Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-14 / 46. szám
nyitni szemeiket; megelégszünk azzal, ka' gyermekeinknek azok a tantárgyak, melyeknek a népiskolákban tanittatni kell és taníttatni szükséges „értelmesen betanittatnak; hogy ha« kiléptek az életbe, legyen nekik az biztos vezető a további tökélyesbülésre, s megélhetésre ; ha pedig tudományos pálya folytatása végett felsőbb iskolákba lépnek, ne ugráljanak „gólya lábakon“ — ez egy műszó nálok, az elégtelen osztályzatot jelenti — hanem járjanak a magok lábaikon, s érjék meg azokkal. Mivel pedig mi nálunk magyaroknál, nem is annyira a tudomány, mint inkább a nevelés hiányzik, s a miatt, hogy mi szülék, vagy nem értésből, vagy nem akarásból kellő házinevelést elfelejtünk gyermekeinknek adni, — mint ezt, a ki felsőbb iskolai értesítéseket nemcsak átal futni, hanem átal olvasni is szokta, megértheti, kivált azoknak a jeles iskolai igazgatóknak évi jelentéseikből, Irik az ifjúság erkölcsi képzettségének becsét s hatását ismerik, s évi jelentéseikben az elhanyagolt erkölcsi nevelés hiánya felett gyakran feljajdulnak, — fordittassék az ifjak erkölcsi nevelésére több gond, mint ez ideig. Mivel látjuk, hogy nemcsak mi tudatlan szülék hibázunk ez első és legnagyobb fontosságú kiképzési kötelesség ellen, hanem még főiskolánkban is, az ifjak erkölcsi magaviseleté feletti őrködés, kicsapott csizmadiák, bukott szabók, s: más munkakerülő emberek felügyeletére vannak bizva, kik a hon leendő atyjait, ha t. i. velük együtt nem isznak, a kávé- és borházakból, „a földet gyorsan egymás után ütő léptekkel“ vezetik vissza a munkaasztalhoz. — A nevelés helyett kapnak az ifjak baktereket. Jártomban s keltemben, hogy kötelességem szerint, melylyel megbiztatok, a magyar társadalmi állapotokat tanulmányozzam, utam elvezetett a felsőbb iskolákba is. Nagy megütközéssel szemléltem az iskolai évek elején és végén az ottan szomorú arczczal sürgő s forgó szüléket, kik a tanárok ajtajainak kilincsét egyik a másiknak kezébe adta. Részvéttel közeledtem egy szembejövő csoporthoz, kérdeztem tőlük szomorúságok okát. Az emberek megilletődve adták elő, hogy azért oly szomorúak, mivel a tanárok „bent hagyták“ gyermekeiket. Nem teszen semmit — mondám — ez azt jelenti, a tanárok szeretik a gyermekeket,! mivel nem akarják más tanár keze alá bocsátani. Az emberek szemembe nevettek, hogy én nem értem műszavaikat, s megmagyarázták, hogy ez annyit teszen, mint a gyermekeknek kétszer futni egy évet, mely a szülének kétszeres költség, az iQunak pedig egy évi veszteség. Különösen a szepességi iskolákban láttam, hogy a magyar fiuk között legalább fele a növendékeknek „bent hagyatott,“ (Hiszen ha az élet is a tudatlan embernek egy év helyett kettőt adna, akkor megérdemelné, hogy az ember igyekezzék a legostobább ember lenni a világon.) Kérdeztem a tanároktól, mi az oka annak, hogy ennyi gyermek esik az „elégtelen“ sorozatbal Talán a magyar növendékek csakugyan alkalmatlanok a tudományokra, mint ezt a németek szemökre vetik a magyaroknak ? A tanárok azt felelték: „az önök népiskoláikban nem nyernek elég alapot a gyermekek.“ Ezek a tanárok azt hitték, én is magyar vagyok. Hihetőleg azért, mivel turbánomat és kaftányomat levetettem. Megütköztem rajta. Boldog Allah! mondám magamban, hát eny- nyire ruha teszi az embert ? Hát ha én egy éjjel azt a csínt követném el, hogy a magyar urak ruháit kaftánnal s turbánnal kicserélném, meg lehetne-e őket ösmerni, hogy nem törökök ? Sokáig küzködtem azon mondattal „nem nyernek elég alapot“ a gyermekek, vajon mit jelenthet az ? dette ekkor követelni jogait, s megfelelő alakot keresett magának az életben 1 Nem sokáig kellett azt keresnie 1... Az —i fürdőben az 187^.%-ik év augusztus havában egy vasárnapon kedélyes mulatság lett rendezve, részben a fördő vendégek, részint a közelfekvö város intelligentiája részéről. Tornay Jenő ez időtájbau igen borult kedélyünek tűnt fel barátai előtt, melynek okát talán senki sem tudta Jenőn kívül, — ő tudta, 0 érezte azt! Gondterhes évek nehéz tapasztalatain okulva, eléggé megismerte az embereket arra nézve, hogy ne sokat bízzék bennök! Örömeivel és fájdalmaival tehát egyedül járt úgy szól- váa az emberek között, s talán a magánosság gyötrelmeit inkább érezte a társaságok tarka vegyületében, és erőltetett zajában, mint otthon szobájának •szükf'ilai között, mert ott oly régi, oly igaz és meghitt barátja volt a költészetben! Mely a merengés óráiban megnépesítette körülte a levegőt kedves és ismert alakokkal 1 ... .. ___A fórdőház parkjában hátát egy ez redes tölgy derekához vetve, hanyagul ül Jenő, vizsgálja az előtte elhullámzó tarka sokaságot 1 Mily tarka, mily különös társaság 1 Itt fennhéjázó kisasszonyok festett arczczal, állarczozott kedélylyel engedik magokat vezettetni egy pár hétköznapi gavallér által, ügyetlen élezeik és bókjaik felett ajkaik gúnyos mosolyra rándulnak, mig epedő tekinteA gyermekek — gondolám — elég tenyeres talpasok, tehát erre nem lehet reá fogni, hogy nem jó alapon járnak. Az iskolai ülőszékek szinte ki vannak szabva, vonalról vonalra, az iskolaitörvény és százezer ember őrködik a magyar iskola növendékek ülőszékei felett, ezekre sem lehet reá fogni, hogy nem jó alapon ülnek. A tanároktól szégyenlettem-megkérdezni, mit jelent ez az „alap nyerés,“ nehogy tudatlannak tartassam. Szerencsére ezen töprengés közt egy vasúti indulóháznál, az említett szomorú arczu szülék nehányával találkoztam, kikkel gyermekeik is velők voltak. ők hívtak, menjek velők társaságban a második vagy harmadjk osztályú kocsikba. Én kijelentettem, nekem hat vagy hétszáz forint jövedelmem van, melyből a negyedik osztályú kocsin utazva is, évi utazásom dijában esik a vasúti társaságoknak száz forint, tehát maradok a negyedik osztályú kocsik mellett; mire ők is elhatározták, hogy barátság kedvéért hozzám csatlakoznak, (Folyt, köv.) Nyirfalombok. xxv. (Kifakad&e. Hogyan juthatunk a sült galambhoz? Köznapi nyelven szólva. A nép az erő. Az értelmiség teendője. A hogy kellene lenni, és a mint van. Áldott légyen a Cliquot dallamai A borult kedély megfejtése.) ... De hát mit akar már az a sült galamb, hogy még sem repül á szánkba? ... Pedig mennyi ideje, hogy várjuk, és milyen jó volna befalatoznunk. . . . Jövel, oh jövel valahára, jövel mihamarább áldott sült galamb I * . Persze a sült galamb soha nem fog a szánkba repülni, bármint esengünk is utána, — hanem ha húsát élvezni vágyunk, kell hogy a galambot elébb csellel vagy erőszakkal kezünk közé kaparitsuk, azután megöljük, meg- koppaszszuk, megsüssük, felszeldeljük, sőt még akkor is vigyázzunk, hogy valami hívatlan vendég, ’ — eb, macska, kiváncsi szolgáló, kuk- táskodó kis diák, vagy bizonyos ... eh no 1 hogy is mondjuk csak? igen, bizonyos nem óhajtott . . . óhajtó el ne szabadelvüsködje előlünk. Vagyis képlet nélkül beszélve, ha akarjuk (a minthogy akarnunk is kell, és rósz hazafi a ki nem akarja 1) társadalmi életünk emelkedését és felvirágzását, ne higyjük, hogy azt eszközölni egyedül és kizárólag a kormányférfiak hivatása és kötelessége (van azoknak elég dolguk — az udvari bálokban és neveik aláírásával 1) ne várjuk a jobb jövőt a kényelem és semmit nem tevés puha pamlagán, — hanem ugyan fogjunk hozzá a nagy és verejtékes munkához, melynek évtizedek, sőt sok réBZben évszázadok bűnös mulasztását kell kiegyenlítenie. És a mennyiben a munka végrehajtása és üdvös eredménye egyes elszigetelt, összhangban nem álló, sőt nem ritkán ellentétes irányban működő erők mellett még csak nem is képzelhető, tehát egyesüljünk, sorakozzunk, tömörüljünk; figyeljük meg és kövessük a bölcsek és jók vezényszavát, — nem feledvén soha a honszerelem evangeliomi igéit „a haza minden előtt“ valamint az örök érvényű igazságot sem: az egyesülés élet, a szétszakado- zás halál. Az egyesülés érdekében már igen természetesen a tulajdonképeni értelemben vett népet is, sőt voltaképen leginkább ezt, mint leghatalmasabb tényezőt kellvén megnyernünk, — e feladat megfejtése az értelmiség hivatása és pedig az értelmiség azon részéé, mely állásánál fogva leggyakoriabb, sőt folytonos érül közősben áll a néppel. Ezeknek kell és lehet is odahatniok kiválólag, hogy humánus bánástökkel egy asztal mellett borozó fiatal compa- niára sandalitanak I.... Amott férjes, kaczér- nők házi barátok karjain enyelegnek, mig a férjek 5—6 lépésre hátul czipelnek egy-egy terjedelmes mamát 1... Távolabb angyal arczu gyermek leányok játszanak a buja fü között, vagy szép ifjú nők andalognak egy-egy szerelmes udvarló karjain 1 Mind e tarka változatú kép nem látszik Jenőt szórakoztatni! Lelke isten tudja merre kalandoz ? Melyik részében a kerek világnak ? Talán arra gondol, talál e ő valaha egy lényt, ki megértse őt! Van-e lény e földön, ki megfelelhetne eszményképének, vágyainak ! Egyszer a hullámzó sokaság árjában egy ismeretlen nő közelit felé, mellette egy élte- sebb nő ! Az ifiu nőnek mintaszerű szabályos, nyúlánk termetét gyászruha fedi, vakitó fe- lérségü arcza s kék nefelejts szemei, melyeket sugár fekete szemöldök árnyal, oly megragadó ellentétet képez fekete öltönyével, mely festői redőzetekben hullámzik alá karcsú termetéről. Jenő úgy érzi, hogy szemei kápráznak, szive hol nagyot dobban, hol elfogódik !:. . Nem látja többé a tarka sokaságot, a mellette elsuhanó selyemruhás hölgyekre nem ügyel többé! Feláll helyéről, utánna néz a gyászos hölgynek.... Nézi sokáig, mig a sétány kanyarulatánál a lehajló lombok el nem fedik szemei elől, s midőn elhaladt, még akkor is csak őt látja, egyedül csak őt!... Barátaihoz, ismerőseihez fut, kérdezősködik felőle, s ime nem ismeri őt senki!.. módjuk, önzetlenség és igazságszeretet által bizalmat keltve önmaguk iránt a népben, azt a kor áldástermő eszméivel megismertessék, a hamis próféták gonosz üzelmeitől megóvják és a helyzet, a viszonyok által parancsolt reformok pártolására buzdítsák, vezéreljék, — nem csüggedve, ha az elhintett eszmékből nem kél ki azonnal a siker óhajtott dús vetése, s egyszersmind türelmet és elnézést tanúsítva azok iránt, kiknek látkörük szükebb és korlátoltabb, semmint a czélba vett javitás szükségét és jótékonyságát egy szóra felfoghatnák. Bizony, bizony igy kellene ennek lennie! És igy van-e? Nézzünk szét kissé az életben s azonnal megtudjuk a tényállást. Látunk azok soraiban, kiket mint a nép embereit jeleztünk, egyéneket, kik sokat, kik mindent tehetnének a körben, melyben élnek, és cselekesznek semmit, nem kisértik meg még a kezdeményezést sem, minek is — szokták henye tétlenségök szeplöfoltjait kendőzni — hiszen nálunk ez meg ez kivihetetlen, amaz a lehetetlenséggel határos, emez pedig plane képtelenség. Látunk ismét ugyanazon glédában egyéneket, kik tudnak kezdeményezni, tudnak ideig óráig küzdeni, de a küzdelemben csakhamar elfáradnak, kimerülnek s akkor aztán — midőn talán nehány merész lépés után a czélhoz értek volna — közönyösen nézik, mint hanyatlik porba a megkezdett épület, közönyösen hallgatják, midőn felettük és művök felett megharsan az értetlenség és roszakarat guny- hahotája. Látunk végre szinte a nép természetes barátai (?!) között (bár hála az égnek! igen szórványosan) egyéneket, kik feledve, hogy ők teljességgel nem urai és parancsnokai, hanem igénytelen munkásai a nép, a közönség érdekeinek, olyan pashaszerepet játszanak a néppel szemben, mintha valami török szándsák- ság védetten nyomorult alattvalóival volna dolguk; kik ha az egyszerű falusi ember kopogtatás nélkül nyit be hozzájok, .vastagon reá- rivalva hajtják ki, hogy kopogtasson és úgy jöjjön be . . . kik ha a pusztán nevekedett kamasz nem emel kalapot előttök, mérges acsarkodással förmednek rá, hogy miért nem köszön nekik . . . kiknek az ügyes bajos emberek irányában nem eléggé bő a gorombaság ez idő szerint is igen terjedelmes szótára, hanem azt ujabb-ujabb kifejezésekkel gazdagítják. Ezek aztán az igazi demokraták 1 Szomorú hejhl nagyon szomorú dolgok ezek az előtt, ki ismeri helyzetünket s olykor olykor a jövő baljóslatú esélyeire is gondol, . . . ha az a Benci Gyula nem azt a bohókás „Cliquot“ nótáját játszaná, talán még könye- ket is hullatnánk miattuk. . . ... No te rajtad jó barátunk 1 ugyan meglátszik, hogy bukott képviselőjelölt vagy, kit vereséged utófájdalmai juttattak ily siralmas hangulatra s a létező viszonyok feletti bus kesergésré, vagy pedig valami olyan hivatalra áspirálsz, melyet hogy megnyerhess, tömjénezned kell választóidnak — a felséges népnek. . . —2—yÚJDONSÁGOK. * Meghívás. „Azérmelléki honvédegylet“ t. ez. tagjai TasDádon f. évi november hó 19-én d. e. 11 órakor az olvasó- egylet termében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. Tanácskozás t á r g y a i: 1. A f. évi november 28-ra egybehívott országos honvédgyülésre küldendő képviselők választása. 2-ik Az elnökség évi jelentése. (d.) Adó először, adó másodszor, adó harmadszor stb. a dob pereg, a köny hull, a sóhaj, és átok száll az ég felé igazságot kérve. Egy haragos úriember, fegyveres pandúrtól kisérve sorba járja a házakat, s innen egy dunnát, amonnan egy párnát ragad el. — Lesz-e Majd távolról követi lépteit 1 Keblében még addig nem ismert érzelmek ébrednek! Lelkében ama kérdés merül fel: „Tehát csakugyan ő lenne az igazi“ ? 1 És e kérdésre érzi, hogy szivében meg van a felelet: „Ő lesz az, vagy senki más“ 1 Eközben a hölgyek a Balaton partjához érnek! Egy csolnakba lépnek, s már hátán emeli e drága terhet a fenséges Balaton. Jenő mintegy indokolatlan vágytól meg- kapatva, szinte csolnakra száll, s követi őket távolról, hallhatja már a gyászos nőnek szavait is, zengő az és érzelemdus, mint a rigóének. A hölgyekkel halad a csolnak beljebb és beljebb ! A nap már nem messze van a nyu- goti láthatártól. ! a partok messze maradnak. Jenő hallja, midőn a révész figyelmezte'i a bent ülőket, hogy forduljanak vissza! De a gyászosnő elbüvöltetve mintegy a nagyszerű látványtól, egyre esdekel. . . „tovább ! tovább“ !... Szellő suhan át a kis tenger felett, a habok megmozdulnak, a révész ismét figyelmezteti a bentülőket, hogy „jó lesz visszatérni, mert könnyen vihar támadhat!“ Végre engednek a figyelmeztetésnek, a csolnak megfordul, s a lágyan emelkedő habok enyelegve játszanak a hazatérő csol- nakkal. Jenő kissé távolabb kerül, hogy ne legyen feltűnő közelléte, aztán utánnok ereszti ismét csolnakát. Egyszerre dél felől sötét felleg tornyoennek valamikor vége, avagy „csór dultig kell hogy a pohár megteljék“? . . (=:) Apagyra e napokban egy csapat katonaság vonult be, kik az adó erőszakos behajtása végett küldettek ki. (—) A kolompár szüret nem a legjobban ütött ki, a gyümölcs meglehetős volna, de oly kevés van egy-egy bokor alatt, hogy ugyancsak nagy darab földről kell összeszedni, hogy egy szekérrel legyen. Ara sem a legnagyobb; köblét egy forintjával fizetik. (=) Tűz ütött ki f. hó 5-kén viradóra Gyulaháza községben, s egy nagy szalmakazal egészen leégett. Alkalmasint felgyújtották. Az oltók buzgóságának köszönhető, hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt. (~) Az Anarcs és K.-Várda közti országút oly szánandó állapotban van, hogy esős idő alkalmával, kivált éjjel, istenkisértés arra utazni. Nem lehetne-e valami utonmódon e bajon segiteni ? (=) Egy koldus a könyöradományokból vett pálinkából jól felhajtván, hites társát Gy. faluvégén, úgy megverte, hogy a szerencsétlen asszony belehalt. — A testén szemlélhető kék foltok bizonyítják, hogy a férj túlságos szeretete költöztette át egy boldogabb világba. A nyomorult hóhért letartóztatták. (d) Mint értesültünk t. Gáspár Ignáczné asszony debreczeni nőnöveldéjét a Bathyányi- utczáról a rózsatérre tette át. Tudatjuk ezt az érdeklettekkel, s egyszersmind ajánljuk a szülők figyelmébe e korszerűen berendezett intézetet. (P. Á.) (d) Nyilatkozat. Elfoglaltságom miatt a Gyulaházán megalakult „Olvasó-egylet“ jegy- zőségéről lemondván, tisztelettel kérem mindazokat, kik netalán az egylet számára könyvet, vagy más egyebet küldenek, hogy azt ezentúl a kör elnökéhez t. Somogyi S. úrhoz intézzék. Kelt Gyulaháza, nov. 6. 1875, Pa- taky Árpád. (d) Kis-Várdán a múlt kedden tartott országos vásáron is minden volt, csak — pénz nem. Boldogabb időkben ilyenkor szerezte be a szegény ember a télire való melegruhát, csizmát stb. most azonban a szájához emelt falat kenyeret is le kell tennie, hogy a feneketlen Astaróthot kielégíthesse. Bizony, bizony ; szomorú időket élünk. (d) Gyulaházán eddig öt szőllőshegy volt, most egy hatodikat is terveznek. Sokan félnek, hogy a nyíri bor még nem emelkedvén a kereskedés azon polczára, hogy biztosan el keljen, nem lesz a ki a tenger nedűt elfogyassza. Pista bácsi biztatja őket, hogy ne búsuljanak akad majd arra ember elég. Kivált ha garas- sával fogják mérni itezéjét, mint'Petneházán és Bogdányban! (d) Mint halljuk. Debreczenből valami Bállá K. nevű zongoramester Nyíregyházára akar átköltözködni, ügy értesültünk, hogy az illető Debreczenben több nőneveldébpn. s magánháznál volt zongora tanárul alkalmazva, honnan legközelebb elbocsáttatott, mivel a leánykák iránt tanúsított határtalan gorombaságait tovább tűrni nem lehetett. Ha igy áll a dolog, akkor óhajtjuk, hogy másfelé vegye útját nagy Magyarországban. (d) Színtársulat működik pár nap óta Kis- Várdában. Az igazgató panaszkodott előttünk, hogy nem jár a közönség előadásaira. A felelet reá ez: tessék a direktor urnák jó da» rabokat jó színészekkel előadatni, s jó díszleteket hozatni, akkor bizonyára a közönség is felébred álmaiból s megtöltendi mindeneste a nézőtért. Régi dolog az, hogy saját hibánk miatt másokat szeretünk vádolni. Ami pedig nem helyes eszme, s még helytelenebb eljárás. (d.) A csapi állomásra figyelmeztetjük az utazó közönséget, hol különösen a tulajdon biztosság nem a legjobb lábon áll. E napokban is arra utazván, személyesen győződtünk meg e hir valóságáról. Egy úri embernek, mig kinézett az épen érkező vonat elé, a másod? sül, megjelen hirtelen a vihar előpostája a szélvész, s megingatja a csolnakot. A bentülő éltes asszonyság nagyot sikolt, a gyászosnő ellenben élvezettel nézi a hullámokkal viaskodó szélvészt! . . Arczárói ama szavakat lehet leolvasni: mily jó ott nyugodni a hideg hullámok alatt. A vihar mind jobban dühöng... a köny- nyü jármüvet, mint labdát hányja veti a hullám ! Az éltes asszonyság kétségbeesve tördeli kezeit, a révésznek minden erejét össze kell szednie, hogy megtarthassa az irányt és egyensúlyt. A part már nincsen nagyon messze, de hogy fognak majd kikötni? Legjobb esetben kiveti a hullám a csolnakot a partra, s akkor az eszméletleneket ismét visszasodorja a hullám 1 Azután a gyászos nőnek vágya teljesül, s a gyászruhát nem kell többé viselnie ! ......... Je nő minden erejét összeszedte, hogy könnyebb csolnakán közelebb jusson a kétség- beesettekhez. Ez sikerül is neki úgy a hogy, majd oda kiált egy-két bátorító szót! Meghallották-e ? A hangot elsodorta a zivatar. Eközben egészen besötétedik, a fördőház ablakaiból kicsillámló világosság jelzi már egyedül az irányt, a mely felé tartaniok kell. A part közel van már! (Vége köv.)
