Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)
1993-09-15 / 11. szám
2 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 15. 11« sz. Jövőre is hanyatlás várható Múlt heti ülésén a szlovák kormány megvitatta az 1994-es költségvetési kilátásokat, s a Július Tóth pénzügyminiszter által előtenesztett anyagok alapján javasolta a költségvetési tervezet körüli munka folytatását. A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetés mintegy 143 milliárd koronával számolhat, mivel a gazdasági visszaesés üteme ugyan mérséklődik, de még mindig 4-5 százalékos lesz, a munkanélküliség pedig eléri a 20 százalékot. Tekintettel a kormány labilis helyzetére, nem kizárt Szlovákiában a jövő év első három hónapjára egy költségvetési provizórium sem. A kormány esetleg négy-öt variációt terjeszt majd a parlament elé, s döntést a honatyákra bízza. Meciar kontra köztársasági elnök? Vladimír Meéiamak egyre több mindenkivel gyűlik meg a baja. Nem csupán a magyar pártok és mozgalmak tiltakoztak szeptember 5-i televíziós magyarellenes kirohanása ellen, hanem tiltakozott a köztársasági elnök is a DSZM sajtótájékoztatójáról kiadott hír ellen. Abban az állt, hogy a köztársasági elnök nem értett egyet azon személyek miniszteri kinevezésével akiket Meéiar javasolt neki, ezért nincsenek betöltve egyes miniszteri székek. A köztársasági elnök szóvivője közölte: Meéiar csupán a privatizációs miniszter személyéről tárgyalt szóban Michal Kováőcsal, írásban azonban nem terjesztett elő semmilyen javaslatot. Azaz csupán egyet: Rudolf Filkus bécsi nagykövet leváltását. E tény kapcsán Michal Kováé a múlt héten fogadta Rudolf Filkust és Jozef Moravéík külügyminisztert, a megbeszélésről azonban lapzártánkig nem adtak ki tájékoztatást. Ez utóbbi összefüggésben állhat azzal a ténnyel, hogy egyre erősebben és nyíltabban folyik anarc a szlovák parlamentben egy szociáldemokrata frakció megalakításáért, illetve egy több pártból verbuválódó igazán erős szocdem párt létrehozásáért, mely esetleg rövidesen kormányzó erővé válhatna Szlovákiában. Szocdem alternatíva posztkommunistáknak? A Balladur-terv és a kisebbségek Kezdődjenek feltételek nélküli tárgyalások Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke szeptember 10-én fogadta hivatalában a legnagyobb határon túli magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőit: Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szövetségi elnökét, Duray Miklóst, az Együttélés Politikai Mozgalom elnökét, Csáky Pált, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti frakcióvezetőjét, Ágoston Andrást, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnökét és Milován Sándort, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét. A találkozón, melyre a Balladurterv néven ismertté vált kezdeményezés kapcsán, a határon túli magyar vezetők kérésére került sor, értékelték a tervezet által nyújtott lehetőségeket a kisebbségi magyar közösségek demokratikus politikai törekvéseinek megvalósítására. A résztvevők véleménye szerint ez a kezdeményezés minden eddiginél nagyobb esélyt jelent a határon túli magyar közösségek megoldatlan problémáinak kezelésére. Különösen fontos, hogy a tervezet reális helyzetértékelésből indul ki, s a nemzetközi közösség eddigi mulasztásait meghaladva a hangsúlyt az eredménytelen konfliktuskezelésről a megelőzésre helyezi át. A tervezet eljut a kisebbségekkel kapcsolatban a kollektív jogok fogalmának bevezetéséig, s kiemeli e jogok biztonsági problémákkal való szoros összefüggését. Mindez a kezdeményezők eltökéltségét bizonyítja, hogy érdemben és méltányosan kívánják kezelni a kisebbségi kérdés kapcsán a térségben jelentkező problémákat. Tekintettel a kezdeményezés messze mutató célkitűzéseire, a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a folyamat eredményességét döntő mértékben elősegítené, ha abban biztosítva lenne a kisebbségi közösségek legitim képviselőinek érdemi részvétele. Ebben az összefüggésben hangsúlyozták annak szükségességét, hogy előfeltételek nélküli tárgyalások kezdődjenek a kérdésben elsősorban érintett kormányok és kisebbségi közösségek legitim képviselői között. A kisebbségi közösségek képviselőinek tevékeny résztvétele felbecsülhetetlen stabilizációs hatással járna. Figyelembe véve, hogy a rendezésben a vajdasági magyarság, csakúgy, mint a többi közép-európai kisebbség, a legmesszebbmenően érdekelt, szükséges minden érintett fél, így Szerbia, illetve a Szerb- Montenegrói Államszövetség bekapcsolása is a tervezet által javasolt tárgyalásokba. Egyszersmind pozitívan befolyásolhatná a volt Jugoszlávia területére vonatkozó, a Londoni Értekezleten megkezdett békefolyamatot is. A határon túli magyar vezetők megelégedéssel fogadták, hogy a magyar kormány eddigi politikájának megfelelően, ezzel az európai integráció folyamatát és a térség stabilizálását együttesen elősegíteni hivatott kezdeményezéssel kapcsolatos lépéseiben is támogatni kívánja a határon túli magyar szervezetek által megfogalmazott demokratikus törekvések megvalósulását. * * * A szerk. megjegyzése: A fenti sajtóközlemény nagy vonalakban érinti a rendkívül érdekes megoldásokat kínáló Balladur-tervet, melynek ismertetésére következő számunkban visszatérünk. A múlt hét végén Pozsonyban szociáldemokrata szakmai tanácskozást tartottak nemzetközi résztvétellel. Ennek témája az volt, korunk problémáira milyen válaszokat adhat a szociáldemokrácia. A legnevesebb vendég Hans Fischer, az osztrák parlament elnöke volt, de megjelent Hárs Gábor is az MSZP képviseletében. Ugyancsak ott volt és előadást is tartott a rendezvényen Rudolf Filkus, aki a rendszerváltozás kezdetei óta nyíltan szocdem elkötelezettségű embernek vallotta magát, s a Meéiar-féle gyüjtőpártban is mint ilyen volt jelen. A szlovák szocdem párt vezető egyéniségei mellett felszólaltak a szemináriumon a Demokratikus Baloldal Pártjának képviselői, illetve Jozef Moravőík külügyminiszter is. Bár egyelőre messzemenő következtetések csak tágabb összefüggésekben vonhatók le a találkozón megjelentek névsorából, sokat elárul a szlovák politikai élet mélyében zajló eseményekről Ivan Laluhának (DSZM), a parlament külügyi bizottság elnökének a SME napilapban közzétett nyilatkozata, hogy több politikai párt és mozgalom szubjektumaiból rövidesen akár egy ütőképes szociáldemokrata párt is létrejöhet — egységesüléssel... Szakad a kormányzó DSZM? Kétnapos kormány—parlamenti frakció tanácskozást tartott a hét végén a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. Mindezt azt követően tette a kabinet, hogy egyre inkább úgy fest, a szociális juttatások megnyirbálására tett kormányjavaslat nem számíthat sikerre a parlamentben, s nyílt lázadásba fogott a Meéiar-tábor ellen a DSZM-en belüli liberális és szocdem szárny is. E platformok létezéséről és programjáról a Demokrata Szövetség első hivatalos sajtótájékoztatóján Milan Kfíazko beszélt, ezt követően a liberális szárny vezetője, Vladimír Báján és a szocdem csoport „vezetője”, Ivan Laluha is. Égyikük’sem tagadta a tényt, hogy léteznek, de hogy szakadnának is, azt tagadják. A szombat-vasárnapi megbeszélések után sem lehet még nyílt kenyértörésröl beszélni, annyi azonban bizonyos, hogy a sorok átrendezése küszöbön áll. Erre lehet következtetni Vladimír Meéiar vasárnap esti tévés monológjából, melyben ezúttal azokat támadta, akik eltitkolják a közvélemény elől a kormány sikereit, és folyton csak katasztrófával ijesztgetik az állampolgárokat, s eíeve jelezte: minden további várható elszegényedésért a szlovák parlament képviselői lesznek hibásak, akik nem szavazzák meg a lakosságra újabb nagy terheket rovó törvénymódosítási javaslatokat. Meéiar szerint a pénzügyi politika azon áll vagy bukik, hogy 16 milliárdon belül marad-e az idei költségvetési hiány. Ez a hiány jelenleg nagyjából már megvan, ezért a további többletterheket a lakosságnak kellene vállalnia, az államkassza, a helyi önkormányzatok és saját jövedelmének csökkenése közvetítésével. A többség tudja, mi kell a kisebbségnek? A hétvégén két parlamenti politikai párt is megkülönböztetett figyelmet szentelt ;a kisebbségi kérdésnek. A Demokratikus Baloldal Pártja több szempontból megközelítve vizsgálta a problémát, s kiemelten a cigánykérdést, melynek szociális öszszetfvöire is rávilágított. Borza Erzsébet alelnök nyilatkozata szerint ideje a cigányságot nemzetiségként kezelni, elő kell készíteni számára az anyanyelvi művelődést. s ideje megvizsgálni, hogyan hat az állampolgárok e csoportjára a munkanélküliség egyre nagyobb aránya. A DBP kidolgozta kisebbségi törvényjavaslatát is, s úgy tervezi, hogy azt októberben vagy novemberben a parlament elé terjeszti. Nagykürtösön a Szlovák Nemzeti Párt vezetése aggódott a szlovák—magyar együttélésért kívánva: nehogy az áldott jó viszony megromoljon. Mert az SZNP elnöke szerint a szlovákiai magyar politikusok egyre újabb követelései csak a tüzet szítják. Duray megnyilatkozásai pedig időnként kimerítik az izgatás bűntényét. Cérnák idézte K. Tóthová DSZM-nagygyűlésen mondott szavait, hogy Duraynak börtönben lenne a helye, s várja, hogy a miniszter asszony e szerint jáijon el. Egyébként pedig az SZNP-nek szándékában áll parlamenti törvény formájában kezdeményezni a szlovák nyelvű oktatás bevezetését a magyar iskolákban, hogy a magyar polgárok ne csupán Dél-Szlovákiában érvényesülhessenek... Hogy ezen túlmenően mást is kezdeményez-e majd az SZNP — mondjuk azt, hogy a magyar kisebbséghez tartozók Dél-Szlovákián kívül mely gazdasági stratégiai ágazatokban, milyen távlati feltételek mellett érvényesüljenek, hogy ne a munkanélküliek és a hajléktalanok számát gyarapítsák a szlovák vidékeken —, arról nem nyilatkozott az SZNP elnöke. Ez ugyanis sokkal nehezebb dió. mint közellenségnek kikiáltani a kisebbségeket. Az MKDM a jövőre gondol Országos elnökségi ülést tartott a hét végén a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, s úgy döntött: még az idén összehívja alapszabály-módosító és programalkotó közgyűlését. A tanácskozáson olyan döntés született hogy az MKDM a részmegoldások helyett a kisebbségi jogok kérdésében a komplex megoldást fogja szorgalmazni, tehát a kisebbségi alkotmánytörvény meghozásáért száll síkra. Ennek eleme a parlamentnek júliusban benyújtott törvénytervezet is, melyről a házszabály értelmében októberben kellene vitát tartania a nemzeti tanácsnak. A választási törvény készülő módosításával kapcsolatos teendőkről is tárgyalt a mozgalom vezetése, mivel az ott javasolt minimális 7 százalékos küszöb (két párt koalíciója esetén 11 százalék) új stratégia kidolgozására kényszerítheti a kisebbségi politikai erőket. -ts-Egyetlen út van... (Folytatás az 1. oldalról) ben vallási okok miatt egy országon belüli önkéntes migráció nyomán került mai lakóhelyére. Hangsúlyozom az önkéntességet, noha a kényszerítő gazdasági vagy vallási okok szerepe természetesen nem lebecsülhető, de ilyen okok miatt a tengerentúlra is sokan kivándoroltak, köztük magyarok is. Az önkéntes elvándorlásnak, az idegen területen való letelepedésnek szükségszerű velejárója, hogy mielőbb alkalmazkodni kell az új környezethez, különben az nem fogadja be az érkezőket. Ennek ellenére a magyarországi szlovákság, mivel magával vitte tanítóit és papjait is, lényegében két évszázadon át megőrizte szlovák mivoltát. Azért tehette ezt, mert Magyarországon nem tekintették idegen testnek a leginkább Békéscsaba környékén letelepedett szlovákságot. Sajátos fintora a sorsnak, hogy az itt viszonylag kompakt egységben élő, jelentős lélekszámú szlovákságot a történelem tovább harmadolta Románia és Jugoszlávia felé. Ezt a tényt és a kivándorlás szükségszerű következményeit szem előtt tartva mondtam már többször is szlovák beszélgetőpartnereimnek, hogy arányosítva a számokat Magyarországon is csak annyi szlovákot kérjenek számon, amennyit számon kémek például az Amerikai Egyesült Államokon. Különben a magyarországi szlovákságot valóban a második világháború után érte a legnagyobb tragédia, amikor a lakosságcsere keretében legöntudatosabb, legfejlettebb rétege, értelmisége, tanítói és papjai is elhagyták, köztük például a Matica slovenská jelenlegi elnökének. Markuä úrnak a családja is. Az akkor nagyon megfogyatkozott magyarországi szlovákságot a sztálini nemzetiségpolitikai felfogás még nehezebb helyzetbe juttatta, de ez már távolról sem csak Magyarországra volt jellemző. Eredetében és lakóhelyéhez való kötődésében alapvetően más a szlovákiai magyarság története. Az itt élő magyarság úgy került egy új, egy másik ország területére, hogy szülőföldjéről el sem mozdult. Az első világháború után az országhatárt tolták át a feje fölött, s ennek következményeként sajnos hosszú ideig azt kellett megélnie, hogy a Dunának sem a jobb. sem a bal partján nem volt igazán otthon. Amikor nemrég, a rendszerváltás után a demokratikus magyar kormány és annak elnöke kinyilvánította, hogy erkölcsi felelősséget érez a határon túl élő magyarság iránt is, lényegében a közel 50 évig tartó hallgatás okozta jóvátehetetlen sérelmeket próbálta meg enyhíteni. Ez a felelősségérzete egyben arról is tanúskodik, hogy tudatában van a közép-európai stabilitás jelentőségének, s a kisebbségi problémákat a kiegyezés jegyében, az érvényes nemzetközi szerződések és normák szerint kívánja rendezni a szomszédos országokkal. Teljesen alaptalan tehát az a vád, amely szerint a kisebbségi problémák megoldásának szorgalmazásával a magyar kormány kampányt indított volna a szomszédok elíen. Éppen fordítva: a kisebbségek problémáinak évtizedekig agyonhallgatott témáját nyíltan felvetve, a szomszédos országokkal együtt szeretné elérni azt, hogy a megoldatlan kisebbségi kérdések már sose veszélyeztessék térségünk biztonságát és nyugalmát □ Ehhez ugyanazt akaró partnerekre lenne szükség, de az együttműködési készség helyett egyelőre inkább csak követelések hangzanak el a kisebbségi gondok megoldásának garantálása nélkül. Például az a követelés is, hogy a megkötendő kétoldalú együttműködési szerződésben Magyarország jelentse ki, nincsenek területi követelései Szlovákiával szemben... — A Magyar Köztársaság érvényesnek tartja a határaira és az európai határokra vonatkozó sokoldalú nemzetközi megállapodásokat. Tekintettel arra, hogy jelenlegi határainkat egyrészt a trianoni, másrészt a párizsi békeszerződések határozzák meg, és a helsinki konferencia záródokumentumai garantálják, nem tudjuk, mi az, amivel még további garanciákat adhatnánk. Alaptalannak tartjuk az olyan elképzelést, amely szerint egy kétoldalú szerződés hatálya erősebb lenne, mint a nagyhatalmak garanciája. Ráadásul megalázónak tartanánk, ha újból és újból nekünk kellene bizonygatnunk, hogy tiszteletben tartjuk veszteségeinket, hiszen területi sérelmeket itt az első világháború óta Magyarország szenvedett el, úgyszólván folyamatosan. Különben ha a kétoldalú kapcsolatainkban még feszültséget okozó vitás kérdések rendezését egy alapszerződéssel megkoronáznánk, abban készek leszünk annak kinyilvánítására, hogy a határainkra vonatkozó nemzetközi megállapodásokat tiszteletben tartjuk De ennek alapvető és elengedhetetlen feltétele, hogy a szlovákiai magyar kisebbség az európai normák szerint közjogi garanciákat kapjon identitásának, nyelvének és kultúrájának megőrzésére, az anyanemzettel való kapcsolattartásra, az anyanyelven történő oktatás sérthetetlenségére és még az olyan, látszólag formális, de valójában a közérzetet lényegesen befolyásoló és az emberi jogokat is érintő lehetőségre is, mint az anyanyelvű névhasználat, helységnevezés és feliratozás. Én bízom abban, hogy a szlovák politikai és állami szervekben végül felülkerekedik az a józan megítélésen alapuló gondolat, hogy csak a lojális, jó közérzetü magyar kisebbség tudja igazán erősíteni az önálló Szlovákiát, s hogy ennek a lojalitásnak érdemes teljesíteni a feltételeit. □ Azt hiszem, európai szemmel ma már nevetséges az olyan kicsinyesség, hogy egy népcsoportnak, amelytől lojalitást várnak, nem engedélyezik lakóhelyének nevét anyanyelvén is feltüntetni. Mint tudjuk, és mint az ön szavaiból is kiderült, Szlovákia és Magyarország kapcsolatait nagyon lényegesen befolyásolja nemzeti kisebbségünk helyzete. Ugyanúgy a bősi erőmű kérdése is, amelyet a két ország a hágai bíróság elé vitt. Mit kellene most tenni, és lát-e kellő igyekezetei mindkét oldalon azért, hogy a magyar—szlovák viszony tovább már ne romoljon? — Nagyon jó lenne, ha a pártharcokban és másutt is megszűnne az olyan külpolitikai hangoskodás, amely a belpolitikai problémák elfedését szolgálja. Ez csalóka. rövid ideig ható gyógyír. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a szlovák külpolitika a prioritások tekintetében egyenlőségjelet tesz Prága és Budapest közé, elismerve a két szomszédos ország elsődleges hatását az önálló Szlovákia életében. Magyarországon abból indulunk ki, hogy a rendszerváltást követően mind a két ország ugyanazokat a célokat tűzte ki, noha kicsit eltérő rajthelyzetben. Nekünk is érdekünk Szlovákia felemelkedése, jóléte és csatlakozása az Európai Közösséghez. Nem véletlen, hogy a nemrégi budapesti EDU-konferencián Antall József miniszterelnök úr annak a meggyőződésének adott hangot: Szlovákia ugyanúgy tagja kell hogy legyen a NATO-nak, mint Magyarország, Lengyelország vagy Csehország. Ez nem valamiféle gesztus volt, hanem annak a felismerésnek az eredménye, hogy meg kell szüntetni a térségünkben keletkezett biztonsági vákuumot, hiszen még mindig két, egy gazdagabb és egy szegényebb világ mezsgyéjén vagyunk, és szükségünk van az észak-atlanti szövetség védőernyőjére, amely idővel talán kiterjed a most még súlyos belső válsággal küzdő Oroszországra is. Szerintem a Nyugatnak is fel kell ismernie, az lesz a jó, ha ez a régió, a mezsgyén elhelyezkedő országok együtt fejlődnek, megközelítőleg azonos ütemben építik nyugati tipusú demokráciájukat, és ehhez az eddiginél nagyobb segítséget kapnak. Nem adományokban, hanem főként annak lehetőségében, hogy termékeiket nagyobb mennyiségben értékesíthessék a fejlett országok piacain. Gazdasági témához érve a két ország viszonyáról fontosnak tartom elmondani azt is, hogy szerintem mi együttműködésre vagyunk ítélve. A lehetőségeket még nem használjuk ki, de a magyar—szlovák viszonyban nincs más út, mint a jó szomszédságé és az együttműködésé. Mielőbb rendeznünk kell történelmi dolgainkat. Örömmel hallottam Meéiar miniszterelnök úrtól az utalást a francia—^német kiegyezésre, amit én már régóta mondok. Először a szellemi kiegyezésnek kell megtörténnie, többek közt a történelemoktatás egységesítésében, legalább a flbbb vonásokban és a kölcsönös közeledés jegyében. Ezzel kezdték a franciák és a németek is. Ha leküzdjük a kölcsönös politikai bizalmatlanságot, megoldjuk a közöttünk feszülő legfontosabb problémákat (kisebbségek. Bős), akkor az eddiginél sokkal eredményesebb együttműködés alakulhat ki közöttünk mindkét fél javára. □ Nagykövet úr, végül arra kérem, mutassa be olvasóinknak Boros Jenőt, a magánembert. — 1950-ben születtem. Gimnáziumi érettségi után a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsola^ tok szakán végeztem. Az egyetem után a külügyminisztériumba kerültem, ahol Csehszlovákiával kezdtem foglalkozni, A német, angol és orosz után ezért tanul, tam meg csehül is. Hamarosan Prágába küldtek, ahol öt évig mint sajtóattasé dolgoztam. Hároméves otthoni tartózkodás után Pozsonyba jöttem. Négy évig voltam fökonzulhelyettes, azután engem neveztek ki a főkonzulátus vezetőjévé. Feleségem szintén közgazdász. Három gyermekünk van. Nagy segítség számomra, hogy mindannyian megértéssel fogadják szinte állandó elfoglaltságot jelentő közéleti aktivitásomat. Ha több időm lenne, még szenvedélyesebb bélyeg- és könyvgyüjtő lennék, és az alig valaminél jóval többet vitorláznék. Tizennégy éves koromban határoztam el, hogy vagy színész, vagy diplomata leszek. Jórészt nem éppen kiváló hallásom (botfülem) az oka annak, hogy az utóbbi lettem. □ És nem bánhatta meg, hiszen már negyvenhárom évesen felért a diplomatapálya csúcsára. Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést. SZABÓ GÉZA
