Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-03 / 18. szám
1993. november 3. SZABAD ÚJSÁG Pangó társasági élet Kettőn áll a vásár Jelenet A régi nyár előadásából. Középen Gombos Ilona, a Thália alapító tagja (fotó: Bodnár) Talán nemcsak A RÉGI NYÁR miatt... Komáromba készül a kassai Thália Színház együttese A rendszerváltás előtt a kassai Thália a komáromi Magyar Területi Színház kihelyezett társulataként működött, komáromi igazgatóság alatt. Annak idején a Thália a Matesz művészeinek kiválásával, Beke Sándor vezetésével alakult meg Kelet-Szlovákia legnagyobb városában. Szinte csodával határos, hogy Beke Sándor távozása és az együttesnek a komáromi színházhoz történt csatolása után egyáltalán fennmaradt — minden burkolt igyekezet, nyílt támadás ellenére, az épphogy-megtűrtség ellenére is. Az is a történethez tartozik, hogy a két társulat produkciói kölcsönösen és rendszeresn láthatóak voltak a Kelet-, Közép- és Nyugat-szlovákiai kerületekben. A Thália előadásainak mindig sikere volt Komáromban. Egészen addig, amíg nem kezdtek el félresikeredett, kísérleti produkciókkal (Mennyei Látogató, Leonce és Léna) tájolni vidékünkön. Ez a jelenség természetesen a komáromi együttesben is „felütötte a fejét" (Ella meg a Bella, Fürjtojás? stb.) Okainak és következményeinek feltérképezése külön tanulmány tárgya lehetne. Ma már ez szerencsére koránt sincs így, hiszen a komáromi színház Beke Sándor igazgató-rendező irányításával felzárkózott a magyar színházak derékhadába, s a Thália Színház Kolár Péter igazgatósága alatt újra nagyot ugrott a közönségét visszahódító professzionizmus felé. A gond most már abban mutatkozik, hogy a két színház produkcióit nem láthatja kölcsönösen Nyugat- és Kelet- Szlovákia magyarsága. Belső okait ennek firtatni nem felesleges, de talán ebben a pillanatban hiábavaló lenne. A színháziaknak maguknak kell rájönniük, hogy a belső feszítő vagy visszahúzó tényezőket sokkal fontosabb célok érdekében meg kell oldani, áthidalni, „gráciával általlépni azt”. Az elmúlt évben a Thália Színház társulata szép sikerrel szerepelt Komáromban Müller Péter Szomorú vasárnap című, Seress Rezső, Komáromból származó dalszerző-zseni életéről szóló zenés produkciójával. Akkor, ahogyan most is, a Komáromi Városi Művelődési Központban tartották meg előadásukat. Az idén, november 16-án, 19.00 órától ugyancsak itt láthatja Komárom és környékének közönsége Lajtai-Békeffi A RÉGI NYÁR című operettjét a Thália Színház előadásában. A produkció értékét és érdekességét növeli, hogy a főszerepekben két, Szlovákiából elszármazott színművész látható. Thirring Viola és Csendes László, aki egyúttal az előadás rendezője is. A nagy sikerű zenés játék előadása remélhetően nagy érdeklődésre számíthat majd Komáromban, s egyúttal a maga módján hozzájárni ahhoz, hogy a két színház kölcsönös egymásra találása — a közönség szolgálatában — új erőre kapjon. KISS PÉNTEK JÓZSEF Beszélgetőpartnerünk, Rédli Margit, 1982-től alkalmazottja a Csemadok Országos Választmányának (korábban KB-nek). Evekig mint magyar irodalmi szakelőadó működött, 1990-ben pedig megbízták az irodalom- és könyvbarátok társaságának létrehozásával — ezt több-kevesebb eredménnyel sikerült elérnie, ám a Csemadok OV felelősei az útkeresés stádiumában a szervezőtitkári státuszt félállásosra csökkentették, s Margit kénytelen volt elvállalni még egy társaság tevékenységének szervezését, a zenebarátokét. Áz irodalomnépszerűsítő tevékenység megrekedt... Fotó: Z.L. — Az egyesületek, társulások tagjait közös érdekek, közös célok tartják össze. Érdekegyezség híján elegendő-e, ha a tagoknak csak az érdeklődési körük azonos, mint ahogy az a Szlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társaságának esetében is van?... — Kezdetben az volt az elképzelés, hogy az irodalomnépszerűsítésnek a még működtethető formáit valahogy fölelevenítsük — főleg azokra gondoltunk, amelyeket a múlt rendszerben nem lehetett művelni; olyan jellegű összejövetelekre, amelyeken maga az irodalom, a szép szó, a szabad gondolatátadás akadálytalanul megvalósulhatott volna. Elsősorban szerettük volna az irodalmi kávéházak, irodalmi körök, klubok hagyományait kialakítani, ahol könyvvitákat, író-olvasó találkozókat lehetett volna szervezni. Sajnos azonban az a kevés szakember, aki hivatásából adódóan korábban évekig aktív részt vállalt az irodalomnépszerűsítésből, s szakbizottsági tagként különböző feladatokat vállalt, nem érzett kellő biztosí„ Hősökről és dámákról szól az ének dalolni nagy szerelmet, büszke fegyvert — midőn a hetyke mórok átkelőnek a vízen, Afrika szikláiról, mert nem volt határa Agramánt dühének, már nem tekintett sem Istent, sem embert: hogy megbosszulja Trajánus halálát, hogy megalázza Nagy Károlyt, a császárt". Természetesen ugyanarról a Lóránt—Rolandról van szó, akiről a Roland-ének szól. Vagyis a Karoling-mondakör továbbéléséről. Más kédés, hogy Ariosto inkább paródiáját írja meg a tragikus történetnek, mintha egy mai posztmodem szerző dolgozná fel a Toldit vagy a János vitézt, vagy például, ahogy Joyce Ulyssese nem más, mint az Odüsszeia paródiája (többek között, persze). Lodovico Ariosto 1474-ben született Reggio Emíliában, Ferrarai Miklós gróf tizedik gyermekeként, s 1533-ban hunyt el. „A mindmáig legjobb lovagi eposz költőjét három tényező ösztökélhette tékot saját önmegvalósítására az újfajta, bonyolult munkaformában, kezdeményezésben. A társulásnak valójában nincs bázisa, mint pl. a színjátszás, a néptánc vagy az énekkarok esetében, amely területeken egy egészséges, életképes tevékenység köré egészséges közösségek tömörülnek. A mi esetünkben a közösség természetszerűleg nem alakulhatott ki — olyan kedvtelés, hogy irodalomnépszerűsítés nincs, s az irodalomkedvelők hobbija, az olvasás, individuális tevékenység. Amint mondtam, a szakemberek, irodalomismerők, irodalmárok elmaradtak, vagy csak töredékét vállalták a korábbi tevékenységnek — helyükön űr maradt, s nyilvánvaló lett, hogy más utat kell keresnünk, elsősorban pedagógusokra és könyvtárasokra támaszkodva. Lehetne pl. könyveket, programokat, előadásokat felkínálni, információkat közvetíteni nekik, tehát érdekeltté kellene tenni őket a társasági tevékenységben. A munkát teljesen új alapokra kellene helyezni, s valamilyen módon felkarolni a szlovákiai magyar könyvtárosok ügyét. — Azt hiszem, a vajúdás még sokáig eltarthat... Mire lenne szükség ahhoz, hogy elmozduljanak a holtpontról? — Esősorban, mint ahogy már említettem, meg kell találnunk az új tevékenységi formát, erősíteni a tagbázist. Hogy ez sikerüljön szükség van szakemberekre, szervező(k)re s nem utolsósorban megfelelő kisegítő szolgálatra, amely a szervizelést végezné. Most az a helyzet, hogy szakember, szervező, menedzser és saját magam titkárnője is vagyok egy személyben... — A társaságnak tehát nincs tömegbázisa. Papíron azonban vannak tagjai, s bizonyos tevékenységet is kimutat. Ezek szerint a titkárnak meg kell dolgoznia a fizetéséért!... — Természetesen. A munkaadónak vannak követelményei — s joggal —, amelyeket teljesíteni kell. Mivel társaság néven futunk, az senkit nem érdekel, hogy társaság híján/helyett magam szervezek, magam dolgozok. — Elnökségnek vagy választmánynak azonban lennie kellene, hiszen ők hagyják jóvá a tevékenység tervét, s ők dolgozzák ki egy-egy rendezvény műsorát... —- Az egykor megválasztott vezetőségből azokkal találkozunk, akik erre hajlandók. Vannak, akik odafigyelnek a dolgokra, el-eljönnek, szakmai tanácsokkal segítenek. Főleg a személyes kapcsolataimra támaszkodom. Sajnos, a szakbizottság a múltban is olyan volt, hogy csak konkrét esetekben, rendezvények előtt (szeminárium, Fábry Napok) ült össze, szakmai előkészítés munkájának megírására. Először: tárgyának nem szűnő népszerűsége az utcai énekesek ajkán... Másodszor: Boiardo példája bátorította. Ő mutatta meg: e ponyvára került alkotásokat vissza lehet emelni az irodalomba. Végül harmadszor: Ariosto a ferrarari Esték szolgálatában állt, azok pedig szerették magukat az ókor s a középkor két legfényesebb fejedelmi családjából származtatni, nevezetesen trójai és Karoling-vérből. Udvaroncaik a családfát készségesen öszszeállították, művébe a költőnek csak bele kellett szőnie — bele is szőtte —, hogyan származott Nagy Károly unokaöccsétől s Hektár valamelyik kései lánysarjától Estei Hippolit, kenyéradó gazdája" — írja Lakatos István, Ariosto művének legújabb magyarítója. Fordításának, sajnos, mindmáig csupán részletei jelentek meg, noha a kiadók évek óta jelzik megjelenését, így máig nem tudjuk bizonyosan, vane végül modem és teljes Őrjöngő Lórántunk. Mert a régebbi kísérletek, beleértve ebbe Radó Antal magyarítását is, nem teljesek, s meglehetősen közepesek, a világirodalom nagy műveinek Arany, Babits, Devecseri-fordícéljából. Tiszteletbeli elnökünk Szeberényi Zoltán. Ügyvezető elnökünk, Brogyányi Judit, akit annak idején erre a tisztségre felkértünk, időközben azonban lemondott. Az alelnök Szőke József. — Milyen rendezvények valósulnak meg a társaság égisze alatt? — Tavasszal volt a szlovákiai magyar könyvtárosok találkozója, amihez nagy reményeket fűztünk, ám eléggé kevesen jöttek el. Másik rendezvényünk a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok, amelyre elsősorban magyarszakos pedagógusokat és bejegyzett tagjainkat hívtuk meg. — Mit jelent az, hogy bejegyzett tag? — Még a megalakulás idején toborzást folytattunk, jelentkezési lapokat küldtünk szét a Csemadok-szervezeteknek, iskolákba, szerkesztőségekbe. Akkor nagyjából ötvenen jelentkeztek, azóta a Nyitrai Pedagógiai Főiskola diákjai közül körülbelül még egyszer ennyi támogatótagot sikerült toboroznunk. — A tagsági díj? — Nincs. — Szervezeti élet? — A kezdeti felbuzdulások idején még erőltettük, de a meghívottaknak mindannyiszor csak egy töredéke jött el üléseinkre. A szervezés nem kis adminisztrációval járt, és sok időt vett el tőlem — úgy gondoltam, ezt sokkal jobban kihasználom, ha az alatt az idő alatt szakmai munkát végzek. Elkészítettem pl. a szlovákiai magyar kiadványok bibliográfiáját... Ma már csak azokat a tagokat hívjuk üléseinkre, akik komoly érdeklődést mutatnak. — Jól értem, hogy valójában a tevékenység befulladt, s még csak viszszarendeződésről sem beszélhetünk, hiszen az egykori irodalmi szakbizottság soha nem volt ennyire mély ponton, mint most az ún. társaság? — A kezdeti zavaros időszakban próbáltunk változtatni, valamit, valahonnan kimozdítani, kerestük a megfelelő munkaformákat, kísérleteztünk... Ha a Csemadok adott volna türelmi időt, hogy megpróbáljak a maradék csapattal — ha csak 5-10 emberből állt is — valamilyen módon újrakezdeni, valemerre elindulni, ha megtalálhattuk volna a saját hangunkat, a saját tevékenységi területünket, akkor ma már biztosan másutt tartanánk. Mivel azonban tulajdonképpen még egy terhet tettek a vállamra, amikor egy sokkal mobilisebb, mozgalmasabb tevékenységet kifejtő társaságnak, a zenebarátok társaságának a szervezői munkáját is rám bízták, az irodalom- és könyvbarátok társaságának útkeresése megszakadt. Egyedül, fél emberként képtelen vagyok újraindítani...-ferenczitásaihoz semmiképpen sem mérhetők. Lakatos István remek Vergiliusa és Bhagavat-gítája után alkalmasnak tetszik a rendldvüli feladatra, reméljük hát, hogy mielőbb napvilágot lát Áriostója. Ennek bizonyításaképpen álljon itt egy rész a „Lóránd megőrül" című fejezetből (itt említve meg, hogy az előbbi idézet Jankovich Ferenc fordítása volt): „A rekkenő naptól hűs lombok óvták a rideg csordát és a pőre pásztort; a gróf sem őrzi hát e déli órát, bár sisakot, pallost és vasruhát hord. Igen, e rétre jött nyugodni Lóránd, de haj, rémes, gonosz tanyát talál ott: elmondani is fáj, egy rút, gálád nap mily poklába merítette a gyásznak". A rendkívül szétágazó, kalandok hosszú sorából álló cselekmény középpontja, mint említettük, Nagy Károly hadjárata a szaracénok ellen. Ugyanaz a hadjárat, amelyről a Roland-ének beszél. Ariosto eposza szerint itt. Nagy Károly táborában tartózkodik a katáji kán szépséges lánya, Angelica is, azzal a céllal, hogy a kiváló keresztes lovagokat elvonja a harctól. Csakugyan bele is szeret Nagy Károly két legkiválóbb palatínusa: Lóránd és Rinaldo, s mikor Angelica elmenekül, keresésére indulnak. Elmesélni, természetesen, még egy sokkal kevésbé kalandos, romantikus történetet is nehéz lenne pár sorban, nemhogy Ariosto féktelen képzeletének termékét. Elégedjünk meg annyival, hogy hőseink számtalan kalandon esnek keresztül, kalandjaik összeszövődnek az eposz másik két főalakjának, Bradamanténak, Rinaldo húgának és a pogány Roger hercegnek kalandjaival, akik el vannak választva egymástól, s tömérdek viszontagságon át folyton keresik egymást. Lóránd végül szerelmi bánatában eszét veszti, őrjöng, míg végül Asztolf brit herceg feljutván egy hippogriffen a holdba, az elveszett tárgyak völgyéből lehozza Orlando Furioso (ez az eposz eredeti olasz címe) elszállt eszét, s a híres palatínus még bölcsebbé lesz, mint valaha volt, s az ő segítségével megsemmisítik a pogány szaracénok seregét. Mindebből világos, hogy e lovageposznak vajmi kevés köze van az eredeti Roland-énekhez, még kevesebb a mondákhoz, hogy a valóságot ne is említsük. A már említett magyarító, Radó Antal, „Az olasz irodalom története" című, 1896-ban írott művében így jellemzi a XIV. századi Lóránt-költemények sémáját: „Egy lovag, vagy a maga pszán tóból, vagy száműzéstől sújtva, elhagyp Nagy Károly hadait és bekalandozza a fél világot, míg végre dicsőséggel rakva visszatér urához és segít neki győzni a pogányokon. Az események középpontp a kereszténységnek a pogányság elleni harcza, hősei pedig megannyi, e harczoktól visszavonuló Achillesek, kik azonban a helyett, hogy mint trópi példaképük, sátrukban keseregnének, másfelé keresik a babért". A már idézett Lakatos Istvántól egyébként nagyon érdekes magyar vonatkozású összefüggését tudjuk meg Ariosto munkájának. Eszerint: „A lovagregény, melyen tíz évig dolgozott, először az egri püspök költségén jelent meg 1516-ban. (Az egri püspök: Estei Hippolit, Mátyás király olasz feleségének unokaöccse, a magyar történelemből pl ismert kis prímás, aki hatéves korában már esztergomi érsek, érseki székét azonban elcseréli később Bakócz Tamás egri püspökségére; a püspök ugyanis élhetett Itáliában, az érseknek Magyarországon kellett tartózkodnia.)". Az Orlando Furioso (azért nevezzük inkább így, eredeti olasz-nemzetközi címén, mert a magyar változatok hol Órjöngő, hol Eszeveszett, hol Óriás Lórántnak vagy Lórándnak nevezik), fő ereje a képzelet üde, friss csapongásában van, mely kalandot kalandra halmoz. Szellemét tekintve, már világosan utal a középkor végére, mikor a lovagvilág egyre hanyatlik, egyre többet veszít erkölcsi komolyságából s vallásos mélységéből, és mindinkább csak kóbor kalandhajszolássá süllyed. A majd negyvenezer soros lovageposz közismert erénye a rendkívül fordulatos, lehetetlenül izgalmas meseszövés, amely „elbáplóan dallamos, klasszikusan tiszta nyelven szólal meg, tökéletessé csiszolt stanzákban": „Mert ki nagyravágyásnak, ki a nőknek, ki kalóz kincsszerzésnek lett bolondp; más hitte, kegyes lesz hozzá a főrend, társa merült botor varázslatokba. Ez gyöngyökért bomolt, barátp főleg festményekért, más vágyott más dologra: de volt ott főleg csillagps, szofista, a költő is — hogy telps legyen a lista". A nélkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata 23. Ariosto: Őrjöngő Lóránt
