Szabadság, 1907 (1. évfolyam, 26-36. szám)
1907-12-08 / 35. szám
Szatmár, 1907. deczember 8. minden tőlük telhetőt megtesznek az építőiparosok érdekében. Végül hozzájárult a gyűlés múltkoriban Szolnokon hozott ama határozatához, mely szerint felkéri a képviselőházat, hogy az ipartörvény sérelmes pontjait változtassa meg. Az ülésből táviratot küldtek Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszterhez. * Czipészek a bőrkartell ellen. A székesfővárosi czipészipartestület egyhangú határozatban kimondotta, hogy mivel a hazai talpbőrgyárosok kartellt kötni szándékoznak, amely indokolatlan eljárás a már amúgy is tulmagas czipőkellék árakat ismét megdrágítaná ; körlevélben fogja nemcsak az összes fővárosi, hanem az egész ország czipészipa- sait felszólítani, hogy valamennyi kartellbe lépett bőrgyárosokat bojkottálják és inkább szerezzék be szükségleteiket valamely szolid külföldi gyártmányt árusító czégtől, mint a hazai iparnak csak kárt okozó ily kartellbe lépett gyáraktól. Hamis bukásért letartóztatott kereskedő. Jakabovics Márton Kazinczy-utcai füszerkereskedő beszüntette fizetéseit, áruit potom áron herdálta el, érzékenyen károsítva hitelezőit, kik jórészben helybeli nagykereskedők és pénzintézetek. — Az ügyészségi iktatóba egymásután érkeztek a feljelentések a nevezett kereskedő ellen, csalárd bukással vádolva Jakabovics Mártont. Jákó Sándor kir. ügyész rögtön megkereste dr. Csomay Aladár alkapitányt a bűnügyi osztály vezetőjét, hogy a nyomozást indítsa meg. — A nyomozás során kiderült, hogy Jakabovits visszaélt a hitelezők bizalmával, mintegy 30—35,000 korona értékig károsítva meg őket, saját beismerése szerint. Ezen követeléseket Jakabovits váltókkal fedezte, melyen obligó- ban az apósa Kolb Mayer szatmári szappangyáros volt, aki erős gyanúba keverte magát azzal, hogy, a vejével szembeni kötelezettség alól kibúvandó, szappangyárát pár nappal ezelőtt Mayer József helybeli lakosnak közjegyző előtt 13,000 koronáért eladta. Ezen alapon á nyomozó ' alkapftáriy ’ Kölbot vala- iniirt Jakabovitsot szerdán letartóztatta és mindkét gyanúsítottnál a házhutatást elrendelte. Kitűnt hogy Jakabovics Kazinczy-utcai üzlete üres, az áruk egy részét a hitelezők az utolsó percben vissza-vették, más részét pedig Jakabovics álnéven Bereg-Ilosvára adta fel, részben pedig kiárusította. Lakásán feleségénél 1300 korona készpénzt találtak, melyet a rendőrség foglalt le. Az ügyészség óvadék ellenében, pénteken szabadlábra helyezte midkét letartóztatottat. Ösztöndíjak. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara a kereskedelmügyi in. kir. miniszter megbízásából 2 egyenként 1082 koronás ösztöndíjra és 7 egyenként 300 koronás és egy 226 koronás segélydijra pályázatokat hirdet. Az ösztöndíjakat képesítéshez kötött ipart űző, két szegényebb sorsú, érdemes, szakmájában kiváló és józan életű olyan kezdő fiatal magyar honos iparos mester vagy idősebb segéd kaphatja továbbképzés czéljából, vagy mühelyi berendezés illetve annak tökéletesbitése czéljából — vagy forgótőke gyanánt, kik atyjuk iparát folytatják s attól az iparüzletet átvették. A segélydijakat pedig szakmájukban kivált, józan életű, de fiatalon elhunyt, képesítéshez kötött ipart űző magyar honos iparos mesterek szegénysorsu özvegyei vagy szegény- sorsú, de 18 évet még be nem töltött (fiú esetleg leány) árváinak ítéltetnek oda. A pályázati folyamodványok okmányolandók s a kamara által kibocsátott s a helybeli kapitányi hivatalban megtekinthető pályázati hirdetményben részletezett módon állitandók össze. Az ösztöndijakra a kérvények f. évi deczember hó 10-ig, a segélydijakra pedig deczember hó 20-ig nyújtandók be a kamaránál. Később küldött kérvények nem vétetnek figyelembe. Szavazati jog. A posta és távirda altiszteket, mint szolgákat, a képviselőválasz„SZAB ABSAG“ 3-ik oldal. tók névjegyzékéből eddig kihagyták. Ez az I ügy felebbezés folytán a Kúriához került s az most kimondotta, hogy a posta és távirda altisztek nem tartoznak a szolgák közzé és aki a megfelelő adómerinyiséget fizeti, az a választók névsorába felveendő. Előmunkálati engedély. Úgy értesülünk, hogy a kereskedelmi miniszter a mun- kács-beregkövesdi szárnyvonalra az előmunkálati engedélyt Dr. Katz Sándor, Dr. Schlesinger Frigyes munkácsi ügyvédeknek és Pogány fővárosi mérnöknek adta meg. Útirány: Munkács, Kerepecz, Nagy- leányfalva, Pisztraháza, Kisalmás, Nyires- falva, Beregkövesd. Országos vásárok. Deczember 9-én Nagykárolyban, 12 Erdődön, 16-án Fehér- gyarmaton, 17-én Krasznabélteken,' 17, 18, 19-én Aranyosmedgyesen, 19-én Hagymás- láposon, 20-án Csengeren, 26-án Királyda- róczon. Hamis kártyások. Lapunk egyik számában említettük mi is, hogy a nyár folyamán a „Fehér-ház“ vedéglő és kávéházban állítólag kifosztott vidéki fölbirtokos feljelentésére vizsgálat indult. A vizsgálatot befezte a bíróság és bizonyíték hijján az összes vádlottakat felmentette illetve a további eljárást ellenük beszüntette. Miután a Fehér-ház és vendéglőse bizonyos hercze-hurczának volt kitéve egy bizonyítékkal nem rendelkező fél egyoldalú feljelentése alapján, ezennel készséggel rehabilitálják úgy a Fehérház vendéglősét, mint mindazokat akikről annak idején szó volt. Úgy látszik, hogy az eljáró csendőrség túlságos ügybuzgó volt, az alappal nem bíró jelentésnek felült. A tárgyalás folyamán kitűnt, hogy a esendőrség semmiféle kártyát, pénzt le nem foglalt, tehát a hamis kártyázási história csakugyan históriának, vagyis mesének bizonyult. A zsandár. A mai csendőrség keresztapját a zsandár intézményt 1850-ben állította . fel a bécsi politika. Ekkor jelent meg Magyarországon 'először a talpig" fegyveres, fényes sisakos zsandár. A nép mindjárt talált neki gúnynevet: elnevezte „harisnak“. A haris egy fürj-féle madár, mely a vetések között él s folyton kiabál. A zsandár mindenütt mutogatta magát, fényes villámfogóval ellátott sisakja már száz lépésről elárulta jövetelét. Szinte kiabálta, hogy itt vagyok, jövök mint a haris. Utált, gyűlölt intézmény volt ez a zsandárság, mert azzá tette magamagát. Ahelyett hogy hivatásához képest a közbiztonságot őrizte volna, folytón a politikával foglalkozott. Természetes volt ez, mert hiszen a politika szülte azért, hogy a politikának szolgálatára álljon. Az avasi erdő kitermelő vállalat biztosítéka. A dél magyarországi faipari és kiviteli r. t. kérvényt adott be a városhoz 100,000 kor. óvadékának értékpapír ■ helyett jelzálogi biztosítéka iránt. A városi tanács a kérelmet gazd. szakbizottsághoz tette át. Ruhaszállitás. A városi tanács 1908. évre Inglik József szabót bízta meg a rendőrség és szolgaszemélyzet ruházatának elkészítésével. A rém. kath. kántori állás betöltése. Udvarhelyi Pál nemrég elhalt róm. kath. kántor egy emberöltőn át szolgálta egyházát s ma már alig van élő tanúja egykori kántorrá választásának. A városi tanács tehát kénytelen volt visszatérni a város és r. kath. egyház jogviszonyát szabályozó jogforrásokhoz, mielőtt az állás betöltése iránt rendelkezett. Ezek alapján dr. Antal Sándor tiszti főügyész azt javasolta, hogy a plébánia hivatal által meghirdetett pályázat ujtán az egyháztanács töltse be az állást s a választás eredményét megerősítés és a kántori javadalom utalása végett a városi tanácsnak jelentse be. Czélszerü és olcsó karácsonyi ajándékok bevásárlására alkalmas a Molnárféle divatcsarnok, Szatmár a postával szemben. Nevezett vállalat tulajdonosa mélyen leszállított árban bocsátja áruba az őszi és téli idény minden újdonságait u. m. szövetek, selymek, posztók, téli kendők és schálokat, szőnyeg, függöny, paplan és ágy- terítékeket, vászon,’ kanavászféléket asztalne- müek, kötött és szövöttárukat, — mindenféle varrodai czikkeket; minélfogva szegények gazdagok, iparosok, hivatalnokok egyaránt olcsón szerezhetik be hozzátartozóiknak és ösmerőseiknek az ajándékul szánt tárgyakat. Közelebbi czime: Molnár, Szatmár a postával szemben. Joó László utóda, ékszerész és órás üzlete Deák-tér 8. sz., Gillyón féle ház. Mint régi ismert szolid czég, ajánlja dúsan felszerelt karácsonyi és újévi ajándékoknak való, a legdivatosabb és legszebb arany és ezüst-nemüeket szolid árak, pontos kiszolgálás mellett. Csak 3 frt GO kr. Kazinczy-utcza 16 szám alatt 3 kilós posta cs. jó kuba-kávé. Megrendelhető utánvéttel bérmentve Néhma kávé kereskedőnél Szatmár. Az Első Alföldi Cognacgyár Részvénytársaság és Szeszfinomitógyár Kecskeméten, budapesti központi irodájának V., Mérleg-utcza 11. szám, heti üzleti jelentése. Mai zárlatárak Budapesten : Finomított szesz adózva K 166—171. Finomított szesz adózatlan K 67—.72 Elesztőszesz adózva K. —.— Elesztőszesz adózatlan K. —.—. Nyers szesz adózva K. 164—167. Nyers szesz adózatlan K. 65—68. Denaturált szesz ingyenhordóval és fuvarmegtéritéssel K. 54—56. Ab vasut- Kecskemét. Termény árak. Termény Szaimáron jBudapesten K f K f K f K f Búza 20 40 121 40 22 _ 22 50 Búza gyenge 19 80 120 60 21 40 21 90 Rozs 17 20 18 — 18 90 19 20 Árpa tak. 14 60 15 — 15 40 15 80 Zab 14 80 15 — 16 20 16 80 Tengeri ó 14 20 14 80 13 70 14 — Tengeri uj 13 20 14 Bükköny — — — — — — — — Köles — — — — — — — — Káposzta repce —-— Lenmag Fehér bab 14 — 15 Tarka paszuly 13 — 14 Lóhere —-— Lucerna Burgonya 4 60 5 20 4 60 5-------Lencse 30 — 3 2 — 3 — — — Széna 6 — 7 — — — _____ _____ Szalon na 160 — 168 — 127 — 133 — Zsir 180 — 189 — 147 — 140 — Szilva — 1 Magyar-német levelezésben perfekt mérlegképes ajánlkozik szabadóráiban iparosok és kereskedők könyveinek vezetésére. — Cim a kiadóhivatalban.