Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-21 / 3. szám
1993. július 21• sz. SZABAD ÚJSÁG Beszélgetés Fambauer Gábor íróval AZ IBOLYA ILLATÁRÓL Ez egy tökéletesen kivitelezett könyv, mintha csak a kiadója tudná, hogy az irodalmi alkotást a megfelelő külső tartozékokkal is el kell látni ahhoz, hogy ilyen nagyszerű összhatást válthasson ki. A kötet címe Az ibolya illata, s nemcsak hogy ibolyák láthatók a borítóján, a papírnak is ibolyaillata van... A fenti megállapítás az idei Madách-dfj átadásakor hangzott el Farnbauer Gábor harmadik kötetének kapcsán, mely a KaUigram gondozásában jelent meg, s mostantól „az 1991-es év legjobb hazai magyar könyve” cím is megilleti. A kritikusok kivételes irodalmi teljesítménynek tartják ezt a művet, amelyben a szerző egy teljesen új nyelvet kísérletezett ki — ha úgy tetszik, az egzakt vizsgálódás lélekre irányuló irodalmi nyelvét, amely tiszta, átlátszó, önmagát fejlesztő, és amelyet nekünk, az összes többieknek, még meg kell tanulnunk... • * * — Mit jelent neked, a szerzőnek ez a könyv? — Az életemet jelenti. Persze, nem úgy jelenti az életemet, hogy olyan fontos, mint az életem... Vannak olyan írók, akik úgy működnek, hogy élnek valamilyen emberi életet, megélnek bizonyos emberi konfliktusokat, azután erről írnak egy könyvet. Écnálam maga a könyv volt az az életem is, amiről írtam. Ez volt a tevékenységem. Ha őszinte vagyok, az „Egy példa: az ibolya illata. Ámokfutást végzünk a tavaszi erdőben. Bezsongunk az ibolya édes illatától. Közben a kémikusok szerint arról van szó, hogy az ibolyák gálád molekulákat bocsátanak ki a levegőbe, ahonnan belemásznak az orrunkba, és ott ezek a molekulák kémiai reakcióba lépnek bizonyos idegvégződéseinkkel, amelyek idegi ingerületet keltve megváltoztatják az agyállományunk elektromágneses terét, és mi úgy érezzük, hogy már egészen odavagyunk az ébredő természet bimbózó idomaitól.” az igazság, hogy én az irodalmat ennyire komolyan veszem. Erről persze inkább hallgatnom kellene... Amikor elkezdtem ími ezt a könyvet, „ Vergiliust két erénye jelölte ki a nagy alkotásra Az egyik magas és gáncstalan művészete. A másik a világ sorsán, Róma hivatásán csüggő törődése A nagy szándék egyúttal nagy élmény lehetett ennek a költőnek. Ilyen szándék még nem volt a világban. Homérosz nem akart nemzed eposzt írni Ő egyszerűen hősöket énekeli A hősök egyének: semmi más. Egy egész nemzetet szimbolizálni egy reprezentatív ősben, egy nemzet sorsát egy ember végzetében: ez Vergiliusra várt. Az "Aenais" az első nemzeti eposz a világon" — Írja-Babits Mihály „Az európai irodalom történetében”. Másik nagy világirodalom-történetünk szerzője, Szerb Antal pedig így vélekedik a költőről. „Az utókor minden antik költő közül őt tisztelte a legjobban... A középkorban, amikor az antik költőknek még a nevét is elfelejtették, az ő legendája nöttön-nőtt Dante őt választotta vezéréül misztikus útján. ” S miután mindezt elmondja róla, a középkor-reneszánsz értékelésével az akadémián dolgoztam fizikusként, azután két évig szabadúszó voltam, s csak ezzel foglalkoztam. Az írás az életem lett odáig menően, hogy mondjuk egy normális családi élet mellett ezzel keltem, ezzel feküdtem le; ha voltak kudarcaim és sikereim, akkor ezzel voltak kapcsolatosak. Ha az életemnek ezt a „Az ibolya illatát megnevezhetjük úgy is, hogy ”zsong az élet", és úgy is, hogy „rajzanak a molekulák”. De az illatszergyárban nem mennénk sokra az előbbi megnevezéssel Ott nem ez volna az ibolya illata. És az illatszergyárral sem mennénk sokra, ha az emberek nem vágyakoznának (legalább művi úton) megidézni az ébredő élet zsongását" szakaszát összefoglalom, akkor a kudarc az volt, ha valamit nem sikerült ebben a könyvben megcsinálnom, a siker — ha úgy éreztem, valamit sikerült. — Mi nálad a siker? — A belső küzdelemnek a hitelessége: ez az elsődleges és furcsa szintje az alkotásból eredő sikernek. Mondhatják erről a könyvről, hogy marhaság — ezt is megengedem; viszont tény, s ezt csak én tudom, hogy mennyire megküzdöttem érte. Persze, meg lehet küzdeni valami marhasággal is, tehát ez még nem a könyvet hitelesíti, hanem az én tevékenységemet. Ez csak adalék. De számomra, furcsa módon, utólag sikerélmény, hogy végig tudtam csinálni. A siker következő szintje az, hogy amikor beleolvasok, a lelkületem egészével látom benne magamat. A sikeresség harmadik régiója pedig az egésznek az egzakt volta, a képalkotói teljessége. Azt hiszem, az irodalomban két dolog történik: az ember érzékletes, átélhető megjelenítése és fogalmi értelmezése. Általában azt hiszik, hogy az irodalom csak megjelenít. Nekem azonban más véleményt kellett alkotnom erről, mert ezt a kettőt nem tudom egymástól elszakítani. Megvannak a magam élményei — s azt hiszem, ezek érdekesek is —, de alkatomból, hajlamaimból adódóan — amolyan boncolgató típus vagyok —, az szemben maga is az újkor Vergilius-képét fogadja el, s az Aeneis költőjében csak afféle Homérosz-epigont lát. Kétségtelen, hogy a jó kétezer éve elhunyt Vergilius megítélése körül mindig is vita volt. Ma, ellentétben az alig félévszázados Szerb Antal-i (s az ő forrásául szolgáló) véleménnyel, ismét magasabban leng a nagy római klasszikus lobogója, s ha nem is emeljük őt Homérosz fölé, annak puszta epigonjává sem süllyesztjük. Vergilius újraértékelése alighanem a második világháború vége felé befejezett Hermann Broch- regénnyel kezdődik, a „ Vergilius halálával-, s ma ott tartunk, hogy az egykori latinórák réme, az Aeneis,mint folytatásos rádióhangjáték hallható, tévéjáték formájában látható, s Hegedűs Géza például ifjúsági regényt ír a költő fiatalságáról. Mindez, reméljük ezreket ösztönöz majd még minfelénk is arra, hogy elolvassák, netán újraolvassák az eredeti eposznak legalább a fordítását. Mert az Aeneis, noha hexameteres élményeimet kénytelen vagyok értelmezni, és megpróbálni megmagyarázni magamnak és a hasonló problémákkal küzdőknek, hogy miért vannak ilyen problémáim, és miért így viszonyulok a dolgokhoz. Ez a fő síkja a könyvemnek; a megjelenítés csak jelzésszerűen fordul elő, tehát számomra a belső világ megjelenítésénél fontosabb a belső világ értelmezése. Azt hiszem, mások által és hosszabb távon fog majd eldőlni, hogy „1+1=2" szinten vagy értelemben mondtam-e valami újat az emberről és a világról. — Mióta dolgoztál ezen a harmadik köteten? — Én tulajdonképpen nem három könyvet írtam, hanem három részben jelent meg, amit írtam. Nem teszek közéjük elválasztóvonalat. Én az irodalomban és az irodalomból is igazából csak magamhoz értek és magamról írok. Mind a három könyvet magamról, belső világomról írtam, és egyfajta fejlődési spektrum is megfigyelhető bennük. Mind a három könyv voltaképpen az eddigi önmagámról alkotott gondolataim — idegen szóval önreflexióim — története, és hát természetes, hogy kezdetben az önreflexiók rövidek — azok versek voltak —, s a harmadik kötetnél kezdett összeállni a kép, ezért ezt már egy terjedelmesebb műfajban kellett megírni, s magának a megírásnak is története volt. A könyv története is a saját megírásának a története, vagyis az a cselekménye, ahogy íródott. —Amikor a Próbaútban először megjelent Az ibolya illata című versed — egy Dosztojevszkij-idézetből és egy szerves vegyület képletéből állt —, egy gimnazista lány megkérdezte tőled, hogy mégis, miről szól ez a vers. Nem lehettél könnyű helyzetben Emlékszel még erre? — És még nem egy epizód volt, nem beszélve a saját kétségeimről! Ha most kérdezné meg valaki, szintén zavarba jönnék... Lehet, hogy amit most elmondok, afféle irodalmi mítosszá válik és én magam kultiválom: egy ilyen impulzus után, amikor nem rosszindulatból, de újra rákérdeztek, miről szól a vers, Bállá Kálmán egészen konkrétan feltette nekem a kérdést, hogy most már igazán formája miatt ugyanolyan megerőltető olvasmány a mai nemlatin olvasó számára, mint a homéroszi eposzok, legalább annyira hozzá kellene, hogy tartozzon általános műveltségünkhöz, mint az Iliász és az Odüsszeia A magyar olvasónak ráadásul, akárcsak amazok esetében, itt is szerencséje van, hisz a kitűnő költőműfordító, Lakatos István, Devecseri Gábor Homérosz-fordításaival vetekedő pompás magyar Vergiliust tett az asztalunkra. Mégpedig teljes Vergiliust, nemcsak az Aeneis, hanem az Eclogák s a Georica magyarítását is. „Harcokat énekelek s egy hőst akit Itáliába, Trója vidékéről lávín partig legelőször Űzött végzete; sok földet, tengert bebolyongott, Égi erők és Júnó nem-feledő dühe folytán. És sok háborút is tűrt, míg várost alapított, Isteneit Latiumba vivén, honnét a latin faj, Álba atyái s Róma magas bástyái erednek". így kezdődik a hősi ének Lakatos fordította magyar változata, s így folytatódik 12 éneken át: Aenais Karthágóba érkezik — Trója pusztulása — Aenais bolyongása — Didó szerelme — Versenyjátékok Anchíses tiszteletére — Az alvilágban — Partraszállás Itáliában — Készülődés háborúra — Turnus csatát kezd — Viadal a parton — A harcok folytatódnak —Aenais diadala íme a 12 ének „tartalma”. Vergilius egyébként, s a nagy római költők mind, az ún. „aranykorban” éltek, az i.e. első évszázadban, Augustus császár és Maecenás korában — s ezt azért szükséges mondjam meg és lehetőleg íijam le, miről szól Az ibolya illata — ekkor kezdődött fizikai értelemben ennek a könyvnek az írása. Először írtam vagy tíz oldalt, aztán nagyon rövid időn belül néhány száz oldal lett belőle, aztán az évek során a kézirat terjedelme ezer oldal fölé emelkedett, és ha rajtam múlik, akkor nem jelent volna meg még tavaly sem. — Szóval tovább írtad volna.. — Minden bizonnyal, és most rettenetesen szerencsétlennek érzem magam, mert amióta megjelent, nem tudok mihez kezdeni. Ezt úgy képzeld el, mint valami olyasmit, amikor az embernek nyugdíjba kell vonulnia. Kivették a kezemből, elvették az életemből azt, ami életben tartott... Ez kissé bagatellizálva úgy hangzik — amit nem lehet nyilvánosan kimondani, mert hülyének nézik az embert —, hogy nem tudom, miért élek... Mások se tudják, csak esetleg nem csinálnak belőle problémát, megint mások meg... A világ csak egyféle: vagy hangsúlyozni, mert ahhoz, hogy ez a költői aranykor megszülethessen, éppen arra volt szükség, hogy az alkotókat „mecénások” támogassák, s ne a megélhetés mindennapi gondjaiban őrlődjenek föl energiáik. Költőnk i.e. 70 és 19 között élt, s eposza az augusztusi dinasztia dicsőítésére íródik, a homéroszi költemények mintájára. Az Aeneis története ott kezdődik, ahol az Iliász véget ér Trója pusztulásával. A vihar a menekülő tórjaiakat Afrika partjára sodorja, Karthágóba. S vezérük, Aeneis vezetésével, a jóslatot beteljesítve, Itália felé hajóznak tovább, hogy megalapítsák az új Tróját. „Az Aenais — írja Lakatos István — páratlan hatást gyakorolt Európa verses epikájára; alig élt eposzköltő, aki varázsa alól kivonhatta magát: Homérosz, aki mégis nagyobb költő volt nála, megközelítőleg sem volt olyan példakép, mint római tanítványa’’. Ehhez nagyban hozzájárult, tehetjük hozzá, hogy a kereszténység Vergilius egy sorát átértelmezve, Jézus születését olvasta ki belőle, s így már-már szentté avatta a pogány költőt, akit, mint tudjuk, Dante is kalauzául választott nagy költeményében, az Isteni Színjátékban, s Vergilius segítségével bolyong az alvilágban meg a purgatóriumban. Az európai költészet három óriása, Homérosz, Vergilius és Dante így nyújtja egymásnak kezét az évezredek szakadékain át, s így avatják egységes hegyrendszerré, annak legmagasabb csúcsaiként a világköltészetet. ,A gyengéd, szelíd költő, anyagtalan édességű versek zenésze, pásztorok, szőlők és méhek és jámbor daliák poétája, aki legharcosabb jeleneteibe is bájos kisgyermekek, felejthetetlen holdas éjszaIsten teremtette, vagy nem. Tehát az embereknek — akik vagy ezt hiszik, vagy azt — legalább a fele téved. Ugyanakkor az is lehet, hogy mindenki téved, s egy harmadik alternatíva az igaz. Ez számomra az a primitív, elemi fölismerés — amit mindenki tud talán —, hogy a saját elképzeléseinkben élünk, s minden, ami körülvesz, kitalálmány. Persze, nagyon „távol”, van objektív alapja, s a kitalálmányok csak annyiban különböznek egymástól, hogy egyes fantazmákban az emberek kilencven százaléka feltétel nélkül, egyezményesen hisz — vaFotó: PRIKLER LÁSZLÓ gyis tévesen meg van győződve az érvényességükről —, nem firtatja őket, és ezek „valóságnak” látszanak. De ezek éppúgy kitalálmányok! Én tehát nem tudom, hogy mi az élet értelme, és ebből a szempontból tulajdonképpen nem kellene vagy nem szabadna élnem. Az ember éljen úgy, hogy tudja, miért él! Ezzel azt akarom mondani, hogy ne tudjon semmit... HARASZTI ILDIKÓ kák és szerelmes asszonyok képeit szövi be: a világot átfogó római politika prófétája lett — fejezi be gondolatát Babits Mihály. Ez a közvetítés Homérosz és Dante között, görögök és modern (keresztény) Európa között egyébként nemcsak Vergiliusnak, hanem az egész római költészetnek a specialitása, ahogy az egész Római Birodalom ilyen közvetítő Hellás és a modern Európa között. A rómaiak írott kultúrája mindenekelőtt a lírában, az eposzban és a történetírásban, s bizonyos mértékben a filozófiában nyilvánult meg. Vergilius eposza mellett mindenekelőtt az aranykor líráját kell figyelembe vennünk, hisz a latin költészet, tudjuk, olyan magaslatokat ért el, amilyeneket a líra csak ritkán ért el két évezred alatt. S e lírikusok, ahogy említettük, szinte mind egy nagy korban éltek. Az első közöttük Lucretius, akinek A természetről írott költeménye voltaképpen még nem is líra, inkább (epikureus) filozófia. Ám Catullus szenvedélyes szerelmi költészete, Lesbiához írott dalai, elégiái már vérbő lírika. Ahogy nagy lírának nevezhető Ovidius máig népszerű ciklusa A szerelem művészetéről, a Naptár vagy A száműzetés elégiái Ám Ovidius nevét mindenekelőtt az Átváltozások őrzik meg; az ókor legtöbb mítoszát, mondáját ugyanis, a homéroszi eposzok és himnuszok mellett, mindenekelőtt Ovidius Metamorfózisainak közvetítésével ismerte meg a középkor, aztán a keresztény Európa. Ám a legnagyobb római költő Vergilius mellett természetesen mégis Horatius volt az arany középút nagy latin lírikusa, az Ódák, Szatírák, Levelek s egy híres Ars poética szerzője. A nélkülözhetetlen száz könyv Csetényi László rovata 8. Vergilius és Róma költészete
