Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-17 / 7. szám
r 4 oldal. gyelmeztet, hogy takarékoskodjék élelmi készletei felhasználásában mert amig a {bécsi katonai szállítási központ igazgatja a vasutakat, csak a legkisebb mértékben számíthat a közönség a szükségletek pótlására. Ez áll a világításra nézve is, ha csak a villanyossági rtársaság telepe szénhez nem jut, amire kevés kilátása van, bár minden indézkedést meg lett téve általa, és a főispán részéről is. A napirend során be lett mutatva az 1917 évre jogosult legtöbb adót fizetőknek kiigazított névjegyzéke, melybe az alispán felvétetni rendelte Dr. Kál- lay Rudolfot és Figeczky N. 1. ellenben kihagyta késedelmes kérelem miatt Dr. Demjén Józsefet, jogosultban kérés folytán Dr. Popini Älbertet. Ä költségvetés tárgyalása előtt indokolta az előadó Dr. Garay Kálmán a késedelmet, aminek folytán az 1917 évi költségvetés csak most került tárgyalásra. Ez a háború folytán hiányzó munka erő és a költség- vetésnek az eddigiektől teljesen eltérő rovatos beosztása, a rendes és rendkívüli bevételek s kiadások elkülönítésével járó munka többlete volt. Ä költségvetés az 1916 évihez képest szükségleti és fedezeti szempontból nagy eltérést mutat, úgy hogy mig 1916 év elején a községi pótadó kulcs 85—87 százalék volt, amely évközben kivetett 16 százalékkal év végén 101—103 százalékra emelkedett, a mostani 1917. évi költség- vetés egyenesen 110 százalék közköltség kirovására kényszeríti a várost. E nagy pótadó százalék emelkedéshez, melynek oka a bevételeknek a háborús viszonyok folytán csökkenése, a kiadásoknak pedig emelkedés, nehány kisebb felszólalás után hozzájárult a képviselet. A mozgóképházaknak az 1915 évben alkotott szabályrendelet a m. kir. belügyminiszter ur által kívánt módosítások szerint alakitotta át. Ezen módosítások lényege abban áll hogy a mozgóképházak építésére vonatkozó szabályokat, mint az építési / szabályrendeletbe tartozókat is kihagyta. Törölt minden olyan megállapítást, amely a rendőrkapitánynak az engedélyek megadására vonatkozó jogát csak részben is érintette. Patek Béla színigazgatónak a színházi helyárak felemelésére irányuló kérését nem teljesítette, mert a múlt tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a színház látogatottsága fedezni fogja a fokozottab kiadásokat is. De a színigazgatók számításaikat kü- lőmben is mindig azon alapon teszik meg, hogy a nyári szinházak rendszerint deficittel járnak, s ennek fedezetét a fő szezon terhére írják, Semmi indokot sem lát tehát a kérelem teljesítésére. Éhemben okulsz az elmnlt évben szerzett tapasztalatokon kijelentette, hogy Patek jövőben csak az esetbe számíthat aszin- sáz átengedésére, ha előadásait a szereplők és a rendezés művészi színvonala, valamint a kiválasztandó műsor tekintetében is a magasabb ízlésű közönség igényeit kifogja elégíteni. Tudomásul vette a polgármester bejelentését arról hogy Bánszki János halála folytán az elleae folyamatba tett fegyelmi eljárást beszüntette. De elutasította özv. Bánszki Jánosnét abbeli kérelmével, hogy néhai férje visszatartott fizetése részére utaltassák*, ki, mivel a feryelmi eljárást nem felmentése folytán szün tették be. A képviselőtestület ezen elhatározás a m kir. közigazgatási bíróságnak ez hasonló ügyben hozott döntésével egyezik. Ä cs. és kir. 65 gyalog ezred rokkant alapjához300 koronával a m. kir. kassai 5 honvéd huszárezred rokkant alapjához 100 koronával lárult. Az összeg megszavazásánál figyelembe vette azon arányt, amely szerint a nyíregyházi illetőségűek a két ezred között megoszlanak. Ä város részére enge- gélyezett központi szeszfőzdéhez a kir. pénzügyigazgatóságnál a mutt hó folyamán tartott tárgyalás eredménye szerint Oros, Pazony, és kótaj községek továbbá a nyíregyháza vidéki kisvasutak Kótaj, Búj, Dombrádi vonalán két oldalt fekvő községek fognak tartozni. Ä polgármesternek erről tett jelentését tudomásul vette. Tudomásul vette a nyíregyházi takarékpénztár bejelentését arról, hogy a város váltó kölcsöneinél a kamatlábat 6 százalékra leszállította, és hogy fa és szén számlánál 4 százalékkal a közélelmezési folyó számlánál 4 és fél százalékkal fogja a követeléseket elszámolni. Dr. Géczy városi főjegyző részére február 28- tól számított újabb három hónapi szabadságot, Dr. Saáry Sándor városi orvosnak ugyancsak igazolt betegségére való tekintettel 4 heti szabadságot engedélyezett. Ä polgármester helyettesítésével Trak Géza köz- igazgatási tanácsnokot bízta meg. Az illetőségi ügyekre vonatkozólag előterjesztett tanácsi javaslatok elfogadása ntán alig fél 5 múltán véget ért a közgyűlés. HilEK Elismerés a nagy káliói nőegyletnek. Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspök nagykáilói látogatása alkalmával nagy elismeréssel vette tudomásul a nagy- kallói keresztény Nőegylet odaadó munkásságát az erdélyi menekültek érdekében. Ezen munkássága további folytatásához elismerése jeléül 20Ü koronát küldőit a Nőegylet elnökségének. Népszövetségi előadás vetített képekkel. Gável Gyula káplán, a nyíregyházi népszövetségi csoport helyi igazgatója a nép- szövetségi előaások élénkítése céljából az dismeretterjesztő előadásokat vasárnap déíutánon- kint a r. k. iskola termében vetített képekkel rendezi. Sikerült megnyerni az ügynek Mahunka Imre tábori lelkészt, ki a helyi igazgató felkérésére szívesen bocsájtotta vetítő gépét a nép- szövetség rendelkezésére. Eddig bemntatásra kerültek: Betlehem titka, Róma két részegen, Jézus csodái és a budapesti Jó Pásztor ház. Ä vetítést Mahunka Imre, a magyarázatokat Gável Gyula végzi. Hősi halált halt taoitójelöltek. A helybeli állami tanitóképző intézet eddig két hősi halált halt növendékét jegyezheti föl a hazáért elesettek dicső Február 17. lapjára. Egyik Orosz Sándor II. éves növendék, hadapród jelölt aki a lisoniai magaslatokon 1916 okt. 2-án mellén két kitüntetéssel midőn csapatát rohamra vezette elesett. A másik Somogyi János I. éves növendék, tizedes, kit 1916 nov. 28 án Lembergtől keletre egy kitüntetéssel mellén, szivén talált egy orosz golyó. Jó fogás. Veszedelmes és megrögzött tolvajt csípett el a kisvárdai csendőrség Sulimán János gejőci születésű és Kisvárdai lakos személyében. Iskolába nem járt. Templomba is csak a perselyeket kifosztani volt. A munkát soha nem szerette és 14-óves korától lopással és kóborlással foglalkozott. Közben verekedésért és lopásért 3 évig volt a váci fegyház fegyence. A mint a börtönből kiszabadult házasság szédelgéssel, lopással, dologtalansággal töltötte napjait. Mindenütt volt asszonya, akivel vadházasságban ólt hosszabb rövid ideig. A múlt szeptemberben besorozták, de nem vonult be. Majd midőn kézre került, akkor meg a kísérő bakától szökött meg Csapon. Azóta Nyírtasson lopott 3 lószerszámot ós egy gubát Schwartz Ernőnó istállójából, egy borjut Gyulaházán Rozsó Jánosnótól, Bákán tehenet szerzett, Salamonban lovat. A lopott holmikat Kisvárdáu ós Nyíregyházán értékesítette. Nappal aludt, evett, ivott, éjjel forgó ..pisztollyal felfegyverezve lopni járt. Most elfogták. Fekete Orhideák. December hó közepén egész Budapest a .Fekete Orhideákról* beszélt. A Royal Apolló, ahol ezt a szenzációs amerikai filmet bemutatták nap nap mellett a zsúfolásig msgtelt előkelő közönséggel a mely nem győzte csodálni az amerikai film rendező művészet bravúrját. A nyíregyházi Apolló szombat, vasárnap, hétfőn fogja ezt a nagyszerű újdonságot bemutatni, Művészlapok óriási választékban kaphatók Borbély Sámuel könyvkereskedésében.