Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)
1993-09-15 / 11. szám
4 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 15.X 1* sz, TANCSAPDA, avagy MIT ÉR A MAGYAR, HA RIMASZOMBATI? (Folytatás az 1. oldalról) Erre a kommunisták szavukat adták, hogy ez a legújabb, az idén szeptemberben átadott Clementis utcai (Nyugat lakótelepi) 24 tantermes épületben már a magyar gyerekeknek is helyet szorítanak. A rendszer öszszeomlott, a város laktanyájából kivonultak a szovjet csapatok, s mivel az iskola még nem készült el, a város akkori önkormányzata úgy döntött, hogy a kiürült kaszárnya egyik épületét iskolává alakítják. Az Olvasó talán sejti, hogy mi történt. A városi tanács döntése értelmében szlovák és magyar osztályokkal töltötték volna fel a „kaszámyaiskolát". Igen ám, de költözködéskor az iskola igazgatójává kinevezett Éva Alevová asszony (aki később a járási tanügyi igazgatóság igazgatója lett) elállta a magyarok útját, nem engedte be a magyar osztályokat az épületbe. Később anynyi engedményt tettek, hogy a 18 szlovák osztály mellett nyolc magyart is elhelyeztek. így ért véget az 1992/93-as tanév. Szabadság, egyenlőtlenség Közben a kulisszák mögött a 22-es „Fliegel-féle ügyosztály” bevonásával folytatódott a magyarok részére megalázó egyezkedés az átadásra elkészült, s a város tulajdonában lévő új 24 tantermes iskola felosztásáról. A magyar szülök ismét benyújtották jogos igénylésüket. Az ügy végül is a városi önkormányzat elé került megvitatásra. Boros Zoltán, a városi tanács egyik tagja így emlékezik vissza a nehéz „csaták” közepette meghozott döntésre, amely végül semmire sem volt jó. — A rendszerváltás után bíztunk abban, hogy egy, a demokratikus berendezkedés útjára lépő országban a belátás és a jóakarat jegyében eme évtizedek óta súlyosbodó probléma is könnyen megoldható lesz. Tehát azt reméltük, hogy a közel fele arányban magyar nemzetiségűek lakta városJó reggelt, Vilmos bácsi, meghoztam a vajas kiflit és a tejet! Ma fürdés lesz, és ha jut idő, akkor végre kirakom a könyveket, maga pedig megmondja, hogyan válogassam ki azokat — nyitott be a huszonkét éves Márta a mai reggelen is a pozsonyi nyugdíjashoz, aki súlyos agyvérzés következtében már jó néhány hónapja fekszik mozdulatlanul, mások segítségére utalva. Gyerekei nem tudnak róla gondoskodni, hiszen valamennyien családfők és édesanyák; a generációs távolságot növelte vidéki lakhelyük és a főváros közti távolság is. Némely gyerekek túlságosan feledékenyek, legalábbis: Vilmos bácsi gyerekei azok. Időhiányra és távolságra panaszkodva próbálják felejteni, hogy betegsége következtében gyermeteggé vált apjuk egykor miattuk vállalt munkát a pozsonyi nagyvállalatok egyikében. Vilmos bácsinak ma Márta jelenti a kapcsolatot a várossal és azzal a fiatal generációval, amelyről unokái hiányában oly keveset tud. A Szlovák Katolikus Karitasz egyéb tevékenysége mellett ápolóigondozói szolgáltatásokat is biztosít családoknak, illetve az egyedül élő idős embereknek. Márta a humanitárius intézmény alkalmazottja. Amikor Éva Labdafská, a szociális ápolói-gondozói osztály főnövére megkérdezte tőle (mint átalában mindenkitől), miért éppen ezt a munkát szeretné végezni, azt válaszolta, mert jelenleg munkanélküli. Csak később árulta el a főnővémek, hogy jelentkezhetett volna ugyan máshova is, de szereti az idős embereket, és annyi benne a szeretet, a segíteni akarás, hogy jut belőle azoknak, akik a katolikus karitasz segítségére szorulban végre egyenlő esélyt és feltételeket biztosíthatunk minden tanuló számára. A városi önkormányzatban ezt az elvet igyekeztünk érvényesíteni. Három egymást követő rendkívüli ülésen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Mondhatom, kemény eszmecserék után a 35 tagú képviselőtestület elfogadott egy határozatot, amelyben leszögezi, hogy a Clementis utcai alapiskolában hat osztály (eredetileg nyolcat akartunk) a magyarokat illeti meg. Igen ám, csakhogy a városatyák döntését a járási tanügyi igazgatóság — minisztériumi rendeletekre hivatkozva — figyelmen kívül hagyta, holott ez a határozat a városunkban felmerülő iskolavita megoldásának az egyetlen kulcsa. Ebben a dologban a város polgármestere is elmarasztalható, mivel meglátásom szerint nem képviselte következetesen, a probléma súlyának megfelelően a választópolgárok, köztük a magyar szülök érdekeit. Húzd meg, ereszd meg Közben a 2. magyar alapiskola igazgatói posztjának betöltésére pályázatot írt ki ajárási tanügyi hivatal. A pályázatra jelentkező négy pedagógus közül Éva Alevová nem a győztes Bodon Jenőt nevezte ki iskolaigazgatónak, hanem a második helyen végző Sebők Valériát, aki viszont Aleva Gyulát, Alevová aszszony férjét tette meg helyettesévé. Később ezt a döntését megváltoztatta, és Hacsi Istvánt bízta meg a helyettesi poszt betöltésével. A városban és a sajtóban az a hír járta, hogy Sebők Valéria — miután átvette a „kaszámyaiskola” irányítását — állítólag lemondott a Nyugat lakótelepi magyar osztályokról, mondván, hogy mindössze két tanteremre lesz szüksége az új iskolában... Mielőtt megismerkedhetnénk az ö véleményével is, hadd mondjam el, hogy szeptember elsején a tanügyi igazgatóság — az érintettek nagy megdöbbenésére — egyetlen magyar osztálynak sem adott helyet az új isnak. Márta őszinteségéhez nem fér kétség, hiszen amikor aláírta a karitasszal kötött egy évre szóló munkaszerződést, meg sem kérdezte, milyen munkájáért a fizetség. Közel húsz ápoló-gondozó dolgozik a karitasz alkalmazottjaként. Munkájukról Éva Labdafskát kérdeztük, aki minden elfogultság nélkül beszélt e nem rpindennapi emberekről. — Éppen ma vettünk fel két új nővért. Egy szerzetesnővér alkalmazottunk van, és az említett két fiatal lány ugyancsak a szerzetesrend jelöltje. Ezenkívül a katolikus karitaszon belül további húsz, 28 éves átlagéletkorú dolgozónk van. Ők többnyire már elvégezték a Szlovák Vöröskereszt ápolói tanfolyamát., és az alapfizetésük 3200 korona. Ám meg vagyok győződve arról, hogy csakúgy, mint Márta, ők sem a pénzért vannak itt. Többnyire munkanélküli lányok, asszonyok jelentkeznek hozzánk, és van egy katonaköteles fiatalemberünk is, aki a nehezebb fizikai munkát vállalja. Egyes gondozónők munka (nellett végzik ezt a tevékenységet. És bizony vannak köztük olyanok. akik nehezen tudnak zöld ágra vergődni az idős emberekkel, mivel azok néha akadékoskodnak, vagy mást követelnek a boltból, mint amiben előre megegyeztek a gondozónővel. Ezt a munkát csakis türelemmel és végtelen együttérzéssel lehet vékolában. Tanévnyitáskor azonban hiába is kértek volna eme felháborító döntésre magyarázatot, mivel a tanügyi hivatal igazgatója ekkorra „megbetegedett”, helyettese pedig „éppen” szabadságon volt. így hát a kaszárnyába szorult magyar tanulók szülei a sztrájk mellett döntöttek, s később a Srobár utcai alapiskolások szülei is csatlakoztak hozzájuk, ezzel támogatva a városi képviselőtestület 47/93-as számú határozatát, melynek alapján követelik a Clementis utcai iskolaépület 6 osztálytermének a Dobäinsky utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola részére történő átadását. Ä sztrájkelökészítő bizottság nyilatkozatában többek között ezeket olvashatjuk: „A rimaszombati magyar nemzetiségű polgárok mélységes megütközéssel fogadták tanévnyitáskor azt a tényt, hogy a Járási Tanügyi Hivatal Igazgatósága semmibe véve a városi önkormányzat határozatát, egyetlen osztályt sem bocsátott a magyar tanítási nyelvű alapiskola rendelkezésére az újonnan átadott Clementis utcai 24 tantermes épületben. Arrogáns módon, saját ígéreteit is megszegve játszotta ki az önkormányzat által megszabott 6 osztály átadását a város tulajdonában lévő új iskolaépületben. A demokrácia, a polgári egyenjogúság durva megsértése ez az ügyködés, amely nemcsak az itt élő magyar nemzeti közösség érdekeit sérti, hanem elvetve a viszálykodás magvát, a két itt élő nép békés együttélésének is kikezdője. Elfogadhatatlan számunkra az a magyarázat, hogy majd a következő építendő alapiskola fogadja a Nyugat lakótelepen élő gyermekeinket. Nem maradhatunk az örökösen ismételt ígérgetések szintjén. Mi nem akarunk senkit megrövidíteni, sem viszályt kelteni, kizárólag gyermekeink azonos esélyét, jogos érdekét védjük..." Szóval, csak nyugi, rimaszombati magyarok, majd a következő iskola a tiétek lesz. Már épülőben van, csak hát a befejezésére egyelőre nincs gezni. Szerencsére itt néhány nap alatt eldől, ki marad és ki keres más munkalehetőséget. A megbízhatóbbak maradnak, és velük öröm együtt dolgozni — tudtuk meg a főnővértől, aki azt is elmondta, az ápolói-gondozói szolgáltatások végzéséről az idős emberekkel, esetleg azok hozzátartozóival kötnek három nőnapra szóló szerződést.Ennek értelmében a karitasz által nyújtott szoktatásokért anyagi lehetőségeikhez mérten fizetnek a gondozottak postai utalványon. Ám a karitasz azon beteg, idős emberek számára, akik a gyengébb szociális réteget képezik, ingyenes szolgáltatásokat biztosít. A katolikus karitasz jótékonysági intézmény, szociális szolgáltatásai ezért különböznek más gondozói munkát kínáló szociális központokétól. Alkalmazottaik nemcsak az idős emberek testét, hanem lelkét is gondozzák. annak ellenére, hogy egy ápolóra naponta három beteg látogatása is jut. A Szlovák Katolikus Karitasz iíyen jellegű tevékenysége régi múltra tekint vissza: már 1927-ben létrehozták jótékonysági intézményüket, majd munkájuk egy részét az idős szerzetesek, papok ápolása töltötte ki. Munkájukat az 50-es években beszüntették. A karitasz három évvel ezelőtt folytatta a néhány évtizedes „némaságra” ítélt munkát. Csakhogy még a rendszerváltást követően sem volt könnyű feladatuk. pénz. S ki tudja, lesz-e, s ha egyszer mégis megtörténik a csoda, akkor vajon megint milyen ármánykodás orozza el a magyarok elől? S mi lesz, ha a katonáknak egyszercsak ismét szükségük lesz a bérbe adott (iskolaépületre?... Fejetlenség a köbön Most pedig hallgassuk meg Sebők Valériát. — Nézze, én a bírálatok kereszttüzébe kerültem, de hadd mondjam el a következőket. A hiba ott kezdődött, hogy a tanügyi hivatal a két igazgató kompetenciájába utalta át a vitatott kérdés rendezését. Kinevezésemet követően azonnal kapcsolatba léptem Suleková asszonnyal, az új iskola igazgatónőjével, aki csak négy osztály átadásába volt hajlandó belemenni. Nem volt más választásom, elfogadtam, hiszen így legalább a legkisebb lakótelepi tanulóinknak biztosítva lett volna a helyben maradás. Ám néhány nap múlva beállított hozzám Suleková, s egy minisztériumi rendeletre hivatkozva közölte velem, hogy visszavonja előbbi ajánlatát. Ezután a nevezett iskolaigazgatónak és a járási tanügyi hivatalnak is megírtam tiltakozó levelemet, amelyre a mai napig (szeptember 7.) nem jött válasz. Hadd mondjam még el, hogy szakmai kifogásunk nem lehet a különben valóban jól felszerelt iskolánk ellen, ám téves az az információ, amelyet a tanügyi hivatal helyettes vezetője, dr. Ján Őelisky nyilatkozott nevemben a sajtónak, miszerint nálunk még nyolc üres tanterem is volna. A félrevezető tájékoztatásba néhány újságíró is bekapcsolódott, például a Szlovák Rádió egyik riportere bemutatkozás nélkül állított be hozzánk, és a helyettesemet is inzultálta, aki, nem tudván kivel van dolga, nem volt hajlandó beengedni az önkényeskedőt a tanulók közé. Egyébként a sztrájk idején a tanulókat tanszerek és könyvek nélkül engedik iskolába a szülők, ahol a pedagógusok ennek megfelelően foglalkoznak (beszélgetnek) velük. Tudomásom szerint a tanügyi hivatal helyettes vezetője Pozsonyba készül, hogy az oktatási minisztérium államtitkárával egyezkedjen... Miről is? — tegyük gyorsan hozzá, hiszen a megoldás a helybéli kiskirálykodók jó szándékán és törvénytiszteletén áll vagy bukik. S mint láttuk — eddig inkább bukott. Egyelőre ennyit! KORCSMÁROS LÁSZLÓ Kereken két évet kellett várniuk a 135/92-es törvény jóváhagyására a jogi és fizikai személyek által nyújtott szociális szolgáltatásokról, amely 1992 februárjában lépett érvénybe, és augusztusig tartott, mire elkészült az említett törvényhez szükséges 381 /92-es rendelet. Sajnos, az új törvény sem teremt olyan körülményeket a nem állami, karitatív intézmények számára, mint amilyenekkel az államiak rendelkeznek. A Szlovák Katolikus Karitasz gondozói szolgáltatását például az egészségügyi minisztériumban történt bejegyzést követően be kellett még jelenteni az egészségügyi dolgozók regionális kamarájában is, ám a kamarát ekkor még létre sem hozták! Éva Labdafská, aki e kamara tagja, elmondta, ezzel a problémával mára megbirkóztak. ám újabb és újabb gondokkal kell megküzdeniük. Az említett 135/92-es törvényt kiegészítő 195/92-es törvény alapján a szociális szolgáltatásokat végző természetes és jogi személyek kérhetik az illetékes járási hivatalok anyagi támogatását — de pénz híján ez az eset ritkán szokott előfordulni. A Szlovák Katolikus Karitasz a Pozsonyban létrehozott humanitárius intézményein kívül Nagytapolcsányban és Héthárson is létrehozott már szociális központokat, és egy hónap múlva megnyitja majd komáromi Legyünk beavatottak! Gondolta volna a kedves hölgyolvasó, hogy egy rosszul megválasztott nyaklánc miatt komoly betegségbe keveredhet?! Mondjuk azért, mert a nyakék egy létfontosságú szervet takar, esetleg szorít le. Helyettük inkább a kristály nyakékek viselése a kívánatos, melyeknek gyógyító erejük van. Ha fáradtak vagyunk és rosszkedvűek, ráadásul még a migrén is kínoz bennünket, akkor a muzsika is segít, de csak ha szép melodikus, amely szinte elringat. Közben persze jógázhatunk is, esetleg elgondolkodhatunk életünk értelméről, meditálhatunk. Az eredmény, higygyék el, egészen csodálatos. Egyszeriben elfeledjük gondjainkat, fejfájásunk elmúlik, felszabadulunk, és elkezdünk pozitívan gondolkodni az élet dolgairól. Itt az ideje, hogy magunkba szálljunk, hiszen közel a 21. század, amely vagy a lélek százada lesz, vagy egyáltalán nem lesz! Szakítanunk kell végre túlzott racionalizmusunkkal. Sivár lelki világunkat színesebbé kell tennünk, magunkat jobban megismernünk. így van esélyünk egy kiegyensúlyozott, egészséges és harmonikus életre. Mindezt persze meg kell tanulnunk. Azoknak, akik ezt tudni akarják, és vonzódnak a különös, a titokzatos, a rejtett dolgokhoz, és szeretnének maguk is beavatottak lenni, melegen ajánljuk a III. Ezoterika Fesztivált, amelyre szeptember 17-e és 19-e között kerül sor a pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban. (vida) központját is, rá két hónapra Verebélyen kívánja megnyitni egyik karitatív otthonát. Hasonló szolgáltatásokat terveznek Jókúton is. Amint azt Vít Morvaytól. a katolikus karitasz vezető dolgozójától — aki ezen intézmény szociális tevékenységét igazgatja — megtudtuk, a humanitárius intézmények alkalmazottai munkájukat egyúttal missziójuknak is tekintik. Vannak gondozónők, akik azért jelentkeznek a katolikus karitasznál és nem másutt, mert itt az anyagi jutalmon túl gyermekek, unokák helyébe lépnek, és hitükkel pótolják hiányukat. SZÁZ IDIKO Az Egyesült Államokban ma már közel 873 ezer karitatív jellegű intézmény működik, és a felnőtt lakosság csaknem fele foglalkozik szabadidejében jótékonysági célú tevékenységgel. Ezen intézmények bevételének 37 százaléka a tagdíjból, 28 százaléka juttatásból, ajándékokból, 27 százaléka a kormány támogatásából, 5 százaléka beruházásokból, 3 százaléka kereskedelmi tevékenységből származik. Nagy-Britanniaban megkülönböztetnek védnökségeket, egyleteket (amelyek nem jogi személyek), valamint korlátolt felelősségű tásaságokat, amelyek már jogi szubjektumként működnek, és jótékonysági alappal rendelkeznek. Szlovákiában több mint száz humanitárius egyesületet tartanak nyilván, amelyek „aktívan tüntetnek" a rosszabbodó társadalmi körülmények ellen. Ezen intézmények segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak, egyben váiják azokat az embereket akik szívesen bekapcsolódnak munkájukba. -sz-A katolikus karitasz „ önkéntes ” nővérei Táplálnak testet és lelket
