Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-08 / 10. szám

1993. szeptember 8. SZABAD ÚJSÁG Anna Tarabová gyermekpszichológus tanácsai szülőknek A türelem csodákra képes Régebben, amikor iskolába kezdett járni a gyerek, nem segítettek annyit a szülők, ma pedig gyakran halljuk a pedagógusoktól is, hogy a gyereknek intenzív szülői segítségre van szüksé­ge. Igaz ez? — Igaz, de nem lehet általánosíta­ni. Vannak gyerekek, akiknek szük­ségük van a segítségre, és vannak, akik segítség nélkül is jól tanulnak. Ez individuális, a gyerek képességei­től, adottságaitól függ, és elsősorban attól, valóban iskolaérett-e? A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a nyá­ri hónapokban született gyerekek — főleg a fiúk — kevésbé iskolaérettek. Tehát az a pár hónap is fontos szere­pet játszik, mivel ott, ahol az ideg­­rendszer nem kellőképpen fejlett, nem segít semmiféle stimuláció. I- lyen esetben jobb, ha a szülők várnak a gyerek beíratásával, mivel a nem iskolaérett gyermek számára kínszen­vedés az iskola. Manapság annyit olvashatunk, hallhatunk a diszlexiáról, diszkalku­­lációról, hogy nem csoda, ha az isko­lába kerülő gyerek szülei aggódni kezdenek, vajon az ö csemetéjüknek nem okoz-e majd az olvasás vagy a számolás megoldhatatlannak tűnő problémát? — Emiatt nem kell aggódni, ez ugyanis csupán a gyerekek elenyésző százalékánál fordul elő, és vannak hatékony módszerek, melyek segítsé­gével kiküszöbölhető ez a fogyaté­kosság. Mit tart különösen fontosnak a kis­iskolások számára? — A nyugodt, kiegyensúlyozott családi légkört. A kedvezőtlen ottho­ni környezet, a sorozatos feszültsé­gek következtében a gyerek képtelen összpontosítani, fáradt, figyelmetlen, a pedagógus úgy érzi, zavarja az órát. Persze, nagyon sok függ a pedagógus személyiségétől is, különösen az első osztályban. Rendkívül fontos, hogy türelmes, toleráns legyen, hogy meg tudja nyerni a gyerekeket. És ha erre nem képes? — Akkor az nagyon rossz. A kis elsős számára tragédia az ideges pe­dagógus. Ha kiderül, hogy a problé­ma magában a pedagógusban van, ha több eset is ezt látszik igazolni, a szülőnek közbe kell lépnie. A peda­gógus kötelessége optimális feltétele­ket teremteni, hogy felszabadult, al­kotó légkörben, örömmel tanuljanak a gyerekek. Ha erre képtelen, ha úgy érzi, hogy zavarják, idegesítik a nö­vendékei, nincs mit keresnie az isko­lában. Mindnyájan tudjuk, milyen nehéz helyzetben van az oktatásügy, mennyi problémával küzdenek a pe­dagógusok, de ezt nem szabad éreztetni a gyerekkel. Egy tanító semmiféle körülmények közt sem fe­ledkezhet meg arról, mit jelent egy dicsérő szó, egy simogatás, egy mo­soly. Sok esetben problémát okoz, hogy a kis elsős nehezen szokja meg a rendszeres napi munkát, leckeírást. — A szülőnek fel kell készítenie a kicsit az iskolára, meg kell neki ma­gyaráznia, hogy ott kötelességei lesznek, hogy naponta dolgoznia kell. Ha foglalkozni kell a gyerekkel, mindig ügyeljen arra, hogy legké­sőbb délután hat óráig el kell készül­ni a feladatokkal, és lehetőleg rend­szeresen mindig ugyanabban az idő­ben tanuljon a gyerek. A kicsi iskolá­ba járásával megváltozik a család na­pirendje. Jó, ha a házastársak .előre megegyeznek abban, ki fog a gyerek­kel tanulni. Ez sem jelenti azt, hogy nem váltakozhatnak, de aki vállalja, ne hánytorgassa fel a másiknak, ne történjen meg, hogy a feleség este összeveszik a férjével, amiért még a gyerekkel is neki kell foglalkoznia. Különösen akkor nem, ha a szemre­hányásokkal illetett házastárs való­ban a munkája, fontos elfoglaltsága miatt jár haza későbben. A köteles­ségek előre megbeszélt elosztása, a munkamegosztás itt is nagyon fontos. Mint ahogy az is, hogy ne hangoztas­suk a gyerek előtt, milyen időveszte­séget, megterhelést jelent számunkra a vele való tanulás. És ha nincs is probléma az iskolában, a gyerek jól tanul, nincs rá panasz, akkor se szűn­jünk meg figyelni rá. Ne csak az ér­dekeljen bennünket, mit tanult aznap, hanem az is, hogy érezte magát, kik­kel játszott, miről beszélgetett a bará­taival. Ismernünk kell azt a környe­zetet és a légkört, amelyben gyer­mekünk napjait tölti. Ha azt vesszük észre, hogy az addig örömmel iskolá­ba járó gyerek egyszerre nem szíve­sen megy oda, hasát fájlalja, esetleg hány, vagy egyéb neurotikus tünete­ket mutat, azonnal meg kell keresni a baj okát. Van, amikor jól tanuló, problémamentes gyereknél is jelent­keznek ilyen tünetek. Például kide­rül, hogy azért, mivel fél a tanító né­nitől, aki kiabálni szokott. Nem rá, hanem másokra, de a félénkebb gye­reknél ez is szorongást vált ki. Szo­rongást okozhat a szülők túlzott elvá­rása is. A gyerek csúnyán ír, ezért otthon kikap. Félni kezd. Félve indul az iskolába, és félve megy haza. Megtörténik, hogy a gyerek elalszik az órán, vagy' délután, az otthoni leckeí­rás közben, mivel fáradt, kimerült. I- lyen esetekben az iskolaérettséggel van baj, a gyerek idegrendszere nem bírja az iskolával járó megterhelést. Amennyiben a pszichológusnál vég­zett tesztek is ezt igazolják, a kiseb­bik rosszat választjuk, ha kivesszük a kicsit az iskolából. Nem trauma ez a gyereknek? — Valóban az, de gyorsabban és könnyebben kiheverhető, mint a nyolc évi fáradtság, kimerültség, rossz előmenetel, sikertelenség. Min­dez számára sokkal nagyobb traumát jelent, mint az, hogy novemberben kivesszük az iskolából és csak a kö­vetkező év szeptemberében visszük vissza. Végezetül adható egy általános, minden esetre vonatkoztatható jó ta­nács a kisiskolások szüleinek? — Drillel, erőszakkal, kény­szerítéssel a gyereknél mindig az el­lenkezőjét érjük el annak, amit sze­retnénk. A szeretetteljes türelem azonban csodákra képes. VOJTEK KATALIN A Csehszlovákiai Magyar Nép­rajzi Társaság az idén tartotta IV. közgyűlését. Ekkor vál­toztatta meg nevét Szlovákiai Ma­gyar Néprajzi Társaságra. Liszka Józseffel, a társaság elnökével be­szélgettünk a néprajzosok idei nyári tevékenységéről. — Júliusban Kelet-Szlovákiában voltunk, Szepsiben, ahol néprajzi to­vábbképző tanfolyamunkat tartottuk. Az évenként rendezett tanfolyam el­sődleges célja a néprajzos utánpótlás kinevelése, s ennek érdekében a résztvevők különféle előadókat hall­gattak meg. Emel let a konkrét nép­rajzi kutatómunkába is belekóstolhat­tak, szakemberek irányításával. Az idén Bodollón, Debrődőn és Mecen­­zéfen végeztek gyűjtőmunkát a hall­néprajzi anyagnak? — Elsősorban a Néprajzi Adattár­ba kerülnek, ami a komáromi Duna Menti Múzeumban található. Ezek legértékesebb darabjaiból az Adattári Közleményekben nyújtunk időről időre ízelítőt. A közelmúltban jelent meg az első füzet, amely Hont me­gyei írásokat tartalmaz. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság negyedé­venként Hírharang címen tájékoztató füzetet ad ki, melyben a kutatásokkal kapcsolatos információkat közli. A kezdő néprajzgyüjtök munkáiból az Utánpótlás c. kiadványban közlünk szemelvényeket. Eddig két füzet je­lent meg: a Dolgozatok Kecső nép­rajzából, valamint a Mátyusföldi dol­gozatok. Tematikus tanul­mányköteteket és monográfiákat is mmm mm i - - mm A hazai magyar néprajzi tevékenység Gyűjtések, előadások, kiadványok gatók. Mivel már harmadik alkalom­mal rendeztük meg Szepsiben ezt a tanfolyamot, a három év alatt fel­gyűlt anyagból az Utánpótlás c. kiad­ványunk 3. füzetében adunk közre egy csokorravalót. Sajnos, idén nyá­ron elég alacsony volt a gyűjtés iránt érdeklődők száma, amin a jövőben mindenképpen javítani szeretnénk. Augusztus végén Párkányban és kör­nyékén fogunk gyűjteni a Honti Ku­tatási Program keretén belül. Ennek célja Hont megye településeinek nép­rajzi feltérképezése. Eddig Ipolyság környékén végeztünk kutatómunkát. A Honti Kutatási Program keretében végzett néprajzi gyűjtést 1995-re sze­retnénk befejezni. — Említette, hogy kevés az érdek­lődő a néprajzi gyűjtések iránt. Az if­júsági művelődési táborok viszont igen közkedveltek. Miért nem nép­szerűsítik ezekben a táborokban a néprajzi tevékenységet? — Amennyiben hívnak, szívesen elmegyünk előadást tartani. Az idén az érsekújvári KLIK szímöi táborába kaptunk felkérést. — Mi lesz a sorsa az összegyűjtött megjelentetünk a Népismereti Könyv­tár sorozatban. Az eddig megjelent kiadványok: Vály-völgy, Gúta ha­gyományos gazdálkodása a XX. szá­zad első felében, Csáky Károly: „Po­­gánykát vittünk, báránykát hoztunk”. Előkészületben van: Szapu Magdolna Szímő-monográfiája, Danter Izabel­la: Népi gyógyászat a Kisalföld észa­ki felén, valamint Leléd hagyomá­nyos gazdálkodása a XX.század első felében. — Mely néprajzi társaságokkal tartja a kapcsolatot, illetve működik együtt a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság? — A Szlovák Néprajzi Társaság­gal egymás kölcsönös informálása alapján működünk együtt. Nagyon jó a kapcsolatunk a Magyar Néprajzi Társasággal, a vajdasági magyarok Kiss Lajos Néprajzi Társaságával. Tájékoztatási szinten kapcsolatban vagyunk a kárpátaljai, ausztriai és német kollégákkal. Feltétlenül ide tartozik, hogy nagyon jó az együtt­működésünk a Szlovákiai Magyar Cserkésszövetséggel is. SIPOS ILDIKÓ A nélkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata 15. A Kalevala .. Mostan kedvem kerekedik, / Elmém azon löprenkedik, / Hogy ím dalra kéne kelni, / Ideje volna énekelni, / Nemek nótáit dúdolni, / Fajon éne­keit fújni; / Szavaim szétolvadnak számban, / Beszédeim buzognak bát­ran, / Nyelvemre sűrűn sietnek, / Fo­gaimra folyton folynak"... így kezdődik az eposz, legalábbis a Vikár Béla fordította magyar vál­tozata. S ez a változat immár olyan „klasszikus" szövegévé vált az egye­temes magyar irodalomnak, mint akár Arany magyarításai vagy akár a Petőfi és Arany eredeti költeményei. Gondoljunk csak József Attilára gya­korolt hatására! De hát vajon mi is ez a Kalevala, s miért van ilyen nagy hatása különö­sen a magyar költészetre? Soroza­tunkban végigpásztáztuk már az ókor irodalmait Egyiptomtól Kínáig, In­diától Rómáig, s szóltunk már a kö­zépkor nagy opuszairól is. Vala­mennyi remekmű a maga nemében, ám a Kalevala egyikhez sem hason­lít. Ez ugyanis nem eposz, a szó ho­méroszi, de még mahábháratai értel­mében sem, a Kalevala eredeti szö­vege egy eposz előtti kor énekeit őrizte meg, egy olyan kor énekeit, amilyen a Homérosz előtti rapszó­­doszok kora volt. S ilyen korszakból bizony kevés maradt a mai civilizá­cióra, még leginkább az Edda nyers dalait mondhatnánk ilyennek, hogy a primitív népek más jellegű szövegeit most ne említsük. Ez tehát az első prioritása a Kale­valának. A másik: finnugor volta. Mert ha igaz, hogy a magyar is finn­ugor nép volt (s nemcsak a finn­ugorok nyelvét vette át egy török törzs, ahogy ezt mostanában, Vámbé­­ry nyomán, újból egyre többen állít­ják), akkor voltaképpen ugyanazt mondhatjuk a Kalevalával kapcsolat­ban, amit a Belső-ázsiai eposz ürü­gyén állított a mongolista Lőrincz L. László, hogy tudniillik „ Minket, ma­gyarok különösen érint e kultúra, hi­szen honfoglaló őseink is részesei voltak, s egészen biztosan azokat a szellemi javakat mondhatták maguké­nak... mivel a lovasnomád (de jelen esetben akár a halász-vadász) biro­dalmak szellemi kultúrája között nincsenek jelentős különbségek ”. Az eddig elmondottakból követke­zik, hogy valóban nehéz feladat len­ne elmondani a Kalevala „tartalmát”, hiszen a népi énekekben részletekben élő s e részletek összegyűjtése után egybeszerkesztett eposznak harminc­­három éneke tartalmaza a föcselek­­ményt, a többi pedig az epizódokat. Mi itt csak a föcselekményre szorít­kozhatunk. Ez elmondja a világ ke­letkezését, Vejnemöjnen születését s leánykérő kalandjait. Előbb Ainót kéri meg, majd ennek öngyilkossága után Pohjolába megy, s Észak úr­asszonyának, a varázsló Louhinak lá­nyát kéri meg. Ám a lány inkább a szampót (csodamalmot) elkészítő ko­vácsot, Ilmarinoot választja. A lány­­kérők el-(pontosabban: vissza-)rabol­­ják a szampót, hajóra teszik, s elin­dulnak hazafelé. Louhi utánuk repül, s harc indul a szampóért. Ennek so­rán a csodamalom darabokra törik, s néhány töredéke Suomi (Finnország) partjaira vetődik. Mindez, persze, csak a csontváz. Tudjuk. Lönnroth Illés a múlt szá­zad elején gyűjtötte össze, a szó szo­ros értelmében az utolsó órában. A magyar költők, maga Arany János is, épp a Kalevala példája nyomán, hiába keresték a „magyar hőseposz” töredékeit, azt immár meg nem talál­ták, a közép-európai kereszténység sikeresebben tüntette el a pogány mi­tológiát, mint az észak-európai. Elmondhatatlan veszteség pedig, mert Képes Géza megállapítása nem­csak a finn, hanem a magyar iroda­lomra is érvényes, ugyanis „a Kale­vala, a finn népnek ez a hatalmas kollektív remekműve is csak azért születhetett meg, mivel a mű alkotó­elemei, eleven anyaga: a népi költé­szet már legalább kétezer éve a nép szellemi vagyonát alkotta ". A Kalevalából ismerjük, termé­szetesen a finn mitológiát is, ahogy a görög mítoszokat az Iliász és az Odüsszeia, a hindut a Mahábhárata és a Rámájana nyomán ismerjük mindenekelőtt. A legfontosabb pogány isten Ukkó volt, mivel azt hitték, hogy a zivatart és az éltető esőt is ö okozza. A Kalevala Ukkót így mutatja be: „Oh Ukkó, le fölső isten, / Avagy agg apó a mennyben, / Futó föllegek királya, / Bolygó burhanyók bírája! / Tégy törvényt a felhők felül, / Bölcs tanácsot mennyégben ülj, / Keletről a felhőt kergesd, / Éjszakról is támassz terhest, / Küldj hozzá még napnyugatról, / Futtass egyben déli tájról, / Hullass nedvet nagy egedből, / Csurgass mézet föllegedből, / Hogy a gabna lábra kapna, / Sűrű vetés jól suhogna ”. A Kalevalát, mint mondottuk Vi­kár Béla fordítása tette népszerűvé és klasszikussá magyarul. De már több új fordítás is készült, mondván, hogy Vikáré nemcsak hogy elavult, de nem is pontos. A már idézett Ké­pes Géza is fordította az eposzt, nem tudjuk, elkészült-e a egész fordítás; a költő-műfordító halála óta nem halla­ni róla, ám a korán elhunyt erdélyi Nagy Kálmán magyarítása több íz­ben is megjelent már. Hasonlítás vé­gett nézzük, ő hogyan fordította a már idézett elöhang kezdő sorait: „ Mind csak azon gondolkodom, / egyre azon elmélkedem: / Kedvem tá­madt énekelni, / jó szívvel beszédbe fogni, / népünk versét mondogatni, / régiek dalát dalolni. / Szavaim szám­ba olvadoznak, / beszédeim bonta­koznak, / nyiladoznak nyelvem hátán, / futamodnak a fogamra ”... Két „függelékét” kell még meg­említenünk a Kalevalának, minthogy a finnugorokra már nem térünk visz­­sza. Az egyik a még Lönnroth által összeállított lírai dalok gyűjteménye, a Kanteletár. A másik pedig az u­­gyancsak finnugor észtek Kalevala és Lönnroth-ihlette eposza, a Kalevipo­­eg A Kalevipoeg a finnugor népek második nagy eposza, a Kalevala párdarabja. Összeállítója, F. R. Kreutzwald, Lönnroth nyomán in­dult el fölkutatni az észtek népi mon­dakincsét, s a Kalevala mintájára ál­lította össze hősénekét. Csak tűnőd­hetünk, hogy ez a csodaszámba menő huszárvágás miért nem sikerült (miért nem sikerülhetett?) már a XIX. században a magyaroknak, s miért sikerülhetett még a XX. szá­zadban is, a mordvinoknak például (a mordvin Szíjazsart alig néhány évti­zede gyűjtötte s dolgozta föl egy mai mordvin költő). A Kalevipoeget először Bán Ala­dár magyarította, nemrég pedig Rab Zsuzsa gyönyörű fordításában olvas­hattuk újra. íme, egy mutatvány eb­ből is: „ Seregei) sok régi emlék, / Kale­­veknek hírét hozva / hideg hantok halma alól, / hírük kék ködökből kel­jen, / szürkületből szikrázzon fel, / hangafű közül kikeljen, / lápból jüst­ként lengedezzen, / Ahol csöndes, alvó árnyak, / kemény kínok kövei közt, / szenvedések szurdokában / fe­kete földben feküsznek, / Uku térdén szunnyadoznak, / Maarja ölén mély álomban. ”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents