Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-19 / 20. szám

Elbeszélések.

Äzör egségről.

XVI.

Sokáig foglalkoztam a fiatalsággal, de nem bántam meg; szükség volt arra, hogg a fiatalságnak gyermekkori és serdülő éveit figyelemmel kisérjük és napnap után láthassuk egészséges fejlődését. Azzal pedig, hogg elbeszéléseink utolsó számaiban a jövő zenéjét pengettük.s az utazva-tanuló fiatalságot mutattuk be, mint- egg kézzelfoghatóvá tenni volt szándékunk azon végtelenül nagg előnyt, amely hazánk közművelődésére abból származik, ha az iskolahajóból évről-évre 200 világlátott fiatal ember kerül ki.

Az a fiatal nemzedék, amely 16 éves korban már régen lerázta magáról az iskola porát, életpályát választ és e czélból a szak- tudományoknak szenteli az életpályájának előkészítésére szánt további két évet, már számottevő tagj a a társadalomnak, amelyel most már elbeszéléseinkben foglalkozni óhajtunk.

Valamint a földünk átalakulására nagy befolyást gyakorolt korszaki evolu- tiók nem egyszerre léptek fel, évezredekig tartottak és nem egyenlő eredményeket idéztek elő, s igy p. o. a tertiär korszakot követett kőkorszak, amely ezelőtt 3—4000 esztendővel volt elterjedve a földgömb mi- veltebb népeinél, a csendes Óceán egyes szigetein pedig most is virágzásnak örvend, ily hosszú átalakulásnak« van alávetve, társadalmi életünk fejlődése is és rendezett visszo- nyokkal ma is csak itt-ott találkozunk.

S talán nem is helyesen fejezem ki magamat, amikor rendezett, esetleg végleg rendezett viszonyokról beszélek, mert hiszen sehel és igy a társadalmi téren sincs megállapodásnak, változhat- lanságnak és örökkévalóságnak helye. A „rendezett“ szó nem kétértelmű, de fia- gyon sokértelmü szavacska: Ha a rendet egy autokrata állapítja meg és Írja elő, hát az jelenthet ugyan ideig- óráig — természetesen csak is a jármot tűrő közönség hozzájárulásával — egy rendnek nevezett automatikus tengődést; ha a fejedelem leveti honpolgár alat- valóinak köntössét, kardot köt, arra hivatkozik és a háta mögött egy millió szurony áll,; ő is csinálhat ren^ det; ha a törvényhozás, vagy mondjuk egy mindenható parlamenti többség úgy látja, hogy minden az ő akarata szerint megy, 1 per- czig sem fog az késni, hogy e sikerek által a rendet tartósan biztosítva lássa; forradalomra nem hajlandó a földműves, ha dús termését jó árakon adhatja el és nincs loyalisabb alattvaló a földgömbön a bankosnál, ha polgári haszon czimén nagy nyereséggel forgathatja tőkéjét. Csakhogy sem az octroy, sem a fegyelem sem a parlamenti önkény sem az anyagi jóllét és a kielégített nyereségvágy, nem alkotják meg a társadalmat és azon társadalmi rendet, amely után vágyunk.

Arról a társadalmi életről, amely hazánkban ezelőtt 60—70 évvel volt, a mai nemzedéknek fogalma sincs; hiszen társadalomról, annak mai értelmében, akkor szó nem is lehetett. Ma a társadalomnak mindenki tagja, aki önálló, a saját feimtar- tásához szükséges jövedelemmel rendelkezik, tisztességes foglalkozása és kellő műveltsége van, vagy a társadalom körül érdemeket szerzett; szóval, a társadalomnak tagja ma minden tisztességes ember származásra, hit- és felekezetiségre való tekintet nélkül. Bezeg nem igy volt ez ezelőtt fel- századdal sem. A fő- és vidéki városi élet még csak- csak; a városi társadalmi élet keretébe fogadta be a tős-győkeres polgárság a városi tisztviselőket, a tanítói és tanári kart, a céhbelieket és lateinereket. De a vidék — a vármegye? No- hát itt teljesen ki volt zárva a mai helyes értelmezés szerinti társadalmi érintkezés és társadalmi élet. Ahol az összes fekvő vagyon és minden jog kizárólagosan a nemes urak kezében volt, ott az egész vármegyét, az egész országot felölelő tár sadalmi életről éppenséggel nem lehetett szó és ez a formája a társadalmi életnek egyedül a nemesföldbirt. családoknak összeházasodásában, a közöttük fennálló rokoni kötelékek ápolásában és egymássali érintkezésük kizárólagosságában nyert kifejezést.

—y. -s.

A Bartóffy zászlóalj.

v.

Vannak olyan boldog emberek, akik az életet a könnyebb oldaláról veszik, akik eme életfilozófiájukhoz minden körülmények között ragaszkodnak. Meglepetés őket sohasem érheti, mert úgy a jót, mint a rosszat egykedvűen fogadják, — nem csalódnak, mert nem 'várnak semmit. Az ólet forgatagában soha meg nem rendülnek, csapások, veszedelmek nem ártanak nekik, mert magát az életet sem veszik komolyan. Mindig jókedvüek, mert a jókedv ez egyetlen valami, amiért élni érdemes, ha már élni muszáj. Az élet örömeiből két kézzel kiveszik a részüket, viszont zugolodás nélkül fogadják a szenvedéseket, megbecsülhetetlen az ilyen ember a harctéren és ezért megbecsülhetetlen nekünk a Bartóffy zászlóalj egyik régi benszülött tisztje báró Proff Sándor j hadnagy Civilben süldő jogászgyerek, tehát mindenhez ért és mindenre kapható. Éíetfilozoííája pedig egyik oszlopos vitéz tagjává praedesztinálta „a Bartóffy zászlóaljának, amelynek ö az első aranyérm.vitóze.

Végig verekedett három isonzói csatát és egy saját vállalkozást és mindegyikből egy-egy vitézsógi érmet hozott magával, mire pihenni a menet alakulatokhoz kőid- ték. Harcos szelleme ott sem lyugodott, a fiatal, tapasztalatlan gyerek-katonákból hősöket faragott és ezzel érdemessé tette magát újabb kitüntetésre. Most ismét közöltünk van, egy utászszázad parancsnokaként a fiatal jogászgyerek, aki mérnöki dolgokhoz világéletó- ben nem konyitott és mégis a legpompásabban megfelel ennek is és itt fogja megszerezni rövidesen a hatodik kitüntetését.

Csak az arany vitézsógi érme ellenértékéről számolok be, mely megindítója volt a következő három arany éremnek, mely a Bar- tófty zászlóalj más három derék tisztjét ékesíti.

Örömmel tölt et az a tudat, hogy Protf Sanyi

arany vitézségi érmében egy kis közvetlen passiv részem nekem is van.

1916. február 25-én — éppen a nevem napján — a Monte San Michelén az u. n. Nord-Hangon az ötödik isonzói csatában az olaszok túlerővel két napos borzalmas pergőtűz árán benyomultak árkainkba és századunkat, melynek Gábor Andor hadnagy volt a parancsnoka, bekerítették, Embereink nagy veszteséget szenvedtek, lőszerünk elfogyott az agyonverós vagy a legjobb esetben a fogságba jutás elkerülhetetlennek látszott. A legkritikusabb pillanatban, igazán a tizenkettedik órában, felharsant Proff vezényszava és a tartalék század élén első veit, aki az olasz kordonon keresztül törve, balkezében szuronnyal, jobbjában revorvert tartva, utat tört magának hozzánk. A roham alatt egyik lábát keresztül szúrták, de sebével nem törődve nem nyugodott amig a taliánt ki nem verte és bennünket ki nem szabadított szorult helyzetünkből.

Hivatottabb toll tudná méltón leírni azt az örömet, amellyel mi felszabadítónkat fogadtuk. Csak hosszas rábeszélésre sikerült rábírnunk hogy végre sebesült lábával is törődjék. A seb már megdagadt úgy, hogy a bak- kancsot késsel kellett lefejteni a sérült lábról. Kórházba azonban már nem ment hanem a zászlóalj segélyhelyén várta meg felgyógyulását és pár nap múlva ismét közöttünk volt.

Azóta ismét közöttünk van állandó vidámságával és jókedvével, mert minthogy a jókedv az egyedüli, amiért érdemes élni még.

1917. május.

Orose harctér Dr. Walter Géza.

Czipök és csizmák

mai ára.

Háború előtt munkáscslzmák kizárólag a kisiparoa csizmadiák által készültek. Ezek eddig heti vásárokon lették túlnyomó részben árusítva.

Ezen munkáscsizmák 90°/»-a pittling és tehénbőrből készülék és 10%>-a boxbőrből.

A háború előtti átlag eladási ára páronkint a tehénbőr-