Szabolcsi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-26 / 21. szám
6 oldal. Május 26 Uj orvos doktor. Sefcsik Alajost, Sefcsik József, királyi tanácsos, pénzügyigazgató fiát — aki a háború kitörése óta a harctéren teljesít szolgálatot, a budapesti tudomány egyetemen az összes orvosi tudományok tudorává atták. ~~ * {nevezés. Ä főispán Gavallér Ágoston vármegyei irodasegédtisztet irodatisztté nevezte ki. Uj gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter a le köszönt Hunyor Béla jószág- igazgató helyére a dadai alsójárás gazdasági tudósítójává Német Pál folyási földbirtokost nevezte ki. Pályázati hirdetmény. Rakamazon nyári gyermek- menhely állíttatván fel, vezetésére egy gyermekker- tésznő szükséges. Az ajánlkozók Halász János raka- mazi plébánoshoz szíveskedjenek fordulni. Szétrebbent a diák sereg. Az elemi iskolák kivételével minden tanintézetben kiosztották ma az iskolai bizonyítványokat. — Szétmentek a diákok a szélrózsa minden irányába, hogy örüljenek a szülői háznak, segítsenek a mezőgazdasági munkában, és enyhítsék a városok közélelmezési sok-sok baját, mely miatt mindenkinek annyit kell bosz- szankodnia. Az elért előmeneteli eredmény-százalék, bizony nem. kielégítő, s úgy látszik a háború az élet minden oldalán megszüli a maga kártékony gyümölcseit. A színigazgató hadiköl- esönjegyzése. Patek Béla dr., színigazgató a hatodik magyar hadikölcsönre a Nyíregyházi takarékpénztár egyesületnél 10.000 a Szabolcsi hitelbanknál ugyancsak 10.000 koronát jegyzett. Vármegyénk a gyöngyösieknek. Mikecz István vm. főjegyző a gyöngyösi polgármester kezeihez Szabolcsvármegye nevében 2000 korinát küldött szép levél kiséreíébei hogy az ösz- szeget ott nászt. Jb L fel, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik. Veres kakas a R kóezy tanyán. A vajai határban Schwarc Jakab földbirtokos Rá- kóczy nevű tanyája ismeretlen okból kigyuladt, és rövid idő alatt majdnem tejesen elpusztult. Harminc gazd cselédnek majd nem minden holmija odaégett. Ä kár vagy 140 ezer korona, mely részben biztosítás utján megtérül. Alapítvány. Burger István orosi földbirtokos mint az orosi községi iskolaszék választott tagja hivatalos esküje letétele alkalmával Burger Mihály és neje : Burger Etelka emlékezetére 200 koronás alapítványt tett olyan rendeltetéssel, hogy annak kamata az ő tulajdonát képező Kismezőtanyán lakó cselédeknek a községi iskolába járó gyermekei közül a legszorgalmasabbjai kapják. Burger István, aki Oros község minden mozgalma iráht mindenkor élénken érdeklődött s az ilyen munkákból nemcsak a ráeső részi v illalta szívesen, harem a népjóléti és kulturális ügyeket anyagilag is mindenkor támogatta, ez alkalommal is rég ismert nemes szivüségéről tett tanúbizonyságot. Isten fizessen meg érte ! Oros, 1917. május hó 20-án Községi Iskolaszék. A király ajándéka egy szabolcsi anj ának. Károly király kabinetirodája értesítést kü dött Ujfalussy Dezső dr. főispánhoz, hogy özvegy Berci Jó- zsefné kenézlői lakosnak, akinek hét fia küzd a harctéren magán- pénztárából 500 koroát és egy egy IV. Károly király monogrammjával ellátott Mária érmet adományoz. A királyi ajándékot a legközelebb ünnepség keretében fogják átadni az anyának. Nyírbátor visszakapja önkormányzatát. Nyírbátor nagyközségnek a belügyminiszter tudvalevőleg fölfüggesztette az ön- kormányzatát. Most nyerte visz- sza a sok zavarral küzdő község szabad rendelkezési jogát és a vármegye junius 16-cre kitűzte Nyírbátorra a képviselőtestület tagjainak a megválasztását. Vaskeresztes tanitó. Lege- za Emil vissi (Szabolcs m) gö-. rög kath. tanitó a 11. hortv. gy ezred tart. hadnagya, a Magyaros hegy elfoglalása körül szerzett -.érdemei elismeréséül a II. oszt. német vaskereszttel lett kitüntetve. Nevezettnek ez már a harmadik kitüntetése. A goriicei dicsőséges hadjáratban megszerezte a II. oszt. ezüst vitézségi érmet, majd a “Signum laudis“ t kapta. Az a szellem juttatta őt szép dekorációnak el .éréséhez i mely a háború tanítójának saját- | sága. Aki békében a nemzeti ha- j ladás csöndes munkása, háborúban megalkuvást nem tűrő erély- lyel utasítja vissza a nemzeti kultúra ellen irányuló ellenséges támadásokat. N«ppat nem lesz villanyáram. A Nyíregyházi Villamos- sági Részvénytársaság tegnap óta a mutatkozó szénhíány miatt beszüntette a nappali áramszolgáltatást. Ez az uj intézkedés kellemetlenül érinti azokat az üzemeket, melyek villanyerővel dolgoznak, s uj beosztásra kényszeríti őket. A villanyos közlekedést a változás nem érinti. farselyfosztás a Samassa templomban. E hó 22-én ös- meretlen tettes a déli órákban beosont a nyíregyházi rk. templomba, s onnan a Mária oltárelőtti térdeplőre esősitett perselyt tartalmával együtt ellopta A kár nem jelentékeny, mert a 1 perselyt pár nappal ezelőtt űri í tették ki. A rendőrség nyomozza ! a vakmerő tolvajt. Színészet Kisvárdáu. Kre- iner Sándor színigazgató jó hirű társulatával e hó 22-én kezdte kisvárdai sziniszezonját Földes : Künn a bárány, benn a Farkas c. darabjával. A színészek előreláthatólag 3 hétig fognak Kisvárdán tartózkodni. A városi szeszfőző ügye. Trak Géza h. polgármester a pénzügyminisztériumban eljárt a felállítandó központi szeszfőző ügyében, s a végleges tervek i elkészítésére Mittelmann Manó i műszaki tanácsadónak adott . megbízást a város nevében. \ Előreláthatólag azonban ilyen nagy arányú építkezésekbe a város a háború alatt az anyag ' és munkaerő hiánya miatt is bele nem mehet, s azért azt tervezik, hogy Nyíregyházán, Polgáron és a Sóstószőlőtelepen beváltóhelyett létesítenek és ott a megmaradt és rendelkezésre álló kisüstökben fogják a gyümölcskontingenst szesznek kitermelni. Hadifogoly munkások vé de’.mc. A kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti az ipari érdekeltséget, hogy a hadifogoly munkásokkal szemben az összes munkásvédelmi rendszabályok pontosan betartandók. Gycrmekzarftndoklat Máriapócsra. Szentgály B'anka és Ivancsó Jenő nyirnyulaji tanítók kedves zarándoklatot vezettek a hires szabolcsi kegyhelre a napokban. 150 iskolás gyermek vett részt a körmenetben, kik a gyér meki lélek megható áhítatával könyörögtek a harcban álló magyar nemzetért és a forrón óhajtott békéért. A szép példa már pedagógiai hasznáért is követésre méltó. Szinház. Heti műsora a következő : Hétfőn : d. u. félhely- árakkal Ftelke operett, este Cigányszerelem, operett. Kedden : itt először A kék róka, Herceg Ferenc legújabb vigjátéka. Bérletszünet. Szerdán : itt másodsor A kék róka. Csütörtökön : itt negyedszer Három a kislány. Pénteken • Romeo és Julia, Shak- espere klasszikus tragédiája. Szombaton: itt először A derék Fridolin, énekes bohózatujdon- ság. Vasárnap : d. u. félhelyárak- kal Legénybucsu operetté este itt másodszor A derék Fridolin. Az Anker élet- és járadék biztosító társaság Wienben. 1917 május 18-án tartotta meg gróf Prokesch Osten Antal elnöklete alatt közgyűlését. A lefolyt üzletévben 4451 kötvényt állíttatott ki, 32460,730 korona 42 fillér tőkéről és 231,301 korona 42 fillér járadékról. A bevételek dijakban és kamatokban a számadási évben 38.057.285 korona 12 fillért tettek ki, a legmagasabb összeget a társaság fennállása óta. Az összes vagyon 249-692994 korona 94 fillér. Az évi felesleg az egyes nyereségosztalék-kate- góriák üzemszámlájának beszámításával 3.649.638 korona 54 fillért tesz ki; ebből a halálesetre nyereségrészesüléssel biztosítottak javára 2.300.928 koiona 35 fillér esik. A részvényesek 480-000 koronát kapnak (részvé- nyenkint 240 koronát, mint a múlt évben) az árfolyamkülönbözeti alapba 500.000 korona utal- tátik át. Az igazgatótanácsba dr. báró Fuchs Viktor ismét .megválasztatott. — Lapunk kihordására vonatkozó panaszokat kérjük bemondani Borbély Sámuel könyvkereskedő üzletében. A Szabolcsi Hiclap uj telefon száma 374. “ft Pünkösdi szenzációja Világsiáger US* IKARUS Dráma a drámában 4 felv. a főszerepben : Lyly Beck a hírneves svéd fiimdiva. Szombaton este — Vasárnap, héttőn délután is. A „MODlANOCLUBSPEClALITÉ“ SODORNI VALÓ SZlVARKAPAPIRNAK ÁRA 1 könyvecskében 60 Jap van. ma 20 fillér. Minden könyvecskén rajta van a védjegyé» a gyáros aláírása.