Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-22 / 12. szám

1993. szeptember 22.12. sz.

SZABAD ÚJSÁG

KÖVETENDŐ példa nyomán jutottam el az Úrföldi Állami Gazdaságba, de rövidesen kiderült, annyi baj, probléma terhe nehezedik a földművesek vállára, hogy igazán már a jónak sem tudnak örülni. Ha egy két és félezer hektáros gazdaságban korábban átadtak olyan beruházást, amely egyetlen előnye révén is évente minimum 800 ezer korona kiadásától mentesítette az üzemet, a beruházás költségei pedig csak ezzel az egy plusszal két és fél év alatt megtérültek, az ünnep volt. Most meg ugyanez a beruházás, ha

nem javulnak az árrelációk, esetleg csupán annyit jelent, hogy meghosszabbítja az üzem haldoklásának idejét.

Ezen a helyzeten pedig — Szikura Ferenc igazgató szavaival élve — az újságíró látogatása aligha segít. A beruházást elismerő szavak és a nehézségeket ecsetelő együttérzés az illetékes szervek és minisztérium konkrét lépései nélkül gondjaikat nem enyhítik.

Ilyen eszmecsere után került sorra a takarmánykeverő központ, amely a múlt hónaptól üzemel.

Már a jónak is nehéz örülni

— A mezőgazdasági terményforgalmazó vállalat legközelebbi központja, ahol takarmánykeverékeket is készítenek, húsz kilométerre van. A szállítási költségek tonnánként jelenleg 70-80 koronával növelik a takarmánykeverékek árát. Évente 650-700 vagon takarmánykeverékre van szükségünk, a központ megépítése pedig kétmillió koronánkba került. Ezt az összeget előzetes számításaink alapján két és fél év alatt a szállítási költségek megtakarításával is visszanyerjük. Ehhez jönnek a további előnyök, amelyek értékét koronában nehéz lenne kimutatni.

A pozitívumok sorában első helyen említette az alapanyagot. A saját termékeiket, búzájukat, árpájukat, kukoricájukat használják. így egyrészt biztosak lehetnek ezek minőségében, másrészt a termékek csak az üzemen belül helyeződnek át, s az áruért nem kell az államnak hónapokra megelőlegezni a hozzáadottérték-adót. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a takarmánykeveréket maguknak készítik, így ha előfordulna valamilyen probléma, például visszaesne a súlygyarapodás, a hibát odahaza kell keresni. Azonnal intézkedhetnek, ezáltal a takarmánykeverék minősége okozta kiesések úgyszólván a nullára csökkennek.

Már korábban és mások is próbálkoztak a takarmánykeverékek házi készítésével, de az egyes összetevők beszerzésének nehézségei az ilyen kezdeményezésektől elvették a kedvet. Az igazgató szavai bizonyítják, hogy jelenleg hasonló problémáktól már nem kell tartani.

— Az egyes összetevők, sőt állatcsoportok szerint ezek keveréke, közismert nevükön kész premixek is kaphatók, amelyekhez csak a fehérjéket adagoljuk. A kínálat gazdag, több szállító is szóba jött, de mi kitartottunk a mezőgazdasági terményforgalmazó vállalat mellett. Több okból. Továbbra is a vállalattól vásároljuk a kacsa- és a malactápot. Szántóföldi termékeink egy részét a vállalatnak adjuk el, tehát üzleti kapcsolatban állunk, s esetenként az is elképzelhető, hogy bizonyos összetevőket előlegként kapunk a később eladásra kerülő termékért. Végül — de szigorúan olyan alapon, hogy akinek nem inge, ne vegye magára —, úgy véljük, hogy a szakosodott vállalatban következetesebb az ellenőrzés, így a minőségnek nagyobb biztosítékát látjuk, mint egy kisvállalkozásban.

A takarmánykeverő egyelőre egy műszakban üzemel, heti öt napon át. A gazdaság állattenyésztésének igényét így is kielégítik. Ha a továbbiakban néhány környező mezőgazdasági üzem, közelben lakó magánazda, állattenyésztő úgy döntene, ogy az úrföldi gazdaságtól vásárolja majd a takarmánykeveréket, nyújtott, esetleg második műszak bevezetésével további igényeket is képesek lennének kielégíteni. Néhány hét, esetleg hónap elteltével, amikor már az üzemeltetési költségeket is pontosan fogják ismemi.

Azok számára, akik hasonló távolságra vannak a takarmánykeverő központtól, s egyre inkább „megérzik” a szállítási költségeket, az eddig elmondottak aligha lehetnek közömbösek. Az sem érdektelen tény, hogy a gazdaság külföldi és hazai takarmánykeverő központ közül választhatott. Az utóbbi mellett döntöttek, mivel a berendezés úgymond belefért a korábban épült kétszintes, ötven vagonos raktárépületbe, s így az építési költségeket megtakarították. Azt pedig talárt mondani is felesleges, hogy az úrföldi takarmánykeverék minden tekintetben egyenértékű a szakosodott üzemben készített keverékkel. Minőségére az arra hivatott szervek, a Mezőgazdasági Központi Ellenőrző és Minőségvizsgáló Intézet, valamint a Takarmányozási Kutatóintézet felügyelnek.

Érdekelt, mit jelent egy ilyen beruházás a privatizáció előtt álló állami gazdaság számára? Az igazgató szavai, hogy sokat, illetve semmit, megleptek, de a részletesebb magyarázat után egyértelművé váltak.

— A hatékonyság kérdése valamennyi termelési részlegen az első helyre került. Ráfizetéses munkahelyet egyszerűen nem tarthatunk. Épp most napirendi kérdés a tehenészet sorsa. A tej minősége többszöri próbálkozás után sem javult, ugyanakkor az elemzések egyértelműen bizonyították, hogy a gyenge minőség nem az állomány egészségi állapotának, hanem a felületes munka következménye. Nem tehettünk mást, mint hogy valamennyi fejőnek felmondtunk. Ebből egyértelműen következik, hogy azokkal, akik nem képesek, illetve nem akarnak másként dolgozni, a jövőben nem számolunk. Megoldásként szóba jöhet még a tehenészet felszámolása, csakhogy ez egy leépítési láncot von maga után. ha nem lesznek tehenek, akkor nemcsak a fejők válnak feleslegessé, hanem állat híján a hízómarhák gondozói is. Megfelelő arányban leépül a takarmánytermesztés, a géppark és a karbantartás, vagyis a gépműhelyben dolgozók létszáma, az egésszel együtt és párhuzamosan pedig az adminisztráció. A gazdaságon belül elindul az a folyamat, ami jelenleg a mezőgazdaság egészét jellemzi. Zsugorodnak az ágazatok, az ágazatokkal együtt az üzemek, az üzemekkel párhuzamosan pedig az élelmiszereket termelő mezőgazdaság.

Ezt a zsugorodási fplyamatot szeretnék elkerülni az Úrföldi Állami Gazdaságban, csakhogy ehhez a saját akarat kevés. A takarmánykeverő központ a termelés hatékonyságát növeli, gazdaságosabbá teszi az állattenyésztést, tehát szükség van rá. A fejők munkájától is függ, hogy I-es vagy III-as minőségű a tej, nyereséges, nullszaldós vagy ráfizetéses a tehenészet, megmarad a részleg, vagy felszámolják. Tény viszont, hogy olyan válságos helyzetben, mint amilyenben jelenleg a mezőgazdaság van, az üzemen belüli lépések önmagukban már kevésnek bizonyulnak. A gazdálkodás megerősödéséhez külső segítségre is szükség van. O- lyan ár- és támogatáspolitikára, amely biztosítja, hogy az átlageredménnyel gazdálkodó földművesek termelési költségeit termékeik eladási ára fedezi.

— Ez egyelőre csak álom. A termékek ára nemhogy a termelési költségeket nem fedezi, hanem még ezt a keveset sem kapjuk meg. A termékeinket vásárlók, főleg az élelmiszer-ipari üzemek már 17-18 millió koronával tartoznak. Köztük a récsei húsüzem mintegy tíz millió koronával. Pénzünket használják, mi pedig tengődünk, alig létezünk. A banknak sem tudjuk visszafizetni hiteleinket, a kamatokról pedig már jobb nem beszélni. A gazdaság havi kiadása úgy három és fel millió korona körül van, ha eladjuk az összes napraforgót, cukorrépát és kukoricát, 10-12 millió korona bevételhez jutunk. Feltéve, hogy kifizetik az árát. Még szerencse, hogy az új termés megalapozásához van elég vetőmagunk. De még így is előfordulhat, hogy novemberre elfogy a pénzünk, a szükséges koronákat még a fizetésekre is csak nehezen tudjuk majd előteremteni.

S mindezek tetejébe szinte napirendi téma a restitúció. Ilyen tárgyalás után és előtt fogadott az igazgató, érthetően nem jó hangulatban. A 122 személy együttvéve 38 millió korona követelési jogát természetesen senki sem vitatja, csakhogy akkor, amikor nincs elég pénz a mezei munkák és a vetés elvégzésére, amikor nehezen tudják előteremteni a fizetésekre szükséges összeget, nem könnyű eleget tenni azok követelésének, akik nem akarnak sem állatot, sem épületet, hanem készpénzt. így aztán a riport sem szólhat egy lelkes közösségről, amely annyira bízik a jövőben, hogy takarmánykeverőt épít. Épít, mert mindig is ezt tette, mert egyelőre még van gazdaság és van közösség, de a lelkesedés és a remény már... EGRI FERENC

A növénytermesztés nyolcvanas évek elején bekövetkezett stagnálása után új utakat kellett keresni. Az egyik új utat a termelési rendszerek érvényesítése jelentette. A Bajai Kukoricatermesztési Rendszer eljárásai során szerzett jó tapasztalatok után — amelyeket Csehszlovákiában 1983-ban az Ekecs—Szakállasi Efsz honosított meg 3000 hektár területen —, fokozatosan bővült a növénykultúrák termelési rendszerek keretében történő termesztése.

A rendszertevékenység lényege az új, világszínvonalú, magas terméshozamú kukoricahibridek termesztése, környezetkímélő alapkezelési vegyi anyagok felhasználása és a legújabb termesztési technológiák gyakorlati bevezetése. Ennek köszönhetően az ekecsi szövetkezet 1989-ben már 32 ezer hektáron biztosította kukorica és 5000 hektáron a napraforgó termesztését.

Az 1989-es politikai és gazdasági rendszerváltás után a rendszertevékenységet az ekecsi szövetkezet az új igényeknek megfelelően és önállóan kezdte működtetni, Ekecsi Kukoricatermesztési Rendszer (EKR) néven. A sikeres tevékenység bizonyítéka, hogy az EKR által biztosított területek az 1993-as évben elérték a 48 ezer hektárt.

A Szlovákiában korábban működő rendszerek nagy része mára átalakult vagy megszűnt. Az EKR figyelembe vette az országban és a partnergazdaságokban kialakult gazdasági helyzetet, s az 1993-as évre is megelőlegezte partnereinek a kukorica- és napraforgó-vetőmagot, a hozzá szükséges vegyszereket, így azok minden műveletet a kellő időben végezhettek. Az ellenértéket a partnergazdaságok a sűrűnvetett gabonák betakarítása után fokozatosan térítik meg.

Hasonló feltételeket szeretne biztosítani az EKR az

1994-es esztendőre is az érdeklődő termelők számára.

A szolgáltatások tökéletesítése érdekében az EKR szaknapokat rendez, s ezeken bemutatja az új hibrideket, valamint a gyomirtó és növényvédő szereket.

A jól ismert PIONEER hibridek mellett láthatók lesznek DEKALB fajták, valamint az újnak számító, a KISKUN, a CIBA GEIGY, a KWS és a COOP DE PAU által előállított fajták is. A kedvező árak miatt nagy érdeklődés mutatkozik a Szlovákiában előállított fajták iránt, így ezeket is besorolták a választékba. A bemutatón egy 13 hektáros területen megvalósított fajtakísérlet 60 hibridje kerül szemlére — az összehasonlítás céljából mind öntözött, mind öntözetlen változatban. Részletes tájékoztatást kapnak az érdeklődők a talaj-előkészítésről, a vegyszeres gyomirtásról, az állománykezelésről, az öntözéses termelési lehetőségekről, s még a silókukoricát termelni szándékozók számára is tartogat hasznos tanácsokat az EKR, mely minden érdeklődőt szívesen lát a szeptember 23-i szaknapon. (x)

Kukoricatermesztési szaknap Ekecsen

MI AZ AZ EKR?

7

Nem lettek okosabbak

Az elmúlt hét mezőgazdasági történései közül a szlovák kormány ülése kívánkozik az élre. A kabinet elfogadta a földművelésügyi minisztérium beszámolóját — a „zöld jelentést” — a mezőgazdaság helyzetéről és az 1994-es célkitűzések pénzügyi feltételeiről. A jelentést rövidesen a parlament is megvitatja, de a földművesek — kilátásaikat tekintve — a képviselők eszmecseréje után sem lesznek okosabbak. A feladatok parlamenti konkretizálása és az időpontok meghatározása után ugyanis az anyag visszakerül a kormány elé, s végérvényesen csak akkor dől el, hogy a „zöldből” mi kap zöldet.

Nem haszontalan szójáték ez, hiszen a fináncminiszter már közvetlenül a múlt heti kormányülést követően figyelmeztetett, hogy a kabinet ugyan egyetértett a zöld jelentéssel, de nem fogadta el annak kitételeit. Azért nem, mert sok olyan gondolatot és javaslatot tartalmaz, amelyek pénzügyi és egyéb szempontokból egy év leforgása alatt nem realizálhatóak.

Ez köznyelvre lefordítva alighanem azt jelenti, hogy a tárca annyit kér az agonizáló mezőgazdaság életben tartására, amennyit ilyen célra az államkasszából adni nem tudnak. A miniszter szavait olyan alapon, hogy ahol nincs, ott az Isten sem talál, el kell fogadni; kérdés azonban, hogy a sokéves tartalékait felélt mezőgazdaság még meddig képes elviselni az átalakulás rárakott, s túlzás nélkül mondható, hogy legnagyobb terheit Némi megoldást jelenthetne a mezőgazdaság számára a termelés jövedelmezőségével összhangban álló hitelpolitika, csakhogy ez meg nem egyezik a kereskedelmi bankok érdekeivel.

Az alapvető probléma, a kimerült mezőgazdaság erőforrások pótlásának kérdése, tehát nyitott maradt, a földművesek a zöld jelentésre adott tárcái igen után sem tudják, hogy mivel számolhatnak. Sőt úgy igaz, hogy a kérdőjelet a jelentésben előzőleg nem szerepeik de a tárca határozata alapján kilátásba helyezett szabályozott bolti árak csak nagyobbítják. Nem vitás, amíg a lakossági jövedelmek növekedésének üteme a fogyasztói árak emelkedése mögött meszsze lemaradva kullog, egyes alapvető élelmiszerek, köztük a tej és a kenyér maximalizált bolti ára a szociális nyugalom megtartását szolgálja. Csakhogy ember legyen a talpán, aki a szegény államkasszát, a kérdéses termékek maximalizált bolti árát és a földművesek nagyobb, a termelési költségeket ellensúlyozójövedelmét egy kalap alá hozza.

Mit (v)eszünk sok pénzért?

1993 júliusában a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Felügyelőség mellett működő állami vizsgálóállomás munkatársai felmérték több, nem hőkezeléssel készülő hústermék minőségét. A vizsgálat keretében az érsekújvári Novum, a nagytapolcsányi Topmäso, a kassai Kelet-Hús, a privigyei Torro, a púchovi, losonci, zólyomi, nyitrai és a pozsonyi (Kassai utcai) Húskombinát, valamint a Nagyszombat-Madunice Fa Kabát részvénytársaság termékeit minősítették.

Összesen 56 mintát elemeztek, s ezek közül 22 húskészítmény nem felelt meg a szabványnak. A termékek a kelleténél kevesebb fehérjét, viszont több vizet, zsiradékot és sót tartalmaztak. A legrosszabb minőséget a Torro és a Tátrán húsüzemekben észlelték. Az első helyen az értékelt hét termék közül három — A Nitran és a Start felvágott, valamint a pozsonyi kolbász — nem felelt meg a normáknak. Az ellenőrzés során a termékek minősége mellett a technológiai fegyelmet is nagyítólencse alá helyezték. Ilyen szempontból főleg az alapanyag osztályozásában és minőségében találtak kifogásolnivalót.

Mi lenne itt a megoldás? — morfondíroz a jelentés felett a fogyasztó, aki kevéske pénzén a drága húskészítményeket már csak ünnepnapokon tudja megvenni, s kiderül, hogy drágán selejtet vesz. Nos az, hogy a húsüzemek a vizet és a sót drágábban vehessék meg, mint amennyibe a húsalapanyag kerül, így nem érné meg a lényeget vízzel és sóval helyettesíteni.

Szlovák gabonakombájn a láthatáron

Tavasszal még csak a beavatott szakmabeliek tudták, ami napjainkban már közismert tény: Szlovákiában előkészületben van a gabonakombájnok gyártása. Szlovák—olasz kooperációban az Arbos kombájnok két változata készül majd a Vágújhelyi Gép- és Traktorállomás szerelőcsarnokaiban. A tervek szerint az első idehaza gyártott Arbosok hetven százalékban olaszok lesznek, de négy év leforgása alatt megfordul az arány: a gépekbe — elsősorban központi egységek formájában — már csak harminc százalékban építenek be külföldi alkatrészt.

Az Arbos két változatából 1996-ban már négyszáz darabot szerelnek össze. Az előzetes számítások szerint (a jelenlegi árrelációknak megfelelően) az Arbos gabonakombájn alaptípusa két és fél millió koronába kerülne, míg a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben használható változat mintegy félmillió koronával lenne drágább. Ehhez az összeghez persze hozzá kell számítani életünk immár elmaradhatatlan velejáróját, a hozzáadottérték-adót. A kombájngyártás szorgalmazói abból indulnak ki, hogy közel az idő, amikor Szlovákiában évente 400-500 gabonakombájnt kell lecserélni, s így az értékesítéssel nem lesznek problémák. Annál inkább, mivel az Arbosok a velük egy kategóriába tartozó európai testvéreikkel műszaki paramétereik tekintetében mindenkor megállják a versenyt. Ráadásul kevesebbe kerülnek, mint a „tisztavérű” külföldi kombájnok.

Valóban a nyakukon lihegünk?

Az EK Bizottság elé teijesztett s ott nemrég megtárgyalt egyik munkaanyag az EK agrárpolitikája előtt álló nagy kihívásokkal, mint például a GATT-tárgyalásokkal, a Közösség kibővítésével és a távol-keleti piacok által kínált lehetőségekkel foglalkozik. Az utóbbi résszel kapcsolatos dán javaslat szerint az európai mezőgazdaságban új munkamegosztás jönne létre. Nyugat-Európa magas feldolgozottságú termékeket, Kelet-Európa pedig alapvető élelmiszereket exportálna.

A volt szocialista országoknak kínált nagyobb piacra jutásról az előterjesztés megjegyzi: a nyugati farmerektől óriási áldozatot követel, ha 1994-ben egy sor keleti termék a Közösség piacára kerül majd. A Mezőgazdasági Tanács most távozott dán elnöke szerint főként a keleti országok alacsony feldolgozottságú termékei fognak a nyugatnak károkat okozni. Az EK-nak azonban nincs más választása, hacsak nem kockáztatja, hogy politikailag kiszámíthatatlan fejlemények történjenek a térségben. A volt tisztségviselő azonban hangsúlyozta, a keleti verseny megjelenése nem okozhat „szabadesést” az EK belső áraiban, a kelet-európaiak nagyobb exportjáért a Közösségnek kompenzálnia kell farmereit.

Már a nyakunkon lihegnek — fejezte ki képletesen a dán sertéshústermelők szövetségének elnöke azt az új helyzetet, amelyet a volt szocialista országok nagyobb piaci jelenléte okozhat Nyugaton. A kelet-európai országok nagyobb piaci jelenléte által létrejövő új versenyhelyzet komoly fejfájást okoz a dán sertéshústermelőknek. Szövetségükben különbizottságot hoztak létre, hogy tanulmányozzák, milyen stratégiát kell választaniuk a dán termelőknek válaszul a keleti termékek beáramlására. Lehetséges megoldásként kínálkozik, ha a dán termelők nem a termelésbe fektetnék profitjukat — mint eddig tették, hogy ezáltal adókedvezményben részesülhessenek —, hanem a feldolgozásba, ahol például korszerűsíteni lehetne a vágóhidakat. -ef-