Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-14 / 2. szám
6_______________________________SZABAD ÚJSÁG ___________________________ ____________1993. július 14. 2. SZ. Csak az igazmondás segíthetne Szlovákia „felzárkózóban” Románia és Bulgária mellé Ha Szlovákia kormánya eddig azzal biztatott bennünket, állampolgárokat, hogy a kelet—közép-európai országok közül gazdaságilag szorosan Csehország mögött a második helyen állunk, csak valóságérzetünkön múlott, hogy hittük-e neki. Az önállósági törekvésekkel egy időben jelentek meg józan figyelmeztetések arról, hogy a két országrész közti gazdasági különbség a teljes önállósulást követően a társadalom más szféráiban is megjelenik majd. Elsősorban az életszínvonalban, a szociális ellátásban, a társadalmi szolgáltatások területén. Január elseje óta tapasztalhattuk is ezt Míg Csehországban 10 százalékos nyugdíjemelést hajtottak végre, Szlovákiában nem emelték a nyugdíjakat (ill. szimbolikusan, 50 koronával), holott törvény írja elő, hogy valorizációt kellett volna végrehajtani. Már-már törvénysértő módon akadályozza az állam a családi pótlékok kifizetését, nyomorog az iskolaügy, az egészségügy. A múlt héten megtörtént a szlovák korona 10 százalékos leértékelése (ebből eredően újra valorizálni kellene a nyugdíjakat), módosították a költségvetési törvényt Utólagosan 25 százalékkal emelik az ingatlanadót; rászorultsági alapon fogják kifizetni a családi pótlékot, a betegbiztosítási kötelezettség ellenére a betegsegély egy részének kifizetése a munkáltatóra hárul. A jövőben nem jár majd a munkahelyét elvesztő polgárnak automatikusan munkanélküli- segély, csupán akkor, ha családja az őjövedelmének elvesztésével a létminimum szintje alá süllyed... És Szlovákiában a létminimum összege még mindig ugyanannyi, amennyi 1989-ben volt, holott a tavalyi év végéig csak az átlagos árszínvonal közel 70 százalékkal nőtt meg. A fennálló és egyre romló helyzet okairól, a várható további gazdasági változások lényegéről IIARNA ISTVÁN közgazdásszal, a szlovák parlament nemzetgazdasági bizottságának tagjával, az EPM gazdasági szakértőjével beszélgettem. Amikor márciusban a gazdasági miniszter Ludmít Cérnák, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, kilépett Meiiar kormányából, a világ azt várta, hogy alapvető elvi kifogásokra hivatkozik mqjd, hiszen háromnegyed év alatt sem készült el Szlovákia gazdasági stratégiája, nem dőlt el, milyen irányba kivárja vezetni az országot ez a kabinet. Őemák és pártja azonban s^ját programjából is mindössze annyit volt képes megfogalmazni, hogy el kell hitetni az állampolgárokkal, nem az ország önállóvá válásának következménye a jelenlegi romló gazdasági helyzet — Őemák úr felelőssége, hogy mit mond, mert velem együtt ő is pontosan tudja, a kettéválásnak nagyon kemény negatív következményei vannak. Megszűnt a társadalmi szolidaritás a két országrész között — tehát nem áramlanak többé Csehországból Szlovákiába többletpénzek —, ugyanakkor a gazdaságok teljesítőképessége közti különbség fennmaradt. A szlovák gazdaság lényegesen kevesebb egy főre jutó jövedelmet képes megtermelni, így törvényszerűen romlik az életszínvonal. Az idei folyó költségvetési hiány hónapok óta nem csökkent 12 milliárd korona alá. Az ún. bruttó hazai termék (GDP) értéke 1991-ben a szövetségi Csehszlovákiában 2126 dollárt tett ki, ezen belül Szlovákiában 1768 dollárt. A különbség 358 dollár fejenként, ötmillió ember esetében úgy 1,7 milliárd dollár, vagyis hozzáve-A beneái dekrétumoknak a köztudatban többféle jelentőségük van. Mivel az egyes népcsoportok számára meghozásuk idején mást-másl jelentettek, a változások, amelyeket előidéztek, másként érintették a lakosság különböző rétegeit és csoportjait, így megítélésük is különböző. Ha szlovákiai magyar vagy német beszél ma ezekről az elnöki rendeletekről — melyek gyökeresen megváltoztatták az itt élő kisebbségek életét és helyzetét —, elsősorban hat ilyen rendeletre gondol, hisz’ a többi (több mint 100) kevésbé vagy egyáltalán nem érintette őt. Nagy részük a csehszlovák állam jogfolytonosságát és jogrendjét volt hivatott helyreállítani, számunkra viszont a jogfosztás, a vagyonelkobzás, a deportálások szinonimájává vált. Nem helytálló ma azt állítani, hogy ezek a dekrétumok kizárólag a háborús bűnösöket, a kollaboránsokat, a magyar és német pártok tagjait büntették. Az 5. számú elnöki rendelet már 1945. május 19-én elrendelte az államilag megbízhatatlanok vagyonának nemzeti felügyeletét. A megbízhatatlanság fogalmát a 4. paragrafusban úgy határozta meg, hogy első helyen a német és a magyar nemzetiségűeket említi, s csak a következő pont sorolja fel a kollaboránsokat, egy csoportban a Hlinka-gárdislákkal és a fasiszta szervezetek tagjaival. Már ebben az elnöki rendeletben megjelenik a magyar és német nemzetiségűek közelebbi meghatározása: „akik az 1929-es és az azt követő népszámlások valametőleg 55 milliárd korona. A cseh gazdaság teljesítőképessége ezzel szemben magasabb volt, mint a szövetségi átlag, mivel a 2126 dolláros összeget a két országrészben elért eredmény középértéke adta. Csehszlovákia egységes, központosított államként működött, egységes szociális törvényekkel, így egyforma juttatásokban részesült mind a cseh, mind a szlovák lakos, függetlenül a gazdasági teljesítménytől. Az idei évvel ez megszűnt. Szlovákiának szembe kell néznie e ténnyel, mert nem egyszeri jövedelemkiesésről van szó, hanem hosszú távú folyamatról. Ezt az Európai Közösség erősen integrált országai között is láthatjuk. Van különbség Németország, Franciaország és mondjuk Spanyolország között, mert ha gyorsít fejlődésén a legutolsó gazdasága, vele együtt gyorsít a legelső is, tehát a különbség még kedvező körülmények közt is sokáig fennmarad. Nemzetközi összehasonlításban körülbelül hol áll ezzel a teljesítménnyel Szlovákia? — Az Együttélés februári kongresszusán elemeztem ezt a kérdést, s már akkor megfogalmaztam, hogy Szlovákia egy viszonylag előkelő gazdasági pozícióból lecsúszik Románia és Bulgária szintjére. Figyelmeztettem erre a parlamentben is, de hát engem mindig meg lehet vádolni nemzeti elfogultsággal... Most azonban már sok szlovák közgazdász is kimondja ezt, meg Zbigniew Brzczinski politológus, Kelet-Európaszakértő is ebbe az országcsoportba sorolta be Szlovákiát. Nehéz és egyre nehezebb lesz elhitetni az emberekkel ennek ellenkezőjét. Mert tulajdonképpen a kettéválás következménye az az egész országos „nyüglődés”, amit most még a parlamentben is tapasztalhatunk. A hilyikéné! németnek vagy magyarnak vallották magukat”. Ebből az alapmeghatározásból indul ki a többi németekre és magyarokra vonatkozó elnöki rendelet is. Hogy nemcsak anyagi megtorlásról volt szó, hanem egyúttal a nemzetállamnak mint olyannak a kialakítására törekvő eszme is megjelent, a 28. sz. (1945. július 20-án kelt) rendelet címéből is kitűnt. Ez a rendelet a németek, magyarok és más, az állam ellenségeinek számító egyének mezőgazdasági földjeinek cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítését szabályozza. A konfiskációs rendeletek sorát a 108-as rendelet zárta le, mely gyakorlatilag „feltette a pontot” az összes német és magyarvagyon elkobzására. Kiterjedt a magyar szervezetek, a magyar érdekeltségű szövetkezetek, gazdasági társulások vagyonára is. Ezeknek a rcndclcleknek a késői hatása meglehetősen váratlan formában jelent meg: a földtörvény egyik hivatkozási pontjaként kiadott 26/1948-as törvény rendezi a konfiskált földtulajdon visszaadását, következményeiben viszont azt jelenti, hogy míg a mai jogállás szerint a földtulajdonosok korlátlan területben kapják vissza földjüket, a konfiskált földtulajdonnál az 1948-ban megszabott 50 hektáros határ érvényesül. Mivel a restitúciós törvények az 1948 februárja után elkövetett jogsérelmeket orvosolják, hatályuk nem terjed ki a németektől, illetve a magyaroktól elkobzott vagyonra, annak ellenére, hogy az ányzó összegekkel nem tud mit kezdeni Szlovákia. Ha csak az 1992-es évet vesszük: a szövetségi költségvetésből a kisebbségi politika céljaira átutaltak 2 milliárdot, 1,3 milliárdot adtak regionális fejlesztés címén, a munkanélküli- segélyeket a szövetségi költségvetés finanszírozta meg. A vállalati szférában is folytak jelentős beruházások, hiszen a csehországi központú szlovákiai vállalatok esetében nemcsak az volt igaz, hogy a jövedelmüket Csehországban mutatták ki, hanem az is, hogy a beruházásokat onnan finanszírozták. Mindez most nagyon hiányzik. Kellemetlen döntések meghozatalára kényszerült a kormány, a parlament az elmúlt napokban. Mindez azt mutatja, hogy komoly pénzügyi nehézségekkel nézhetünk szembe. — Szlovákiát több év költségvetési hiánya terheli. Az 1991. évi hiányból 7,4 milliárd koronát hiteleznek a hazai bankok, mivel a fedezetükre kibocsátott állami kötvényeket nem sikerült eladni. A tavalyi év zárszámadása 7,93 milliárdos hiányt mutat, s újabban már a pénzügyminiszterünk is beismeri, hogy a fedezetére jóváhagyott volt szövetségi tartalékokból esetleg nem is fedezhető ez az összeg. A folyó költségvetési hiány 15 milliárd körüli, ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalappal aláírt szándéknyilatkozat szerint az 1993-as költségvetési hiánynak 16 milliárd koronán belül kell maradnia. A parlament most hagyott jóvá öt olyan törvénymódosítást, amely az adókulcsok növelésével erősíti a költségvetési bevételeket. A kormány saját hatáskörében már tett kiadáscsökkentő intézkedéseket a költségvetési támogatások megnyirbálásával. EÍs jelezte azt is a törvényhozás felé, hogyjúlius végéig továbérvényes jogrend szerint a konfiskáláshoz elegendő volt okként a „családi kapcsolatokban használt nyelv”, amennyiben az német vagy magyar nyelv volt. így a természetes személyeken vagyonán kívül megszüntették a magyar szervezetek, intézmények létezési alapjait is. Az elnöki rendeletek közül a jogfosztás folyamatát a 33-as (1945. augusztus 2-án kelt) tetőzte be, mely mintegy három évre megfosztotta a német és magyar nemzetiségűeket az állampolgárságuktól, ami azoknak a juttatásoknak a megvonásával járt együtt, amelyek állampolgári jogon illeték meg a jogosultakat. Nagyon sok család maradt így minden jövedelem nélkül, vált teljesen kiszolgáltatottá. A kiszolgáltatottságot tetőzte a 8A945-ÖS rendelet, mely az általános munkakötelezettséget rendelte el, s melynek kapcsán a magyar családok ezreit deportálták Csehországba, mezőgazdasági munkára. Az elnöki rendeletek máig ható következményeit számba venni hosszabb távú feladat; történészek, jogászok, szociológusok bevonásával széles körű, átfogó kutatást igényel. Hisz a keletkezett anyagi károkat gyakorlatilag nem orvosolja törvény — kivéve a földtulajdon csonka restitúcióját. Intézményeinket mind a mai napig nem tudtuk helyreállítani. Valójában a legnagyobb kár az emberi lelkekben történt, hiszen a szétszórtság, a sorsok kettétörése, a kollektív bűnösség bélyege máig kísértő árnyéka az emberi életekben fölmérhetetlen bi törvénymódosításokat kell végrehajtani, melyek a szociális juttatások kifizetésére vonatkoznak majd. Hogyan látja ön, meddig lehet elmenni a restrikciókkal? — Ezek az intézkedések mind életszínvonal-csökkentőek. Következményük az lesz, hogy még jobban szétnyílik a szociális olló. A szegény rétegek még mélyebbre süllyednek, a mostani középréteg is lecsúszik az elszegényedés szintjére... A Nemzeti Biztosítót ugyan létrehozták, de még nem működik önállóan, így az egészségügy, a kultúra és az iskolaügy tipikus költségvetési szféra ma is, tehát ezeken belül is lesznek további költségmegtakarító intézkedések. Bár már most is nagyon rossz helyzetben vannak, még tovább romlik a helyzetük. Nem várható a pedagógusok bérének az emelése, várható viszont, hogy ősztől fizetni kell a tankönyvekért, a tanszerekért. De mindez csak az egyik oldala a dolgoknak. A költségvetés által nyújtott pénzek, illetve a bérek és jövedelmek visszaforognak keresletté. Ha van pénz, van kereslet. Az iskola például írószereket, tisztítószereket vesz, ha van rá pénze; ha fogy az áru, többet kell termelni. A kereslet tehát termelésserkentő tényező. Ha csökkentjük a lakossági jövedelmeket, akkor csökkentjük a keresletet, tehát csökkentjük a termelést is. Az aggregált kereslet csökkenése tehát termeléscsökkenést hoz magával, ezáltal csökken a bruttó hazai termelés értéke, ami újabb gazdasági visszaesést jelent. Mivel az életszínvonal-csökkkentő intézkedések általában az alapvető fogyasztási cikkek iránti keresletet fogják vissza, a megtermelt árut még csak külpiacokon sem tudjuk majd értékesíteni, hiszen szerte a világon felesleg van belőle. Szlovákia tehát a hazai kereslethiányból fakadó nyomásra termelésviszszafogással lesz kénytelen reagálni. Igaz ugyan, hogy a nemzeti valuta leértékelésének lehet exportserkentő hatása, de mint mondtam, ebben az esetben nem olyan árucikkekről van szó, amelyekből hiány lenne a külpiacokon. Az általános világgazdasági recesszió miatt pedig minden fizetőképes ország a saját gazdaságának megvédésével van elsősorban elfoglalva. Dömpingáron talán tudnánk ezt-azt értékesíteni, ám az ilyen nagyarányú exporttámogatásra nincsen pénze az államnak. Végig arról beszélt most ön, hogy rövidesen és gyors ütemben egyre mélyebbre zuhan Szlovákia és minden állampolgára. Lélezik-e azért legalább egy aprócska fényes pont, valami biztató Jel, amerre indulva egy göröngyös út végén esetleg olt van a kilábalás reménye is? Annak tudatában kérdezem ezt, hogy Szlovákiának mindmáig nincs határozott gazdasági stratégiája. — Hát ez az... Ha már a fénylő pontról, a kilábalás reményéről van szó: biztos, hogy nagyon fontos szerepet játszhat a külföldi tőke. És az is, hogy a fejlett világ szeretné Szlovákiát Európában látni. Amikor én Szlovákiát besoroltam Románia és Bulgária mellé, csak a gazdasági fejlettsége alapján tettem, míg Brzezinski mondott mást is, sokkal keményebb dolgot: hogy Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol még nem dőlt el a rendszerváltás iránya. Szóban ugyan folyton azt hangoztatja az ország, hogy piacgazdaságot akar, de a lények azt mutatják: balos a hatalom, a törvényhozás. Ütőképes jobboldali politikai erő a szlovák politikai színtéren nincs. Éppen e tényből fakadóan bizonytalanok a külföldi beruházók. Ők határozottan piacorientált országot akarnak látni. 1 la ilyen körülmények közt mégis prognózist akarnék mondani, csak azt ismételhetem meg, amit már mondtam: Szlovákia lecsúszik Románia szintjére, s ebbe a lakosságnak is bele kell törődnie. Az országnak pedig rá kell szánnia magát a privatizáció elkezdésére, mert akkor esetleg megkezdődhet a külföldi tőke beáramlása is. A lakosság életszínvonalát valószínűleg tovább csökkenti még majd, hogy az objektív gazdasági helyzet miatt a magánfogyasztás egy további részét is meg kell spórolni a gazdaságfejlesztés céljából. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalatok talpon akarnak maradni, nem fejleszthetnek béreket, hanem a befolyt jövedelmeket vissza kell forgatniuk a termelés fejlesztésébe. Évek óta ezt hallani. Ön is többször elmondta már, minél hamarabb megtesszük ezeket a fájdalmas lépéseket, annál hamarabb van esély a helyzet javulására. A jelenlegi halalom ön szerint hajlandó megtenni ezeket a népszerűtlen intézkedéseket? — Bizonytalan lépéseket tapasztaltam. A parlament elé került egy törvény az állami vállalatokról, melyből látható, hogy a tőkefelhasználást igyekezne a kormány megregulázni. De ez nem jó. Privatizálni kell. Amíg ugyanis az állam a vállalat tulajdonosa, kényszerpályán mozog, mert végső soron ő felelős mindenért, ami a vállalatokban történik. Ha nem akar rosszá válni, működtetnie kell őket. Szerintünk ezért lett elodázva a csődtörvény is... Félő azonban, hogy az állami vállalatok — ha nem indult el a privatizáció — a csődeljárást követően is csak egy halom holt eszközt jelentenek majd, mert nem lesz működtethető tőkéjük. Az alapvető és legfontosabb lépés tehát a privatizálás. E vonakodás láttán felmerül bennem a kérdés: van baloldali alternatívája a szlovák gazdaságnak? — Szerintem nincs. Létezhetnek persze politikai erők, amelyek azt hiszik, hogy van. A jelen helyzetben azonban csak a privatizáció kemény és következetes végrehajtása lehet járható út. Ez nem azonos az ország vagyonának a kiárusításával, hiszen számos privatizációs formát még ki sem próbáltunk. Kis pénzért sokat dolgozni csak a sajátján képes az ember. Az ország önállósulási folyamatában a jelenlegi hatalom képviselői gyakran mondogatták, bármilyen nehéz lesz is a helyzet, a nemzet saját országáért meghoz minden áldozatot Most éppen a vezérek azok, akik nehezen szái\ják el magukat az áldozathozatalra. — Mi abból indulunk ki, hogy Szlovákia önálló, a helyzete pedig olyan, amilyen. Azok viszont, akik szétverték a szövetségi országot, nem akarják beismerni felelősségüket. Nem akarnak a realitásokból kiindulni. A realitásokhoz tartozik, hogy a lakosságnak meg kellene mondani az igazat. Mi mondjuk, de ennek legfeljebb a lakosság 10 százaléka hisz, az is abban reménykedve, hogy hátha jobb a helyzet. Nem jobb. Sajnos. Tehát meg kellene mondani az összes állampolgárnak, hogy kátyúban vagyunk, s ebből csak nagy lakossági áldozatok árán tudunk kilábalni. A külföldi tőkére ugyan lehet számítani, de az már világos, hogy nem jön egykönnyen, így az itthoni forrásokat kell mozgósítani. Mivel az államkassza üres, mivel az állami pénztartalékok tulajdonképpen már átalakultak tartozássá, a forrásokat csak a lakossági és a közületi fogyasztáson lehet megspórolni. Ezeket a lépéseket már elkezdte megtenni az ország. A lakosságnak nem marad más lehetősége, mint beletörődni a további életszínvonal-csökkenésbe és keményen dolgozni, s megpróbálni élni az ország gazdaságához mért alacsonyabb szinten. A legfontosabb azonban, hogy a megspórolt források valóban a gazdaságfejlesztésre legyenek fordítva. N.Gy.R. A benesi dekrétumok következményei >• Irta: Bauer Edit, az EPM parlamenti képviselője
