Szabolcs, 1874 (3. évfolyam, 39-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
6. Tisztelettel van szerencsém kérni an nak megrendelését, illetőleg a nagytiszteletii és nagyontisztelendő esperes urak általi foganato sitását, hogy a tankerUleteimben levő esperes Bégekben létesített tanító-egyletek időnként tartandó gyűléseikben szó és írásbeli értekezé seket, | a gyűlés helyén levő iskolákban pedig az egyleti tagok a népiskolai köteles tantár gyakból minta előadásokat tartsanak, és a mit több szellemi és erkölcsi eredmény elérhetése végett eléggé ajánlani nem lehet, hogy az egyes esperességekben levő tanító-egyletek egy bizonyos központban egyesüljenek, és az ott szabatosan megbatározott intézkedések szerint történjék az egyes járási körök működése. 7. Kénytelen vagyok még erélyes intéz kedés és szigorú felügyelet foganatositását kérni az iránt, hogy (nagyméltóságod stb.) egyházmegyéjében, egyházkerületében levő népiskolákban a köteles tantárgyak taníttassanak és a közoktatási törvény alapján kiadott mi- niszteri tanterv szerint az egyes osztályokra kiszabott tananyag pontosan előadassék, -■ az egyház elöljárói, különösen a tanító urak által az iskolák tisztaságára, fris levegővel valói ellátására felette nagy gond fordittassék. 8. A népiskolai tanitók az 1868. évi XL törvényczikk 27-ik §-sa szerint az első nyolczl heti kiképeztetésen kívül az időszaki őszi fegyvergyakorlatokban való részvételre is kötelez- tetnek, mely kötelezettség teljesítése igen sokszor szept. és okt. hónapokban történik, a mikor már a tanitás a legtöbb népiskolában megkezdettetik, melynek aztán a honvédköteles néptanítóknak fegyvergyakorlatokon való távolléte miatt a tanuló gyermekek nagy kárára, gyakran huzamos ideig szünetelnie kell. E bajnak elhárítását, illetőleg végleges megszüntetését közoktatási miniszter ur ő nagyméltósága f. évi szeptember hó 7-kén kelt 23297. sz. a. rendeletében, kötelességemmé tette. — Nevezett rendelet folytán tisztelettel van szerencsém felkérni (czimek), hogy az egyházi elöljáróknak és iskolaszékeknek méltóz- tassék kötelességévé tenni fegyvergyakorlatokon távol levő tanitójaiknak helyettesítéséről gon-l doskodni, hogy a miatt az oktatás rendes mej nete ne akadályoztassák. Ki is mély tisztelettel maradtam. Debreczen, 1874. október 6. Excellentiádnak, méltóságodnak, főtiszte lendőségednek, alázatos szolgája: Kiss József, szabolcsmegyei s hajdúkerület?] tanfelügyelő. Értesítés kát. tanító a „rakomazi esperesi kerület rom. egylet“ működéséről. A „Szabolcs* iránya, a párt és felekezeti szellemen fölülemelkedve, egy tekintetben népnevelésügyének előmozdítása is. Ennélfogva tisztelt szerkesztő ur engedelmével, legyen szabad a „rakomazi esperesi kerület róm. katb tanitó-egylet*-ről becses lapjában megemlékezni A politikai viszonyok örvendetes változása, a népoktatási ügy újjászületésének biztos reményét is felkölté, s ennek éltető hatása alatt maguk a tanitók is mozognak, hogy fontos hivatásukat minél inkább betöltsék. Egyleteket alkotnak, melyek amily fontosak magára a népnevelés előmozdítására, ép oly fontosak a szabadság ápolása és szilárdítása tekintetében. Az egyleti tagok részére oly munkakör van kiszabva, melyszerint egyleti kötelességökben áll a népnevelési viszonyokat figyelemmel kisérni, s az azok javítása iránti eszközökről gondoskodni. A rakomazi esperesi kerület róm. katb. tanítói 1857-dik év óta, az akkori időben szorgalmazott tanítói tanácskozmányokat évenkint megtart ák, azokról fölvett jegyzőkönyveik a „Tanodái Lapokéban közöltettek, de minthogy azon tanácskozmányok egészben az egyleti czélnak meg nem feleltek, s Környei szerint i munkássági terök inkább elavult „exercitiu mok“-hoz hasonlítottak, most két éve tanító egyletet alkottak. Az egyletnek van jelenleg tiz alapitó és tizenkét rendes tagja, kik a gyülé seken az alapszabályok értelmében megjelen nek, többször a közellevő görög katb. tanító urak közöl is nehányan. A folyó 1874. éri szept 15-éa Buljoa tartott gyűlésben jelen volt hét alapitó, tizenöt rendes tag és 2 gk. tanító. Az egylet gyűléséin több elméleti és gyakorlati munkálatok tárgyaltattak és vitattattak meg, melyek részint a „Népiskola“, részint az „Elemi Tanügy“ katb. népnevelésügyi lapokban, gyűlési jegyzőkönyveinkkel együtt közöltettek, mely la pok a plébánia hivataloknak küldetvén, az egylet tagjainak pontosan kiszolgáltatnak. A gyakorlati előadásokat tekintve, mily messze kiható eredményeket szült eddig is, részint egyletünk tagjaira, részint a kerület iskolai növendékeire nagyságos Kiss József tanfelügyelő urnák hivatalos látogatása, örömmel jelezem, ki kerületünk minden iskoláibao a tanitás irányának és az egyes tantárgyak módszerének megmutatását és kifejtését bámulandó szakavatottsággal, mondhatni önmagát feláldozólag több napot egy-egy helyen töltve, eszközlé, miért is a tanügy nevében vegye egyletünk köszönetét. Az egylet választmánya a beadott munkálatokat megbírálván, a legjobbnak Ítélteket az egri egyházmegyei róm. kath. tanitó-egylet központi választmányának Egerbe tanulmányozás és a képviseleti nagy gyűléseken való tárgyalás végett felküldötte, mely képviseleti gyűlésre az egylet tulajdon költségén kétszer küldött képviselőt. S miután egy jobb jövőnek előkészítésében, fáradság és nélkülözésekkel elteltött emberélet megérdemli, hogy nehány szóval áldozzunk emlékezetének, egyletünk elhalt tagtársai fölött tartott emlékbeszédek közül is az „Elemi anügy“ hozott napvilágra tanítói életrajzot. Igyletünk egyik tagja két-két aranynyal és pályanyertes munkálatáért az egri egyházmegyei róm. kath. tanító-egylettől 30 írttal jutalmaztatott. Az egylet könyvtára, melynek állandó helye Rakomaz, a múlt év folytán tizenhét kötet és huszonkét füzetnyi könyvvel gyarapodott. E rövid értesitésem után minthogy itt az idő, mely a tanítótól, ha nem is a legnagyobb] tudományosságot, de a paedagogiai tudornál nyokban a legalaposabb képzettséget, s a leg több praktikus szakismeretet igényli, — óhaj tóm, hogy ne legyen néptanító a hazában ki valamely tanitói egylet tagja ne legyen mert a szellemi ébredés, nagyobb munkakedvl a népnevelésügy iránti érdeklődés, a tanítók] közti nemes verseny s önképzés a lelki erőkl ébrentartása mellett nagyobb részint az egyl letekben eszközölhető. Szőllőssy István egyleti alelnök Socialis Reform ■ I vagy miként lehetne hazánkat bajaiból kisegíteni boldoggá és hatalmassá tenni 7 Irta Eszéki Antal. (Vége.) A közös jólétből önként folyiK a közös művelődés, az emberek nem fognak megelé gudni a bittel, a tudomány után fognak fürkészni ; Istent nem hinni, hanem ismerni fogják megtanulni, és ezek ki fogják egyenlíteni a válás differentiáit, ledőlnek a válaszfalak, amelyek társadalmi életünket szétzilálják. Megszűnik az uzsora, mert a társadalom minden tigja tehetségéhez képest fog elfoglalva lenni, nem lesz aki azt igénybe venni kénysze- üljön. Az iparintézetekből müveit ip<rosok fognak kikerülni, a nőnem emancipáltatik azon k alázó járom alól, a melynek nyomása alatt a létérti küzdelemben éniségét áruba bocsátani kénytelen. A zsidók nagy része nemzetünkbe fog be olvadni, —és mi szívesen nyújtunk nekik testvéri kezet — azon rész ellenben, amely orthodox tanától megválni nem akar, e hazát okvetlen el fogja hagyni, mert az ipar, kereskedelem és mezei gazdászat felvirágzásával szellemi felsőbbségét nem fogja többé oly magas kamatokért érvé nyesitheini, s azon népekhez fog átvándoroló ahol annak érvéoyt tud szerezni, és mi, habár abbeli következetességét tiszteljük is, de mint határozott ellenségnek jó utat fogunk kívánni A megtelepitett csoportokhoz jeles férfiak fognak kineveztetni vezetékül, akiknek feladata leend a népeket az élet szükségeihez megkíván tató ismeretekre tanítani, a gazdálkodásban ve >etni — és sok fog találkozni, aki a hit helyett tudományt fogja hirdetni. Néhány év ala’t ipar, kereskedelem és me zei gazdászat a legszebb virágzásnak fog indulni nem fogunk többé a külföld termékeire szorulni — a kézmü, egyéb áruczikk, és termesztmény között aráDylagos csere fog előállani, — igy mi nékünk vajmi csekély bebozatalnnk, s anná több kivitelünk lesz. Hazánk helyzetét nagyszerűen ecsetelte Horn Ede ismeretes „Államháztartásunk“ ez müvében, de nem fogadom el abbeli nézetét amely szerint német coloniák behozatalát ja vasolja; sem azt, bogy a korona jószágok árverés ltján adassanak el, éB végre bogy a kormány ál tál kibocsátandó záloglevelek részint a hazai in tézetek felsegélésére, másrészt pedig törlesztési kölcsönképen osztassanak ki. Az elsőre elismerem, hogy hazánk terüle tén még 15 millió lélek elférne, s hiszem hogy ez hazánkat paradicsommá alakítaná, de arról is meg vagyok győződve, hogy hazánknak nem csak nemzetisége, de még földtani elnevezése is el fogna enyészni, mig ellenben a mi szép hazánk minekünk még hossza időkre boldog életet biz tosit. Á második indítvány ismét csak a haszon {esőknek kedvezne, mert az árveréseknél a mi nemzetünk pénz és vállalkozó szellem hiányában be se folyhatna, és igy a birtokot külföldi tőke pénzesek fognák megvásárolni, a javát maguknak megtartani, silányabb részét pedig a mi népünknek elviselhetlen feltételek mellett átadni. A harmadikra ugyanazon megjegyzés áll nevezetesen pedig a pénzintézeteknél elhelyezett pénzeket uzsorások fogják kivenni s 80% me! lett a szegéuy népnél elhelyezni, — a közvetlen kiosztott kölcsönök pedig csak arra valók, hogy a pillanatnyi szükségen segítve legyen, de nem arra, hogy abból a nép meggazdagodjék. A papi jószágokat illetőleg, habár elisme rém, hogy azok eredeti rendeltetése s az adományok czélja egészen más volt mint a mire fordít tattak, de a mennyiben azok a lefolyt viszonyok hatása alatt a magán vagyon természetét öltötték fel, azokat megtámadni nem szabad, de annak szüksége nem is mutatkozik először azért, mert Magyarországon a korona- és községi jó szágokon kivül oly temérdek elterhelt birtok fog önkéntes eladás alá kerülni, hogy azokon ezer meg ezer családot lehet megtelepiteni; mig másrészről a telepítés folytán a szegényebb családok száma napról napra apadni fog, s nem lesz munkás kéz azoknak mivelésére, — ami aztán a ele rust az ingatlanok elárusítóját a fogja indítani, s akkor az állam megveszi azt is, mint minden más magán vagyont. Ebből áll az én socialismusom. A tulajdon szentségét meg nem támadni, ingyen nem adni semmit, — minden lényt jóléthez, műveltséghez, munkássághoz vez tói, s oly társadalmat terem teni, amelyben mindenki jól érezhesse magát, s oka legyen hazáját s nemzetét szeretői. Csak az ily államban lehető az egyetértés, melyben általános a megelégedés, e szüli a bé két, eme pedig a kifejlődést — és ezek összesen a hatalmat, amely utóbbi magában foglalja a jogot : ezek egymás nélkül — mint erő anyag, és anyag erő nélkül nem is képzelhetők. Mindezek azonban államsegély nélkül nem valósíthatók meg olyan államban sem, ahol egy nemzetiség és egy vallás létezik, anoál kevésbé pedig hazánkban, ahol minden ember a másiknak ellensége. Eperjeske, okt. 28. Tisztelt szerkesztő barátom! Egy pár rövid sorban, egyszerűen tudósíthatnám lapod t. olvasóit azon szomorú, leverő eseményről, miszerint Mándokon okt. 27-én d. u. 1—2 óra közt, hét lakház, a hozzájok tartozó melléképületekkel együtt, a lángok martalékává lett; azonban egy mégennélis szomorúbb körülmény arra ösztönöz, hogy levél alakot adjak tudósításomnak; s eme „körülményt“ és ezzel kapcsolatban egy és más ide vonatkozó dolgokat, engedelmeddel, lapodban, ez alkalommal felemlítsek, megbeszéljek. Ilyen előzmények után tudom, hogy nem vársz, ne váljon a t. olvasó se, kedélyes, mulatságos csevegéseket! Nem. Távol van tőlem a puszta időtöltés és időtöltetés gondolata és az ennek megfelelő érzelem is; de épen ily távol a tanítani akarás is. Egyszerűen elbeszélek nyilvánosan oly dolgokat, milyeneket észlelhetett, megfigyelhetett már rajtam s azokon kivül, kiktől én a közlendőket hallottam és megvitattam, más is. Most térjünk vissza még pár másodperezre az eseményhez, melynek leirása levelem kiindulási pontjául szolgált. Nos! tehát a mint az emlitett szép őszi nap délutáni óráiban, a függélyes irányban felgo- molygó füst-oszlop Mándokon a gyuladást jelezte, az épen akkor községünkbe érkezett t. Vay György csendbiztos ur s községünk elöljárói társaságában, magam is átmentem ama szomorú esemény színhelyére. Mire oda értünk, mind a hét emlitett ház már lángban állt. A nép szintén azon időre érkezett s ettől kezdve tódult hazafelé a mezőről. Ezek segélyével t. Vay György csendbiztos és Jedniczky Lajos urak vezérlete s irányadása mellett sikerült az égés továbbterjedését megakadályozni; miután többször emlitett csendbiztos ur a három kereken álló — egyébként jó szerkezetű — városi fecskendőt odahozni parancsolta. Egy darabig, ha jól láttam, lovak húzták; de igy a helyszínen nem lehetett vele boldogulni; tehát embereknek kellett megmarkolni s karon a szükségelt helyre vinni és feltámasztgatni, hogy hasznavehető legyen. Ez az első, a mi figyelmet érdemel. Hogy ehet azt megállani, hogy egy városban, egy különben jó szerkezetű fecskendő, oly rozzant állapotban legyen ?! Másik említésre méltó körülmény, hogy az oltás végett egybesereglett férfiaknál, egy két ágú vasvillánál egyebet az ember nem lát. Mily keveset lehet ezzel tenni, képzelheti, sőt tudja — hiszem — jól az olvasó. így aztán elvárjuk csendesen, közbe ide is, oda is kapva, mint a példabeszédbeli Bernát, hogy kapkodott a mennykő után — igen, várjuk, mig a házak le- és beégnek. Akkor aztán persze oltanánk, mentenénk, ha — volna mit. Másoktól hallom, magam csak mintha álmodnám, hogy a Bach, — vagy a Schmerlingh ? — idejében, minden 'láznál egy kádnak, tele vízzel, egy lábtónak, egy csáklyának s talán még egyéb ily tűzoltó s védő eszközöknek kellett lenni. Mondom, hogy ezeket mintha álmodnám; mivel felettem, mint iskolai polgár felett, nem Bach, vagy más ilyes hatalmasok, hanem az igazgatók rendelkeztek. Hát ma, talán a minden városban s láluban otthonossá lett tűzoltó-egyletek, vagy a biztosító-intézetek teszik feleslegessé az ilyen intézkedéseket?! Vagy ellenségeinket még abban sem akaijuk követni, a miben javainkat akarták?! — Hallom, tisztán hallom az ellenTARCZA. Dal, Térésről. Azt mondják, hogy a virágok Elhervadnak télen; Úgy az én kis virágom is Elhervadt voln’ régen. De ő most is ékes díszben Virágzik a kedves. Szivem — mint méh virág körül — Csak körötte repdes. — Ne mondja hát senki többé; Hogy nincs virág télen. .... A természet is meghagyja A legszebbet épen. Álmos. Egy család története. (Regényes korrajz i n. Rész. A hívatlan vendég. (Folytatás. Lásd a „Szabolcs“ 37-ik számát.) .... A szobában néhány pillanatig halotti csend voltl . . A hivatalnok nagy kényelemmel helyezkedett el az asztál főn, 1 nagy úri pauzát tartva, végre megszólalt a.tiszteleteshez fordulva; „Üljön le ön, s felelni fog a kérdésekre, melyeket elébe adok“! Ezután kikérdezé nevét, születését, életkorát, mint a hogy az ilyenkor szokás. Az előleges kérdések feltevése s a feleleteknek jegyzőkönyvbe írásával az idő eltelt annyira, hogy körülbelől 11 óra fele járt már az idő. Künt ezalatt iszonyú fergeteg keletkezett, az erős vihar meg megzörgette az ablakot, a szaiuták a háztetőn recsegtek, a szélkakas rémesen csikorgott! A villám és mennydörgés egymást érte, az eső, vagy inkább felhőszakadás-szerű zápor egyszerre szakadni kezdett. A áenyiló oldalszobából a halálos félelmek között vergődő tiszteletes asszony fájdalmas nyögése hallatszott. Bent, a vallató szobában, Elemér iszonyúan összekötözve, a földön inkább feküdt mint ült; erei feldagadoztak, s kékes szint játszottak, rínjában ajkait harapta. ...... .... „Önnek, folytatá a hivatalnok, egy lia résztvett a forradalomban ! Igaz-e ez? Elemérnek hívták“ .... „Igen, én voltam az,“— felelt büszkén ! Slemér az apa helyett, „még nem töltöttem be a 15 évet, hogy szüleim akarata ellenére felajánlottam véremet és életemet a haza oltárára.“ Mig Elemér e szavakat mondotta, hangja remegett a dühtől és fájdalomtól. Az apa nem tűrhette tovább gyermekének kinoztatását. „Kérem önt, tágittassa meg gyermekemen a köteleket, mert ellenesetben végletekre ragadhat az apai fájdalom!“ A hivatalnok jónak látta e felett egyet nevetni. A lelkész pedig felállt, szemei a harag és elkeseredés szikráit lövelték, erős izmai mintegy pattogni látszottak a testhez álló öltöny alatt, s mi előtt megakadályozhatták volna Elemérhez lépett s egy rántással széttépte annak kötelékeit, felemelte a földről s leültette magamellé. „Most már felelek önnek “! A hivatalnok e véletlen merénylet, vagy talán a rendkívüli erő láttára, pillanatra megdöbbent, elsáppadt, aztán felugorva vad káromlás közt uszította a két csendőrt, hogy a tiszteletes kezeit megvasalják. E pillanatban egy káprázatos fény vilá- gitá meg az ablakot s vele egy idejüleg egy óriási dördület reszketteté meg a házat, a csendőrök, kik a kéz-vassal a tizteletes felé indultak, megtántorodtak. Künt a vihar és mennydörgés egyre dúlt. „Ajánlom önnek,“ — szólt a lelkész, — „legerősebb kézvasát vétesse elő, mert ha még valami embertelen eljárást tapasztalok, szétté- pendem azt is, és akkor! . . a törvény előtt talán én leendek hibás, de a lelkiismeret önt fogja terhelni, ki a végleteket előidézte! „Még merészelsz fenyegetőzni? Nem tudod-e, hogy ha akarom, agyon lövethetlek mint egy k . . . . t! Vasaljátok meg. A lelkész engedte a vasat kezére tétetni. „Önnek fia tüzér tizedes volt?! „Igen“ felelt ismét Elemér, — ezt büsz-1 keségemnek tartom, — s hogy ne fáraszszal magát a további kérdezősködéssel, ime elmondom mind azt, melyet véghezvittem.“ Itt kipirult az ifjú Elemérnek arcza, azon szűzies pir lángolt vonásain, melyet semmi sem képes oly igazán festeni, mint az önelégült nemes büszkeség. „Gyermek valék,“ — folytatá Elemér, — „midőn minden kérelmem hasztalan vala, hogy a nemzet jogos küzdelmében részt vehessek nyílt őszinteséggel állottam apám elé mondván : „ha nem eresztel, én szökve is elmegyek katonának!“ Apám végre, nehogy csakugyan szavamnak álljak, elvitt Nagy-Váradra L. D. ezredeshez; ki valóban atyai szívességgel fogadott. — Ott voltam pár hónapig, azonban nekem sehogyse volt kielégítő a tépés csinálás, s egyéb csendes munka, örültem tehát, midőn az ezredes egy szép reggelen élénkbe állt s kérdezé, kinek van kedve önkéntesen megkóstolni a háború füstjét! Slső voltam a ki jelentém magamat, ő nem akart bocsátani atyámra s fiatal koromra való tekintetből. Én azonban vele szemben is ugyan azon fegyvert használtam, mint apámnál; igy bár kedvetlenül, beleegyezett távozásomba. Az erdélyi móczok ellen mentünk mihamar, azután csak 15 csatában vettem részt. — Irtottam a haza ellenségeit mennyire ifjúi erőm engedte, kiktől csak két sebet kaptam, melyeknek emlékét most is viselem, s ha be akar gyógyulni, felhasitom azokat újra, hogy valahányszor felsajognak, mindannyiszor nőjjön, s újuljon fel gyűlöletem, boszum s megvetésem I haza, e most rablánczra vert nemzet ellenségei iránt! — ... Ezekét tettem nem tagadom, tessék híven s pontosan feljegyezni!“ A tiszteletes büszkén, de még is nem titkolható jeleivel az aggodalomnak arczán, hallgató végig fiának önvallomását. (Folyt, következik.)
