Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-13 / 24. szám

kttdt és jobb karját keresztül falta. A többi va­dászok mellé szöktek — egyik a medvének ol­dalába, másik a fejébe lőtt s az állat csak ekkor vesztette el erejét, hogy a maga alá kapott va­dászt meg nem ölhette. A medve száját pus­kacsövek által kellett kétfelé feszíteni, s csak úgy sikerült kivenni abból a vadász karját. A vadásznak ülő részén, a mint a medve meg­markolta, harisnya-nadrágja- inge összeszakadt; sértette nagyon a testet is, de nem halálosan. A sértett vadászt vizbe vezették s megmosták, mig a többi a medvét szekérre tette. Balánbá- nyáu — mert ott kellett elhozni — tömege­sen tódult a nép csodájára; az igazgató ur s tisztviselők is megnézték s örvendettek az eredménynek. Ottan megmérték a medvét: 3 mázsa 96 fontot nyomott (tavaszi időben). Öreg emberek állítják, mikép akkora medvét nem igen láttak még. A balánbányai orvos ur nyúzta meg, mert bőrét ki akaija tömni; megnyu zása és busának szétvágása alkalmával 19 go­lyó találtatott benne, melyekből 7-et régi lö­vésnek bizoDyituak a befoirós jelei; gyomrá-, — ban egy nagy darab lóbőrt és két lófület találtak, dén ma Budapest, jun. 8. A gabona-tőzs- tetemes bause állott be; Francziaor­Caleti értesítés. szágből és Németország több részéről igen ked­A nyíregyházi terménycsarnoknál jun. hó 5-én bejegyzett terményárak. Piaczi ár. Rozi 00—00 fontol 80—80 „ Búza „ 88—89'/, ,i Árpa . . Zab Tengeri . Köles Bab, tiszta fehér Bükköny Káposztarepcze Lenmag . Komborka . Kendermag . Mák . Napraforgó olaj Szesz ”/M itcze 2.75—2.80 3.50—4.00 0.00—0.00 1.80- 1.85 1.55—1.60 2.10—2.15 3.80— 3.00 5.40—5.60 0.00—0.00 0.00—0.00 0.00—0.00 0.00—0.00 0.00—0.00 0.00—0.00 16.00— 17.00 177, Keretkedéti ár 100 köböltől kezdve 2.95—3.00 , 4.00 vezőtlen tudósítások érkeztek a vetések állásáról; hazáuk dunántúli megyéiből iő a főbb termény- j kereskedők kedvezőtlen híreket vettek. Ennél- ' fogva a búza ára 20 krral, zab mérőjének ára I 6—8 krral emelkedett. A forgalom élénk volt, — 30—40,000 mázsa jöttforgalomba. Felelős szerkesztő: LUKÁCS ÖDÖN. Pénztárnok: Vitéz Mihály. Eltekintve igen nagymérvű gyógy. hatását torok, gyomorbajok és gyomor- ! görcsöknél és a géga, barzsing és húgy­hólyag idült bajainál, kitűnik ez mint rendes ivóvíz, minden más ehez hasonló 'vizek mellett, mivel ez a szomjat igen kellemes üdítő és erősítő hatással eny­híti. — . Ajánlja 1 GIESSHÜBLI legtisztább luganyos savanyuvizforrás. 18.00-17.7, 17 E savanyuvizforrás egyik a legis­mertebb, legjobb és legkellemesebb ter­mészetes savanyu vizek között. a tt o n i e n r I k Karlsbadban. (Csehország.) Nevezett víznek, úgyszintén minden­féle bel- és külföldi ásványvizeknek rak­tára Pavlovics Imre urnái van Nyíregy­házán. (4-10) HIRDETÉSEK POLLAK újonnan nyitott 27 kros krért egyeteme* árucsarnokában Béce Márla- hilferatrasse I. a legszigorúbb jótállással az áruk legújabb minőségéért s valódiságáért, s nagyban ski- csinbea kaphatók Gyapjuruha-szövetek mindig a legfinomabbak és divatosabbak minden színben, sima, csíkos vagy koczkás még pedig Lütter, Ripe s Diogenalplaid kelmék, egyszínű és caricirozott scott plaid- kelme; legújabb és legszebb őszi és téli nrord.pol-iLanjn.ell (Wattmol) s legújabb nordpol kelmék, diva­tos ruha barchet, cosmanosi perkai, Cre- too, tőrök piqué hálóköntösnek, kék, barna s fehér sinór és flanel barchet, rumburgi, hollandi és készitetlen sziléziai fonalvászon, házi- s bőrvászon színes és virágos czicz- mouslin és csipke-függönyök, atlasz-gradl, szives ágynemű, vászondamaszt-törölközők, matrácz és díván gradl, chiffon */4 és % szé­les, selyem és kásmér nyakkendők, bosszú és rövid harisnyák, keztyük, vászon és ba- tiszt zsebkendők, csipke, selyem és bársony szalagok mindenféle színnel és szélesség­gel stb. és számos ezer egyébb tárgyak. Mind csak 27krajczár. A szétküldések utánvét mellett azonnal lelkiismeretesen teljesittetnek. Mustrák és árjegyzékek ingyen és bérmentve.-' röf, darab s pár számra, szigorú jótál­lással az áruk legjobb minőségéért és nagyban és kicsinben áruitatnak M u-ruhaszövetek, jfinomabbak és divatosabbak minden színben, sima, csikós, vagy scot ca- ricirt még pedig Lüster, Rips, Diogonal- plaid szövet, egyszínű és skót modorú plaidkelme, s a legújabb s legszebb őszi és téli Nordpol-Flanell (Wattmol) és a legnehezebb uj nordpol kelmék, divatos ruhabarchet, cosmanosi perkai, creton török háló-köntösnek, pique, kék, barna és fehér sinór és flanel barchet, rumburgi, hollandi és készitetlen sziléziai fonalvászon, házi- s bőrvászon, színes és vi­rágos czicz, mouzlin és csipke-függönyök, atlasz-grandi, színes ágynemű, vászonda- maszt-törölközők, matrácz- és díván grandi, chiffon ft/4 s % széles, selyem s kásmér nyak­kendők, bosszú és rövid harisnyák, keztyűk, vászon- és batiszt zsebkendők, csipke, se­lyem és bársony szalagok mindenféle szín­nel és szélességgel, több ezernyi más tár­gyakkal egyesegyedül kaphatók a szilárd hitelűnek ismert legidötb s legelsőbb ala­pított 27 kros arucBornokban Bécsben, Kartnerstrasse 34. (Bürgerspital-Gebäude.) Megrendelések utánvét mellett pontosan és lelkiismeretesen; mustrák és árjegy­zék ingyen. (26—30) ÖT Újonnan érkezett áruozikkek a 27 krajczáros első bécsi KARTONFESTO GYÁRI-RAKTARBAN. Helyiség: a nagydebreczeni utczán levő Kerekréty-féle uj házban. Találhatók különféle czikkek, melyeknek minősége- és szilárdságáról minden­kor kezeskedünk, egyenlő árban válogatva darab-, rőf- és páronként kaphatók. Különöstudomásul -»s Legújabban Bécsből érkezett legfinomabb divatosabb, tavaszi s egyéb kelméinket ajánlhatjuk. Tessék meggyőződni személyesen. Ez üzlet választékban még a bécsi bazárokat is túl haladja! Szives pártolást kárve, maradunk teljes tisztelettel. bécsi első kartonfestő gyári raktár (15—?) Nyíregyházán, nagydebreczeni utcza, Kerekréty-féle uj házban. 2T 20 22 24 25 27 kros eladás. l^ELSÖ~9f Budapesti nagykereskedői bizományi raktár KATZ X., Kubilczinő-féle házban, Gredik és Tester-féle czukrászdának átellenében. Van szerencsém a nagyérd. közönséget ezennel tudósítani, miszerint egy Pesten székelő, egyike a legnagyobb és legjobb hírnévnek örvendő kézmü árus nagykereskedő czég — helybeli bizományi raktárával bízattam meg. Azon kedvező helyzetben vagyok, hogy a 1. ez. vevőimet, akár nagyobb akár kisebbszerü vételeknél oly kedvezményekben részesilhetem, a minőket itt helyben senki sem nyújthat — gazdag választékú mindennemű ruba, füg­göny és nadrágszövetek, Creton, Mousselin, Battiste és minden színezetű fran­czia_ing^ercftn7^-^|^46/4 szélességű Chiáon vásznak, fouál, hollandi, creas és pamutvásznak, — minden színezetű párnahajnak való ezérna kanavásznak, töiüTköző s tápyérkendők., franczia Mousselin és angol toulárd kendők, fehér s szines vászóp zsebkendők, fehér s sziues bárkátok, harisnyák, szalagok — és még más többféleárukkaldusan"ielBzereirTHk7á7ammaT”pedíg7unnden"Tn)zzám intézett megrendelésnek azonnal megfelelhessek. A midőn még kérném itt jegyzett árakból azon meggyőződést sze­rezni, hogy velem senki sem álihatja meg a versenyt, nagybecsű látogatását, kikérném — egyelőre a legszilárdabb kiszolgáltatásról biztositom és kiváló tisztelettel maradtam. A nagyérdemű közönségnek. Nyíregyházán, 1875. év február hóban. Alázatos szolgája. (9 12) RATZ T. 20 22 24 25 27 kros eladás. Pályázat! hirdetmény. Ny.-Béltek községében üresedésbe jött 400 frt évi fizetés, 80 frt fűtés és irodai átalánynyal egybekötött jegyzői állomás í. évi jnn. hó 21-én választás utján be fog töltetn’. A pályázni kívánók felbivatnak, miszerint kellően felszerelt kérvényeiket alantirott szolgabiróhoz Kálló-Semjénbe, a kitűzött batáridőn belől, beadni el ne mulaszszák. Kálló-Semjén, máj. 20. 1875. üállay János 3 — 3. szolgabiró. Sertés eladás. Az egri főkáptalan tikosi pusz táján mintegy 150 darab két éves hi zóra alkalmas ártány van eladó. — Értekezhetni iránta helyben a kasz nári hivatalnál7, Egerben a jószág elügyelőnél. Eger, május 31-én 1875. HIRDETÉS. Van szerencsém tudatni a n. é. kö­zönséggel, miszerint a meleg bekövet­keztével minden szűcs-féle, és más téli ‘ruhák, női mint férfi, és más téli eszkö- j zök, u. m. szőnyegek, térítők, és kitö- ■ I mött állatok, stb a káros molyok elleni biztosítás végett elfogadtatnak nálam. 2—3) Simkovits Imre, jószágfelügyelő. Rottaridesz János. Tudósítás. Szem- és fülbetegek, kik anácskozás végett Budapest­re utasittatuak, bizalommal fordulhatnak Dr. Grosmann L. kórházi főorvoshoz József tér 11. sz. (7—20# IPH Üzletem a városháza alatt, lakásom Rózsa-utcza 1360 szám alatt Nyíregyházán. Hirdetés. Ajánlkozik egy miveit magyar le­ány társalgónőül, vagy házgondnoknéul egy ui'i házhoz. Bővebb tudósítást nyújt lapunk szerkesztősége. (2-3) Debreczen, 1875. nyomatott a részv. társ. könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents