Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-29 / 35. szám

a most is távolban lévő, s megtámadtatásáról tudomással nem bíró Kardos Géza urat nem választja kortes czéltáblájául, de igy kényte­lenek vagyunk Rakamaz községünk s a gyógy­tár tekintetében hozzánk tartozó több közsé­gek részéről felszólalni, kik Kardos Géza ur iránti osztatlan bizalmunk és ragaszkodásunk által szolgáltattunk okot Kardos Géza urnák, a becsületes nevét megtagadott — úgyneve­zett „Független“ ur hírlapi szerepeltetésére. „Független“ ur megfelel nevének, mertő nem függ az igazmondás morális kötelmeinek egy szálától sem, — ő, csakhogy Szelóczky úr­ral czélt érhessen, valótlan ráfogásokkal tá­madja meg Kardos Géza urat, s azt állítja, hogy „Kardos Géza ur az egész megyét be­járta bizonyító levelei kikürtölésével, minden módon ajánlgatva magát, csakhogy többséget szerezzen magának.“ Lássuk a tényállást: Hogy Kardos Géza ur társadalmi életünk szabályai, s megismertetés tekintetéből nehány házaknál bemutatta magát, ezáltal egyedül „Független“ ur előtt követett el oly cselek­ményt, mely miatt Kardos Géza urat a r&ka- mazi gyógytár megnyerhetésétől elmozdítani óhajtaná. Hogy Szelóczky ur e tekintetben minő lépéseket tett, annak kutatásánál mi a „Füg­getlen“ urat nem követjük, elég az, hogy Sze- lóczky ur volt még előttünk is első, ki a bi- zottmányi tag urakat nyomtatványilag megke­reste, mig Kardos Géza ur soha. Valótlan azon állítása is a tisztelt „Füg­getlen“ urnák, mintha Kardos Géza ur megye- szerte, bizonyitványai kikürtölésével dicsérgette volna magát, mert, mint legközelebb érintet­tük, Kardos Géza ur soha nyomtatványilag sen­kit megválasztatása iránt meg nem keresett, bizonyítványait nem kürtöltette, hanem ugyanis a •/. s 2 •/. alatti nyomtatványokkal mi keres­tük meg magunk s többi szomszéd községek részéről a tisztelt megye bizottmányi tag ura­kat, kérve azon méltányosságra, hogy közsé­günkbe lévén a gyógytár megnyitandó s a gyógyszerész megválasztandó, — ne kárhoz­tasson minket a tek. megye oly gyógyszerész elfogadására, akit nem ösmerünk, — hanem engedje meg, és segítsen elő Kardos Géza ur megválasztatásánál, kit ösmerünk, és kiben tel­jes föltétien bizalmunkat helyezzük, mely Kar­dos Géza ur iránti ragaszkodásunkból megért­heti a „Független“ ur, hogy több bizalmat he­lyezzünk azon orvosi szerhez, melyet Kardos ur kezeiből veszünk, mint ahoz, melyet nekünk a „Független“ ur által reánk erőszakolni kí­vánt Szelóczky-Váhl ur nyújtana. Midőn a „Független“ ur Szelóczky urnák összes érdemeit abban öszpontositja, hogy az nagy városokon segédeskedett, úgy tesz, mint az egyszeri tót, ki a hármat látta és a négyet nem. A „Független“ ur midőn látja azt, hogy pártfogolja Pesten a „Nagy Kristóf“-ban, Nagy- Váradon és Nagy Kállóban, tehát nagy váro­sokban segédeskedett, — Kardos Géza urat — bár ez Lublón tanulta ki a gyógyszerészetet, Debreczenben Muraközy Károly ur gyógytárá- ban, Nagy-Váradon Nyiry György urnái mint segéd működött, Buda-Bicskén mint önálló gyógytári gondnok kezelte a gyógytárt, a holott is József föherczeg ő felsége udvarától dicsérő .oklevelet nyert, Pesten a magyar kir. állam- gyógyf árban egy évig működött, s ott tiszti rangú kir. államgyógytárban egy évig működött, s ott tiszti rangú kineveztetéssel jutalmazta­tott és azóta Zichyfalván önáBólag bérelt gyógy­tárt kezel — képzettségével falukra küldi, te­hát Szelóczky ur érdemeit igen, de Kardos Géza űréit (tehát szerintünk a többet) nem látja. „Független“ ur — bár nevezze meg ma­gát, meg fogjuk látui — nem lehet komoly ember, mert ő a mi egészségügyünkből még udvarlási komédiát is csinál. Aligha „Függet­len“ urnák nincs valami leánya vagy húga és Szelóczky úrral czélbavett házassága függőben. Minélfogva e helyen megvagyunk győződve, hogy „Független“ ur e tekintetben nevének meg nem felelhet. Végül: „Független“ ur legmesszebben vetette el a sulykot azon kifejezésével, mintha Kardos Géza ur dicsekedett volna azzal, hogy a ma­gas minisztériumnál a gyógytári jog megenge­dését ő eszközölte volna ki. Ezt Kardos Géza ur, de részünkről is senki, soha nem mondotta. Ám bizonyítsa be állítását „Független“ ur, de a mit beigazolni soha képes nem lesz. — Ez uram „Független“ ur önhöz illő rágalom, mely a választás előtti pár nappal állittatik ön által csak azért, hogy Kardos Géza urnák a választó tisztelt közönség felvilágosítására, tehát önvé­delmére ideje se legyen, ekként a Kardos Géza ur iránti jó véleményt megmételyezhesse, s ily módon pártfogoltja Szelóczky Géza urat kitű­zött czéljához juttathassa. Ez tisztelt „Függet­len“ ur több mint kortesfogás, és hogy mi, ítélje meg a tisztelt olvasó közönség. Tisztelettel maradván Rakamazon 1875-ik évi augusztus hó 24-ik napján. A tek. szerkesztő urnák alázatos Szolgái: Durst Ignátz, főbíró. w Gúnya Ign á t z, jegyző. Üzleti értesítés. A nyíregyházi terménycsarnoknal aug. hó 21-én bejegyzett terményárak. Piaczi ár. Kcreakediai ár, 100 köböltől kezdve Rozs 00—00 fontos 3.00—8.10 78—80 „ 3.10—3.15 80—80 „ 3.15—3.20 80—81 „ 3 20—3.25 Búza „ 3.75—4.00 . -897, I 0.00—0.00 420 - 4.50 Árpa . . . 1.80-1.90 Zab 1.65—1.70 Tengeri . . 240—245 2.45—250 897, 1 Köles . | 00.0-0.00 Bab, tjszta fehér 4.00—4.25 Bükköny 0.00—0.00 Káposztarepcze . 0.00—0.00 0.00-0.00 Lenmag i 0.00—0.00 Komborka . 0.00—0.00 Kendermag . 0.00—0.00 Mák . 0.00—0.00 Napraforgó olaj . 00—00 00.00—00,00 Szesz 30/n itcze 197, 19 Felelős szerkesztő: LUKÁCS ÖDÖN. Pénztárnok: Vitéz Mihály. HIRDETÉSEK: Hirdetés. A földbirtokossági regálék Nagyfa­luban, — a külső „Vaskapu“ korcsmá­val egylitt — 1876 jan. 1-ső napjától 3 évre bérbe adatni fogván: a szept. 12-én d. e. megtartandó árverésre a kivenni szándékozók meghivatnak. Bánompénz 300 frt. Nagyfaluban, 1875. aug. 16. Liptay Ede, (2—3) birtokossági igazgató. Hirdetmény. 100 darab oleander virágfa 3 éves­től 14 évesig szabadkézből, jutányos áron eladó, s rögtön el is szállítható. — Értekezhetni Ritli János tulajdonossal Nyir-Báthorban. Utolsó posta Nyir-Bá- tor. Nyír-Bátor, ang. 10. 1875. Ritli János, (2-2) Hirdetés. A nyíregyházai vásártéren „Gredig és Tester“ urak árucsamoka mellett lé­tező deszkasátor a legközelebbi vá­sári alkalomra haszonbérbe kiadó, vagy örök áron is eladandó. Értekezhetni alantirottal Nyíregy­házán. Takács Géza. (1-2) Pályázati hirdetés. A „felső Tisza vidéki gazdasági egy­let“ titkári állomására, mely 200 frt évi fizetéssel van összekötve, — azon kije­lentés mellett nyittatik pályázat, misze-' rint a pályázni kívánók között, a Nyí­regyházán lakók, vagy megválasztatásuk esetében magukat beköltözésre kötele­zők és gazdasági előismeretekkel bírók mások felett előnynyel fognak bírni. A kérvények folyó 1875-dik évi szept. hó 9-kéig Krasznay Gábor egyl. pénztárnoknak Nyíregyházán 136. szám alatt kézbesitendők. Kelt a „Felső Tisza-vidéki gazda­sági egylet“ választmányának folyó 1875. évi jul. hó 21-én tartott üléséből. Krasznay Gábor, (2—2) helyettes titkár. Árverési hirdetés. A Mesko Sámuel csődtömegéhez tartozó s a nyíregyházai 2061. és 2062. számú telek- jegyzőkönyvben foglalt 109 h. és 638 négyszegöl egy tagban levő tanyai föld a csődválaszt­mány határozata s a tek. csődbíróság ao94/,875. számn jóváhagyó végzése folytán, a csődválaszt- inány határozatában foglalt mód szerint apróbb részietekben vagy egy tömegben is nyilvános ár­verésen eladatni elrendeltetvén, ezen árverésnek a nyíregyházai kir. törvényszéki telekkönyvi hi­vatalnál leendő megtartására f. 1875. évi szept. 11-ik napja reggeli 9 órája azon megjegyzéssel tűzetik ki, hogy a kitűzött napon a fentjelzett ingatlanok becsáron alól is elfognak adatni. Az árverési föltételek alulírott tömeggond- uoknál bármikor megtekinthetők. Mely árverési föltételek szerinti árverés­hez a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Nyíregyháza, 1875. aug. 5. Moesz Adolf, (1 —3) tömeggondnok. Haszonbéri hirdetmény. A kis káliéi kir. kisebb haszonvéte­lek : korcsma és állás helyiségekkel együtt jövő 1876. évi január 1-ső napjától egy­másutáni 3 évekre Kis-Kállóba a község­házánál, folyó évi szept. 7-kén reggeli 10 órakor tartandó közárverés utján ha­szonbérbe fognak adatni az árverelők 100 frt bánatpénzt tartoznak letenni, a felté­telek alólirottnál Kis-Kállóban megtekint­hetők. -— Kelt Kis-Kálló, 1875. aug. 25. KÁLLAY UTTO földbirtokossági meg­bízott. (1—2) Hflp 20 22 24 25 27 kros eladás. ~ P rmr elsö-*i _ Budapesti nagykereskedői bizományi raktér • KATZ T., to ‘OS Kubilczinő-féle házban, Gredik és Tester-féle czukrászdán&k átellenében. o «3 Van szerencsém a nagyérd. közönséget ezennel tudósitani, miszerint to to egy Pesten székelő, egyike a legnagyobb és legjobb hírnévnek örvendő kézmu árus nagykereskedő czég — helybeli bizományi raktárával bízattam meg. to © Azon kedvező helyzetben vagyok, hogy a t. ez. vevőimet, akár nagyobb akár kisebbszerü vételeknél oly kedvezményekben részesíthetem, a minőket M to itt helyben senki sem nyújthat — gazdag választékú mindennemű ruha, füg­Ot (M göny és nadrágszövetek, Creton, Mousselin, Battiste és minden szinezetü fran­to czia ing, Percail, — 4/,6A6U szélességű Chiffon vásznak, fouál, hollandi, creas ©* és pamutvászna , — minden szinezetü párnahajnak való ezérna kanavásznak, i^r* | törülköző s tányérkendők, franczia Mousselin és angol toulárd kendők, fehér s színes vászón zsebkendők, fehér s színes barketok, harisnyák, szalagok — és o cc ©1 még más többféle árukkal dúsan felszerelt ra tárammal pedig, minden hozzám intézett megrendelésnek azonnal megfelelhessek. ÉD H—* ©* A midőn még kérném itt jegyzett árakból azon meggyőződést sze­P CL rezni, hogy velem Benki sem állhatja meg a versenyt, nagybecsű látogatását, P' <N kikérném — egyelőre a legszilárdabb kiszolgáltatásról biztosítom és kiváló 03 • tisztelettel maradtam. A nagyérdemű közönségnek. Nyíregyházán, 1875. év február bóban. Alázatos szolgája: (is Y) K AT Z T. D^T* 20 22 24 25 27 kros eladás. '*911 Újonnan érkezett áruczik.k.ek. a 27 krajczáros p/o/j nPí*ki KARTONFESTO GYÁRI-RAKTÁRBAN. Helyiség: a nagydebreczeni utczán levő Kerekréty-fóle uj házban. Találhatók különféle czikkek, melyeknek minősége- és szilárdságáról minden­kor kezeskedünk, egyenlő árban válogatva darab-, rőf- és páronként kaphatók. Különös tudomásul Legújabban Bécsből érkezett legfinomabb divatosabb, tavaszi s egyéb kelméinket ajánlhatjuk. Tessék meggyőtfthti személyesen, Ez üzlet választékban még a bécsi bazárokat is túl haladja! Szives pártolást kérve, maradónk teljes tisztelettel. bécsi első kartonfestő gyári raktár (22—?) Nyíregyházán, nagydebreczeni utcza, Kerekréty-féle nj házban. Debreczen, 1875. nyomatott a részv. társ. könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents