Szabadság, 1908 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1908-02-09 / 3. szám
Il-ik évfolyam. Szatmár, 1908. február 9. 3-ik szám. IPAROS LAP. ELŐFIZETÉSI ÁB: Egész évre — — — ■*— — — — 4 K — f Fél évre — — — — — — — — 2 K — f Negyed évre — — — — — — 1K — f Megjelenik havonként kétszer. A szatmárnémeti ónálló ’iparosok közlönye. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : POLONYI ALBERT. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Zrinyi-utcza 46. szám, ahova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. A mi nagyiparunk. Nemzeti kormányunk különös kegyelmével igyekszik elhalmozni hazánk nagyiparát. Évenkint milliókat juttat nagyiparunk *fel- lenditésére, a szocziális alkotások egymást érik, az ipartörvény revíziója ez évben tető alá kerül, szóval: minden lehető megtétetik arra, hogy legyen Magyarországnak is nagyipara. Mi már sokszor hangoztattuk, hogy mindez hiábavaló munka. Azt mondhatjuk erre a nagy iparos akezióra: adtál uram esőt, de nincs benne köszönet. Első sorban is mi földmivelő állam vagyunk, nincs egészséges kisiparunk s.em, már pedig hiába akarunk addig nagyipart teremteni, amig a kisipar erős alapon nem fog nyugodni. Valamint a házat erős fundamentum lerakásával kell kezdeni építeni, nem pedig a tető építéssel, éppen úgy hazai iparunk megteremtésénél is először alapos oszlopokat, 'képzett iparosokat kell nevelni, aztán gondolni arra, hogy nagyipart teremtsünk. Mai —nagyiparunknál fatányztk" a-tudár;'-valamint- kereskedelmi, vállalkozási szellem. Iparvállalataink vezetői jobbára hivatalnokoskodó elemek vezetése alatt állanak, akik az. ipart, kereskedelmet könyvekből, a bársonyos kanapékkal ellátott irodákból ismerik. Hogy mennyire éretlenek vagyunk a nagyipar iizéséfe, sikerült egy pár adat birtokába jutnom, amelyek igazolják azt, hogy iparunknál mennyire hiányzik mindama kellék, amelyekkel rendelkezni kell a nagy és kisiparosnak egyaránt, mert bizony sokszor g legnevetségesebb dolgok megesnek, amiről az alábbi példák tanúskodnak: Kilenczszáz kályha megrendelésének szomorú története. Egy közvetítő országos intézetünk kiállításán történt, hogy egy vidéki ügyes fazekas mesterember kiállított három igen csinos magyar stilii kályhát, amelynek az ára is annyira megfelelt a közönség igényeinek, hogy a kiállítás rövid időtartamának ellenére is, a közönség köréből hamarosan kilenczszáz darab ilyen kályhát rendeltek meg az intézetigazgatóságánál, amelynek nagyon megörült úgy az intézet, mint ä magyar ipar eme sikere fölött és felczitálta a fővárosba az illető kályhás urat, hogy közölje vele az örvendetes megrendelést és őt a munka minél előbb való elkészítésére serkentse. A kályhás ur fel is rándult, az igazgatóság gratulált a sikeréhez és sietett vele tudatni az örvendetes megrendelést. 0 azonban ekkor czeruzát és papirost vett elő, számítani kezdett és rövid Számvetés után kinyilatkoztatta, hogy 900 kályha megrendelésénél ő csak háromszoros áron szállíthatja a kályhákat! — De uram! Miért | — Mert akkor nekem még két égető- kemenczét kell felállítanom és szaporítanom kell a munkásaimat. Ehhez pedig pénz kell I Es az. üzletből nem lett semmi, mert a kályhás urat nem lehetétt a megrendelés előnyéről meggyőzni és a jól végzett kötelesség öntudatával elvonult mező városkájába, ahol ma is egyenként gyártja a kályhát az olcsó ár és egy égető kemencze és kevesebb munkás mellett. A közvetítő intézet pedig szégyenkezett és azzal a kijelentéssel Ivóit kénytelen a megrendeléseket visszautasítani, hogy a kályhás-mester felszámította magát az ármegszabásnál. Ugy-e, kétségbeesetten kellene mosolyognunk a dolog felett? De ne mosolyogjunk egyelőre, mert tudok én ennél még jóval czifrább történetet is !| Tizmyolczeier üveg savunyuviz története. Egy igen életrevaló j fiatalembert kiküldöttek nemrégen egy idegen világrészbe, hogy ott a magyar ipari és mezőgazdasági terményeknek igyekezzék piaczot szerezni. O persze összeszedte mindenféle szám- bavehető magyar gyárnak az árjegyzékét úgy a detailüzletre, mint a nagyobb szálli- ■táeelg ntitnlrodvaf—ss^tlfwhető ■ árengedményekre nézve és elvitte magával egyszersmind a magyarországi gyógy- és savanyuviz-válla- latok árajánlatait is. Abban az országban, hol ő van, nyáron meglehetősen meleg szokott lenni és igy a lakosság .szívesen issza az üdítő vizeket; hozatott le tehát többféle próbaüveget, melyek közül egynéhány nagyon megtetszett egy pár kereskedőnek, akik azért a vízért, mely Budapesten a kutnál 8 fillérbe kerül, loco Fiume 52 fillért Ígértek. A fiatal ember nagyon megörült az üzletnek és a magyar savanyuviz sikerének és mikor Budapestre feljött, örvendezve jelentette be a kutvállalatnak a fényes üzletet. A kutvállalat feje gondolkodni kezdett, töprengett, de egy cseppet' sem örült és végtére is kinyilatkoztatta, hogy ő ebbe a vállalkozásba bele nem mehet. ;— De uram! Hát miért ? — Miért I S még ön ezt kérdezi | Hát mondja csak meg nekem kérem azt, hogy hol veszek én annyi ládát? A fiatal ember egy szót sem szólt többet, hanem sarkon fordult és ment — a legközelebbi budapesti kutvállalathoz, amelyben már több kereskedelmi szellem volt és azzal kötötte meg az üzletet. •Ugy-e, hogy efelett kétségbe esve kellene nevetnünk, de ne nevessünk egyelőre, mert tudok én ennél még jóval furcsább történetet is. Egy nyolczszázezer koronás’iskola berendezése. Ugyancsak egy fiatalemberről van szó, aki ugyanolyan ambicziózus volt, mint az előbb említett és ez is abban a sorsban részesült, hogy egy magyar állami intézmény kiküldötte őt egy másik világrészbe, hogy ott a magyar iparnak hírnevet és piaczot teremtsen. Történt, hogy abban fiz országban, a hová őt kiküldötték, a franczia kormány harminczkét iskolának az építését határozta el. Azonban az iskolához padok, táblák, asztalok, katedrák, székek, képkeretek és hasonló berendezések kellenek. Ezekre a berendezésekre árlejtést tűzött ki a franczia kormány és a fiatal ember, tudomást szerezvén az ottani árakról, egyik budapesti nagyiparosnak nevében, akinek árjegyzéke hasonló berendezésekre vonatkozólag kezei között volt, pályázott és a pályázatot 800000 K megrendelés erejéig el is nyerte. Ekkor a fiatalember értesítette az illető budapesti nagyiparost, hogy azonnal küldjön le valakit, aki a franczia kormánynyal megkösse a szerződést. A budapesti nagyiparos pontosan megkapta a levelet és forduló-postával válaszolt a fiatalembernek, de olyan értelemben, hogy ebbe az üzletbe ő semmi szili alatt sem mehet bele, ha mindjárt a franczia kormány garantálja is a financziális részét, — — — mert azt nem kívánhatja tőle senki, hogy olyan messzire kiküldje az egyik emberét! Megjegyzem, hogy ez az „olyan mesz- szire“ nincs annyira Budapesttől, mint London és e mellett erre a vonalra a kiküldöttje részére a budapesti nagyiparos még szabadjegyet is kaphatott volna azért, mert ipar- árujával a külföldön győzelmet aratott a magyar ipar dicsőségére. Persze az üzletből ilyenformán semmi sem lett, mert láthatatlan emberekkel a franczia kormány nem állhat szóba. Ugy-e kaczagni való dolog ez? De ne kaczagjunk rajta, ha még úgy fáj is, mert tudok ennél még czifrábbat is. Egy huszonhat milliós vasúti fölszerelés megrendelésének szomorú története. Elmesélem egy harmadik fiatalember esetének szomorú történetét is, aki idegen világrészbe kikülve és a magyar árajánlatokkal vánkosa alatt álmodozott, minden éjjel arról, hogy miként létesíthetne a magyar ipar javára ott a távol idegenben valami megfelelő üzletet? Sokáig nem tehetett a nagy nemzetközi versennyel szemben semmit; végre amidőn elhatározta az illető ország, hogy vasutakat fog építeni és szüksége volt a vasúti felszerelés szállítására, a mi képviselőnk azonnal árajánlatot tett egyik legnagyobb ipartelepünk nevében és ime, oly szerencsés volt, hogy a nemzetközi verseny közepette az ő ajánlatának előnyére dőlt él a mérleg rudja és pedig nem kevesebb mint huszonhat millió korona megrendelés erejéig, amely 1911-ben, 1912-ben, 1913-ban és'1914-ben lett volna szállítandó. Képzelhetjük, milyen örömrepesve tudósította emberünk az illető magyar iparvállalatot, • amely sietett a postafordultával válaszolni. A válasz azonban nem volt kedvező, mert úgy hangzott, hogy az illető iparvállalat a huszonhat milliónyi vasúti felszerelést csak akkor szállíthatja, ha a szállítást 1913- ban kezdheti meg, mert addig el van látva munkával és a telepét huszonhat milliós megrendelés kedvéért nem bővíti ki!
