Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-04 / 5. szám
1993. augusztus 4.5« sz. SZABAD ÚJSÁG 9 Bodrogköz és Ung-vidék ivóvízellátásáról A pohár már félig van Az országszerte tapasztalt vízellátási gondok közepette örömteli a hír, hogy a Bodrogközben és az Ung-vidéken az idén a rendkívüli szárazság ellenére sincs érvényes vízkorlátozás. Mármint azokon a településeken, ahol van vezetékes ivóvíz, tegyük gyorsan hozzá. Mert: Nagy- és Kistárkány, továbbá Nagy- és Kiskövesd, valamint a Nagykapostól keletre fekvő községek lakói továbbra is szomjaznak, illetve egészségükre ártalmas vizet isznak. A túlterhelt battyáni kutak Bodrogköz hajdani lápvilágának elfuserált lecsapolása után természetszerűleg a felmerülő ivóvízgondokkal is foglalkozni kellett. A folyók szabályozása és néhány holtág kiszárítása következtében számos településen kiveszett a víz a kutakból. No meg a városok gomba módra szaporodó lakótelepei is vízért kiáltottak. Ezért megfelelő ivóvízforrások után kellett nézni. A kutatások, próbafúrások nyomán a hetvenes években Agcsernyő és Battyán térségében bukkantak nagyobb mennyiségű, a Latorca által táplált föld alatti vízkészletre. Kezdetben öt kutat építettek, majd a kutak száma fokozatosan tízre emelkedett. Ezzel egy időben megépült a víztisztító és elosztóállomás. A prágai ÖKD és a Hranica nad Moravou-i Sigma cég által létesített battyáni vízmüvek három várost és közel félszáz falut látnak el jó minőségű ivóvízzel. Helyzetfelmérő körutam során ide is ellátogattam, ahol — a létesítmény vezetőjének távollétében — Macsó István gépész és Geri János karbantartó avattak be a tisztító- és elosztóállomás müköd(tet)ésébe. Megtudtam. hogy amikor beindították a Latorca partján fúrott kutak „lecsapolását", a környező települések kútjaiból eltűnt a víz. Igaz. ehhez a Ticce kiszárítása is hozzájárult. így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy ma már ezekbe a helységekbe is ..importálni” — Ipolyvisk határában, az egyik parcellán rekordtermést értünk el tavaszi árpából — újságolta július harmadik hétfőjén Kajtor Pál. az Ipolysági Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke —, mégsem tudok szívből örülni az eredménynek. A rekord ugyanis negatív rekord: átlagban alig tíz mázsa gabona termett egy' határon. Igaz. nincs is rajta mit csinálni, hiszen a parcella dombos, a föld rendkívül köves, úgy néz ki, mintha kavics lett volna az elővetemény. Óriási aszály sújtotta a vidéket, a gabona a kelés óta egyenetlenül fejlődött, a gabona szára csenevész maradt, még jó. hogy a kombájnok egyáltalán le tudták vágni a kalászokat. No persze, a kalászokban sem lelhette örömét az elnök. A szemek besültek. aszottak... Korántsem jobb a helyzet mondjuk Pereszlény környékén . Mostanában már azon morfondíroz az agrármérnök-elnök, hogy érdemes-e egyáltalán ezeket a területeket megművelni? A mezőgazdasági üzem az idén 500 hektáron termesztett őszi búzát és 278 hektáron tavaszi árpát. A vetőmag egy harmadát vásárolták, a többit pedig — a szükség törvényt bont! —az előző évben beszerzett fajtavetőmagból termett saját készleteikből pótolták. Vettek volna szíves örömest többet is, de nem jutott rá pénz. hitelbe pedig egyetlen üzem sem volt hajlandó nekik szállítani. Ez persze érthető is, hiszen manapság szinte mindenki tartozik mindenkinek, és mindenki kell az ivó- és a locsolóvizet. Mert a csapadékban szegény nyarakon, főleg a Felső-Bodrogköz lakossága zöldséges kertjeinek és fóliasátrainak életben tartása végett bárminemű tiltás esetén is rákényszerül, hogy a drága ivóvízzel öntözzön. A parti szűrésű kutakban kezdetben 4-5 méter mélységből nyerték a vizet. Az átgondolatlanul végrehajtott folyószabályozás következtében azonban annyira leapadt a talajvíz, hogy a kutak folyamatos mélyítésre szorulnak. Jelenleg mintegy 10 méterre van a szintjük. Miután néhány évvel ezelőtt kitisztíttatták a furatokat, és a gyakorta meghibásodó régi szivattyúkat újakkal váltották fel. olyannyira megnövekedett a vízhozam, hogy tavaly és az idén a térségben nem kellett elrendelni vízkorlátozást. Különben a kutak összesített teljesítménye megközelíti a 200 litert másodpercenként. Ezt a mennyiséget 4:1 arányban osztják el Nagykapos és Királyhelmec között. A Bodrogközben évek óta tartja magát az a vélekedés, hogy a battyáni kutak vize a tiszacsemői vasúti átrakodó állomás olajhulladékától szennyeződik. A vízmű laboratóriumában rendszeresen végzett mintavizsgálatok egyértelműen cáfolják ezt a híresztelést. A vegyelemzések eredményei kimondottan jó minőségű vízről tanúskodnak. A nyers vízben csupán a vastartalom nagyobb a megengedett értéknél. Ezt azonban a tisztítás folyamán kivonják belőle, úgyhogy a norma által megszabott literenkénti 0,3 milligrammos értékhez viszonyítva, az innen továbbított ivóvíz mindössze 0,02-7 mg vaselemet tartalmaz. „Mindössze” a mésszel megkötött és kivont vas elhelyezése okoz máig megoldatlan gondot a battyániaknak. Mivel a szikes földek porhanyósítására kiválóan alkalmas melléktermék iránt nem érdeklődnek a környező csak készpénzért akar bármit is eladni. Kajtor mérnök már kora tavasszal sejtette, hogy baj lesz, pedig akkor még híre-hamva sem volt a kánikulának. A mag a vetésterület mintegy 15-20 százalékán az agrotechnikai határidő végén vagy után került a talajba. — Már ősszel csúsztunk bizonyos munkálatokkal — magyarázta a szakember —, nem volt elegendő üzemanyagunk, bizonyos területekről az előveternényeket, például a kukoricát, késve tudtuk csak betakarítani, s ebből kifolyólag természetesen a magágyat sem tudtuk vetés alá időben előkészíteni. A föld szinte csontkemény volt, a szántás után rendkívül hantos maradt. Ezért, ezeken a parcellákon mindössze 20 mázsa körüli hozamokat sikerült elérni. A kegyelemdöfést azért az aszály adta meg a gabonaféléknek. Hosszú heteken át nem esett, a perzselő napon elszáradtak a növénykéken a sarjak. Műtrágyára nem futotta, s a növényvédő szerek közül is csupán a legszükségesebb készítményeket, a gyomirtókat és a bizonyos rovarkártevők ellen leghatásosabb szereket tudta a gazdaság megvenni. Ráadásul még ezekből sem futotta mindenhová! A száraz tél után hideg tavasz következett, aztán meg jött a tikkasztó hőség: a szövetkezet földjeire április derekától június harmadikáig nem hullott csapadék. — A környékbeli gazdaságok tiltakozó akciójára érkező mezőgazdamezőgazdasági üzemek (nincs üzemanyaguk az elszállítására), a vízművek a község határában emel belőle dombokat. A vadlerakatok további sorsa ismeretlen... Az említett szakemberektől még azt is megtudtam, hogy a közelben, Kaponya határában további tíz kutat fúrtak, melyeket szintén rá akarnak kötni a hálózatra. Hogy erre mikor kerül(het) sor? „Azt majd a főnökünktől tudakolja meg, ha visszatér a járásról” — fejezik be készséges tájékoztatásukat. A kaposi víztorony árnyékában Innen — átkelve a két tájegységet elválasztó „határfolyónak” kinevezett Latorcán — Ung-vidék központjába vitt az utam, hogy az ottani állapotokról is tudakozódjak. A nagykaposi víz- és csatornázási müvek vezetője Ősz István né rendkívüli őszinteséggel tárta elém a helyzetüket: — Mi 1983-tól kapjuk a vizet Batytyánból egy 400-as vezetéken, Csicseren és Vajánon keresztül, ahol a Tranzit, a Slovnaft és a Villanytelep (legnagyobb fogyasztóink) egyenesen a nyomócsőről „veszik le” az ipari célokra (is) használt ivóvizet. Ott egy víztorony is épült, amelyet azóta sem használnak. A nagykaposi, kívülről szépnek tűnő, ezer köbméteres ürtartalmú víztorony helyébe azonban máris újat, néhány ezer köbméterrel nagyobb befogadóképességűt és a jelenleginél magasabbat kellene építeni. Ha a belülről teljesen elrozsdásodott létesítményben nincs meg a kellő nyomás vagy a vízszint, akkor a víztoronynál magasabbra emelt bérházak felső emeleteire nem jut el a víz. Emiatt aztán jön a panaszáradat, meg azért is sok bírálat ér bennünket. sági miniszter ugyan „hozott némi esőt” —jegyezte még meg fanyar mosollyal a gazdaságirányító —, ez azonban gabonáinkon már nem sokat segített... Még mintegy 300 hektáron lábon áll a termés, de annyit már kijelenthetek: búzából mintegy 35 mázsás hozam ígérkezik, árpából pedig legfeljebb 20 mázsás hozamra számíthatunk. Gabonáinkat nem tudtuk öntözni. A napsugarakkal szárították a szemeket, ezért zajlik kissé vontatottan, szakaszosan a betakarítás, s csak július tizedikén láthattak hozzá az aratáshoz. Kilencediké és tizenharmadika között 4, Ipolynyékröl érkezett vendégkombájn is aratott („esőt jelzett a meteorológia — érvelt az agrármérnök —, hát el kell fogadnunk a felkínált segítséget”), általában azonban csak 5 saját kombájnjukra szorítkoztak. A szépnek látszó, elfogadható, megfelelő sikértartalmú magot egyelőre nem értékesítik. Tárolóhelyiségeik vannak, hát várnak egy kicsit, abban reménykednek, hogy néhány hét, esetleg hónap után a mostaninál magasabb lesz a gabona ára, drágábban sikerül tartalékaikat értékesíteniük. Meg aztán, a gazdaság ipolysági telepével szemközt magánmalom épül, s a tulajdonosa megígérte az elnöknek, hogy a termés jelentős részét felvásárolja. Nos, ez volt nagyvonalakban a helyzet július második felének elején az Ipolysági Mezőgazdasági Szövetkezetben... ZOLCZER LÁSZLÓ hogy az elrozsdásodott vezetékek miatt gyakori csőtöréseket olykor nem tudjuk időben, a lakossági elvárásoknak megfelelően kijavítani. Ezért is szeretnénk a nagyobb nyilvánosság elé tárni a következőket: Véleményem szerint az úgynevezett forradalom óta semmi sem változott a „vízügy” berkeiben. Minket — a tőketerebesi központunkon keresztül — továbbra is a mértéken felüli adminisztrációval üzemelő kassai főnökség irányít. Hozzájuk futnak be a helyzet javításáért esdeklő kérelmek, a vízdíjakból befolyt összegek úgyszintén. A csőtörések azonban itt keletkeznek, ám a panaszaink már nem hallatszanak fel Kassáig. Azzal kezdeném, hogy kevés munkaerővel dolgozhatunk, mivel a mesterségesen alacsonyan tartott bérkeretből nem telik további szerelőmunkások felvételére. Az univerzális képességű embereinket mindössze 23 koronás órabérben dolgoztatjuk, holott a mostani fizetésük dupláját is megérdemelnék. A munkásembert eddig se nagyon, újabban pedig egyáltalán nem becsül(het)jük meg. Havonta öt-hat csőtörést kell helyrehoznunk. Az ehhez szükséges gépi technikát Királyhelmecről kell megrendelnünk, s mire az ideér, hosszú órák telnek el. Hiába kértük, hogy adjanak nekünk is legalább egy autóbágert, egy légkalapácsot, meg egy szivattyúzó autót. Ráadásul amennyiben hétvégén roppan szét egyegy nyomócsővezeték, mi hiába szeretnénk azt azonnal megjavítani nem tehetjük. Csupán az az egy lehetőségünk marad, hogy lezárjuk a meghibásodott szakaszt, és várunk hétfőig, hiszen a munkálatok előtt kijelölendő telefon- villanyvezetékek tulajdonosai ünnepnapokon elérhetetlenek. A felbontott útszakaszokat pedig aszfaltozógép hiányában képtelenek vagyunk szakszerűen helyreállítani. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy az utóbbi egy-két esztendőben nem volt szükség a fogyasztás korlátozására. Vízből van elegendő, csakhogy ezt nem vonatkoztathatjuk az egész térségre. Mert a Kapóstól keletre elterülő határ menti településeken (mint pl. Kelecseny, Mátyóc, Vajkóc, Veskós stb.) nincsen ivóvízvezeték-hálózat, a helyi kutak vize pedig erősen szennyezett. A helyzetet súlyosbítja, hogy a közelmúltban egy vasúti tartálykocsiból kénsav ömlött a talajra, s ez ugyancsak elodázhatatlanná tette a probléma soron kívüli megoldását. A tervek már elkészültek, a lakossági igénylés is eljutott az illetékes minisztériumhoz, de hogy pénz mikor lesz rá, azt nem tudhatjuk... „Idegen vizeken” A továbbiakban sikerült megtudnom, hogy — mivel a battyáni kutak már nem bírnák el az említett települések ellátását ezért — a hiányzó jelentős vízmennyiség előteremtésére két lehetőség kínálkozik. A lakárdi víztároló és a kaponyai új kutak. Az előbbi tervezet már készülőiéiben van. Állami támogatás híján a terebesi vízművek saját költségén kiépítette a lakárdi vízforráshoz csatlakozó 11 kilométeres bekötő fővezetéket. Tehát már „csak” az új víztorony és a községi vezetékek finanszírozására és elkészülésére kell várni... És a kaponyai kutak? Már nyúlok is a telefon után, hogy felhívjam Karol Koller mérnököt, a battyáni vízmüvek vezetőjét, aki ottjártamkor a járási főnökségen tartózkodott. A vonal túlsó végén jelentkező Koller úr elmondta, hogy a kaponyai kutak tulajdonképpen még nem kutak, csak furatok, s azok kiépítésére, valamint az ezzel összefüggő egyéb létesítményekre (mint például a tisztítóállomás bővítése) sok-sok pénzre lenne szükség. Ám egyelőre nem tudják mikor is veheti kezdetét a másodpercenként 80 liternyi vízmennyiséget adó kutak „befogása”. Telefonbeszélgetésünk végén interjúalanyom egy számomra meglepő kéréssel hozakodott elő. Miszerint: az általa elmondottakat, és egyáltalán amit róluk, illetve a környék vízellátásáról írni szándékozok — vagyis a megjelentetendő cikk kéziratát feltétlenül autorizáltassam egy bizonyos terebesi feljebbvalójukkal, aki ugyan nem tud magyarul, de a nekem imént nyilatkozott kaposi kolléganőjük biztosan hajlandó lesz lefordítani. Erre azért van szükség — fűzte még hozzá magyarázatként — mert az újságírók (úgy általában) mindig összekeverik a dolgokat, és valótlanságokkal félretájékoztatják a közvéleményt. Nos, kedves „vízmüves cenzorosztály” ezennel kérek elnézést, hogy elkerültem Önöket. De hónapok óta csak (tiszta forrásból csörgedező) vizet iszom, magyarán nem szoktam elinni az eszemet, ezért fenntartom magamnak a jogot, hogy a szabadon véleményt nyilvánított munkatársaiktól nyert információkat a saját véleményemmel egyetemben „öncenzúrázatlanul” közhírré tegyem. Amennyiben valamilyen hiányosságot, pontatlanságot, vagy Önöknek nem tetsző véleményt fedeznek fel a jóváhagyásuk nélkül megjelentetett írásban, kérem — jogukban áll arra reagálni. Lapunkban szívesen helyt adunk minden olyan törekvésnek, amely a kiszolgáltatott (mondjuk vízhiányban szenvedő) állampolgárok helyzetének a javítását szorgalmazza. Mert egyelőre úgy állnak a dolgaink — ahogy egyik ung-vidéki ismerősöm summázta a bürokráciával sújtott régió tehetetlenségbe merevedett helyzetét — hogy a pohár már félig megtelt... KORCSMÁROS LÁSZLÓ Törpe búza, törpe árpa... NEGATÍV REKORD Kistárkánynak sincsen ivóvize, de legalább nyári „fürdőkádnak" ott a Tisza vize... (Bogoly János felvétele)
