s az egész ötvözetre málasztólag ható elem kiküszö- böltetik. S ez az egybeolvadási lehetőség már nincs messze. Ez az egybeolvadási lehetőség a szeretet. Az a szeretet, mely támadóinkkal megutáltatja azt a véres fegyvert, amelyet a szív nélkül cselekvő ész nyomott markaiba. Rz a szeretet, melynek egyetlen sugarától megtermékenyített emberi szív belátatja legbőszebb ellenségünkéi, Angliával is, hogy „Az utolsó garashoz“ cimzett üzlet nem is olyan jó üzlet, mint aminőnek eleinte látszott, mert nagyon megcsalja az ember magát, ha magának adja el azt, amit magától vásárolt. Hiszen a háború további folytatásának célt- és oktalan öldökléssé fajulását, azok után a kijelentések után, melyeket nemcsak mi és szövetségeseink tettünk hanem az ujjáalakulóban lévő Oroszország is tett, belátta már az ész minden vonalon s minden oldalon. Belátta saját gyermekeinek pusztulásából, el- nyomorodásából, annyagi romlásából, éhezéséből, rongyoskodásából, szenvedéséből. Csak a szavától megfosztott szeretet szózatának felharsanása kell, hogy elárassza az öldökléstől megundorodott, a pusztításban kifáradt, a vérontásba beleutált világot a boldogság, amelyet megád nékünk az, ami után álmatlan, könnyes éjszakáikon, a mindegyre szaporodó apátlanná vált sápádt árvák látásakor, a messze távolba, boldogságuk feldúlt s elvesztett fészke felé merengve néző menekültek közénk özönlésekor, idegen országok véres, könnyes földjén halál utján járó, ismeretlen helyek rabkenyerét evő, jeltelen sirok mélyén elnyugová hős fiainkra gondolva sirtunk, epedtünk : — a Béke. Nincs már ez nagyon messze. De mig oda érünk, sok könny, sok vér, foly el bizonnyára. Nagy áldozatot kell hoznunk. De hiszen mi, akik megszoktuk, hogy a töviskoronától vérző homloku, sebzett szlvü, átvert, átszegezett tagjain függő Krisztus keresztjének ennhet adó árnyékából nézzük a Siromvölgyé- nek eseményeit, tudjuk, hogy a nagy boldogságnak nagy, igen nagy az ára. Azért tehát ti apák akik elagott karjaitok erejét adtátok oda fiaitokban; ti anyák és özvegyek, akik gyermekeitek után esengve, félve-remegve lesitek a róluk hirt hozó rózsa- zsaszinü lapocskák megérkezését ti bánatos szivü hitvesek, kik a rátok szakadt munka és fájdalom súlyától megtörve borultok le esténkint, templomaitok árván maradt egyetlen harangocskájának megcsendülésekor a Szüz- anya képe előtt, hogy irgalomért esedezzetek azoknak számára, akik tőletek távol száz halállal szállnak szembe : — el ne csüggedjetek, hiteteket el ne veszítsétek. Bízzatok és imádkozzatok És teljék meg szívetek a mindent átfogó, mindenkit kebelre szoritó megáldó, megváltó igaz szeretet érzelmével, hogy amikor jön a nagy nap, ne tudjon senki mást, csak szeretni, szeretni, szeretni ! Akkor lesz a béke igazi, örök béke ! Kenéz.
