Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1876-06-24 / 26. szám

viselő a kényelmetlen teherrel F. füszerke- reskedő boltja elé ért, nem várt meglepetésben részesült. 1 boltban ugyanis ép akkor veszett el egy süveg czukor, s a kereskedő a mi salátás tisztviselőnket támadja meg, ki gyanúsan nézett ki a maga rejtegetett salátáival. A lopás vádját persze hevesen utasitá vissza, miből szóváltás, majd czivódás támadt az utczán. A jelenet vége az lett, hogy F. rendőrt hivatott, s a tisztviselőt saját felelősségére bekisértette. Négy óra bosszant ült a szegény salátás a dutyiban, mig végre kihallgatták. A saláta azonban mint argumentum ad hominem, kiderité ártatlanságát. Miért nem szolgált ez argumentummal kellő időben F. kereskedőnek?

— Sajtóper Kassán. A „Rozsnyói híradó“ szerkesztője ellen Paulay J. Zs. ügyvéd- jelölt k. postamester által 170 postamester meghatalmazásával indított sajtóper f. hó 16-án tárgyaltatott a kassai sajtóbiróság előtt. Vádlott Márton János köztisztviselők rágalmazásában büuösnek találtatván, 200 frt bírság, 150 írt eljárási éB 155 frt perköltségben elmarasz- taltatott.

— Egy millió forint aranyban. Temesvá- rott jelenleg két török főtiszt időzik, s a vidéken nagy lóvásárlásokat tesz. Hir szerint egy millió forintot aranyban hoztak magukkal, s igy legalább 5—6000 lovat akarnak vásárolni.

— Régi barátok találkája. 1826-ban 40 pesti jurátus megfogadta, hogy 50 év múlva, 1876. junius 1-én, ha élni fognak, a budai Gellérthegy tetején össze fognak jönni. — Annyiok közül ötven év után csak négyen jöttek fel: Ürményi József, Madédl József, Sédeli Lajos és Lávorszky János. — Ketten, Ürményi és Madédl rögtön megismerték egymást, s az öreg „ifjak“ a múlt emlékei között töltötték el a napot.

— N.-Váradon múlt vasárnap d. u. 6 órakor tűz ütött ki, a tűzoltók azonban oly eré-l lyesen működtek, hogy csak egy ház lett a lángok áldozatává. Értesítőnk D. Fuchs József tűzoltó főparancsnok s a polgármester buzoósá- gát emeli ki. — A nagyváradi „Egyetértés* társaskör a tagok részvétlensége miatt feloszló- félben van. Életkérdése felett holnap határoz egy közgyűlés. Szomorú jele a vidéki társadalmi élet pangásának!

— A margitai pusztát bérlő consortium a bécsi világtárlaton 3 drb. szarvas marhát vásárolt tízezer frankon; két db. tehenet s s egy db. bikát. Az óriási állatok közül, melyek ez idő szerint a margitai pusztán tartatnak, a tehenek daraboukint mintegy 14 mázsa súlyúak, a bika pedig körülbelől 22 mázsás. Szépségre, miután ez állatoknak Alföldünk éghajlata nem kedvez, azok a napokban eladattak. Vevőjök Gál Lajos egri mészárosmester, ki az egri önkéntes tűzoltó-egyletnek felajánlotta hogy e ritka állatokat, saját költségén jun. hó 10. és 11-én, múlt szombaton és vasárnapon, a legény-egylet helyiségében, 10 kr belépti dij mellett, közszemlére fogja kiálli, s az ekként begyült összeg a tűzoltó-egylet javára fog esni.

— Szegeden a Tisza még mindig árad, de már jóval lassabban; szombat reggeltől hétfőn reggelig 2—2 ölet, innentől kedden

reggelig 24 óra alatt pedig már csak 6 lábat áradt. A hatóság azonban már is tett intézkedéseket a netáni komolyabb eshetőségekre nézve, egyelőre a röszkei vonal és a percsórai kereszttöltés gyönge részeit javíttatja ki. Ez utóbbi helyen mindszenti munkások dolgoznak egy felügyeld vezetése alatt. Ha az áradás csakugyan tartós lesz, itt a védelmi intézkedések vezetését ismét M a r a o v s zky korm. biztos ur fogja átvenni, a kit a hatóság a baj közeledtéről már táviratilag értesített.

Nyirfalombok.

XXI.

(A szellem hóditó hatalma. Egy fogas kérdés, mely még mindig váija a megoldást. A serény kaszás. Helytelen elnevezések. A jó étvágy nem válogatós. Delica' tesseek. Nem félünk a komától 1 Spektákulumok. Kérelem ahoz a kihez.)

Az ember-ész merész röptű szárnyakon emelkedik ama titok&átos magaslat felé, hol az „ismeretlen“ lakozik, hol a talányok és rejtélyek, a mélységek és magasságok hosszú sorozata sötét homály leplébe burkoltan évezredek ‘óta várja a perczet, midőn egy-egy kiváló lángszellem ihletettsége fénysugárt lövell reá, s egyik-másik légies alakját megtestesítve, biztos választ ad a kérdésre, mely időtlen időkön át csak gyanitás és sejtelem kétes értékű buvárlataihoz szolgáltatott hálátlan anyagot.

Hanem az a legnagyobb és legérdekesebb kérdés, hogy azt az átkozott kaszás csontvázat miként lehetne megrégulázni, s miként Abdul Azizt a müzülmánok, trónjáról letaszítani, le le a kénkőtüzes pokol mélységes fenekére, — no ez a fogas kérdés mai napig sincs megfejtve.

Pedig mennyit fáradoztak, verejtékeztek, virasztottak e részben az emberek, — bölcsek és bolondok, orvosok és tyukszemir- tók, bűvészek és alchymisták, adeptusok és dilettánsok 1 Hasztalan! a Sphynx csak Sphynx maradt, még nem született Oidipusa; de sőt — legalább a gonosz nyelvek azt suttogják, hogy mióta az orvostudorok gombamódra elszaporodtak, az a fáradhatlan kaszás legény, ki még déli álmot sem aluszik, sokkal több rendet vág abban a nagy vetésben, melyet emberiségnek neveznek a tudósok, de a mely nevezet épen oly jogosan illik reá, mint sok delnőre a „bájos“ és sok férfira a „szellem- dus“ jelző, — mint egyik-másik képviselőre a „honatya“ név, vagy mint némely magyar fö- urra a „hazafi“ és „kegyelmes“ nevezett, — lévén, miként halhatlan Madáchunk„ mondá, „az ember arcza egy majom vonás, a nagyszerű után egy sárdobás.“

És mit nem adnának az emberek, ha az érdemes kaszás úrtól megszabadulhatnának 1 Hanem persze a kaszás ur nagyon finnyás, nem kell annak semmi de semmi, csak az emberhús. Hogy aztán az fiatal puha, vagy öreg és rágós, daróczban vagy bíborban öltözködött, fehér, fekete vagy rézszinü bőrrel takarózott, az neki mindég'’. Bár — a mint velünk múlt

őszi betegségünk egyik álmatlan éjszakáján bizalmasan közlötte — azokat mégis jobb ét- vágygyal költi el, kik mint egy-egy elbizakodott, henczegő és hatalmaskodó pulyka-kakas, nagy garral szerepelnek és kurrogatnak az életben. A népek zsarnokai, az embernyuzó uzsorások, a tükörrab nők és hölgyek, a dúsgazdag de szívtelen bankárok, az önmagukba szerelmes dandyk, a hármas tokáju főpapok, n kékvérű főrendüek, a pöffeszkedő tábornokok és kivált az irgalmat kegyelmet nem ismerő kávénénikék, — ezek neki valódi delicatesseek. No az igaz, hogy ezek után mi sem nagyon bu sülünk. Hanem hogy minket sem kiméi, nem kíméli azokat a kedves és bálványozott lényeket Sem, kik a küzdelmes létben örömünk, reményünk, boldogságunk, mindenünk, ez már csakugyan botrányos neveletlenség ő kaszássá- gától, látszik, hogy soha nem tanulmányozta az illemtant, s annyival inkább nem járt Müller udvari táncz- és illemtanitó leczke óráira.

Baht mit beszélünk!

íme most akad kezünkbe egy gyászjelentés, mely tudatja, hogy Ábécéi barátunk folyó hó 11-én esteli 8 és három negyed órakor tüdősorvadásban kimúlt stb. stb. Ugyde — jól emlékezhetnek önök — nevezett barátunk nem júniusban halt meg, hanem jóval elébb, — tehát hogy folyó hóban ismét meghalhasson, szükségesképen lel is kellett azóta támadnia. És ha e hó 11 én ismét meghalt is, — a gyászjelentés szerint (melyből kimaradt az év és hó jelezése) jövő hóban, de sőt a világ végéig mindegyik hóban ismét megfog halni, mi azonban hogy megtörténhessék, elébb okvetlenül uj életre is kell ébrednie. — így tehát nem csak azt mondhatjuk „nincs többé kopasz fej, nincs többé fogfájás,“ hanem ezt is: „nincs többé halál,“ — ezután csak fittyet hányunk a kaszás komának, annyit sem adunk ő csont vázságára, mint az emancipált nő férjére és önbecsületére, a hálátlan gyermek jó szüleire, vagy az eladósodott biró az igazság és lelkiismeret szózatára!

És még aztán mily mulatságos, dämoni- lag fönséges látvány, mily páratlan „divina comoedia“ tárul fel majd ottan-ottan azok előtt, kik a múlandóság álmai után újból feleszmélnek, — ha főleg a lét folytatása a kimúlás után hamarosan fog bekövetkezni. Látni, mily savanyu és torzképeket ölt egyik-másik rokon, ki a nagy örökség reményében keserűn csalatkozott .. .• hallani, mint dohognak a hálás utódok, hogy az az „öreg“ mily keveset tudott szerezni, pedig milyen krajezárreszelő volt ... a félj siet megvigasztalni kesergő özvegyét, — mi a kő! hiszen van már annak vigasztalója ... az édes anya ég a vágytól, hogy gyermekeit mielébb szivéhez ölelhesse, — az ám 1 ott áll a küszöbön a mostoha anya ... a modern nagy emberek ugyan ügetnek, hogy elhagyott állomásaikat elfoglalják, hiszen há- oy*n és-bányBzor állították, hogy haláluk ki pótolhatlan űrt fog képezni, — micsoda ? a világ azt sem tudja jóformán, ha léteztek-e valaha ? ... az adóhajtó a temetőből fiakkeren robogna be a városba, csakhogy a hátrányosokat minél hamarább üldözhesse, — s ecce 1 az alatt egytől-egyig befizették adójukat (aligha történik ez meg valaha 1 Betűszedő) . .. Frau Bábi a liliom-vizet és pompadour pastát követeli a szobaleányon, — s ez töredelmesen vallja be, hogy bizony azokat ő meg a szakácsnő felhasználták, de hát a ténsur ajándékozta nekik... az agglegény kipróbált hüségü gaz- dasszonyát keresi, — késői féijhez ment már az egy nagy bajuszu drabanthoz ... X. Y. Q [urak és úrnők pompásan kikeményitve, kifestve és garnirozva lebegnek az utczán és közhelyeken, — s ime mindenki szeműibe nevet, hiszen azok az átkozott halottbánó vén banyák az egész falunak elpletykálták, hogy X. púpos és festi a haját, Y. kopasz is, görbe lábú is,

Q. pedig fogatlan és fnrzsábában szenved,... ’ bizony-bizony ilyen forma kedves meglepetések várnának a nemlét álmaiból ébredőkre,

_

ki

véve persze a kiveendőket.

Jó lesz talán megkérnünk azt a nyíregyházai nyomdát, mely a fentebb hivatott gyász- jelentést kiállította, hogy jövőben az évet és hónapot is jelezze gyászlevelein, s ez által óvjon meg bennünket a „hazajáró lélek“ esetleges malheurjeitől 1

Szerkesztői posta.

— St. J. ur n a k Ny—n. Ha most nem is, — később is szives köszönettel fogadjuk a kérdéses könyvet.

— P, A. u r nak Ny—n. A hozzánk intézett kérdésre jelen számunk ad választ.

— Zu lej ka mamájának. Elismerjük hibás váltunkat. Majd valamikor heiyrepő- toljuk, a mit közelebb elmulasztottunk.

— Meleg mosta chignon ... ,:Elhí szék neki“ — mondaná Tallérosi Zebulon.

— Akik a pinezébe fúltak, és a- földön végig n y u 11 ak .;. Majd Julius 4.

i— Azötágu villa. Csitt I

— N. t.H. J.urnakDombrád,Várjuk.

Felelős szerkesztő: ANGYAL GYULA. Főmunkatárs : Vitéz Mihály.

Szenvedélyes ivást

gyógyítok biztosan tudtával vagy azonkívül, és pedig azonnal, úgy hogy a betegnek majdnem undorrá válik az ivás. Gyógyszer ingyen. Használati utasítás 12 birodalmi márka. Köszönetnyilváni- tások és elismerések mellékelve vannak. Forduljon tehát mindenki

Th. Konetzky úrhoz,

Droguenhandlung in Stettin,

3—6 Preussen.

Hirdetés.

Szabolcsmegyébe kebelezett Kék község regále-joga folyó hó 26 kán árverés folytán kiadó. A regále-jog a határ külső korcsmál- tatásával szintén összeköttetésbén áll. ^— Bá- nompénz 2Ö0 o. é. frt.

Kelt Kéken, 1876. junius 17.

Papp Imre,

földfesuri megbízott.

Kis testvéreim körül seregiének, s mindig azt kérdezgették, hogy hát nekik mit hoztam.

— A postán jő ! — felelém, s a kis gye rekek megnyugodtak.

Sokáig várták a postát, de biz az semmit sem hozott.

Azután következtek a felköszöntések, s bár apámra intéztettek, de én, mint kedves fia, egyszer sem maradtam ki belőle.

Midőn egy-egy toasztnak vége volt, apám rendesen felém hajolt s fülembe súgott:

— Látod 1 Te rósz fiú 1

Midőn apám készen volt a súgással, akkor meg anyám hajlott felém fülembe súgva:

— LátodI te rósz fiúi

De én nem hagytam magamat megzavartatni. Olyan jól esett már egyszer, vala- hára jóllakni.

Jól is laktam, s ha nem tetszik hinni, felmutathatom a reczepteket, melyszerint h á- rom hétig kínlódtam betegségbe a miatt.

Felüdülve betegségemből, mint ispány működtem az apám szegénységébe, megelégedetten, de nem boldogan.

Emlékezetemben Ida élt, s bár ott hagytam a félszemü súgó karjai közt, egy kissé mégis fájt, hogy tőle el nem búcsúztam.

Mint ispány egyszer utam lévén B. városkába, nem mulasztottam el azon állást se meglátogatni, hol egyszer ponyvasátorunk felütve díszelgett.

Ámde az állásban nem volt semmi, s ott hol én egykor a művészetnek éltem, két felvidéki tót aludta részeg álmait.

Az állás kapuja fölött azonban még ellehetett olvasni a verset, melyet oda írtam, s még négy sort alatta, melyben a félszemü súgó Írására ismertem.

Az Apollói főt eláruló négy sor ez vala;

„Heg de sokat jártam, fáradtam,

De még ennyit soh’se koplaltam.

Nem találtam jó enni valót----------Ma

radjon hát színész a ki vót.“

Szegény vaksi 1 — sohajték magamba — te csak jó enni valót nem találtál, de én se jót, se rosszat.

Innen aztán ismét hazamentem, s oly nehezen esett valami.

Midőn haza értem, apám dorgálni kezdett, hogy miért maradtam ki három nap helyett hat napot.

— Te kölyök — fogad az öreg ur hazamenetelemkor, — te már megint megbolondultál l Hát már megint hol töltötted az időt ?

— A hová küldött, apám.

— Igen de, odakóborolni egy hétig!

— Nem jöhettem apám. A Tisza zajlott (pedig ez nyáron történt), a komp kötelét elvitte a viz (pedig három ölnyi magasságban van a viz felett) és—és a révészek ....

— Azokat is elvitte a viz, ugye ? — vágott az öreg szavaimba.

Én, ki ismerve az öreg ellenmondást nem tűrő természetét, haragját ráhagyásommal véltem csilapitani, s igy felelék:

— Igen apám, a révészeket is elvitte a viz! ...

— Igen ? ... gazember vagy, édes gyermekem.

És midőn ez utóbbinak hatalmasan el- lentállanék s apámat kemény szavai visszavonására ösztönözném, az öreg dühbe jő, elkezdtünk disputáim, és ... a rövidebbet csak azért is én húztam.

— Tóbiás! — kiált fel apám, kezével az asztalra csapva, — rögtön pusztulj a háztól 1

Mit tett volna más az én helyzetemben ? Azt, a mit én, ki ez egyszer szófogadó lévén, a háztól elpusztultam.

Midőn az utczaajtón kimentem s elkezdtem énekelni, hogy: „Nincsen apám, nincsen

anyám“ sat., meglágyult az öregek szive, s hittak vissza, hogy már — nem haragusznak.

De én rátartó voltam, s nem mentem, Elkezdtem ismét kóborolni, miglen egy kisebb városkában, mint iskola-rektor-féle species — fennakadtam.

Ezek voltak legjobb napjaim. S ajánlom az életuntaknak, hogy ba az örömöt sehol se tudják feltalálni, rektoroskodjanak ott egy napig, hol én egy hóig működtem, s megtalálják a mennyországot.

Történt azonban rektorságomnak idejében, hogy városunkban színészek lézengtek, s midőn egy reggel tudományt-osztogatni sietnék áhítozó fiaimnak, hátam mögött egy is meretes hang „szerencsés jó reggelt“ kíván. Oda nézek, hát az én régi direktoromat van szerencsém szemlélhetni, hóna alatt egy csomó szinlappal.

— Hogy vagyunk, direktor ur! — kiál- tám felé, mindkét kezemet kinyújtva.

— Nagyon jól, nagyon jól, — felele, s a szinlapokat mindenkép igyekszik kabátja alá rejteni.

— Mit rejteget úgy a kabát alá?

— Szerepemet. Künt yoltam a réten *— tanulni.

— Miféle szerep az?

— Hát — hát — izé .... ekkor a szerep egyet gördül, s a kabát alól szépen kiesett.

— Ejnye de nagy csomó szerepe van I és ezt a réten mind betanulta? — kérdem, nagyot nevetve az ex-direktor tökéletlenségén.

— Nem, kérem, ez nem szerep, ez szin- lap — felele habozva, — épen most hozom a nyomdából, mert azok az átkozott szinlap hordók ma se mentek érte.

— ügy! tehát kegyed itt az igazgató?

— Nem, kérem, én csak rendező vagyok, de épen most szándékozom egy opera, operett, és mindenféle társulatot szervezni, mert tudja kedves barátom, mai napság még a drótos-tót is operát kiabál. :

— Szja, az úgy van I

— ügy bizony, és — és .... de,,ni-ni, ön jó énekes, nem volna kedve még egyszer felcsapni ? Nos, jó gágé ....

— Nem én, uram, — felelém — jfcinész- ségemnek tökéletesen vége.

Erre aztán megnyílik egy ablak, s ilye- ténformán szól ki azon egy hentesből lett földesúri

— Hej! Szinlaphordó 1 Mit játszótok holnap ?

Erre a szóra a szegény ex-diréktor megfordul, elszalad, s hihetőleg restelvén szin- lapbordói minőségét, annyira elszaladt, hogy többé soh’se láttam.

* *

*

Azóta nagy idő lejárt, s minden meg-' változott.

A haragvó öregek kibékültek, s én nyugodtan üldögélek szobámban, merengve az elmúlt időkön, gondtalan napjaimon.

Oh én e napokat nem átkozom. Köszönettel tartozom e napoknak, melyekben megtanultam nélkülözni, melyekben megtanultam, miszerint az élethez nem szükséges minden vágy teljesülése, s a semminél valamivel több vagyonnal is képes az ember állani ott, hol a világ milliókat hangoztat.

íme olvasóim, itt van szinészségemnek kezdete, folytatása és vége, mely végezetnek, reményiem, te éppen úgy örülsz, mint én. Te örülsz annak, hogy e leírástól már egyszer megszabadultál, én annak, hogy e leírás thémájától; összevetve azonban mégis egyért Örülünk, azon, hogy „szinészségem kezdetének; folytatásának és végezetének“ tökéletesen vége.

Kiadó tulajdonos: Hépássi István

Debreczen, 1876. nyomatott a részv. társ. könyvnyomdájában.