Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)

1993-12-01 / 22. szám

SZABAD ÚJSÁG 1993. december 1. A mosodában minden csalót lelepleznek Ne vegyünk zsákbamacskát! A télikabátomat nemrégen egy kisvárosi butikban vettem. Mondja meg, jó vásárt csináltam? — tettem az asztalra az egye­lőre még új és tiszta holmit Lenicky Pi­roska galántai magánmosodájában és vegytisztítójában. Piroska nagy szakér­telemmel megvizsgálta a kabát belsejét: a gyártó védjegyét és az útmutatásként szolgáló címkét is. Egyik sem volt hami­sítvány, mindent rendben talált, de ellen­példaképpen elővett a szekrényből egy téli sportkabátot. A tulajdonos, amikor meglátta a mosás után teljesen használ­hatatlanná vált, közel ketezer koronás kabátot, nem volt hajlandó azt kiváltani. Természetesen a mosodát okolta, és kö­vetelte a kár megtérítését. Hiába magya­rázták neki, hogy a kabát bélése azon nem mosható anyagok egyike, amelyet az agyafúrt gyártó olcsón be tud sze­rezni, meg tua varrni, és a hiszékeny vá­sárlónak a valós értéken felül eladni. Olcsó szemfényvesztés — Nem nehéz bűnbakot találni. A di­vatos ruhanemű tulajdonosa rossz he­lyen keresi a csalókat. — Huszonnégy éve dolgozom a mosodában, illetve a vegytisztítóban. Ez idő alatt sikerült elég tapasztalatot gyú'jtenem, hiszen sokféle gyártó termékét tartottam már a kezem­ben. Nem a mi mosási és vegytisztítási berendezéseink avultak el, hanem az áru minősége romlott — mondta Piros­ka, aki tavaly július 1-jén, árverezés út­ján vált a mosoda tulajdonosává. A vál­lalkozás gazdasági terhét a férje vette magára, aki ugyancsak jó néhány évti­zede dolgozik a szakmában. Tőle, Le­nicky úrtól kaptunk „helyzetjelentést" e vállalkozás veszélyeiről és buktatóiról: — Már-már attól tartottunk, hogy a környékbeli járások konkurensei elve­szik a szánktól a kenyeret. Idejekorán privatizálták a dunaszerdahelyi, nyitrai, nagyszombati, illetve a pozsonyi moso­dát és vegytisztítót, s az újdonsült vál­lalkozók az ugyancsak egyidejűleg pri­vatizált gyűjtőhelyek tulajdonosait is igyekeztek meghódítani maguknak. A Galántai járásban korábban 45 gyűjtő­hely volt, talán a legtöbb a járások kö­zül. A mai napig 23-mal sikerült ismé­telten felvennünk a kapcsolatot — ezek nagy része a falvakban található. Min­dent megtettünk annak érdekében, hogy mi legyünk a környék legolcsóbb mosodája. Magunkra vállaltuk a tisztítá­si költségek három százalékát, nehogy a ruhabegyűjtők tulajdonosai drágítsák a szolgáltatást. Ezzel őket is érdekeltté tettük abban, hogy velünk kössék meg a gazdasági szerződést. A begyűjtők ab kalmazottait megfelelően beiskolázzuk, pontosabban, „felfegyverezzük" a rossz minőségű, nem mosható áruval szem­ben: amennyiben a tisztítandó ruhane­műn nincs pontos utasítás annak kezel­ését illetően, nem vállalhatjuk a tisztí­tás-mosás kockázatát. Ez ugyan némi veszteséget jelent számunkra, de me­góv a további kellemetlenségektől — mondta Lenicky úr. Vegytisztítás és ökológia A magánmosodában az alapszolgáltatá­sok mellett vegytisztítással is foglal­koznak. Fele-fele arányban tisztítanak perklóretilénnel, illetve benzinnel. A jobb eredménnyel tisztító és elsősorban a munkaruháknál használatos perklóre­­tilént egyre inkább felváltja majd a ben­zin. Ennek nem anyagi, sokkal inkább ökológiai indíttatása van. Sajnos, amint azt a vállalkozó házaspár elmondta, egyre inkább csökkennek a megren­delések az üzemek, kórházak, iskolák és vendéglőhelyek, illetve szállodák rét tízparancsolatát, tehát hogy mire kell elsősorban ügyelnünk, na nem akarjuk pénzünket rossz minőségű áru­ra költeni, gazdagítván a feketepiacon kereskedők nyereségét. 1. Ne döntsünk első látásra. Az áru, legyen bármilyen mutatós, nem biztos, hogy minőségileg első osztályú. 2. Mindig vegyük szemügyre a ruha­nemű külső anyagát, illetve bélését, majd a gyártó névjegyét — ez utóbbi lehet hamisítvány is. 3. Gyakran a ruhanemű kezelési út­mutatását tartalmazó cédulát is hami­sítják. A rajta található jeleket tehát meg kell vizsgálnunk. Amennyiben ugyanazon cédulán több egymásnak ellentmondó jelet is feltüntetnek, az biztosan hamis. 4. Nem árt egy kis anyagismeret sem. Sok gyártó olyan anyagot használ fel, amely idővel oxidálódhat. A szennyező­dés ezt a folyamatot hosszú ideig elta­karja. A csalásra a mosáskor derül fény! 5. Nyugaton divattá vált az olyan ruhanemű viseleté, amely olcsó és mu­tatós ugyan, de rövid életű, és nem al­kalmas mosásra. A kilós csomagolás­ban hazánkba érkező árut leggyakrab­ban a butikokban forgalmazzák. 6. A konfekciós árut többfajta anyag­ból készíthetik, ennek ellenére a termeken feltüntetik pl. hogy 100 százalékos mű­szálas anyag, mert mondjuk a külső anya­ga ilyen összetételű. Ez esetben a ruhane­mű tisztítása kérdéses, hiszen nem tudni, melyik módszert lehet alkalmazni. 7. A képjeleken kívül nem árt, ha is­merjük az írásos jeleket is. Például a BA/PES 60/40 jelzés esetében tudnunk kell, hogy a termék 60 százalékban pa­mutot, 40 százalékban pedig műszálat tartalmaz. M*. részéről. Talán úgy vélik, hogy ha má­son már nem, a tisztaság rovására még tudnak valamelyest takarékoskodni. Sajnos, nem egyszer a lakosok is a ruházati cikkeken szeretnének megta­karítani egy kis pénzmagot. Csakhogy enne,k több hátulütője is lehet, mivel az olcsó gyakran nagyon drága azok szá­mára, akik csak az első mosásig tetsze­leghetnek a divatos köpenyben, a jól szabott télikabátban! A vásárló tízparancsolata Megkértük a Lenicky házaspárt, foglalja össze olvasóink számára a termékisme­(Z.L illusztrációs felvétele ) 8. Ha a terméken feltüntetett keze­lési útmutatón világosan kiolvasható a képjelekből, hogy az áru mosása, tisztí­tása tilos, a viszonteladó nem árulhatja olyan drágán, mint a mosás után is vi­selhető, mutatós ruházati cikkeket. Ezt szóvá is tehetjük! 9. Közeledik a karácsonyi vásárlás. Amennyiben a vásárok szenvedélyes látogatói közé tartozunk, kétszeres fe­lelősséggel válogassunk. Nem kellemes érzés az ünnepek után szeretteink csa­lódását látni. 10. A piac kemény törvényeket szab, ám nekünk vásárlóknak még a legagyafúrtabb kereskedőnél is ébereb­beknek kell lennünk! SZÁZ ILDIKÓ Költségvetés kérdőjelekkel A Szlovák Köztársaság kormánya ez év októberében jóváhagyta azt a dokumen­tumot, amely az 1994-es évre és a további időszakra vonatkozó pénzügyi politika alapelveit tartalmazza. Ezt a dokumentumot egy gazdasági szakemberekből álló bizottság dolgozta ki, az egyes minisztériumok, az illetékes akadémiai intézetek, a Szlovák Nemzeti Bank és az SZK Statisztikai Hivatala által előterjesztett jelen­tések, valamint az ország gazdasági és szociális fejlődésével foglalkozó egyéb ta­nulmányok alapján. Ebből a dokumentumból indult ki az 1994-es évre szóló ál­lami kötlségvetési javaslat is, amelynek véglegesített formáját a kormány rövide­sen a parlament elé terjeszti. A pénzügyi politika alapelveivel foglal­kozó dokumentum részletesen elemzi az SZK gazdasági helyzetét, az utóbbi két év és az idei első félév gazdasági mutatóit. Ezekből kiindulva előre jelzi a gazdaság feltételezhető fejlődését, fel­vázolja a gazdaság- és szociálpolitika, a regionális politika, az ipar- és a keres­kedelempolitika, az agrárpolitika és a külkereskedelmi politika ajánlott céljait. Behatóan foglalkozik az állami költség­­vetésre ható tényezők várható fejlődé­sével, az adó-, a vám- és az árpolitiká­val, a bérek és a foglalkoztatottság kér­déseivel, továbbá a pénzügyi politiká­nak a bankrendszerre és a biztosítási rendszerre gyakorolt hatásával. Az alábbiakban e terjedelmes doku­mentumból csak az iparvállalatokra és a mezőgazdaságra vonatkozó helyzete­lemzést ismertetjük. A nemzetgazdasági ágazatokkal fog­lalkozó fejezetben a dokumentum az állami iparvállalatokat négy minősítési osztályba sorolja. Ez a besorolás akár az iskolai osztályozás érdemjegyeinek is megfelelhetne. Az első csoportba (jeles osztályzat­tal) azok a vállalatok tartoznak, ame­lyeknek nincsenek adósságaik, termé­keik értékesítése biztosítva van, s a ter­melés beindításához szükséges hitele­ket 6-12 hónap alatt meg tudják téríte­ni. Mintegy 50-60 ilyen vállalattal lehet számolni, amelyek együttvéve 2,5-3 milliárd koronás hitelt igényelnének, s a hitel megtérítése mellett több mint 100 millió dolláros nyereséget érhetnek el. A második csoport (jó osztályzattal) 40-50 olyan vállalatból áll, amelynek áthidaló hitelekre van szükségük, kivi­teli termelésük nem éri el az 50 száza­lékos arányt, a hiteleket pedig egy év alatt képesek megtéríteni. Összesen 1,3 milliárd koronás hitelkeretre lenne szükségük, amivel 50 millió dollárnyi hasznot tudnának elérni. A harmadik csoportba (az elégsége­sek közé) több mint 100 vállalat tarto­zik, amelyek termelése távlatilag jöve­delmező lehet, jelenleg azonban pénz­ügyi nehézségeik vannak. Fennmaradá­sukhoz és termelésük élénkítéséhez 1993-ban 3,5 milliárd koronára, 1994-ben további 3 milliárd koronára van szükségük. A vállalatok egy részénél a hitelek visszafizetését 3-5 évre el kelle­ne halasztani, ami 7-10 milliárd koro­nás tőkebefagyasztással járna. Mivel to­vábbi fejlődésük bizonytalan, egy rész­üknél feltételezhetően csődeljárással kell számolni. A negyedik (elégtelen osztályzatú) csoportba a reménytelen helyzetben levő vállalatok tartoznak. Az SZK Gazdasági Minisztériuma keretében már folyamat­ban van 120 ilyen vállalat felszámolása, s valószínűleg még további 100-120 vál­lalat bezárására kerül sor. Ha ehhez hoz­zászámítjuk a felszámolásra kerülő mint­egy 180 építőipari vállalatot, ez azt je­lenti, hogy 1994 végéig körülbelül 350- 500 vállalatnál kell alkalmazni a csődel­járást. Ez nemcsak a bankok és az állam számára jelent tetemes veszteséget, ha­nem az elbocsátott 150-200 ezernyi dol­gozó foglalkoztatási problémáját is meg kell oldani. A mezőgazdaságra főleg az jellem­ző, hogy a szövetkezetek 96 százaléka veszteségesen termel. Mivel a felhal­mozódott, mintegy 10 milliárd koro­nás veszteségállományt nem lehet-tel­jes mértékben kiegyenlíteni, a fizetés­­képtelenség miatt 180-200 mező­­gazdasági szövetkezet csődbe kerül. Az ágazati minisztérium számításai szerint a mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari szervezetek 20 százalékát kell felszámolni. Ahhoz, hogy a mezőgazdaság le­galább 1 százalékos haszonkulccsal termelhessen, a felvásárlási árakat mintegy 30 százalékkal kellene emel­ni, ami viszont az élelmiszerek fogyasz­tói árát 35-45 százalékos mértékben növelné. Ezzel a létminimum alá ke­rülő háztartások számaránya a jelenle­gi 14 százalékról 20-22 százalékra emelkedne, ami a szociális juttatások szükségletét további 8-12 milliárd ko­ronával növelné. Érdemesebb tehát a mezőgazdaság támogatását legalább az 1993. évi 7 milliárd koronás szin­ten tartani, előnyben részesítve a leg­kedvezőbb termőkörzetekben gazdál­kodó mezőgazdasági üzemek támoga­tását. (-ai) Sok még a korlát(ozás) „Közös lovon” Európába Bizonyára reális és elfogadható az a nyugati szemlélet, hogy az Európai Kö­zösséggel (a mai Európai Unióval) tár­sulási szerződést kötött közép-európai országoknak az egymás közti együttmű­ködésben is bizonyítaniuk kell a teljes jogú tagfelvételre való érettségüket. Ez az elvárás egyaránt vonatkozik a gazda­sági, politikai, valamint társadalmi-kul­turális kapcsolatok fejlesztésére. A visegrádi négyek kormányai alap­jában véve egyetértenek abban, hogy a gazdasági együttműködés követelmé­nyén nem valamiféle intézményes gazdasági integráció létrehozását kell érteni, hanem elsősorban a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését gátló vámok és mennyiségi korlátozá­sok fokozatos elhárítását. Azt is figyelembe kell venni, hogy a közép-európai országok kölcsönös ke­reskedelme külkereskedelmük egészé­ben nagyon csekély arányt képvisel, amelynek növelése — a közelségre való tekintettel is — nagyon indokolt lenne. Ez annak a következménye, hogy a térség országainak gazdasága az első világháborút követően mindig va­lamilyen erősebb partnerhez, nagyhata­lomhoz kötődött, s az egymás közti ke­reskedelemnek csak másodlagos, kie­­észítő szerep jutott. így volt ez a KGST eretei között is, annak ellenére, hogy mindannyian ugyanahhoz a közös „gazdához", a Szovjetunióhoz kötőd­tek. Irányváltás keletről nyugatra Az állampárti tervgazdálkodás és a KGST összeomlása után a közép-euró­pai országoknak a legnagyobb gondja az volt, hogy a külkereskedelem súly­pontját keletről nyugatra helyezzék át. Ennek következtében újból kimaradt az egymáshoz való gazdasági közeledés, a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésének és elmélyítésének a programja. Ez érthető is volt, hiszen ezek az országok gazdaságuk átalakítá­sához és korszerűsítéséhez nem várhat­tak egymástól sem pénzügyi, sem tech­nológiai segítséget, ezt csak a fejlett nyugati országoktól remélhették. Ez az­zal járt, hogy a nyugati piacok és kapcsolatok felé orientálódó közép-eu­rópai államok között bizonyos rivalitás, vetélytársi viszony kezdett kialakulni, ami csak fokozta az egymástól való el­távolodást. Gyakran még a nyugati po­litikai és gazdasági személyiségekkel felvett kapcsolatokat és a velük folyta­tott tárgyalásokat is presztízskérdésként kezelték. Eközben ezek az államok külön-kü­­lön társulási szerződéseket kötöttek az Európa Közösséggel, amelyek a GATT (Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény) szellemében s az Európai Közösséghez való közeledés érdekében a vámok és egyéb kereskedelmi korlá­tozások fokozatos mérséklésére és táv­lati felszámolására irányulnak. A diszharmónia veszélye A jövőben olyan helyzet alakulhat ki, hogy miközben a társulási szerződések fokozatosan liberalizálják a kereskedel­met az Európai Unió és a visegrádi cso­port egyes országai között, ugyanakkor az utóbbiak kölcsönös együttműködé­sében továbbra is megmaradnak a kor­látozó akadályok. Ez nemcsak az egyes közép-európai országok gazdasági fejlődése szempontjából lenne káros, hanem a nyugati tőke beáramlására, a nyugati cégekkel folytatott együttműkö­désre is kedvezőtlenül hatna, mert azok nem az egyes országok szűk piacán szeretnének érvényesülni, hanem egy nagyobb, szabadabb gazdasági térség határoktól független koncepciójában gondolkoznak. Az ilyen diszharmónia alapvető mértékben fékezné a kibonta­kozást, a gazdasági megújuláshoz szük­séges feltételek kialakítását. A szabadkereskedelemé a jövő A visegrádi együttműködésnek tehát elsősorban arra kell irányulnia, hogy a társult országok nyugati gazdasági kapcsolatainak a fokozatos liberalizálá­sa összhangban legyen gazdasági e­­gyüttműködésük liberalizálásával. Ilyen céllal hozták létre a visegrádi országok 1992 decemberében a CEFTA (Central European Free Trade Agreement) néven ismert szabadkereskedelmi megállapo­dást az egymás közötti kereskedelmi akadályok, a vámok és a mennyiségi korlátozások fokozatos lebontására. A megállapodás Csehország és Szlovákia különválása után, 1993. március 1-jén lépett érvénybe. A CEFTA megállapodás külön kezeli az iparcikkek és a mezőgazdasági ter­mékek csoportját, s ezeken belül is megkülönbözteti a kevésbé érzékeny, a közepesen érzékeny és a különlegesen érzékeny tételeket. Az ipari termékek­nél a kevésbé érzékeny tételek 1993. március 1-jétó'l vámmentesek. A köze­pesen érzékeny tételeknél a vámtarifa 1994-ben nem változik, viszont 1 995- ben 1/3-dal, 1996-ban pedig 2/3-dal csökken. A teljes vámmentesség 1997- ben következik be. A különlegesen ér­zékeny termékeknél, ide tartoznak pél­dául a személygépkocsik, egyes textili­pari termékek, valamint a cipők, a vám­tarifa 1994-ben szintén nem változik, az 1995-től 2000-ig terjedő években vi­szont évente fokozatosan 10, 25, 40, 55, 60, 75 százalékos arányban csök­ken, s a teljes vámmentességre 2001- ben kerül sor. Lényegesen kisebb mértékű a vámta­rifa csökkenése a mezőgazdasági termé­keknél, amelyeknél a megállapodás nem is számol teljes vámmentességgel. Itt a kevésbé érzékeny tételek 1993. március 1 -jétől szintén vámmentesek, a közepesen érzékeny tételeknél a vámta­rifa 1997-ig évente 10 százalékos mér­tékben 50 százalékkal csökken. A kü­lönlegesen érzékeny tételeknél a meg­állapodás 1993-ra 10, 1994-re pedig 20 százalékos vámtarifa-csökkenést irá­nyoz elő. A CEFTA megállapodás a III. feje­zetben egyéb általános rendelkezése­ket, utasításokat és eligazításokat is tartalmaz. Természetesen számolni kell azzal is, hogy a változó körülmé­nyek és a gyakorlati tapasztalatok alapján bizonyos módosításokra kerül sor. Bizonyára célszerű lenne az is, ha a további tárgyalások, konzultációk eredményeként a visegrádi csoporton belüli kereskedelmi liberalizáció üte­me megelőzné az Európai Közösség­gel kötött társulási szerződésekben előirányzott ütemet. Az integrációról sem kell lemondani A jövőben a visegrádi csoport keretein belül a szabadkereskedelmi megállapo­dás érvényesítése mellett más együtmű­­ködési formák is kialakulhatnak. Kor­mányközi egyezményekre épülő integ­rációs kapcsolatokról azonban nem le­het szó, márcsak azért sem, mert a tér­ség államai fokozatosan kiválnak a gazdasági folyamatok, különösen a kül­gazdasági kapcsolatok szervezéséből és irányításából. A privatizálásból kikerülő részvénytársaságok és magáncégek azonban saját belátásuk alapján és saját felelősségükre különböző integrációs folyamatokban vehetnek részt, főleg ak­kor, ha azokba nyugati transznacionális szervezetek is betársulnak. Ez a kérdés azonban ma még nem szerepel a napi­renden, habár egyes előfeltételek a vál­lalkozók nemzetközi tanácskozásai so­rán már most is kialakulhatnak. MAKRAI MIKLÓS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents