Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-15 / 11. szám

4 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 15.X 1* sz, TANCSAPDA, avagy MIT ÉR A MAGYAR, HA RIMASZOMBATI? (Folytatás az 1. oldalról) Erre a kommunisták szavukat ad­ták, hogy ez a legújabb, az idén szep­temberben átadott Clementis utcai (Nyugat lakótelepi) 24 tantermes épületben már a magyar gyerekeknek is helyet szorítanak. A rendszer ösz­­szeomlott, a város laktanyájából ki­vonultak a szovjet csapatok, s mivel az iskola még nem készült el, a város akkori önkormányzata úgy döntött, hogy a kiürült kaszárnya egyik épü­letét iskolává alakítják. Az Olvasó ta­lán sejti, hogy mi történt. A városi ta­nács döntése értelmében szlovák és magyar osztályokkal töltötték volna fel a „kaszámyaiskolát". Igen ám, de költözködéskor az iskola igazgatójá­vá kinevezett Éva Alevová asszony (aki később a járási tanügyi igazgató­ság igazgatója lett) elállta a magya­rok útját, nem engedte be a magyar osztályokat az épületbe. Később any­­nyi engedményt tettek, hogy a 18 szlovák osztály mellett nyolc ma­gyart is elhelyeztek. így ért véget az 1992/93-as tanév. Szabadság, egyenlőtlenség Közben a kulisszák mögött a 22-es „Fliegel-féle ügyosztály” bevonásá­val folytatódott a magyarok részére megalázó egyezkedés az átadásra el­készült, s a város tulajdonában lévő új 24 tantermes iskola felosztásáról. A magyar szülök ismét benyújtották jogos igénylésüket. Az ügy végül is a városi önkormányzat elé került meg­vitatásra. Boros Zoltán, a városi tanács e­­gyik tagja így emlékezik vissza a ne­héz „csaták” közepette meghozott döntésre, amely végül semmire sem volt jó. — A rendszerváltás után bíztunk abban, hogy egy, a demokratikus be­rendezkedés útjára lépő országban a belátás és a jóakarat jegyében eme évtizedek óta súlyosbodó probléma is könnyen megoldható lesz. Tehát azt reméltük, hogy a közel fele arányban magyar nemzetiségűek lakta város­Jó reggelt, Vilmos bácsi, meg­hoztam a vajas kiflit és a tejet! Ma fürdés lesz, és ha jut idő, ak­kor végre kirakom a könyveket, maga pedig megmondja, hogyan vá­logassam ki azokat — nyitott be a huszonkét éves Márta a mai reggelen is a pozsonyi nyugdíjashoz, aki sú­lyos agyvérzés következtében már jó néhány hónapja fekszik mozdulatla­nul, mások segítségére utalva. Gyere­kei nem tudnak róla gondoskodni, hi­szen valamennyien családfők és é­­desanyák; a generációs távolságot növelte vidéki lakhelyük és a főváros közti távolság is. Némely gyerekek túlságosan feledékenyek, legalábbis: Vilmos bácsi gyerekei azok. Időhi­ányra és távolságra panaszkodva pró­bálják felejteni, hogy betegsége kö­vetkeztében gyermeteggé vált apjuk egykor miattuk vállalt munkát a pozsonyi nagyvállalatok egyikében. Vilmos bácsinak ma Márta jelenti a kapcsolatot a várossal és azzal a fia­tal generációval, amelyről unokái hiányában oly keveset tud. A Szlovák Katolikus Karitasz egyéb tevékenysége mellett ápolói­­gondozói szolgáltatásokat is biztosít családoknak, illetve az egyedül élő idős embereknek. Márta a humanitá­rius intézmény alkalmazottja. Ami­kor Éva Labdafská, a szociális ápo­lói-gondozói osztály főnövére meg­kérdezte tőle (mint átalában minden­kitől), miért éppen ezt a munkát sze­retné végezni, azt válaszolta, mert je­lenleg munkanélküli. Csak később árulta el a főnővémek, hogy jelent­kezhetett volna ugyan máshova is, de szereti az idős embereket, és annyi benne a szeretet, a segíteni akarás, hogy jut belőle azoknak, akik a kato­likus karitasz segítségére szorul­ban végre egyenlő esélyt és feltétele­ket biztosíthatunk minden tanuló szá­mára. A városi önkormányzatban ezt az elvet igyekeztünk érvényesíteni. Há­rom egymást követő rendkívüli ülésen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Mond­hatom, kemény eszmecserék után a 35 tagú képviselőtestület elfogadott egy határozatot, amelyben leszögezi, hogy a Clementis utcai alapiskolában hat osztály (eredetileg nyolcat akar­tunk) a magyarokat illeti meg. Igen ám, csakhogy a városatyák döntését a járási tanügyi igazgatóság — minisztériumi rendeletekre hivat­kozva — figyelmen kívül hagyta, ho­lott ez a határozat a városunkban fel­merülő iskolavita megoldásának az egyetlen kulcsa. Ebben a dologban a város polgármestere is elmarasztalható, mivel meglátásom szerint nem képvi­selte következetesen, a probléma sú­lyának megfelelően a választópolgá­rok, köztük a magyar szülök érdekeit. Húzd meg, ereszd meg Közben a 2. magyar alapiskola igazgatói posztjának betöltésére pá­lyázatot írt ki ajárási tanügyi hivatal. A pályázatra jelentkező négy peda­gógus közül Éva Alevová nem a győztes Bodon Jenőt nevezte ki is­kolaigazgatónak, hanem a második helyen végző Sebők Valériát, aki vi­szont Aleva Gyulát, Alevová asz­­szony férjét tette meg helyettesévé. Később ezt a döntését megváltoztat­ta, és Hacsi Istvánt bízta meg a he­lyettesi poszt betöltésével. A városban és a sajtóban az a hír járta, hogy Sebők Valéria — miután átvette a „kaszámyaiskola” irányítá­sát — állítólag lemondott a Nyugat lakótelepi magyar osztályokról, mondván, hogy mindössze két tante­remre lesz szüksége az új iskolában... Mielőtt megismerkedhetnénk az ö véleményével is, hadd mondjam el, hogy szeptember elsején a tanügyi igazgatóság — az érintettek nagy megdöbbenésére — egyetlen magyar osztálynak sem adott helyet az új is­nak. Márta őszinteségéhez nem fér kétség, hiszen amikor aláírta a kari­­tasszal kötött egy évre szóló munka­szerződést, meg sem kérdezte, mi­lyen munkájáért a fizetség. Közel húsz ápoló-gondozó dolgo­zik a karitasz alkalmazottjaként. Mun­kájukról Éva Labdafskát kérdeztük, aki minden elfogultság nélkül beszélt e nem rpindennapi emberekről. — Éppen ma vettünk fel két új nő­vért. Egy szerzetesnővér alkalmazot­tunk van, és az említett két fiatal lány ugyancsak a szerzetesrend jelöltje. Ezenkívül a katolikus karitaszon belül további húsz, 28 éves átlagélet­­korú dolgozónk van. Ők többnyire már elvégezték a Szlovák Vöröske­reszt ápolói tanfolyamát., és az alap­fizetésük 3200 korona. Ám meg va­gyok győződve arról, hogy csakúgy, mint Márta, ők sem a pénzért vannak itt. Többnyire munkanélküli lányok, asszonyok jelentkeznek hozzánk, és van egy katonaköteles fiatal­emberünk is, aki a nehezebb fizikai munkát vállalja. Egyes gondozónők munka (nellett végzik ezt a tevékeny­séget. És bizony vannak köztük o­­lyanok. akik nehezen tudnak zöld ág­ra vergődni az idős emberekkel, mi­vel azok néha akadékoskodnak, vagy mást követelnek a boltból, mint ami­ben előre megegyeztek a gondozónő­vel. Ezt a munkát csakis türelemmel és végtelen együttérzéssel lehet vé­kolában. Tanévnyitáskor azonban hiába is kértek volna eme felháborító döntésre magyarázatot, mivel a tan­ügyi hivatal igazgatója ekkorra „megbetegedett”, helyettese pedig „éppen” szabadságon volt. így hát a kaszárnyába szorult magyar tanulók szülei a sztrájk mellett döntöttek, s később a Srobár utcai alapiskolások szülei is csatlakoztak hozzájuk, ezzel támogatva a városi képviselőtestület 47/93-as számú határozatát, melynek alapján követelik a Clementis utcai iskolaépület 6 osztálytermének a Dobäinsky utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola részére történő átadását. Ä sztrájkelökészítő bizottság nyi­latkozatában többek között ezeket ol­vashatjuk: „A rimaszombati magyar nem­zetiségű polgárok mélységes meg­ütközéssel fogadták tanévnyitáskor azt a tényt, hogy a Járási Tanügyi Hivatal Igazgatósága semmibe véve a városi önkormányzat hatá­rozatát, egyetlen osztályt sem bo­csátott a magyar tanítási nyelvű a­­lapiskola rendelkezésére az újon­nan átadott Clementis utcai 24 tan­termes épületben. Arrogáns módon, saját ígéreteit is megszegve játszotta ki az önkor­mányzat által megszabott 6 osztály átadását a város tulajdonában lévő új iskolaépületben. A demokrácia, a polgári egyenjo­gúság durva megsértése ez az ügykö­dés, amely nemcsak az itt élő magyar nemzeti közösség érdekeit sérti, ha­nem elvetve a viszálykodás magvát, a két itt élő nép békés együttélésének is kikezdője. Elfogadhatatlan számunkra az a magyarázat, hogy majd a következő építendő alapiskola fogadja a Nyugat lakótelepen élő gyermekeinket. Nem maradhatunk az örökösen ismételt ígérgetések szintjén. Mi nem akarunk senkit megrövidíteni, sem viszályt kelteni, kizárólag gyermekeink azo­nos esélyét, jogos érdekét védjük..." Szóval, csak nyugi, rimaszombati magyarok, majd a következő iskola a tiétek lesz. Már épülőben van, csak hát a befejezésére egyelőre nincs gezni. Szerencsére itt néhány nap alatt eldől, ki marad és ki keres más munkalehetőséget. A megbízhatób­bak maradnak, és velük öröm együtt dolgozni — tudtuk meg a főnővértől, aki azt is elmondta, az ápolói-gondo­zói szolgáltatások végzéséről az idős emberekkel, esetleg azok hozzátartozó­ival kötnek három nőnapra szóló szer­­ződést.Ennek értelmében a karitasz ál­tal nyújtott szoktatásokért anyagi le­hetőségeikhez mérten fizetnek a gon­dozottak postai utalványon. Ám a kari­tasz azon beteg, idős emberek számára, akik a gyengébb szociális réteget képe­zik, ingyenes szolgáltatásokat biztosít. A katolikus karitasz jótékonysági intézmény, szociális szolgáltatásai ezért különböznek más gondozói munkát kínáló szociális központoké­tól. Alkalmazottaik nemcsak az idős emberek testét, hanem lelkét is gon­dozzák. annak ellenére, hogy egy ápolóra naponta három beteg látoga­tása is jut. A Szlovák Katolikus Ka­ritasz iíyen jellegű tevékenysége régi múltra tekint vissza: már 1927-ben létrehozták jótékonysági intézményü­ket, majd munkájuk egy részét az idős szerzetesek, papok ápolása töltötte ki. Munkájukat az 50-es években beszüntették. A karitasz há­rom évvel ezelőtt folytatta a néhány évtizedes „némaságra” ítélt mun­kát. Csakhogy még a rendszerváltást követően sem volt könnyű feladatuk. pénz. S ki tudja, lesz-e, s ha egyszer mégis megtörténik a csoda, akkor va­jon megint milyen ármánykodás orozza el a magyarok elől? S mi lesz, ha a katonáknak egyszercsak ismét szükségük lesz a bérbe adott (isko­laépületre?... Fejetlenség a köbön Most pedig hallgassuk meg Sebők Valériát. — Nézze, én a bírálatok kereszttü­zébe kerültem, de hadd mondjam el a következőket. A hiba ott kezdődött, hogy a tan­ügyi hivatal a két igazgató kompeten­ciájába utalta át a vitatott kérdés ren­dezését. Kinevezésemet követően azonnal kapcsolatba léptem Suleková asszonnyal, az új iskola igazgatónő­jével, aki csak négy osztály átadásá­ba volt hajlandó belemenni. Nem volt más választásom, elfogadtam, hiszen így legalább a legkisebb lakó­telepi tanulóinknak biztosítva lett volna a helyben maradás. Ám néhány nap múlva beállított hozzám Suleko­vá, s egy minisztériumi rendeletre hi­vatkozva közölte velem, hogy vissza­vonja előbbi ajánlatát. Ezután a ne­vezett iskolaigazgatónak és a járási tanügyi hivatalnak is megírtam tilta­kozó levelemet, amelyre a mai napig (szeptember 7.) nem jött válasz. Hadd mondjam még el, hogy szak­mai kifogásunk nem lehet a különben valóban jól felszerelt iskolánk ellen, ám téves az az információ, amelyet a tanügyi hivatal helyettes vezetője, dr. Ján Őelisky nyilatkozott nevem­ben a sajtónak, miszerint nálunk még nyolc üres tanterem is volna. A félre­vezető tájékoztatásba néhány újságí­ró is bekapcsolódott, például a Szlo­vák Rádió egyik riportere bemutatko­zás nélkül állított be hozzánk, és a helyettesemet is inzultálta, aki, nem tudván kivel van dolga, nem volt haj­landó beengedni az önkényeskedőt a tanulók közé. Egyébként a sztrájk idején a tanulókat tanszerek és köny­vek nélkül engedik iskolába a szülők, ahol a pedagógusok ennek megfele­lően foglalkoznak (beszélgetnek) ve­lük. Tudomásom szerint a tanügyi hi­vatal helyettes vezetője Pozsonyba készül, hogy az oktatási minisztérium államtitkárával egyezkedjen... Miről is? — tegyük gyorsan hoz­zá, hiszen a megoldás a helybéli kis­­királykodók jó szándékán és törvény­tiszteletén áll vagy bukik. S mint lát­tuk — eddig inkább bukott. Egyelőre ennyit! KORCSMÁROS LÁSZLÓ Kereken két évet kellett várniuk a 135/92-es törvény jóváhagyására a jogi és fizikai személyek által nyúj­tott szociális szolgáltatásokról, amely 1992 februárjában lépett érvénybe, és augusztusig tartott, mire elkészült az említett törvényhez szükséges 381 /92-es rendelet. Sajnos, az új tör­vény sem teremt olyan körülménye­ket a nem állami, karitatív intézmé­nyek számára, mint amilyenekkel az államiak rendelkeznek. A Szlovák Katolikus Karitasz gondozói szolgál­tatását például az egészségügyi mi­nisztériumban történt bejegyzést követően be kellett még jelenteni az egészségügyi dolgozók regionális ka­marájában is, ám a kamarát ekkor még létre sem hozták! Éva Labdaf­ská, aki e kamara tagja, elmondta, ezzel a problémával mára megbirkóz­tak. ám újabb és újabb gondokkal kell megküzdeniük. Az említett 135/92-es törvényt kiegészítő 195/92-es törvény alapján a szociális szolgáltatásokat végző természetes és jogi személyek kérhetik az illetékes járási hivatalok anyagi támogatását — de pénz híján ez az eset ritkán szokott előfordulni. A Szlovák Katolikus Karitasz a Pozsonyban létrehozott humanitárius intézményein kívül Nagytapolcsány­­ban és Héthárson is létrehozott már szociális központokat, és egy hónap múlva megnyitja majd komáromi Legyünk beavatottak! Gondolta volna a kedves hölgyolvasó, hogy egy rosszul megválasztott nyaklánc miatt komoly betegségbe kevered­het?! Mondjuk azért, mert a nyakék egy létfontosságú szervet takar, esetleg szorít le. Helyettük inkább a kristály nyakékek viselése a kívánatos, melyeknek gyógyító erejük van. Ha fáradtak vagyunk és rosszkedvűek, ráadásul még a migrén is kínoz bennünket, akkor a muzsika is segít, de csak ha szép melodikus, amely szinte elringat. Köz­ben persze jógázhatunk is, esetleg elgondolkodhatunk életünk értelméről, meditál­hatunk. Az eredmény, higy­­gyék el, egészen csodálatos. Egyszeriben elfeledjük gond­jainkat, fejfájásunk elmúlik, felszabadulunk, és elkezdünk pozitívan gondolkodni az élet dolgairól. Itt az ideje, hogy magunkba szálljunk, hiszen közel a 21. század, amely vagy a lélek százada lesz, vagy egyáltalán nem lesz! Szakítanunk kell végre túl­zott racionalizmusunkkal. Si­vár lelki világunkat színeseb­bé kell tennünk, magunkat jobban megismernünk. így van esélyünk egy kiegyensú­lyozott, egészséges és har­monikus életre. Mindezt persze meg kell ta­nulnunk. Azoknak, akik ezt tudni akarják, és vonzódnak a különös, a titokzatos, a rejtett dolgokhoz, és szeretnének maguk is beavatottak lenni, melegen ajánljuk a III. Ezote­­rika Fesztivált, amelyre szep­tember 17-e és 19-e között ke­rül sor a pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban. (vida) központját is, rá két hónapra Verebé­­lyen kívánja megnyitni egyik karita­tív otthonát. Hasonló szolgáltatásokat terveznek Jókúton is. Amint azt Vít Morvaytól. a katolikus karitasz ve­zető dolgozójától — aki ezen intéz­mény szociális tevékenységét igaz­gatja — megtudtuk, a humanitárius intézmények alkalmazottai munkáju­kat egyúttal missziójuknak is tekin­tik. Vannak gondozónők, akik azért jelentkeznek a katolikus karitasznál és nem másutt, mert itt az anyagi ju­talmon túl gyermekek, unokák he­lyébe lépnek, és hitükkel pótolják hiányukat. SZÁZ IDIKO Az Egyesült Államokban ma már közel 873 ezer karitatív jelle­gű intézmény működik, és a felnőtt lakosság csaknem fele foglalkozik szabadidejében jótékonysági célú tevékenységgel. Ezen intézmények bevételének 37 százaléka a tagdíj­ból, 28 százaléka juttatásból, aján­dékokból, 27 százaléka a kormány támogatásából, 5 százaléka beru­házásokból, 3 százaléka kereske­delmi tevékenységből származik. Nagy-Britanniaban meg­különböztetnek védnökségeket, egyleteket (amelyek nem jogi sze­mélyek), valamint korlátolt fele­lősségű tásaságokat, amelyek már jogi szubjektumként működnek, és jótékonysági alappal rendelkeznek. Szlovákiában több mint száz humanitárius egyesületet tartanak nyilván, amelyek „aktívan tüntet­nek" a rosszabbodó társadalmi körülmények ellen. Ezen intézmé­nyek segítő kezet nyújtanak a rászoru­lóknak, egyben váiják azokat az embe­reket akik szívesen bekapcsolódnak munkájukba. -sz-A katolikus karitasz „ önkéntes ” nővérei Táplálnak testet és lelket

Next

/
Thumbnails
Contents