Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-14 / 2. szám
1993. július 14• sz. SZABAD ÚJSÁG Könyvtárak - könyvtárosok Fehér folt a kultúra térképén A megélhetési gondok közepette egyre kevesebb pénz jut könyvvásárlásra. A könyvek ára a csillagokig emelkedett, egyszerűen megfizethetetlen. Az emberek nagy része megválik a mindennapi olvasnivalótól, pedig a megoldás kézenfekvő: a könyv kölcsönvehető a könyvtárból, ahol potom 10-20 koronás évi tagilletmény fejében mindenki megtalálja az ízlésének és igényének megfelelő szellemi táplálékot Valójában a könyvtárakat még mindig nem fedeztük fel, és nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőségeket. Sok esetben nemhogy növekedne, ellenkezőleg, csökken a látogatottságuk. Helyzetük cseppet sem fényes. Most, hogy az önkormányzatok fennhatósága alá kerültek, ellátottságuk, felszereltségük az önkormányzaton múlik. A kis falusi könyvtárak kapcsolata a nagyobb, járási könyvtárakkal csaknem teljesen megszakadt — sem anyagi, sem módszertani-szakmai segítséget nem kapnak tőlük. A Szlovákiai Könyvtárosok Szövetsége ugyan felvállalta a szakmai felügyeletet, de mi van azokkal a könyvtárosokkal, akik amatőrként, műkedvelőként, a szakma alapfokán állva végzik mindennapi munkájukat, s ráadásul a Szövetség adományait, küldeményeit sem tudják istenigazából felhasználni, hiszen olvasóik magyarok. A szlovákiai magyar könyvtárosok specifikus problémáinak megoldására önálló (érdekvédelmi) szervezetre lenne szükség. A Csemadok keretében működő Szlovákiai Magyar Irodalom és Könyvbarátok Társasága már több ízben kezdeményezte a magyar könyvtárosok egyesületének, társulásának létrehozását, utoljára ez év tavaszán, egy Rozsnyón tartott országos tanácskozáson. Rédli Margit, az irodalom- és könyvbarátok társaságának titkára az irodalomnépszerűsítők tapasztalatait, elképzeléseit foglalja össze: — Az írókkal, műfordítókkal, pedagógusokkal nem minden esetben sikerült olyan formában megvalósítani az irodalomnépszerűsítést, ahogy azt elképzeltük. Úgy gondoltuk, újabb, szakmához közel álló területekről kell segítőket szereznünk. A választás természetszerűleg a könyvtárosokra esett, hiszen nekik hivatásuk a könyvvel való munka. A kezdeti nagy nekibuzdulás idején, a rendszerváltás után, sikerült csaknem egész Dél-Szlovákia területéről beszerveznünk néhány könyvtárost. Első és legfontosabb gondjuk akkortájt a fenntartásukhoz szükséges anyagiak előteremtése volt. A könyvtárhálózat hamarosan felbomlott — az alakuló önkormányzatokhoz csatolták őket. Azóta a község vagy város gondoskod ik a könyvtárról, s annyival járul hozzá a fenntartásához, amilyen mértékben annak szükségét érzi, ítéli vagy teheti, s annyira jutalmazza a könyvtár dolgozóit is. Az irodalombarátok társaságának jelenleg 35 bejegyzett könyvtáros tagja van. Ők különböző falvakban, kisvárosokban a helyi Csemadok-alapszervezettel együttműködve rendszeresen szerveznek író-olvasó találkozókat, könyvkiáliílásokat, vetélkedőket, szemináriumokat. Persze, ez nem valami sok, ám a holtpontról való elmozdulás mégis megtörtént. A könyvtárakról nincs áttekintésünk, máig sem sikerült feltérképezni, mely helységekben működik magyar könyvtár, magyar könyvtáros. Az irodalomnépszerűsítő tevékenység is vajúdik, tapogatózik, próbálkozik. Megpróbáltunk pl. fórumot teremteni a magyar könyvtárosok részére. Találkozót hirdettünk meg, ahol megbeszélhetjük a szakmai, módszertani és kulturális-közművelődési területen való együttműködés ezernyi lehetőségét. A szlovákiai magyar könyvbarátok és könyvtárosok ez évi rozsnyói találkozójára azonban csak igen kevesen jöttek el. Az viszont kiderült, hogy bár vannak érdeklődő és az új iránt fogékony könyvtárosaink, a változásoktól, a konkrét tettektől ez irányú tapasztalat híján a legtöbben óvakodnak. Jelenleg egy tervezeten dolgozunk, amely azt is tartalmazza, hogy az irodalom- és könyvbarátok társasága milyen támogatást kínál a könyvtáraknak. A tervezet elkészülte után első lépésként felvesszük a kapcsolatot a Szlovákiai Könyvtárosok Szövetségével, s ennek keretében vagy vele együttműködve létrehozzuk a magyar könyvbarátok társulását. A létrejövő szerv a könyvtárosok érdekvédelmét is felvállalná. Ha terveinket sikerül megvalósítani, a könyvtár az őt megillető helyre kerülhetne községeinkben, s az iskolával, a művelődési házzal együtt a település kulturális életének, ízlésének formálójává, meghatározó tényezőjévé válna. A könyv, az irodalom mindenkié lehetne. R. FERENCZI ÉVA A nélkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata 7. A görög színjáték „A görög tragédia története a komédiával közös forrásaitól, a szőlőművelés szakaszaihoz kapcsolódó népies alakoskodástól és a bor istenének, Dionüzosznak ünnepi szertanásaitól a görög költészet késői másodvirágzásáig a hellénizmus koráig évszázadokat ölel fel" — írja a kiváló orientalista, Trencsényi- YValdapfel Imre. Aiszkhüiosz drámáinak magyar kiadásához írt előszavában. S így folytatja: „... mindaz, ami a görög tragikus költészetből a világirodalom klasszikus hagyatékához tartozik, Athénban i.e. az V. században jött létre, és három nagy költő: Aiszkhüiosz, Szophoklész és Euripidész nevéhez fűződik. E "tragikus triász* legfiatalabb tagja, Euripidész mindössze egy évvel a legidősebb, Aiszkhüiosz halála után, 455-ben mutatkozott be a közönségnek. Aiszkhüiosz és Szophoklész 468-tól kezdve nem egy alkalommal együtt versenyeztek — váltakozó sikerrel — az elsőségért, mert az athéni tragédia mindig a kora tavaszi nagy Dionüszosz-ünnepségek versenyjátékain került bemutatásra". Shakespeare korán kívül nincs még egy korszaka a világ drámairodalmának, amely föléme e hatalmas korszakkal, és Shakespeare életművén kívül nincs még egy drámaíró, akinek a munkássága föléme e három nagy tragikus teljesítményével. S még csak az sem dönthető el mindmáig, hogy melyikük a legnagyobb. Vannak, akik Aiszkhüiosz nyers, szinte barbár primitívségét szeretik, vannak, akik Euripidész szinte modem pszichologizmusát, megint mások Szophoklész klasszikus tökélyének nyújtják a pálmát. Az a szerencse, hogy nem kell közöttük választani. Mindhárom remekíró, a világirodalom legnagyobbjai között van tehát a helyük, sőt még a negyediknek, a komédiaszerző Arisztophanésznak is, akit általában e tragikusok közé sorolnak. Voltaképpen valamennyiük életművének a java belefér egy jó vaskosnak elképzelendő kötetbe (a Shakespeare Pénzszűkében, adományokra várva A Pozsonyi Városi Könyvtár Idegen Nyelvű Irodalom részlege — amelyet sokan magyar könyvtárként tartunk számon — két évvel ezelőtt átköltözött a Stúr utcáról a Széplak utca (Obchodná) 2. szám alatti épületbe, közvetlenül az egyik ismert szlovák könyvtár mellé. Könnyen megközelíthető, forgalmas helyen kapott otthont, s ennek folytán látogatottsága is megnőtt Bokros Katalin könyvtárost a könyvtár helyzetéről kérdeztük. —Harmincezres könyvállományunknak körülbelül a fele magyar, mintegy tízezer a német, a többi angol, olasz, francia kötet, de vannak spanyol könyveink is. A rendszerváltás óta, mondanom sem kell, nálunk is jelentősen bővült a Nyugatról beszerzett könyvek, folyóiratok száma. Az idén például sikerült megrendelnünk a nagyon keresett és népszerű National Geografie tudományos folyóiratot. Vásárlásra sajnos nagyon-nagyon kevés a pénzünk, de szerencsére sok kiadványt kapunk ajándékba. Ami a magyar könyveket illeti, fontos elmondani, hogy évek óta tartjuk a kapcsolatot a Békéscsabai Megyei Könyvtárral, ahonnét a mi könyvtárunktól kapott szlovák könyvekért cserébe évente érkezik egy nagy könyvszállítmány, tele nagyon szép, drága kötetekkel. Hálásak vagyunk azoknak a magyarországi kiadóknak, amelyek szívügyüknek tartják, hogy kiadványaikat ingyenesen a mi olvasóink rendelkezésére bocsátsák. így például a Harlequin Kiadó rendszeresen küldi nekünk népszerű füzetregényeit díjmentesen, a magas postaköltséget is vállalva, s ezeket a szerelmes regényeket „falják” a hölgyolvasóink: van, aki minden másnap benéz megkérdezni, érkeztek-e már újabb füzetek. Mi pedig örülünk, hogy ezzel is tudunk szolgálni. Németül tudó hölgyolvasóinktól olykor ajándékba kapunk — esetleg szimbolikus összegért — különböző német pletykalapokat, amelyek iránt szintén nagy az érdeklődés. Persze komolyabb műfajú adományok is akadnak, például ismert nyugati folyóiratokhoz is hozzájutunk oly módon, hogy a VJber szerkesztősége rendszeresen nekünk ajándékozza a számára már feleslegessé vált lapokat, köztük a Der Spiegelt, a US Newst, a Newsweeket, de kapunk tőlük Heti Világgazdaságot is. Örülnénk, ha a hazai magyar könyv- és lapkiadók is gondolnának ránk, tekintetbe vennék könyvtárunk rendkívül szűkös anyagi helyzetét, és eljuttatnák hozzánk kiadványaiknak legalább egy-egy példányát, hiszen nálunk nagyon sokan megfordulnak, akik potenciális olvasóik lehetnének. Az utóbbi időben nagymértékben nőtt az angol könyvek iránti érdeklődés, mindenekelőtt a diákok részéről, de több amerikai és angol lektor, vagyis nyelvtanár is megfordul nálunk. Kölcsönöznek tőlünk, azután hazatérésük előtt — szép gesztusként — ajándékoznak is nekünk köteteket. Olvasóink többsége diák és nyugdíjas. Az idős pozsonyiak, akik több nyelven tudnak, magyar, német, francia és angol könyveket olvasnak. Állandó olvasóink jobbára nyugdíjasok, naponta bejárnak elolvasni a napilapokat. A nyugati, frissen megjelent folyóiratok két koronáért otthoni olvasásra is kölcsönözhetők. Egyébként évente húsz korona a beiratkozási díj, s a nálunk kiállított igazolvány érvényes a város további hat könyvtárában. Persze a diákok és a nyugdíjasok kedvezményt kapnak, nekik csak tizenöt koronát kell évente fizetniük. A korábbi könyvenkénti fillérezés megszűnt, viszont elég magas a késedelmi bírság: fokozatosan öt, tizenhét és huszonkét korona. Azt hiszem, nálunk az olvasó ennek ellenére jól jár. HARASZTI ILDIKÓ Talán még szükség van ránk... A Somoijai Városi Könyvtár helyzete nem valami szívderítő. Mióta az autóbusz-állomás mellé, a város perifériájára költöztek, látogatottságuk megcsappant. Az intézmény vezetője, Andrássyné Kovács Márta a gondokról beszél: — 1986-ban a mozit, a könyvtárat és a művelődési házat egy igazgatóság alá helyezték, s kapcsolatunk a Dunaszerdahelyi Járási Könyvtárral fokozatosan megszűnt. A rendszerváltás után ráadásul négy alkalmazottból csak kettőnket tartott meg az önkormányzat. Az épület fenntartási költsége igen nagy, ezért a korábbi ifjúsági részleg termeit bérbe kellett adnunk. A tágas, megalománia szülte helyiségek csak úgy falják az energiát. Pénzünkből ennek ellenére évi ötszáz könyvre futja. E tekintetben más könyvtárakhoz képest még jól állunk. A szlovák, a hazai magyar és magyarországi kiadványokat egyaránt vásároljuk. Ez utóbbiak, különösen a színes, illusztrált gyermekkönyvek igen drágák. Szerencsére néha adományként is érkezik egyegy szállítmány. Jó lenne, ha a hazai kiadók is gondolnának olykor ránk, és mintapéldányt küldenének kiadványaikból. A gyermek- és ifjúsági irodalom mellett az utóbbi időben a ponyvák, az erotikus regények, a szerelmes füzetek a legkeresettebbek. A klasszikus irodalom a háttérbe szorult. Sokan jönnek viszont hozzánk nyelvkönyvekért, szótárakért. Szakkönyvállományunk sajnos, igen szegényes. Ráadásul egyre gyakoribb a lopás, s az is megtörténik nemegyszer, hogy a kikölcsönzött könyvet elveszíti az olvasó vagy megrongálja, károsítja. Az értékesebb könyveket, enciklopédiákat ki sem kölcsönözzük, csak itt a könyvtárban lehet olvasgatni őket. Jelenleg 27 hazai lapot járatunk, korábban 93 újságot fizettünk elő, de a magyarországi lapok számunkra már megfizethetetlenek. Úgy tűnik azonban, hogy az olvasók, látogatók nem tolonganak az újságokért. A könyvtári tagok száma 1989 óta 2700-ról 1700-ra csökkent. A létszámcsökkenés természetesen nem írható a 10 koronás tagsági díj rovására. A hajdani 1200 gyerekből mára 600 maradt. A felnőtt látogatók száma is visszaesett. Természetesen vannak olyanok is, akik húsz-huszonöt éve rendszeresen látogatnak bennünket. Szomorú, hogy a pedagógusok közül csak igen kevesen térnek be hozzánk. Fejlesztésre, korszerűsítésre gondolni sem merünk, pedig meg kellene teremtenünk a filmvetítés, videózás Tehetőségét, elsősorban gyerekek számára. Persze, ez nem csupán pénz, hanem munkaerő kérdése is. Kettőnknek éppen elég a könyvtári munka, amely alapvetően nem változott. Ketten még a kötelező időszaki leltár elvégzésére is képtelenek lennénk, ugyanis a hétvége kivételével minden nap nyitva tartunk. A gondok ellenére bizakodunk, hiszen a magunk módján, viszonylag elfogadható körülmények között működünk, működhetünk. VIDA JÚLIA összes műveit tartalmazó egykötetes kiadványt meg sem töltenék). Mert Aiszkhülosznak és Szophoklésznek mindössze 7-7 tragédiája maradt csupán az utókorra, s Euripidésznek sem sokkal több ennél, a máig élő remeke, Arisztophanészról nem is szólva. S van is ilyen kötet, nem is egy, magyarul is, amely egybegyűjti a görög dráma csúcsait. Nézzük ezek után egyenként szerzőinket! „ Többé már nem szó, de valóság megremeg a föld, dörög az ég és felel a tengeri visszhang a cikázó villámok tüze gyűl ki, homoktölcsér .kavarog mind eQrszerre támad fel a szél, s ellenirányból egymás ellen hevesen fújják hadakozva dühük, összemosódik a tenger az éggel. Immár bizonyos, hogy engemet ér s Zeusztól jön e vész félelmetesen. Szentséges anyám, s magas ég mindent közös fénnyel ki bevonsz, látod, hogyan ért méltatlanul ily sors. ’’ E monológgal ér véget Aiszkhüiosz legismertebb tragédiája, a Leláncolt Prométheusz. Egészen pontosan csupán a Prométheusz-sorozat fennmaradt része, mert a görög drámaírók általában (szatírajátékkal kiegészített) trilógiákat írtak. Sajnos, kevés trilógia maradt fenn, Aiszfchülosznak mindössze egy, az Oreszleia. Mielőtt azonban erről szólnánk, mondjuk még el, hogy a Leláncolt Prométheusz az ismert mítoszt dolgozza fel a legendás titánról, aki Zeusz akarata ellenére ellopja a tüzet az istenektől az emberek számára, s ezért kell bűnhődnie. A Promélheusz-mítosznak talán ez az első művészi feldolgozása, de korántsem az egyetlen. Kevés történetnek van gazdagabb utóélete, mint ennek, Goethe versétől Beethoven balettjén át (Prométheusz teremtményei), Liszt Ferenc szimfónikus költeményéig vagy Shelley „A megszabadított Prométheusz" c. tragédiájáig. Aiszkhüiosz további darabjai közül megemlítendők még a „Perzsák", a „Heten Théba ellen”, az „Oltalomkeresők”, s mindenekelőtt a már említett teljes trilógia, az „Oreszleia". Ez híres Agamennon- Orcsztész-Elektra történetet mondja el, megint csak elsőként Homérosz után, ugyanolyan magas művészi szinten, s csak sajnálhatjuk, hogy modern színpadjainkon alig-alig elevenedik meg e hatalmas tragédia, ellentétben Szophoklész vagy Euripidész Elektra-drámáival. Mert a legismertebb Elektra-feldolgozás, természetesen a Szophoklész-féle história. Ez még a magyar irodalomtörténetnek is szerves része lett, hisz Bornemisza Péter éppen ezt tartotta legméltóbbnak arra, hogy magyarra fordítsa (ezt látjuk-halljulí gyakrabban „MagyarElektra” vagy,, Tragédia magyar nyelven” címmel), Bornemisza magyarítását viszont Móricz Zsigmond frissítette fel. Van persze egy másik híres tradégiája is Szophoklésznek, mégpedig az „Antigóné", amelynek ugyancsak gazdag utóélete van, dea legesleghíresebb mégiscsak az Oedipusz király c. tragédia, az apagyilkos, anyjával közösülő tragikus királyról, akinek története még a modem pszichoanalízis történetébe is befurakodott, az ún. Oedipusz-komplexus néven. Érdekes, hogy Elektra történetét Euripidész is földolgozta. Ő, mint említettük, a legmodernebb a görög tragikusok közül, így az ő Elektra-története már egy huszadik századi színpadon is otthonosan hat. (Amint van is ilyen történet, O’Neill: Amerikai Elektra c. tragédiaciklusa.) Ám Euripidésznek nem ez a leghíresebb nőalakja (szinte valamennyi tragédiának nő a protagonistája). A híres, csak általa megénekelt „hősök”: Médeia, Phaedra (a „Hüppolitosz” c. drámában) s főként Iphigénia. Ez utóbbiról két tragédiát is írt, az „Iphigénia Auliszban”, valamint az„Iphigénia a tauroszok között” címmel. Ázt már ne is említsük, e hősnőknek milyen utóéletük volt Racine Phaedrájától, Goethe és Gluck Vp/iígém'a-földolgozásain át Pasolini Médeaí-filmjéig. S végül a komédiás: Arisztophanész. Mi, magyar olvasók-nézők különösen szerencsés helyzetben vagyunk, hisz e világhírű komédiákat nem kisebb költő, mint Arany János magyarításában élvezhetjük. Shakespeare három drámáján kívül Arany Arisztophanész összes vígjátékának fordításával is megajándékozta a magyar olvasót. Igaz, ennek ellenére ritkán szólal meg magyar színpadon e fullánkos szerző, noha megérdemelné a nagyobb figyelmet. Mindenekelőtt híres „ Lüzisztraté" komédiája a lázadó asszonyokról, akik nem hajlandók férjeikkel szerelmeskedni, amíg azok háborúznak. De híres darabok a „Madarak”, a „Békák”, a „Nőuralom" és a „Béke" is. Érdemes gyakrabban olvasgatni őket, ha már a színpadon ritkán láthatók.
