Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-06 / 1. szám

Január 6. sceret már most is, mintha min­dig ismert volna. Majd meglá­tod. Istenem csak megérjük a jövö hónapot, tudja Isten, nem nagyon bizom benne. Elhallgatnak. A lövés mel­lett íekvő bakákat felváltják. — Egyenkint, csendben lejönnek és mennek fel a lőrósekhez az em­berek. A leváltottak bebújnak a pihenő helyekre, pokrócokba burkolóznak és alszanak, Erősen világosodik, az ágyudörgés erő­sebben és közelebbről hangzik. — Igaz, cseréljük ki a cí­münket hadnagy ur. — Nem lesz arra szükség, te. Nem lehet tudni, jó az. Le­galább van valaki, aki értesíti mamát és Annuskat, ha valami történik. — Es Mancikámat, szegényt kíméletesen, megrepedne a szive. — Írd hadnagy ur kérlek ! Özvegy Szekeres Jánosnó Buda­pest Rákóczi-út 15., harmadik emelet 27. — Most Írd te! Namónyi Mancika Debrecen, Darabos-utca 35. — Köszönöm Miklóskám! — Köszönöm hadnagy úr! — Ajánlom magamat had­nagy ur, megyek, megnézem az embereimet. — Szervusz Mikikóm! Miklós elmegy, telefonista a telefonkönyvet átadja Feke­tének : — Távirat hadnagy úr je­lentem alássan! Fekete olvassa : — Ellenséges nehéz tüzér­ség erősen lövi a Biene tizei. Állás erősen megrongálva. Tüzér megfigyelő jelenti, hogy a fltajoti üteg tüze a Biene ti­zenegy felé fordul. Éber figye­lem. Minden mozgás azonnal je­lentendő. Birtos százados. — Hát megkapjuk mi is. Gondol­tam. Gergely tizedes! — Parancs hadnagy úr ! — Mindjárt bekapjuk a tü­zet mi is. A figyelőket bevonni, a sebesültvivők készenlétben. — Én lefekszem. Ha lesz valami, azonnal felkölt. Megértette ? — Igenis hadnagy úr 1 Fekete bebújik a fedezéké­be és lefekszik. Az ágyudörgés mind gyakoribb lesz és egyre közelebb hangzik. Egy lövedék közvetlenül a lőrések előtt rob­ban. Az emberek összerezzen­nek, felemelik fejüket, majd to­vább alusznak. Az ágyudörgés közvetlen közelről hallatszik, — végre irtózatos dörrenés. Az emberek felugráinak. — Idevágott a közeibe! — Tőlünk jobbra, vagy 20 lépésnyire. Fekete kiugrik a fedezék­ből: — Hová vágott? — Tőlünk jobbra, vagy húsz lépésnyire. Fekete a telefonhoz rohan : — Halló Bartos állomás! Halló! Halló ! — Nem jelentkezik, elsza­kadt a vonal! — Gergely tizedes ! — Parancs hadnagy úr! — Azonnal elszalad a Bar­tos állomásra, — megnézi, mi történt, mi van Szekeres zászlós úrral 1 — Igenis ! Gergely tizedes elrohan, Fekete a sebesültvivő­ket hívja türelmetlenül vár. — Végre visszajön lihegve Gergely tizedes: — A Bartos állomásba be­levágott egy huszonnyolcas 1 — Meghalt két telefonista egy hon­véd és . . és . . — Es ? És! ? — És Szekeres zászlós úr! Nagy csönd. Fekete a fejé­hez kap, megszédül, rekedten, szakgatottan, iszonyú fájdalom­mal a hangjában felkiált: — Miklós! Miki! Mikikel Édes Miklóskám ! Kis poétám ! Meghalt! Vége ! Miklós ! Mikiké. És az anyja. Az anyja! Uracn Isten az özvegy édes anyja ! És Annuska! Annuska. Sebesüitvi- vők ! Hozzátok el! Menjetek ér- te. Hozzátok el. Nincs Miklós. Szegény fiú. Hogy megérezte. Jövő hónapban járt neki a sza­badság. Nem bízott benne. Igaza volt. Megérezte. Szegény fiú. — Szegény Annuska. — A sebesültvivők jönnek. Hordágyon hozzák Miklóst. A hordágyat leteszik Fekete elé. Fekete letérdepel, simogatja a hatott arcát. — Miklós. Szegény kis Mik­lóskám. Hát itt hagytál. Hát nem jössz velem szabadságra. Sebe- sültvivök! Vigyétek le. Mond­játok meg a főtisztelendő urnák, hogy a legjobb barátom volt. Temesse el szépen. Miklóst elviszik. Fekete le­vélpapírt vesz elő és ir Annus- kának. ... — A kardját személye­sen fogom átadni a jövő hónap­ban, amikot szabadságra me­gyek. Addig kövessen el min­dent édes mamája megvigaszta- iására és szeresse őt nagyon, kó szeresen, most már Miklóska helyett is.— Nekem pedig — e szomorú hir közlőjének — bo­csásson meg. Fekete Béla hadnagy. Tekintetes Szerkesztőség! Sok szó esett a múlt hó­napban a nádorhelyettesről. — Engedőimével néhány reflexiót teszek az utolsó álnádorról. U, i. A Szabolcsi Ilirlap any- nyi rokonszenvvel, elismeréssel adózott Dessewffy Miklósnói grófné palotahölgynek királyi kitüntetése alkalmából, hogy ak­tuálisan megújítok az Ö fényes nevével ; előkelő egyéniségével kapcsolatban egy történeti tényt. A grófné nagy atyja ludá- nyi és csornai Bay György 1841- 1849. alnádor volt. Az utolsó alnádor. Mint ilyen alországbiró, hótszemólynök Í3, István főher­ceg, utolsó nádornak meghitt embere. Bay György 1792-ben szü­letett Surányban. Tanulmányait Sárospatakon-vógezte. 1815-ben testőr, 1825-ben főszolgabíró, — 1832—1841. Beregmegyz alis­pánja, 1841 — 1849. kir. tanácsos, hótszemólynök, £majd alország­biró és alnádor. Bay György kiváló egyéni tulajdonai mellett mint szépiro­dalmi iró is neves. A magyar testőrök kedvelt verselésót ö is művelte, A Zsebkönyvbe irt ver­seket, később HerderbŐi fordí­tott, Göthónek néhány költemé­nyét átültette szép magyar nyel­vünkre, A nagy atya nagyságának m'óltó örökösnóje. Az uj palota­hölgy az uj utolsó alnádor uno­kája. E sorok közzétételét kérve, vagyok tisztelettel Egy munkatárs. A zöld asztalhoz! Mórföidlópő csizmában vág­tat előre a történelem, Decem­ber 12-én tették meg a központi katalmak a bókeajáníatot. Dec. 28-án a német, valamint az oszt­rák és magyar külügyi kormány elküldte Wilson jegyzékére való válaszát, melynek minden igéje a béke akarásától, attól a ne­mes, férfias ti’ztől izzik, amitől az első béke irat. Óriási ese­mény ez, határjelző piramis a vér mocskos országutján. Immár nem lenge sóhajok hozzák a bókét, de tettek. Ha valaha csak ábrádoztunk a békéről, ma ki­bontakoznak a körvonalai. Vála­szunkban a „közvetlen eszme­cserót* tartjuk leghslyesebbnek és megjelöljük a helyet is, ahol tárgyalni óhajtunk: „a semleges külföld egy városában.“ Ez az első igazán komoly hang, hogy hívják össze a béketárgyal&st, az urak pedig, a hadviselő felek megbizotijai, kik eddig idegesen tétováztak, üljeuok le ama bizo­nyos zöld asztalhoz., Mi készek vagyunk rá. Egyre több szilárd pont a köd zavaros tengerében. Akar­juk a bókét és — igen fontos — már nemcsak mi akarjuk, de a semleges külföld is. Már nem­csak kettőn ál a vásár. Nemcsak a hadviselő feleken, hanem azo­kon is, kik két és fél óve vir- rasztottak, a semleges államo­kon, melyeket már megviselt az ájulatos bizonytalanság és most élnek azzal, hogy a halottas ti­vornyán józanok . maradtak, a részegek között. Ök lépnek elő most sápadt, szigora arccal, hogy a háború fenegyerekeit mégis rákónyszoritsók az életre. Svájc, Norvégia, Svédország, Dánia is sorompóba lép. Aztán itthon és a külföldön roppant események készülődnek a belpolitikában is. Recsegnek a régi, korhatag pil­lérek, minden elsöprődik, ami a múltat, a haiált, a háborút jelen­tette és vajúdva — könyben és 3. oldal. vérben — megszületik az uj em­beriség. Pusztuljon is a háború, mi­nél előbb. Minél előbb : mi irtuk a válaszunkban. Napoleon szó­tárából hiányzik ez a szó: „le­hetetlen.“ Nekünk is ki kell tö­rölnünk egy szót, mindörökre ki kell gyomlálnunk szótárunkból Ó3 lelkűnkből ezt az aljas, osto­ba és gyáva szót: „háború.* HÍREK Boldog uj évet 1 Mennyi remegő félelem ós reménység közt száll majd ajkrói-ajka most újra ez az ősi köszöntés, Véres újév már harmadszor. Harmad­szor ! S mi, ha csak a múltkori ujesztendöre gondolunk vissza, kórdve-kórdjük, hittük — hogy újra véres újévet élünk ? És megremeg a toll kezünkben a kérdésre . . . vájjon lesz^e ne­gyedik ? De hesegessük el most ezeket a godolatokat. S foglalja el lelkünket: a bizalom, Isten­ben és a mi hős hadseregünk­ben, S ha talán még sokáig fog folyni a vér ós köny : mi ki­tartunk. Mi a győzelem felé megyünk, azért hiszünk a bol­dogabb esztendőben. Előadás a Turáni Kör­ben. Ä Szabplcsvármegyei Turáni Kör, Általános Köz­művelődési Egyesület f. hó 12-én, pénteken, d. u. 5 órai kezdettel a Nyirvizpalota dísztermében előadást ren­dez, melyen dr. Csepela Lajos „A német városok szociális tevékenysége“ címmel fog felolvasni. Belépődíj öO fil­lér. H vendégeknek lift áll rendelkezésére. Érdeklődő­ket az egyesület szívesen lát. Az egyház a szegényekért. A nyíregyházi rk. egyház szt. Antal perselyéből Énekes János prépost, főesperes plé­bános az elmúlt esztendőben a városi szegényeknek 684080 koronát juttatott részint kész­pénzben részint kenyér ós egyéb élelmiszerekben, kik örökre há­lásak lehetnek az egyháznak, mely a szegényeknek minden időben legnagyobb pátrónusa volt. Topáz és csipkekendő. A koronázási ünnepségek alkalmá­ból a szent koronából kiesett ós elveszett egy topáz, mig Zita őfelsége C8ipkekendöjót vesz­tette el. A topázt Leopold eszter­gomi irodáig, a kendőt egy de­tektív találta meg. Mindkettőt rendelkezési helyére juttatták,

Next

/
Thumbnails
Contents