Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-28 / 48. szám

i Dusztán annyit jegyzőnk meg, hogy a közönség vajmi könnyen kiábrándul, s azt mondja. „vas zu viel ist ungesund* s akkor aztán önökkel is az történik, mi egy másik alföldi város vendéglőjével, mely „Arany ábécze néven szerepelt s darabig ugyan virágzott, azonoan éktelen drágasága folytán utóbb czimet nyert a felzudult közvéleménytől, s miután olyanforma állapotra jutott, mint a „Béla udvara“ egy régi magyar operában, elégre is kénytelen lett a méltányosság aranyszabályához alkalmazkodni, hogy létezését biztosítsa ...

Eh! mit panaszkodunk, holott senki sem figyel reánk s azok a megátalkodott vendéglősök legkevésbé! Aztán meg nincs is egészen igazsásunk, hiszen használunk mi ottan-otton még drágább eledeleket is és pedig a nélkül, u ® «uv árva szót is emelnénk tárczánk siralmas megadóztatása ellen. Néhol például olyan vendéglőből hordatunk reggelit, ebédet, vacsorát, hol lehető legroszabbul főznek a világon, és mégis oly drágán fizetjük azokat az jzetlen, émelygős, keserű, poshadt, undorító kotyvalékokat, hogy öt hat heti ellátásunk — ide számítva a tudós szakácsoknak nyújtott busás ajándékot is — többe kerül, mint máskor egész évi háztartásunk ... hejh, drága eledelek azok a patikai decoctumokl — Máskor körül áll bennünket néhány szál „barna gyerek“ azzal a „száraz fával..." kezökkel ide oda hadonáznak nehány perczig... micsoda? hátha hét aczélzár volna azon a tár- czán, mégis feltörnénk, hogy azokat a barna gyerekeket felvilágosítsuk zeneérzékünk és müizlésünk finomságáról, s legfeljebb másnap (mikor az asszony húsra valót kér) jut eszünkbe, hogy bizony bizony drága eledel az a hegediiszó 1 — A nagy reményű ifjúság, mely egyik ked- vencz Írójaként „könnyű győzelmekre büszkébb, mint a legszebb polgári erényekre,“ — nem egyszer dönti romba egészségét, vagyonát, becsületét, sőt életét is az őrült szenvedély tel- hetetlenségével, a pillanatnyi kéjmámor esztelen sóvárgásával, — ez aztán az igazi drága eledel! ! 1 — Egy nagy hazafit megajándékoz a miniszter egy londres szivarral.. . hm! mily kitüntetés és dicsőség! hogyan is tudunk ellene oly lázas tevékenységgel agitálni! ezentúl az ő híveihez csatlakozunk ... No meg is kapja aztán a nagy hazafi a renegátok és köpenyeg forgatók szokásos méltó jutalmát... hjah 1 drága eledel a miniszteri szivar! — A mama örömsugárzó arczczal dicsekszik, hogy milyen szeretetreméltó leánya és veje van, tegnapelőtt egy doboz süteményt, ma meg egy nagy ka- tulya pogácsát küldtek neki postán ... jó jó! csakhogy az a vő nagyon „libeg“ és közel áll ahoz, hogy (börzei nyelven szólva,) „kicsengessék ..." hejh nagyasszony! drága eledel lesz az a pogácsa, darabja okvetetlenül bele fog kerülni húsz • harmincz forintba 1 — Az iró leplezetlenül merészen mondja ki véleményét a föld hatalmasainak, hogy szinte elsápadnak. persze azonnal kész a sajtóper, várja a váczi porkoláb s atyai védszámya alá fogadja, hogy ott heves vére s honboldogitási paroxismusa némileg csendesüljön ... no bizony néha a sza badszó is drága eledel! — Hát az a néhány font dohány, mely a „contrebande“ rovatába igtattatik. .. hát az a sovány vadkacsa, az a sorvadásban szenvedő nyúl, melyet a fegyver engedély nélkül vadászó s a hatósági közeg által fülön cs pett Nimródutód lepuffasztott.. hát a magyar országgyűlés, melynek kiadásai az 1872 sept. 1. — 1875. május 31-ig, híva- talos kimutatás szerint majd negyedfél millió frtnyi összeget képeznek. .. hát az a dicső séges „fegyveres“ béke, mely millió és millió kezet von el hivatásától, milliárdokat dob ál dozatul egyesek önzéseinek, dicsvágyának, mely halálhozó sebként gyötri az emberiséget. óh bizony mindezek igen igen drága eledelek s főleg az utolsó oly rettenetesen drága, hogy maholnap irigykedve kell gondolnunk Ádám apánk dúsan felszerelt ruhatárára. —z

ÚJDONSÁGOK.

= Kérjük és figyelmeztetjük az előfizetési és hirdetési hátrányban levőket, hátrányaiknak minél előbb Vitéz Mihály pénztárnokhoz leendő juttatására, lakik Kemecsén, posta helyben.

<#> Karácsonyi és újévi ajándékok hirdetésére felajánljuk 500 példányon felül szétjáró lapunk hirdetési rovatát jutányos áron. Mire az illető kereskedőket ezennel figyelmeztetjük.

A káliói küldöttség minden tiltakozása daczára, végre is nagy incognito megjárta Pestet a törvényszék dolgában, de hát hiába, bizony nem nagy biztatást hoztak haza onnan a magasból, úgy szoktok ott nyilatkozni, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. (Beküldetett.)

O Nyíregyháza halad! a sár irtóztató, kőut, kövezés alszik, de legyünk igazságosak, még is csak tesznek valamit, hotnokolnak, födélnek keményen, fogyasztják a drága köz- munkaerőt, ez mind helyén volna, ha az ösz- szehordott és a feneketlen sártengerbe lehúzott homokból és földből még nagyobb sár nem lenne. Rendszeres intézkedés mellett még mielőtt az esős őszi napok bekövetkeznének, kel- ene megtenni a szükséges előintézkedéseket, Azért van a városnak mérnöke, hogy megtudja íatározni, hol vannak azon alant fekvő helyek, íol a viz össze szokott gyűlni. A mostani utja- vitgatásokat eső után felvett köpenyegnek tart juk. (Beküldetett.)

(x) A felső-szabolcsi egyházmegye f. hó 16-kán tartott gyűléséről mai számunk egy eredeti tudósítást hoz, felhívjuk erre különösen az érdeklettek figyelmét.

(—) Lassú eljárás. A felsőszabolcsi Ti- szaszabályozó társaság mérnöke jelenti az alispán! hivatalhoz, hogy a Tisza árad, s egyúttal a közigazgatási hatóságnak segédkéz nyújtását kéri, veszélyezett helyeken a vész elhárítására, a Tisza már rég medrében, midőn a legényei kísérete mellett megérkezett csend- oiztos ur személyében a kért segély megjön, ly helyzetben aztán mit tegyen? Barátaival rimulatja magát, s jelentést tesz, miszerint a vész elmúlt. Szóval a rendszerben levő hiba miatt az egész eljárás olyan, mint midőn a césőn érkezett doktor halottnak akarja beadni az orvosságot. (Beküldetett.)

(*) Csodabogár. „Halotti bizonyit- ány. Van szerencsém hivatalos tisztelettel jelenteni, miszerint N. N. hadköteles sz.-biró ur — számú rendelete következtében meghalt.“ jelentés méltó társa annak, mit egy Bach korszakbeli jegyző a V—i cs. k. hivatalhoz e en küldött: „Van szerencsém jelenteni, hogy Kosztyu András meghalt, hátrahagyott hat árvát.“..

(—) Az orosi ref. egyháznak folyó hó 14-kén nevezetes ünnepélye volt, amennyiben most épített uj tornyára ekkor tették fel a gombot szépszámú közönség ünnepélyes részvéte mellett. Lelkes alkalmi beszédet az ottani ref. lelkész Bentek Pál tartott.

*** A nyíregyházai nőegylet a védnöksége alatt levő árvaház javára, a nagyvendéglő nagy termében folyó 1875-ik évi decz. 1-ső napján tánczestélyt rendez, melyre kéretnek a nők egészen egyszerű öltözetben megjelenni. Személyjegy 1 frt. Kezdete 8 órakor.

(—) Nagy tere nyilnék nálunk mostanában az állatkínzás elleni egyleteknek. Szegény ártatlan párák I hogy küzködnek az iszonyú sár és iszaptengerben azzal a nehány zsák kolompárral, melyet a gyárba kell szállitaniok. — De hát miért nem várják be a gazdák a jobb utat? Hjahl az a dobszól

(—) Ajánlat és indok. Uram uram nagyjó uram I mit lesz kegyes ajánlani a tudvalévő egyházi czélra?— Adok öt forintot. — Csak? No hát nem elég ennyi? hiszen én egész esztendőben sem megyek egyszernél többet a templomba, már pedig öt forintért akár az amsterdami zsinagógába is behocsátanának egyszer, vagy tán többször is. — Zsivió!

(—) Az egri főkáptalanban megüresedett utólsó kanonokságra György éni Ignácz kisvár- dai plébános neveztetett ki.

(—) Az országos protestáns-egylet nov. 16-án tartott Pesten választmányi ülést. Több tárgyai voltak: az uj bibliafordítás, a theol, könyvtár. A jövő közgyűlés helye Kecskemét, ideje 1876. Május 7. leend.

(—) Tanuljunk magyar helyesírást! Te réntetes Aszony I miveit még múlt Pénteken megy haytam hogy oz illetőségét, mely 110 f. tes es anokaz járuléka hogy ha ozonal benem fizeti oz helybeli Pénztárnok kezeyébez tehát akor oz Eldődőm által lefoglalt 4 Darab fejős tehenet azonal odo állítom, mivel árvérés ala tiak, Kelt Vas Meyeren 1875 Oktber 24 XX adó v. h. Biztos

(—) Különböző újdonságokat olvasunk vá rosunkról a lapokban, például, hogy ártézi ku tat akarnak fúrni, s ezúton a vizszük város állapotán segíteni, — hogy Nyíregyházán két iparos mennyire összeszólalkozott a felett, melyiküknek forrott ki jobban a bora, s a veszedelmet csak a szomszédok beavatkozása hárította el, azonban a szóváltás és kibékités ideje alatt a bort mindkettőjük hordójából kicsempészte valami ügyes ember stb. stb. Nem tudjuk, mennyiben igazak e közlemények, de hogy megyei lapjaink felölök hallgatnak, ez mindenesetre sajátságos tünemény. Vagy talán a közlőnek tudomása sincs arról, hogy megyei lapok is léteznek?

(—) Adós fizess! Egyik rétközi községünk lakosai, nyáron és őszön 2—3 ezer itcze szeszt hordtak el a szomszéd községbeli szeszgyárból, persze azon jó reményben, hogy árát burgonyával fogják kiegyenliteni; most a burgonya nagyon értéktelen áruczikk lévén, busás árakat kell a már rég elfogyasztott szeszért fizetniük. — Nem jó előre inni a medve bőrére 1

(—) A hadjárat egyre tart a vidéken az adóhátrányosok ellen, s maradandó emléket biztosit a pénzügyminiszternek. Van eset, hogy a szegény ember lovait a malomból fogják ki s viszik, hogy a dobszóban gyönyörködjenek Valóban a költőként „megnehezült az idők viharos járása felettünk!“

(—) Halljuk, de nem óhajtjuk, hogy a dohánybeváltási árak a régiek maradnak ugyan, de az osztályozás által fognak tetemesen mérsékel tetni. Ha e kósza hir igaz, szomorú arczczal nézhetnek a jövőbe a dohány termelők. Valószi nüleg a beváltási határidő is azért tűzetett ki oly későre egyik másik termelő községnek, hogy valahogy el ne hízza magát a nagy pénzbőség I) miatt.

f Szénfy Gusztáv a művészet terén or szágszerte ismeretes magyar zeneköltő, vá rósunk szülötte, egykor nyíregyházi kapitány és tanácsnok, folyó hó 21-én éjjel Miskolczon az országos közkorházban megszűnt élni. Mint zeneköltő, eredeti magyar zenemüveket gyűjtendő, fiatal korában bejárta a két testvér haza fővárosait, s különösen huzamosb ideig tartózkodott a Székely földön, honnan valódi zenekincsekkel tért haza. Számos önálló magyar dalokat és zene darabokat irt, de különösen nagybecsű a magyar zene elméletéről készített kéziratban levő vastag ikötetü könyve, — mely azonban szomorú anyagi körülményei miatt maiglan is kiadatlan maradt. Óhajtandó volna, hogy ha a magyar zeneakadémia müveit megszerezné s némi segélyt nyújtana zenemüveinek kiadása által számos kiskorú árváinak. Szénfy G. nehány év óta gutaütés következtében súlyos beteggé s teljesen munkaképte lenné lett, főleg G. öcscse segélye, áldozatkész sége és ápolásában részesült, miglen három hét előtt a miskolczi közkórházba vitettetett, hol a múlt vasárnap éjjel jobhlétre szenderült. Béke lengjen hamvai fölötti

(P. r.) Figyelmeztetnek a polgári olvasó

egyletnek tagjai, miszerint a folyó évi egyleti tagsági dijjaikat a megbízott pénzszedőnek nyugta mellett lefizetni el ne mulasszák, nehogy a fizetési halogatások miatt, mint más éveken, hátrányok maradjanak, melyek miatt az egylet kötelezettségét nem teljesítheti. Po- zár István egyleti pénztárnok.

— Az 1876 ik évben a „Magyar történelmi társulat“ fenállásának X ik évébe lép. Ezen idő alatt életrevalóságának, hasznosságának, sőt szükségesség nek annyi jelét adta, hogy bátran hivatkozhatik múltjára Hazánknak hét vidékén tartott nagyobb mérvű levéltári kutatásokat erre szánt kirándulásai alkalmával, s történetünk rejtett kincseit oly nagy mérvben hozta napfényre, hogy a leg- vérmesebb várakozást is felülmúlta. Történettudásunk nem egy pontját módosította, nem egy hibás véleményét javította ki, de históriánk mindenik korának ismeretét teije- delmesen bővitette. E'által vált lehetővé oly kiadványokat tenni közzé, melyek történelmünk elévülhetetlen forrásait képezik. Az oly jó névnek örvendő Codex Patriushoz épen ezen kirándulások szolgáltattak sok anyagot, a Zichy Codex három, a család seniorának pártfogása alatt, megjelent kötete pedig történetünknek nevezetesebb forrásai közzé tartozik. De a kutatások alkalmával eszközölt tanulmányok mégis a társulat folyóiratát, a „Századok“-at gazdagították. Ezen folyóirat van hivatva a társulat és közönség közt az összekötő kapcsot képezni. Évenkint tiz, öt- ives füzetekben jelenvén meg, módjában van történetünk fejlődése fölött folytonos tájékozásban tartani a közönséget: a mennyiben annak minden vívmányát, fölfedezéseit bemu- Itothatja, ismertetheti, ellenőrizheti. Terjedelménél fogva több ives értekezéseidet is fölvehet, melyek az újabb kutatások eredményeit akkép adhatják elő, hogy azok a szaktudósoknak tanulságosak, a nagy közönségnek élvezhetők legyenek. Szóval ezen folyóiratnak feladata a magyar történettndásnak az ismeret minden ágára kiterjedő kincseit akkép összegyűjteni, hogy azonkori állása ab- jan mintegy tükörben látható legyen. Egy ember ereje és buzgalma ezen eredmény előidézésére elégtelen. Két tényező kívántatik ahoz: az írók és közönség szövetkezése. Az-írók szövetkezése azért szükséges, mert a tudás rengeteg birodalmából egy ember csak egy részletet ölelhetvén fel, az egésznek arányos műveléséhez a helyes és czélszerü munka-felosztás nélkülözhetlen. De a módot és eszközt ehez az írók csak a közönség szövetkezéséből meríthetik. Hogy a társulat már eddig is sokat tett, azt csakugyan e szövetkezés hozta létre: s ha az elért eredmény annak izmosodását mutatja is, ebből kell ösztönt merítenie fejlődésére, tökéletesedésére. Szükség tehát, elodázhatlan szükség, hogy e szövetkezés fejlődjék — még pedig a közönség részvétele által, mely hivatva van a szellemmi és anyagi gyarapodás eszközeit szolgáltatni. Hány család őrzi leveles ládájában múltjának, s magának a hazai történetnek is egy-egy fényes lapját? Az ilyeneknek átbuvárlására, ismertetésére, feldolgozására a társulat mindig késznek nyilatkozik. Es melyik magyar volna az, kit hazájának története ne érdekelne, s annak emelésére ne volna hajlandó a búvárnak át- szolgáltatni az arra szolgáló anyagot. Épen azért legyen szabad e kettős kérdéssel fordulni. 1.) A netalán saját gyűjteményében vagy levéltárában levő hazai történeti forrásokról, régi levelekről, irományokról, pecsétekről mél- tóztassék a titkári hivatalt (Budapest, vár, uriutcza 22.) értesíteni, ki erről a társulat üléseiben s ennek alapján a társulat folyóiratában teend jelentést, megjegyezvén, hogy ezen beküldött anyagok használat után, mindenesetre rövid idő alatt, a vett jegyzékkel együtt, hibátlan s köszönettel vissza fognak adatni. 2) Méltóztassék . ismerősei körében a társulat számára újabb tagokat gyűjteni, s az

még a káplánt is megindította, ki úgy hegyeit ott az általam hófehérre mosott krádlikkal, mint egy khinai esászár. Nem késett rögtön bókolni, mit én csak úgy félvállról hallgattam. De hát Jani? — kérditek, ő nem szólt, csak szemei beszéltek,

Egy csokor virág volt keblemre tűzve, s addig kérte tőlem, addig esengett utána, mig mig én megszántam s átengedém. Ő pedig ne hogy méltatlan kezekbe kerüljön, menten megette! A bál után, midőn már csaknem kocsin ülénk, egy szép csokor. virággal lepett meg, melynek fehér kamiliája igen sokat érhetett. E boldog csokorba nagy meglepetésemre egy aranyszegélyü lapon következő emlékvers volt rejtve:

„Lányka, lányka! báj virány Hajnal-hasadt szűzi lányi Ha az eszme alkonyán ülsz hűséged zsámolyán,

Gondolj reám;

Gondolj reám!“

Mondják aztán irigyeim, hogy én nem tudok hódítani!

Boldogsagos naplóm már most eredj pihenni, mig ismét felkereslek, én szintén követni foglak, csak kedves „bogár“ tehenemről fogok gondoskodni. Isten veled boldog világ

Junius 19. Szerda. Ma jöttünk meg ismét egy elindolutról. Oh Istenem mi szép ott künn a természetben! A tavasz zölc bársonyba vonta a földet, mely ezernyi virággal van hímezve. A fák lombjai között boldog szellő susog, s a fénylő napsugár éltetni látszik a virányos réteket, melyeken annyi ezer méhe dongva röpkéd. — Az égen bárányfelhők úszkálnak, mintegy hímzésül az ég azúr szin köntösén. Mindenfelé madárének s szelíd nyájak kolompolása, fürge báránykák vidám bége- tése hallatszik! És vajon annyi boldogság láttára maradhat-e az ember keble nyugodt ; nem ki kell-e tárnia a boldogító szerelemnek ?!....

A pünköstöt Talaborkán töltöttük a papnál, Buzogányfi Pál bácsi házánál. Buzogányt! Nelli jó barátnőnk; szép leány mondhatom ! Lányok többen is voltunk. A fiuk azt mondák, mi vagyunk a vidék igazi pünköstirózsa koszorúja 1

A férfisereg az öreg Tarföldin — ki pap lévén, csak ünnep után jöhetett, — s Csáky Olivéren kívül Andor, Jani, Vinceföldi, Szarkalaki Géza, Bichter Tóni, Tarcalaky csendbiztosból, Dudás Manóból, — Szűcsi Gedő és a legátus Yigerdei Károlyból állott.

Ah a legátus gyönyörű szőke fürtű ifjú volt, égszin szemek, alig pelyhező szakái és bajuszszal. Szüntelen mosolygó szemei, s örökké bókoló ajka, észlázitó táncza nem mondom, hogy veszélyesek nem lettek volna Janimra, ha ez utóbbi szüntelen oldalomon nem lett volna a legátust ellensúlyozandó!

Barátim! csak falun tenyészik a boldogsági A csöndes falvak idilli örömeivel nem ér fel a város minden kényelme sémi Ah ha Janim engemet kis lakába röpitend, mi leszünk

a boldog-vidék boldog örökké turbékoló gerlepárja !

Midőn jövénk, az első kocsin, mely a Vinceföldié volt, mi ültünk Gizuska és én, szembe velünk boldogságom csillaga Jani, testőröm Jetta, mig Vinczeföldi maga hajtott. A paripák nyihogtak, és mi repültünk, mígnem Hullámparton már Szarkalaki, — ki előre jött, — zenészekkel várt bennünket. A táncz újra folyt, a gyöngéd idegzetű Tarföldi Boriska el is ájult. Ah be szerettem volna én Jani karjaiba ájulni!

És most a leendő erdőaljai vigalomig ismét pihenj édes naplóm, mi pedig kedves Jet- tám készüljünk a meszeléshez.

Junius 26. Szerda. A múlt vasárnap volt az erdőaljai mulatság a szabadban, az erdő alatt. Pompás sátor volt vonva. Fel s alá hullámzott már a nép, midőn mi beléptünk. Minden szem felénk fordult. Andor és Janim felénk sietének. A fiatal emberek siettek magukat bemutottatni nekünk, s mennyire boldogoknak látszottak, ha szólhattak velünk.

— A táncznak vége hossza nem volt. Andor, mint rendező el volt foglalva nagyon, s Gizellával keveset időzhetett, Janit pedig Csáky Olivér bácsi és Tarczalaky elfogták inni. — Mérgemben megátkoztam minden bort. — Jani bocsánatomért esengett; de én elsőben figyelemre sem méltattam, pedig majd megsza kadt a szivem, aztán mégis tánczoltam vele.

— Anyám is künn volt, s én nem tudom mir ért, nem tetszett neki a mulatság.

Julius 29. Szerda. Ma este jött meg Gizuska az erdőaljai utólsó bálból, hova anyám engem nem bocsátott. Panaszol.- Andor azt mondá neki: „kegyed talán kezemre' számit? Ily dőreséget különben nem teszek fel felőle. Én félév múlva Gedőváry Szerénát fogom oltárhoz vezetni; lakadalmamra szívesen látom.“

Ilyenek a férfiak! Mit várhatunk hát a paraszttól, midőn boldogságunk örömvirágait ily kimélétlen kezekkel tépik szét a nemes jelleműnek hitt müveit világfiak ? 1 Képzeljétek Jani visszaküldte felbontatlanul közelebb hozzá irt levelemet, azt mondá: „megunta bolondos- kodnilll...“

Azonnal elájultam, szemeimből könnyek árja folyt, Jetta nem győzött fellocsolni. —• Na de mért búsuljak én?... Csak azért is férjhez megyek az első kézműves vagy iparoshoz.

Ábrándvilágom szétfoszlott, szép álmaim nem valósulának; de azért nem átkozódom. Vajon bosszankodjunk-e, ha szép álmaink után a prózai valóra kell ébredni?1 Oh nem!

Lányok! fogadjátok meg tanácsomat: szokjatok a komoly valósághoz; ne ábrándozzatok ! És ti, kik napióirással vesztegetitek el a munkásság idejét, jobban teszitek, ha tüzbe dobjátok naplótokat, hogy az oly ' keserűséget ne okozzon, mint nekem!