Szabadság, 1907 (1. évfolyam, 26-36. szám)

1907-11-03 / 30. szám

Szatmár, 1907. november 3. akár a foglalkozás minősége alapján — 3 százalékban állapíttatott meg a járulék, ak­kor könnyen kiszámítható, hogy az ily al­kalmazott után naponkint 18 fillér járulék fizetendő. (Folytatjuk..) HÍREK. Értékezlet a közös konyha ügyében. Vajay Károly polgármester és Tankóczy Gyula főkapitány kezdeményezésére városunkban is mozgalom indult meg egy közös konyha lé­tesítése végett. Az első értekezlet a múlt vasárnap délelőtt volt összehiva, de az érdek­lődők csekély számára való tekintettel szerda délután 5 órára lett elhalasztva. Szerdán már nagyobb volt az érdeklődés, mert nem­csak férfiak, de hölgyek is voltak jelen kö­rülbelül 30—40-en. Vajay Károly polgármes­ter üdvözölvén a megjelenteket, ismertette a. közöskonyha szükségét, melyet úgy a piaczi drágaság, mint az általános cselédmizéria tesz indokolttá. Tankóczy Gyula főkapitány indítványozza, hogy köszönet nyilvánittassék a polgármesternek a közöskonyha érdekében eddig kifejtett munkálkodásáért, melyet a tárgyalás folyamán ifj. Jákó Sándor és Csomay Imre is kiilön-külön kifejezett a a jelenvoltak általános helyeslése között. Az értekezlet elnökévé Vajay Károly polgármes­ter, jegyzőjévé Ferenez Ágoston tanácsjegyző lett megválasztva. Majd Tankóczy Gyula fő­kapitány ismertertette a közöskonyha szövet­kezet alapszabály tervezetét, mely szerint három, esetleg négy fogásból álló egész adag ebéd, két fogásból álló vacsora (2-3 személyre elegendő) 70 koronába kerülne. Egy egész adag után 25 kor. felszerelési dij fizetendő. Az ebéd 12—2 óráig, a vacsora szintén meg­határozott időben lesz kiszolgálva. Vasárnap este vacsora kiszolgálva nincs, ezt már dél­ben kell mindenkinek el vitetni.. A közös­konyha éttermében fél adag is jegyezhető 35 kor. árban. Többek hozzászólása után határo- zatilag kimondatott, hogy a közös konyha ak­kor alakul meg, ha legalább 60 egész adag je­gyezve lesz. E ezélból Ferenez Ágoston ta­nácsjegyzőnél 15. napig aláírási iv is lesz ki­téve I mihelyt a 60 adag jegyezve lesz, az alakuló közgyűlés meghirdettetik. A közös­konyha legkésőbb 1908. január 1-én nyílik meg, addig pedig a polgármester és főkapi­tány a már működő közöskonyhával biró városokban tanulmány utat tesznek. Az országos mérnök-egyesület tud­valevőleg keresztülvitte azt, hogy a mérnöki kar érdekeinek védelmére egy műszaki ka­mara tervezete is bekerüljön az ipartörvény revisiójába. A tervezett műszaki kamara az épitőiparsokat érintené súlyosan, mert akit ez a műszaki kamara kebelébe fel nem venne, az nagyobb építkezés vállalatába nem bocsát­kozhatna. Az orsz. iparegyesület e tárgyban legutóbb gyűlést tartott s a következő felter­jesztést intézte Kossuth Ferenczhez: „A tervezetnek néhány rendelkezését az iparra nézve nagyon sérelmesek, való­sággal célhizünek, tehát reakeziónáriusnak kell jeleznünk, amennyiben rideg alkalma­zásban az iparososztály szabadságát és önrendelkezését komoly ok nélkül meg­semmisítené, de következményeiben az ipa­rosoknak nagy anyagi károkat is okozna. E felterjesztés alig fog valamit változtatni a dolgon, ha az egész ország építőiparosa meg nem mozdul. Természetesen mi akkor szoktunk zúgolódni, amikor már a változha- tatlanba bele kell nyugodni.“ A „József kir. herczeg Szanatórium Egyesület“ a szegénysorsu tüdőbetegek ja­vára a állami anyakönyvi hivataloknál házas­sági emléklapokat hoz forgalomba. Tekintettel, azon nagyfontosságu emberbaráti czélt, melyet nevezett egyesület szolgál az emléklapokat a nagyközönség szives figyelmébe ajánljuk. Halottak napja. A keresztény világ kegyelettel üli meg e napot. Elzarándokolnak felejthetetlen halottaik sirhantjához, hogy leróják kegyeletük adóját. Mint minden évben, halottak estéjén a székesegyházban szentbe­széd tartatott, melyet Pásztor Ferenez tartott, tegnap este pedig fényárban úszott a róm. kath. temető, valóságos zarándoklat volt a hidontuli sirkertbe. Tiszti szemle. Úgy a közös, mint a honvédgyalogezredhez tartozó tartalékos tisz­tek szemléje hétfőn november 4-én lesz az illető laktanyákban. A főszemlén a hadkie­gészítő parancsnokok lesznek jelen. Tanitóválasztás. Winkler Antal okle­veles tanító, ki tanulmányait a helybeli kir. kath. tanitóképzőintézetben végezte, Nagy- szokondra másodtanitónak választatott meg. A választást a püspök ur 0 Méltósága meg­erősítette. Könyvelöválasztás. A várositanács a központi vámhivatalnál újonnan rendszeresí­tett könyvelői állásra Kiss Imre helybeli születésű, alibunári m. kir. pénzügyőri szem- lészt választotta meg. Alakuló gyűlés. A szatmári ref. ta- nitónőképző-intézet fentartó testületé meg­alakult. Elnökké egyhangúlag Mezőssy Béla országgyűlési képviselőt választották meg, akit erről táviratilag értesítettek és üvözöltek. Az igazgatótanács pedig a következőleg ala­kult meg : Elnök: Biki Károly. Tagjai: A szatmári egyházmegye részéről Luby Géza, a nagybányai egyházmegye részéről Csaba Adorján, a nagykárolyi egyházmegye részéről Domahidy Elemér és a máramaros-ugocsai egyházin. részéről György Endre. A Lorántffy Zsuzsánna egylet részéről Domahidy István, a szatmári egyháztanácsból hivatalból Rácz István lelkész, Uray Géza, választva Vajay Károly, a németi egyháztanácsból hivatalból Pótor Dániel és Asztalos Sándor, választva Balogh József, továbbá., Demjénné Molnár Ilona, mint igazgató, Mudriesné Nagy Teréz, Poszvék Irén és Benedek Erzsébet mint ta­nárnők. Országos vásárok a köv. napokon lesznek vármegyénkben november hóban: 1-én SárosmagyarberkesZj Csenger; 4-én Nagykároly; 5., 6., 7-én Aranyosmegyes; 6-án Nagysomkut; 7-én Erdőd ; 12-én Krassó, Krasznabéltek ; 15-én Erdőszáda; 18-án Má­tészalka ; 18., 19., 20-án Nagybánya; 19., 20-án Szatmár-Németi; 21-én Királydaróc; j 22-én Csenger. Edison legújabb találmánya. Edison, a világhírű feltaláló, legújabb találmányával az építkezést tette hihetetlenül olcsóvá. A „Daily Telegraph“ tudósítónak Edison a kö­vetkezőket mondta el legújabb tanulmányá­ról, melyet sikerei koronájának tart. Házat akarok építeni ilyen minta szerint. Szaba­dalmazott aczélminta szerkezet segítségével lehetséges bármely építőnek szilárd anyagból (czement) házat építeni, mely 7—6 méter (25 láb) széles, három emelet magas és ké­nyelmes hajlékot ad három családnak; 5000 koronába kerül az épület. A találmánynak legfőbb része az aczélformákban van, a ház részére való anyag is teljésen uj készítményem, áll egy rész ezementből, három rész homokból és öt rész apróra tört kőből. A háznak egyetlen része, amely nem ebből a vegyiték-czementből épül, a szobákban egy-egy faszegély a falak mentén, melyre a szőnyeget körülszegezik. A czementkeveréket beleöntik az aczélformákba, megkezdik például a fedélzetnél, mig az egész keverék lefolyik. Egy házat tizenkét óra alatt lehetséges megépíteni. Hat nappal később annyira megszilárdul és megkemé­nyedik, hogy teljesen elpusztíthatatlan. E ház mintájának megszerkesztésénél alapul vettem olyan amerikai munkástulajdonost, aki na­ponta hat sillinget keres. A ház formája öntött-aezélból készül. Az ötezer korona költ­„SZABADSAO“ ségben benne van a kályhák, a lépcsőház, az ablakszárnyak, a padlózat, a czementfedól ára is. Minthogy a ház annyira szilárd, sem­miféle jávitásra nincs szükség és az aczélfor- mákat néhány óra múlva a ház elkészülte után ki lehet venni. Tűz. November hó 1-ére virradó éjjel, Szabó Géza tulajdonát képező Várdomb-utca 21-ik számú házban tűz ütött ki, de a gyorsan kivonult tűzoltóságnak sikerült azt idejében lokalizálni. Csupán az udvari épület egyik része égettle. A tüzet — úgy hírlik — gyújto­gatás okozta, sőt általánosan azt hangoztat­ták, hogy a gyújtogató maga is benn égett. A tűzoltóság a tűz eloltása után azonnal hozzáfogott az üszkök átvizsgálásához de a a keresett gyújtogató „megszenesedett holt­testét“ sehol sem találták. Úgy a gyujtogatási gyanúra, mint a gyújtogató személyének ben- égésére az adott okot, hogy a legégett ud­vari rész egyik lakója Horváth czipész a tűz kiütése alkalmával eltűnt, sőt még ma sem került elő. Nyomozzák. A költözködési idény beálltával a szükséges szőnyeg, függöny és paplanokon kívül divatszövetek, posztók, selymek, vász­nak, kanavászok, trikkók, téli kendők, schálok szőrme boák mindennemű varrodai czikkek. Dam. terítékek, törülközők, kész aljak és blúzok is olcsón kaphatók a szolidságáról ismert Molnár-féle divatcsarnokban a postával szemben. Hirdetmény. Tudatom, a gazgasági (külső) cselédekkel, hogy f. évi november hó 1-től kezdődőleg a gazda és a gazdasági cseléd közötti'j ogviszony szabályozásáról szóló 1907 évi XLV. t. ez. értelmében uj szolgálati cselédkönyvel láttatnak el, ennélfogva felszó­lítom, a nevezetteket miszerint annak meg­szerzése végett a vezetésem alatti hivatal bejelentési osztályában jelentkezzenek. Szat­már-Németi, 1907. október hó 21 Tankóczy főkapitány. November hó 2-án Kazinczi-utcza 16 sz. a ref. gimn. végével szembe nyílt meg a kávé kereskedése Néhtna Lajos Józsefnek. 3-ik oldal. Az Első Alföldi Cognacgyár Rész­vénytársaság és Szeszfinomitógyár Kecs­keméten, budapesti központi irodájának V., Mérleg-uteza 11. szám, heti üzleti jelentése. Mai zárlatárak Budapesten : Finomított szesz adózva K 165—170. Finomított szesz adózat­lan K 66—71. Elesztőszesz adózva K. —.— Elesztöszesz adózatlan K. —.—. Nyers szesz adózva K.‘ 163—166. Denaturált szesz ingyen hordóval és fuvarmegtéritéssel K. 53—55. Nyers szesz adózatlan K. 64—67. Ab vasut- Kecskemét. Szerkesztői üzenet. U. S. J.. Czikkét köszönettel vettük, kérjük további szives munkálkodását. H. E. Ebből elég volt— egyelőre — ennyi, majd ha aktuálisabb lesz a dolog szívesen vesszük munkálkodását. K. J. Nem törődünk vele, természetes­nek találjuk. r f] f f ~h TÖRLEY \ k ___' ■*v-1 ' TA LISMAN

Next

/
Thumbnails
Contents