Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-18 / 7. szám
8 SZABAD ÚJSÁG 1993. augusztus 18• sz. Az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet az Agrokomplexon Cseppenként kevesebbe kerül SZOMBATON, augusztus 14- én ismét benépesült a nyitrai kiállítási terület. Megnyitotta kapuit a jubileumi, huszadik nemzetközi mezőgazdasági kiállítás és vásár. Az Agrokomplex ‘93 (még e hét végéig) fogadja majd a látogatókat, hogy a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari üzemek szakembereinek, a farmeroknak és magángazdáknak, háztáji zöldségtermesztőknek és állattenyésztőknek megmutassa mindazt, ami szakmájukban korszerű, hatékony és gazdaságos. A kiállítók sorában évről évre találkozunk olyanokkal, amelyek először, illetve csak bizonyos időközönként mutatkoznak be, míg más vállalatok, üzemek, kutatóintézetek rendszeres résztvevői a kiállításnak. Ez utóbbiak sorába tartozik a Pozsonyi Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet is, amely a központi pavilonok előtti tér közepe táján, a mezőgazdasági gépek gyűrűjében rendszeresen „felveri sátrát". Ez egyben azt is bizonyítja, hogy hiába ősi tevékenység az öntözés, s hiába vallották már az ókori indiaiak, hogy: Ha a Nap a termés atyja, akkor a víz az anyja, a vízutánpótlás olyan téma, amelyben mindig lehet újat mondani. Az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet hagyományos, de mindig új ismeretekkel gazdagított nyitrai témái között ezúttal a fóliában termesztett zöldségfélék, a paprika és a paradicsom csepegtető öntözése is szerepel. Ez sokat érdeklő téma. Nemcsak azért, mert számos mezőgazdasági üzem felújította zöldségtermesztését, hanem azért is, mivel a háztáji zöldségtermesztés jövedelmezősége csökkenőben van, s valamennyi hatékonyságnövelő lehetőséget érvényesíteni kell. Ha létezik olcsó vízutánpótlás, akkor a csepegtető öntözés feltétlenül az. A lyukas fazék elvén Egy múlt századbeli, a földművelőknek készült útmutató szerint úgy lehet nagy tököket termeszteni, hogy a növény tövének közelében vízzel telt edényt helyeznek el, amelyből lassanként csöpög a víz. Az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet hidasi kísérleti telepén a négy, egyenként 50x8 méteres fóliasátorban természetesen egyetlen lyukas fazék sincs, viszont a paprika és a paradicsom sorai közé lefektetett kisebb átmérőjű műanyag tömlők nyílásain — akárcsak a lyukas fazékból — csepeg a víz. Barta Béla, a kutatóintézet tudományos munkatársa először a három paprikasátoron vezet végig. A növények sorközébe lefektetett lyuggatott műanyag tömlők fémcsőből ágaznak le. Ezt a központi víztartályból jövő vezetéktől egy csap választja el, amely után nyomásmérőt és vízórát szereltek be. Az öntözésre nyomás alatt lévő vezetékes vizet használnak, ezért a megfelelő nyomást a csap megnyitásának mértékével állítják be. A szükséges nyomás azonban az öntözővíz központi tartályból megfelelő magasságkülönbséggel történő szállítása és szétosztása mellett is elérhető. Mivel a tömlőkön lévő, a víz kifolyására szolgáló nyílások kicsinyek s könnyen eltömődhetnek, a vizet szűrni kell. Lényeges kiegészítői még a berendezésnek a növény sorai között bizonyos távolságokban párosával elhelyezett talajnedvesség-mérők, amelyek tizenöt, illetve harminc centiméteres mélységben mérik a talaj víztelítettségét. Ennek megfelelően nyitják, illetve zárják a csapokat. Két fóliasátorban kézzel végzik, a harmadikban azonban már ezt a műveletet is automatizálták. A berendezés a program szerint megadott időközönként meghatározott mennyiségű vizet juttat ki a növények gyökérzónájába. A paradicsom csepegtető öntözése azonos elven alapul, csupán a sortávolság más. Kevés munka, kis költség A kutatás többcélú. Barta Béla első helyen említi az egyes öntözési módszerek összevetését. A paprika és a paradicsom esetében egyrészt szóba jöhet a barázdás vízpótlás. Ez a csepegtető öntözéssel összevetve munkaigényesebb (barázdát kell készíteni és időközönként felújítani), a vízadagolás bonyolult, a kijuttatott víz mennyisége nehezen ellenőrizhető. Több víz — több energia alapon drágább, az egyszerre nagy adagban kijuttatott víz lehűti a talajt, az átázott fold pedig nehezíti a rendszeres szedést. Nem kevesebb rossz oldala van az esőztető öntözésnek. Az öntözővíz nemcsak a talajt, hanem a fóliasátor levegőjét is lehűti. A gyakori öntözés kis vízadaggal — akárcsak ennek fordítottja — a puha, átázott talajon nehezíti a folyamatos szedést. A puha földben gyakran megdől a növény, a fólialepel oldalán lefolyó öntözővíz pedig nem kis veszteség. A módszer munkaigényes, s problémát okoz, hogy megfelelő berendezésekben sincs nagy kínálat. Mindezzel szemben állnak a csepegtető öntözés előnyei. Az elhasznált vízmennyiség csak töredéke annak, amennyire a barázdás, illetve az esőztető öntözésnél van szükség. Itt a víz csak a növény gyökerével legsűrűbben átszőtt talajtömböt áztatja át. Ennek keresztmetszete vöröshagyma alakú, lefelé szélesedik, nagysága a talaj vízáteresztő képességétől függ. Az öntözés során sem a talaj, se a fólia levegője nem hűl le, és a szedést sem kell szüneteltetni, sőt az a vízadagolással egyidőben is történhet. A módszer előnye még, hogy az öntözővízzel együtt műtrágya is adagolható. A talajelemzések ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy a tápanyag pótlására a tenyészidő második felében, augusztusban és szeptemberben a paprika és a paradicsom esetében is szükség lehet. Érdekes és hasznos tapasztalatokat szereztek a telep dolgozói a sortávolságot illetően. A 60 centiméteres sortávolság helyett a paprikánál célszerűbb az ikersoros ültetésmód, a 40- 50, illetve 70-80 centiméteres távolság. A tömlőket itt is minden második, a kisebb sortávolságban fektetik le. A nagyobb sortávolság megmarad a szedésre. Ez mindig száraz, kevésbé gyomosodik. Szedéskor a tömlő sorközébe nem kell belépni, így az oldalhajtások letörésének veszélye is kisebb. A növény esetleg csak „kifelé”, a szélesebb sortávolság irányába dől meg, ami viszont dróthuzal kifeszítésével megakadályozható. Az ikersoros ültetésmód a levéltetvek elleni védelmet is könnyebbé, de főleg hatékonyabbá teszi. A PCR alkonya Amit eddig dióhéjban elmondtunk, mindazzal részletesebb magyarázat és útmutatás kíséretében Nyitrán, az Agrokomplex kiállításon is megismerkedhetnek a látogatók, az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet pavilonjában. Idei kínálatukból semmi sem hiányzik abból, amivel a földműveseknek korábban is a rendelkezésére álltak. A csepegtető öntözés olyan ráadás, amit a kor követelményei tesznek szükségessé. A kutatóintézet kínálatából a csepegtető öntözőberendezések sem hiányoznak, főleg a tömlők nagy választéka, akárcsak az sem, ami tipikusan kutatóintézeti téma. Nevezetesen az, hogy a fóliában, csepegtető öntözéssel termesztett paradicsom, paprika milyen vízadagok és öntözési intenzitás mellett (kisebb vízadag — gyakoribb öntözés, illetve fordítva) milyen termést ad. Ezek olyan ismeretek, amelyek birtokában az egyébként legolcsóbb öntözési mód még hatékonyabbá tehető. Az idén két paprikafajtát, a PCR-t és a DÓRÁT hasonlították össze. Az eredmények egyértelműen a DORA javára szólnak. Termése darabra számolva lényegesen több, súlyra mérve pedig még nagyobb az előnye, mivel termése húsosabb, tehát nehezebb. A DORA javára szól az is, hogy a nagyobb számú paprika között lényegesen kevesebb a deformált darab. A hozam s a termés minősége alapján a PCR fokozatosan háttérbe szorul. Helyét a már említett DORA mellett valószínűleg az ÉVA és a PIKANTA foglalja el. A fólia alatti termesztésre mindkettő alkalmas. Az ÉVA mintegy 20 százalékkal terem többet a PCR-néí, korai fajta és nem csípős. A PIKANTA erezete a PCR-éhez hasonlóan csípős, a gyümölcs húsa azonban nem. Középkorai, hozama harmadával nagyobb a PCR hozaménál, termése kiegyenlített formájú, elenyésző számú deformált egyeddel. Javára szól még. hogy a gyümölcs húsvastagsága 4,9 milliméter. Barta Béla szerint az 1985 óta termesztett DORA, az 1989-ben engedélyezett ÉVA, és a tavaly jóváhagyott PIKANTA jobb tulajdonságai révén fokozatosan bekerül a küztudatba, s feledteti az 1961 óta termesztett PCR-t, amely az említett fajtákkal már nem tudja felvenni a versenyt. Az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet úgymond egy kalap alatt több szempontból is előnyösebb és hatékonyabb termesztési eljárást, technológiát kínál a zöldségtermesztőknek. A csepegtető öntözési mód egyrészt már önmagában is kevesebb ráfordítást igényel, másrészt a kijuttatott víz mennyiségét és az öntözés gyakoriságát véve alapul kidolgozzák a legoptimálisabb megoldást, s ráadásként mindezt még fajtára aplikálva is lebontják. Ráadásul: a csepegtető öntözéshez szükséges berendezésekkel is szolgálnak. EGRI FERENC r Pukkai László: A Hanza Szövetkezeti Aruközpont története — 7.rész A Mezőgazdasági Szövetkezet működése A „Hanza" Mezőgazdasági Szövetkezet a „Hanza” Központi Szövetkezet 1939. június 17-én megtartott XIV. évi rendes közgyűlésén alakult meg, s 1940. január elsején kezdte meg működését. Működését a következő osztályok megszervezése segítette elő: 1. értékesítő osztály: Gabona, állat, baromfi, tojás, toll, lőttvad, mezőgazdasági termények értékesítésével foglalkozik. 2. hizlaló osztály: Szarvasmarha- és sertéshizlalás a feladata. 3. mezőgazdasági beszerző üzemek osztálya: Mintagazdaság, tenyészállat-tenyésztés. baromfitelep, csibekeltetö, szeszfőző, keményítőgyár tartoznak működési területébe. 4. beszerző osztály: Műtrágya, fa. szén, üzemanyagok, gépek, takarmány, növényvédő szerek beszerzése a feladata. A „Hanza" Mezőgazdasági Szövetkezetnek raktárai, telepei és üzemei a következő helyeken voltak: a. ) gabonaraktár: Galánta, Szene, Diószeg, Nagyfödémes, Vágsellye, Deáki, Pered, Zsigárd, Vágfarkasd, Negyed, Tomóc, Tardoskedd. b. ) hűtőház: Galánta baromfihizlaldával és löttvadgyüjtőhellyel c. ) baromfitelep és keítetőközpont: Galánta d. ) szeszfőzde: Galánta, Tomóc e. ) tojásgyűjtőhely: Galánta, Ipolyság, Köbölkút f. ) sertéshizlalda:Tomóc g. ) szarvasmarha-hizlalda, tenyészállat-tenyésztés és gazdaság: Csike-puszta Tótmegyer mellett h. ) központi tollraktár: Galánta A „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezetnek 1940. december 31-én 783 tagja volt, akik 1484 üzletrészt birtokoltak. Egy évvel később a 961 tag már 1803 üzletrésszel képviseltette magát. Az első két évben hatalmas növekedést mutatott a „Hanza" Mezőgazdasági Szövetkezet pénz- és áruforgalma. Megjegyezzük, ezt elsősorban a háborús időknek köszönhette, hiszen a Németországba és Olaszországba szállított szarvasmarha- és sertésmennyiség hatalmas tételekre rúgott. Nagyobb mennyiségű sertést szállított a szövetkezet a régi partnerekhez Szlovákiába. A szövetkezet forgalma gabona- és termékértékesítés terén 1940-ben 3 907 819 pengő volt, 1941-ben 4 099 158 pengő. Az állat és állati termékek értékesítése terén 1940-ben 3 502 429 pengő, 1941-ben pedig 4 084 325 pengő értékű forgalmat bonyolított le a „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezet. Az összforgalma 9 409 643 pengő volt 1941-ben, 1942- ben 11 090 381 pengő volt. Míg 1940-ben 3345 vagont vett igénybe a szövetkezet, 1942-ben 7358 vagont. A háborús konjunktúra a szeszfőzdék és a szeszfinomítók szaporodását is elősegítette, s mivel a „Hanza” Központi Szövetkezet, vagy a „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezet a felvásárlás és értékesítés területén is előnyös üzleteket kötött, a már működő vagy alakuló ilyennemű intézmények sorban csatlakoztak pl. a Mezőgazdasági Szeszfőzde és Szeszfinomító a tallósi Gullamező majorban és Verebélyen: a Pálinkafőző Szövetkezet Vághosszúfalunk; a Mezőgazdasági Szövetkezeti Szeszgyár a Nagyfödémes melletti Szőgyén pusztán és az Egyházfa melletti Maholányban; a Mezőgazdasági Szövetkezeti Szeszfőzde Szenckirályfán és a Léva melletti Szent János pusztán. Ezek a szeszfözdék-szövetkezetek minden szempontból eleget tettek azoknak az elveknek, amelyek a „Hanza”-t is jellemezték. Tehát tagságuk, üzletrészük, vezetőségük (igazgatóságuk és felügyelőbizottságuk) volt, s minden évben rendszeresen összehívták közgyűlésüket, amelyen a „Hanza” Központi Szövetkezet a legmagasabb szinten képviseltette magát. A mezőgazdasági osztály munkájának elemzésekor említettük, hogy sikeresen működött a szenei téglagyár, a nemesnebojszai keményítőgyár, amely az említett években 102 vagon saját termesztésű ún. Wohltmann féle ipari burgonyát dolgozott fel évente, s abból 21 vagon keményítőt gyártott. A tomóci gyümölcsízfőzde, zöldségaszaló és káposztasavanyító is a „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezet tervei szerint működött. A háborús évek, a hadiipari termelés újabb üzletet jelentett a kereskedelemnek, a termelőknek. Ennek tudható be, hogy a „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezet hatalmas mennyiségű gyapjút vásárolt fel s értékesített a hadiiparban; majd az ország olajkészeltének pótlására megindult a tökmag felvásárlása a „Hanzá”-ban is. Az eladó 1 kg szappant kapott 20 kg tökmagért. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy a „Hanza” Mezőgazdasági Szövetkezet csak látszatra tűnik a háború szülöttjének. Bizonyára békés időszakban is megalakult volna, hiszen a mezőgazdasági osztály már a harmincas évek vége felé is szerteágazó és eredményes tevékenységet fejtett ki. A „Hanza” szociális politikája Az előző fejezetekben a „Hanza” Szövetkezeti Aruközpont Gazdasági fejlődését, felemelkedését, sikereit taglalva nem egy esetben aláhúztuk: ebben az újra nemesített szövetkezeti mozgalomban milyen fontos szerepet kapott, töltött be az ember. A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpontnak választott vezetői (igazgatósági és felügyelöbizottsági tagjai), valamint alkalmazottjai voltak. Megjegyezzük: az üzletrészes fogyasztási szövetkezetek személyi állománya: a választott igazgatóság és felügyelőbizottság, valamint az üzletvezetők és a kiszolgáló személyzet nem tartozott a „Hanza” kötelékébe. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételét tagjai társadalmi besorolása alapján elemezve megállapíthatjuk, hogy például az igazgatóság 30-35 százalékát falusi tanítók, 20-25 százalékát földművesek (földbirtokosok), illetve hivatalnokok, a megmaradt 15-20 százalékát pedig lelkészek alkották. A felügyelőbizottság 40-50 százaléka volt tanító, 25- 30 százaléka földműves-birtokos, 15- 17 százaléka hivatalnok (jegyző, ügyvéd, orvos, stb.). 8-10 százaléka pedig lelkész. Nagyon érdekesen alakult az alkalmazottak, a gazdasági vezetők és beosztottak számának növekedése. A megalakuláskor Nagy Ferenc igazgató. Porubszky Aladár raktárfönök és egy raktáros kezdte meg a munkát, 1926-ban már 11 az alkalmazottak száma. A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpontnak 1931-ben 42 alkalmazottja van. a következő évben már 81. A fizikai lista 29 professziót tart nyilván. Legnépesebb a fizikai dolgozók csoportja. Az 54 fizikai dolgozó közül 13 a malomban dolgozott, a sofőrök és kocsikísérők száma 15 volt, többen a műhelyekben dolgoztak. Csak huszonheten (igazgató, föraktáros, cégvezető, főmolnár, pénztáros, adminisztratív erő stb.) dolgoztak az irányításban. Megállapíthatjuk, hogy az alkalmazottak száma a „Hanza" Szövetkezeti Áruközpont forgalmának, tevékenységének növekedésével párhuzamosan növekedik, emelkedik: 1934- ben eléri a bűvös százat. 1939-ben a kétszázat, s 1944-ben a háromszázat. A jegyzőkönyvek bizonyítják, az élő tanúk — volt „Hanza” alkalmazottak — igazolják ama állításukat, hogy sem a választott szervekbe, sem az alkalmazottak közé egykönnyen nem lehetett bekerülni. Legfontosabb feltétel a szakmai képzettség, az erkölcsi megbízhatóság, s természetesen a szövetkezeti mozgalom iránti elkötelezettség volt. Megjegyezhetjük: aki a „Hanza” alkalmazottak kötelékébe jutott, az megbecsülte magát, mert „Hanza” alkalmazottnak lenni „rangot” jelentett, ahogyan azt még ma is hangsúlyozzák a már említett volt alkalmazottak. A szakembereket, vagy egyszerű munkásokat a megbecsülés vonzotta a „Hanza” alkalmazottak táborába. Tudták, hogy a tisztességesen elvégzett munkából nemcsak a munkáltatónak, hanem nekik is hasznuk van. A szövetkezet igazgatósága napi nyolcórai munkát kívánt a beosztottaktól, s akik meggyőződhettek arról, hogy fizetésük és egyéb juttatásaik arányban vannak az elvégzett, becsületes munkájukkal. Az 1932-es fizetési lista sok mindenben alátámasztja eddigi eszmefuttatásainkat. A legmagasabb fizetést, havi 4720-Kc-t az igazgató kapta. Egy raktáros havonta 2349-Ké, a könyvelő 1080-Ké, a gépkocsivezető 1180-Ké, egy kisegítő munkás 755-KC havi elszámolást kapott. A havi átlagfizetés 883,94-Ké volt a Hanzában. Az összehasonlítás szempontjából talán nagyon is hasznos az 1932-es év, a nagy gazdasági válság kicsúcsosodásának éve. Összehasonlítási alapul egy állandó munkaviszonnyal rendelkező mezőgazdasági munkás bére és járandóságai szolgálnak. Például egy tehenész havi pénzbeli juttatása ebben az évben 94-100 korona között mozgott. Ezen kívül általában a következő természetbeni járulékot kapta: napi 1 liter tej, 350 kg gabona negyedévenként, 10 köbméter fa és 12 liter petróleum évente. Megjegyezzük: vasárnap és ünnepnap is dolgozott, s a napi óraszáma nem 8 volt, mint a Hanzában, hanem 10-12. Egy napszámos napi 10-12 órai munka után 13-15.60-Kő fizetést kapott, tehát havonta 312-374-Ké-t, ha mindennap volt munkája. (Folytatjuk)
