Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-24 / 21. szám
SZABAD ÚJSÁG 1993. november 24. HAT ARP ÖLI - TIK - TAR „„ Az ágcsernyő! közúti határátkelőhely és a kombinált szállítás kérdőjelei Ubrán vagy Kisdobrán? Az egyre szövevényesebbé váló „halárügyben" Pásztor Jánost, a királyhelmeci körzeti hivatal regionális fejlesztési osztályának szaktanácsadóját is megkérdeztem. — Eddig kevés hír jelent meg a sajtóban, hogy Ágcsernyő és az ukrajnai Csap között nemzetközi jellegű közúti határátkelőhely van „nyilófélben". Hol tartanak az előkészületi munkálatok? — Tudomásom szerint a tiszacsernyői és az ágcsernyői polgármesterek már évek óta szorgalmazzák a dolgot, de azt hiszem, hogy komolyabban senki sem figyelt rájuk. Az események több szálon futnak. Az egész májusban kezdődött, amikor a zsolnai ÉUROTRANS üzletkötő magáncég felkereste a térségünket, s bejelentette komoly szándékát, hogy részt kíván venni a kombinált teherszállítás feltételeinek a megteremtésében, Gondolom, ők már ezt megelőzően „hivatalos" helyeken is érdeklődtek az elgondolás kivitelezhetősége iránt. Itt arról Van szó, hogy az országon áthaladó kamionokat a vasúton lehessen szállítani, ami számottevő gazdasági és ökológiai előnyökkel járna. A nevezett magáncég komoly tervezettel kopogtatott be hozzánk, melyben az európai kombinált közlekedési (AGTC) hálózathoz Való csatlakozásunk feltételeinek módozatait taglalta. Elsősorban a tranzitolási lehetőségek kihasználásáról van szó. esernyőnek az a specifikuma, hogy határ menti átrakóállomás, ahol a már meglévő rámpákat minimális átalakítással alkalmassá tehetnék a kamionok „bevagonírozására". A tiszacsernyői kataszterhez tartozó Kisdobrán kialakítandó „kamionterminál" egyike volna azoknak a gyűjtőállomásoknak, melyeket Szlovákia-szerte építenének. Ezzel a szolgáltatással főleg az Ukrajna felől Nyugat-Eurépába, és a nyugati irányból Ázsia felé igyekvő kamionok gazdaságos és környezetkímélő szállítását kívánják megoldani. Ne feledjük, hogy TisZacsernyőtől Zsolnáig már megtörtént a vasút villamosítása. Az európai szintű elgondolás kivitelezéséhez azonban — a meglévő gombhoz kabát is kell alapon — még meg kell nyérni a kormányzatot, hogy áldását adja az Ágcsernyő és Csap közötti vasúti határátkelőhely közúti „részleggel" történő bővítésére. Ha a kamionok közvetlenül itt jöhetnének át, tehermentesítenék a Vy$né Nemecké-i közúti határátkelőhelyet, ahol többnyire kilométeres sorokba torlódva várakoznak az országból ki- és az országba belépő tehergépkocsik. Az utóbbi három esztendőben évente 25-28 ezer kamion haladt át ezen a „zsilipen". A nagy jelentőségű vállalkozás kivitelezéséhez szükséges tervezetek már sorra elkészültek. A parlamenti képviselők részére mi is kidolgoztunk egy tervet. Legfrissebb értesüléseim szerint a közlekedési tárca már át is adta a kormánynak az általuk kidolgozott koncepciót — jóváhagyás végett. Mindebből arra következtethetnénk, hogy „sínen van" a dolog, már csak a váltólámpa zöldre állítására kell várnunk. Talán furcsán és az elmondottak alapján ellentmondásosan hangozhat, de a kuliszszák mögül kiszivárgó hírekből arra lehet következtetni, hogy „befolyásos" központi szervek nem szorgalmazzák ennek a határátkelőhelynek a megnyitását. Kisdobra helyett a Homonna melletti, Ubrán (ahol nincs vasúti csomópont és átkelő!) engdélyezik a „kamionállomás" megépítését... A vasút 83 millióról „zakatol” Ezek után kíváncsi voltam, milyen információkkal szolgálhatnak a vasút részéről. Az ügyben leginkább érdekelt fél a tiszacsernyői átrakóállomás. Horváth József állomásfőnöktől újabb adalékokat tudtam meg. — A vasútigazgatóság már évek óta sürgeti a kombinált szállítás bevezetését, hiszen az átrakóállomást, illetve a vasúti szállítóeszközöket jelenleg csak 50-60 százalékos kihasználtsággal üzemeltetjük. A szabad kapacitás kihasználása csakis a javunkat szolgálná, mivel nem hiszem, hogy az államnak milliárdjai lennének az egyre sűrűsödő kamionáradat részére építendő és felújítandó közutakra. A vasút a minisztériumtól már bizonyos feladatokat is kapott. És már folyamatban vannak az előkészítő munkálatok (mérések, tervezés). Értesüléseim szerint a komsbinált szállítás kialakítására, a csatlakozó közutak és a határátkelőhely kiépítésére, valamint az átrakodó technika célirányos kifejlesztésére az állami költségvetés 1994-ben 83 millió koronát tervez. A poprádi vagongyár egy esztendő alatt készítené el a speciális szállítóeszközöket. Ágcsernyő — (Csap) Ágcsernyő határában Berta Sándor polgármester jóvoltából a „híressé" vált helyszínt is megtekinthetem. A mintegy 465 lelket számláló falucskából — ahol lassan minden ötödik-hatodik férfi munkanélküli-segélyen tengődik — az 553-as számú másodosztályú aszfaltcsíkon autózunk egészen a községtől 1 kilométerre lévő határsorompóig. A valamikor (a 7 kilométerre lévő) Csapra vezető (1917-ben épített) útnak itt hirtelen vége szakadt, és a közeli záhonyi hídra vezető útelágazást is felverte a gyep. Mintha a világ végére érkeztünk volna. 1947-ben az itt húzódó szögesdrótkerítés kedvéért (meg másért is) mintegy száz méteren eltüntették az utat, a helyét pedig elgereblyézték. 21 év múltán, 1968 tavaszán a környékbeli parasztok nagy álmélkodására ismét „kitódták" az utat, hogy néhány hónappal később kényelmesebben begördülhessenek rajta a szocializmus védelmére érkező lánctalpasok. Kis időre ledől a szögesdrótfal, aztán a „kerékvájatokat" újra elgereblyézték, s a rozsdamarta, de meg nem ette vasfüggönyt szépen viszszaillesztették a helyére. Most is itt dermed. — Itt lenne majdan az a bizonyos közúti átkelőhely — zökkent ki merengésemből Berta Sándor. — Láthatja, szlovák részről csupán ezt a rövid, hiányzó útszakaszt kellene pótolni. A villanyvezeték itt van a közelben. A vizet, a gázt a faluból kellene „kivezetni", de azt is megoldanánk. Mi már két esztendővel ezelőtt megírtuk a levelünket Magyarország és Csehszlovákia külügyminiszterének. A magyarok közvetve válaszoltak, a mieink nem. Szerintünk gazdasági, szociális és emberi jogi szempontból is indokolható a határátkelőhely megnyitása. A kamiongyűjtő s az erre átvonuló forgalom kiszolgálását célző létesítmények építése, majd fenntartása munkalehetőséget, bevételi forrást jelentene a lakosságnak. Mivel rajtunk kívül más intézmények és cégek is sürgetik a határátkelőhely megnyitását, néhány hete két alkalommal is kiszállt a helyszínre a pénzügyminisztérium egyik munkatársa, hogy megbeszéléseket folytasson az érdekelt felek (önkormányzatok, vállalkozók, beruházó, kivitelező cégek) szakembereivel. De az az úr csupa bizonytalan dolgokkal traktált, és láthatóan félvállról vette kérésünket. Csak a pénzhiányról beszélt, meg hogy egyelőre a dolog nem is aktuális, mert az országnak nincsenek speciális vagonjai. A fene se tudja, hogy most akarja vagy nem akarja a kormány azt, amit az ország érdeke, és amit az itt élő választópolgárok kívánnak?! Ha egy év múlva erre jár, nézzen be hozzánk újra, hátha örvendetesebb hírekkel tudjunk szolgálni — fejezi be mondókáját a „határsarokba" szorított polgármester. Zárógondolatok A különféle „értesüléseken" alapuló nyilatkozatokban felemás válaszokat kapott a kérdező. Az ország vezetőinek politikai akarat nélkül a gazdasági fellendülés hiú ábránd. A kormány akaratától függ, akarja-e járni, s megnyitja-e az Európába és Ázsiába vezető utakat, a lezárt határsorompókat. A nyilatkozatokból, a helyszínen tapasztaltakból a kormánynak a polgárokkal szembeni magatartása egyértelmű: csak közöljétek velem igényeiteket, elvárásaitokat, ötleteiteket stb., hagyjatok meg azonban megszokott demagógiámban, titkolózásaimban, hitegetéseimben, hazugságaimban és önfejűsködésemben. A „határátkelőhely-esetek" hátterében a hatalomnak talán az amiatti aggodalma fékezi az előbbrehaladást, azért vonakodik annyira eme átkelőhelyek megnyitásától, mert azok „magyar területek" fellendülését, gazdasági megerősödését hoz(hat)nék magukkal, s így, uram bocsá', növekedne a környező térségben a „magyar befolyás"?! KORCSMÁROS LÁSZLÓ Vállalkozók találkozója Budapesten Közép-Európa vállalkozói termékbemutatóval egybekötött találkozón vehetnek részt december 2-án a budapesti Kongresszusi Központban, a budai Gesztenyés kertben. A találkozóra a CARAT CONSULTING CLUB és a BOSS MANAGER CLUB szervezésében kerül sor, amelyek kilenc országból várják az érdeklődőket. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő CARÄT konzultációs és kapcsolatközvetítő klubot Faludi Attila budapesti újságíró alapította, aki a magyarországi magánszektor fejlődése során felismerte az idejében közvetített és pontos információk jelentőségét. A kis- és a nagyvállalkozásban szerzett tapasztalatok alapján elhatározta, hogy a magáncégek számára egy adatbankként is működő konzultációs Központot létesít. Mivel ehhez a tevékenységhez korszerű berendezéseket vett igénybe, kapcsolatai rövidesen a vállalkozók európai, sőt világméretű hálózatára is kiterjedtek. Elsősorban a volt szocialista országokra összpontosította a figyelmét, így kirendeltségeket létesített Ukrajnában, Romániában, a volt Jugoszlávia eyes utódállamaiban, valamint Szlováiában is. Ezzel jelentős mértékben elősegítette a vállalkozók nemzetközi együttműködését ezekben az országokban. A szlovákiai kirendeltség, a CARAT SLOVAKIA vezetője a komáromi HOLOCSY ISTVÁN, akivel a Gútai soron, a Glória épületben lehet felvenni a kapcsolatot (telefon/fax: 0819-3016 — lásd a Szabad Újság 93/6. számát.). A klub tagsági díja egyéni vállalkozóknál 10 ezer, vállalatoknál 20 ezer korona. A klubtagok megkapják a CARAT központja által rendszeresen terjesztett információkat, emellett külön tájékoztatást is kérhetnek a klubtól. A CÁRAT rendszeresen közli a klubtagok jegyzékét is, címükkel, telefon- és faxszámukkal együtt. A klubtagok kölcsönös üzleti kapcsolataikban 20 százalékos engedményben részesítik egymást. A budapesti találkozóra jelentkező vállalkozók saját elképzeléseik szerint igényelhetik a részvétel feltételeit, kiállíthatják és árusíthatják a termékeiket. Egy önálló tárgyalófülke egész napi használatra 2850 koronába, 1,3 m2 kiállítási terület pedig 5350 koronába kerül. A klubtagok itt is 20 százalékos kedvezményben részesülnek. A nemzetközi rendezvény gazdag programja keretében a Bartók teremben kerül sor a vállalkozók kapcsolatteremtő találkozására, az 1700 személyt befogadó Pátria teremben pedig konferenciára jönnek össze a résztvevők, ahol beszámolhatnak a klubtagságnak köszönhető sikereikről, eredményeikről. A Pálma teremben ínyencségek tálalásával egybekötött fogadást rendeznek, ahol a jó hangulatról a világhírű Benkó-dixiland fog gondoskodni. (HN - ai) Hány magyar dolgozik a minisztériumokban? (Folytatás az 1. oldalról) A járási és körzeti környezetvédelmi hivatalokban dolgozó 1823 személy nemzetiségi megoszlása: szlovák 1640 (90,0%) magyar 140 (7,7%) csen 2 (1,3%) ukrán 4 (0,8%) német 1 (0,05%) egyéb 4 (0,2%) Itt az arányokon kívül az egyéb „kategória" is érdekes: vajon a minisztérium melyik kisebbséget nem tartja méltónak a megnevezésre? Udvarias, de keveset mondó válasz Mint a fentiekben láttuk, a megszabott határidőig négy válasz érkezett az interpellációra. Az ötödik, Slobodník kulturális miniszteré, május 31 -i keltezésű. A megkésettek közül ez az egyetlen, amelyben a válaszadó elnézést kér a késedelemért. Sajnos egyéb vonatkozásban egyáltalán nem érdemel elismerést. Slobodník miniszter minimálisra szabott tájékoztatása csak azt árulja el, hogy a művelődésügyi minisztériumban a nemzetiségi kisebbségek három képviselője (egy-egy magyar, lengyel és német) dolgozik vezetői munkakörben, öt pedig középszintű beosztásban. A minisztériumhoz tartozó 228 szervezet közül 27-ben nem szlovák nemzetiségű az igazgató: 15-ben magyar, 2-ben cseh, 4-ben ukrán, 3- ban ruszin, 3-ban bolgár. Noha az utóbbi adatokra nem vonatkozott az interpellációban elhangzott kérdés, örülhetnénk a tájékoztatásnak, ha nem lenne megtévesztő. Nyilvánvalóan kisebbségi kultúrál is intézményekről (színházakról, kiadókról, együttesekről stb.) van szó, amelyekben csak természetes, hogy kisebbségi a vezető. Az ő 11,8 százalékuk még a szervezetek viszonylatában is csak aránylag jó mutató, de semmit nem árul el a minisztérium alkalmazottainak nemzetiségi részarányáról, pedig ennek ismerete különösen a kultúra vonatkozásában fontos. A mellébeszélés iskolapéldája Június 4-én írta meg válaszát MatúS Kuéera oktatás- és tudományügyi miniszter. A bevezetőben felvilágosítja a képviselőt a minisztérium szerkezeti felépítéséről, majd a kisebbségi művelődést gondozó osztály feladatkörét írja le részletesen. A témába vágóan annyit azért elárul, hogy ennek az osztálynak három előadója van: egy foglalkozik a magyar oktatási nyelvű iskolákkal, egy a roma gyerekek nevelésével és művelődésével, egy pedig, aki az osztály titkár(nő)i teendőit is ellátja, gazdasági elemzésekkel, iskolahálózati Kérdésekkel, valamint az osztály rendezvényeinek költségvetési és gazdasági vonatkozásaival törődik. Ha van szégyenfoltja ennek az országnak, akkor azt kell mondanunk, ez a kisebbségi oktatásügyi osztály az. Valami hiányérzete a miniszternek is volt, mert levele utolsó bekezdésében megemlíti, hogy az osztályon nem látja el külön dolgozó a nemzetiségi iskolákon folyó szlovák nyelv és speciális tantárgyak oktatásával kapcsolatos teendőket, s nem foglalkozik ilyen a ruszin, ukrán és német anyanyelvű oktatás és nevelés követelményeivel sem. Ennyi a válasz. Egyetlen szó sincs benne arról, amit a képviselő tudni akart. A külügyminiszter nem titkolódzik Június 8-án keltezett válaszában Jozef Moravöík külügyminiszter udvariasan tudatja a képviselő úrral, hogy május 31-én a külügyminisztérium 358 dolgozója közül 14 volt (3,9%) nem szlovák nemzetiségű: 4 magyar (1,1%) — 1 főosztályvezető 2 előadó 1 munkás 1 orosz — előadó 7 cseh — 6 előadó 1 munkás 1 ukrán — előadó 1 bolgár — előadó A külképviseletek 390 dolgozója közül az említett napon 11 (2,8%) volt nem szlovák nemzetiségű: 6 magyar (1,5%) — 1 nagykövet 1 diplomata 4 munkás 3 cseh — diplomaták 1 ukrán — diplomata 1 orosz — diplomata A külügyminisztérium alkalmazottai között tehát 3,3%-ot képviselnek a nem szlovák nemzetiségűek. Van még ok A felsoroltakon kívül más miniszterek nem vették maguknak a fáradságot, hogy Dobos László interpellációjára reagáljanak. Az ismertetett válaszokból kiderül, hogy a reagálók közül ki nem tett eleget kötelességének (mert a parlamenti képviselők interpellációira válaszolni kötelessége a kormánynak és tagjainak) még a tisztesség elemi fokán sem. De legalább válaszolt. Nem könnyű eldönteni, szükséges-e számon kérni a kisebbségek arányos képviseletét az államigazgatásban. Továbbá azt, hogy a nemzetiségi hovatartozás legyen-e mérce, vagy kizárólag a tudás és a rátermettség alapján történjék a kiválasztás? Ha valóban csak a tudás és a rátermettség lenne minden esetben a döntő, a megismert arányok talán kevésbé adnának okot a háborgásra. De tudjuk, a kiválasztás sosem lehet tökéletes, az mindig csak viszonylagos. Ha pedig így áll a dolog, akkor nekünk is viszonyítanunk kell. Az 1991-es népszámlálás szerint Szlovákia 5 millió 274 ezer lakosa közül több mint 567 ezer vallotta magát magyar nemzetiségűnek, tehát a 10,75 százalék. Aki visszapillant a minisztériumi adatokra, ilyen vagy ezt csak megközelítő részarányt sehol sem talál. A magyarok legnagyobb arányát (7,7%) a járási és körzeti környezetvédelmi hivatalokban mutatták ki, de ez csak olyan kivétel, amely a mellőzöttség szabályát erősíti. Ha az oktatási tárca vezetője egyetlen magyar nemzetiségűt sem talált minisztériumában (és ezért volt kénytelen másról beszélni), az sértő ugyan a szlovákiai magyarság egészével szemben, mert elfogultságról tanúskodik, de különösen megalázó azokkal a magyar szülőkkel és gyerekekkel szemben (25 százalék körül van az arányuk), akik a magyar iskola helyett a szlovákot részesítették előnyben. Mutatja, hogy a szlovák iskolák mellett agitáló nemzetvédők mennyire komolyan gondolják a kisebbségiek érvényesülését. Valami hasonlót kellene mondanunk a mezőgazdasági minisztérium személyi állományáról is, ha azt kezdenénk számolgatni, hogy Szlovákiában a mezőgazdasági termények milyen aránya származik a déli, túlnyomórészt magyarlakta vidékről, s hogy a mezőgazdaságban dolgozó lakosság milyen aránya magyar nemzetiségű. Mindez talán fel sem merülne kifogásként, hiszen van, aki „hivatalra termett", más viszont inkább a társadalmi élet „alacsonyabb polcain" szeret forgolódni, de eléggé hihetetlen, hogy az egyikből csak azért van annyival több, mert történetesen szlovák, a másikból .pedig nem másért, csak mert magyar. És meg egy bökkenő: ilyen adatok alapján mondható a Dél-Szlovákiában élő magyarokról, hogy elnyomják a szlovákokat? A miniszteri válaszokat olvasva feltűnhetett az is, hogy íróik között egy sem akadt, aki (ha már másért ne, legalább a látszat kedvéért) furcsállotta volna a kisebbségek rovására mutató, többnyire kiáltó aránytalanságokat, és jelezte volna, ez így nincs rendjén, majd megpróbál tenni valamit a változtatásért. Nem. A miniszterek nem magyarázkodtak, nem ígérgettek, mindent a legnagyobb rendben találtak. Ebből pedig nem következhet más, mint hogy Dobos Lászlónak és képviselőtársainak bőven lesz még okuk a heves interpellációkra. Sz. C.
