Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-14 / 136. szám
1993. június 14. 4 Szabad ÚJSÁG Napjaink Mit kezdjen a társadalom az önpusztítás ragályával? Ne evezz a túlsó partra! Az önpusztítás - világjelenség. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint bolygónkon évente mintegy 700 000 ember követ el öngyilkosságot, vagyis naponta körülbeül 2000 ember dobja el magától az életet. Nincs tragikusabb jelensége emberi létünknek, mint önnön életünk kioltása. De vajon mi áll eme járványhoz hasonló iszonyatos pusztulás, önpusztitás hátterében? Milyen társadalmi, lelki és más okai vannak e végzetes tettnek? Mi indít naponta ennyi embert arra, hogy a halálba meneküljön? A nyomasztó kérdésekre alig ismerjük a válaszokat. Talán nincs is számunkra ismeretlenebb, titokzatosabb - és jelentőségéhez képest elhanyagoltabb - létünkkel oly szorosan összefüggő probléma, mint az öngyilkosság. Ha pedig megpróbálunk eligazodni az öngyilkosság jelenségével kapcsolatos vélemények és állásfoglalások között, a legképtelenebb, egymást kizáró, gyakran végletes nézetekkel és magyarázatokkal találjuk szemben magunkat, amelyek között a tévesen értelmezett „elszabadult“ ösztönöktől, a fajelmélet „természetes szelekció“-jának elvén át a tarthatatlan moralizálásig és a köznapi tudat hamis okmányozásáig az égvilágon minden megtalálható. De miért...? A magyarázatok sokféleségén belül nagyjából két erőteljesebb áramlat különíthető el. Az egyik szerint az öngyilkosság egyéni probléma, amelynek hátterében öröklött hajlamot, pusztító ösztönöket, elmebajt, bölcsességet vagy éppen csökkent értelmi képességet, pillanatnyi elmezavart tételeznek fel, egyszóval bármit, ami individuális adottságokkal magyarázza vagy fatális sorsként értelmezi az öngyilkosságot. A másik áramlat viszont társadalmi jelenséget lát az önpusztításban, és kizárólag a társadalmi változásokban - gazdaságtörténeti összefüggésekben, politikai rendszerváltozásokban, a településtörténet sajátosságaiban, eltérő vallású, nemzetü, életkorú, nemű, foglalkozású és családi állapotú emberek összehasonlításával - keresi eme súlyos „kór" gyakoriságának a magyarázatát. Az egyéni élet és személyi tragédia statisztikai adattá válik, s csak mint statisztikai adat játszik szerepet az öngyilkosság megismerésében, magyarázatában. (Közép-) Európa öngyilkossági térképe Az első világháború csatamezőin 10 millió ember esett el, 20 millió megsebesült, a második világháborúban 32 millió ember esett el, s 35 millió volt a sebesültek száma. Ha elfogadjuk az Egészségügyi Világszervezet adatait, azaz naponta kétezer öngyilkosságot, aszerint a második világháború óta eltelt 48 esztendőben öngyilkosság következtében Földünk országaiban 34,8 millió ember halt meg, s 250-270 millió kísérelt meg öngyilkosságot. Nem túlzás tehát, ha az eddigiek alapján azt állítom: íme az emberiség önmaga ellen folytatott szakadatlan, legkegyetlenebb háborúja, amely főleg a fejlődés élén járó ipari társadalmakban dúl. Vajon miféle fejlődésnek kísérőjelensége ez a néma és tragikus háború? A század eleje óta Európa öngyilkossági térképe alig változott. Többékevésbé ugyanazok az országok, északról dél felé haladva: Svédország, Finnország, Dánia, NSZK, Svájc, Csehszlovákia, Ausztria és Magyarország érintettek elsősorban. A századforduló után különösképpen Csehszlovákiában és Magyarországon következett be gyorsabb emelkedés, majd fokozatosan (a lakosság arányszámát tekintve) Magyarország vette át a listavezetést. Közép- és Kelet-Európábán az első „öngyilkossági gócpont" Prága volt ... A nemzetközi haláloki statisztika jegyzékében szereplő 50 leggyakoribb haláleset között az öngyilkosság a szívbetegségek és a rosszindulatú daganatok után a harmadik „rangos“ helyen szerepel a 14-15 éves korosztályoknál az alábbi országokban: Magyarország, Finnország, Svédország, Ausztria, NSZK, Svájc, Dánia, Csehszlovákia és Kanada. Tudjuk: minden társadalom legféltettebb kincse a fiatalság, vagyis az a nemzedék, amely majd szavatolja reprodukcióját. Nos, a nemzetközi haláloki statisztika tükrében az öngyilkosság mint halálok a 10-14 évesek korosztályában a második helyen áll, a 15-19 éveseknél pedig a halál leggyakorib oka! Mitévők legyünk? Ha tehát az emberi élet megmentéséért folyó küzdelemben valamelyest is következetesek volnánk, az öngyilkosság járványszerű méretei ellen éppoly jelentős anyagi és szellemi erőbedobással kellene küzdenünk, mint a fentebb jelzett betegségek esetében. És ha ez még nincs Így, ha az öngyilkosságra - szemben az élet más veszélyforrásaival - csupán úgy teintünk, mint individuális problémára, mint a személyi sors váratlan tragédiájára, amelyekért a társadalom sem felelősséget, sem anyagi-szellemi áldozatot nem vállalhat, csak azzal magyarázható, hogy az a hamis tudat ugyanazoknak az idegenült társadalmi életviszonyoknak a megnyilvánulása, amelyeknek az öngyilkossággal reagáló személyi tudat is a szimptómája. Ismétlem: különösen nyugtalanító, hogy a jelenség egyre fiatalabb (gyermek és serdülő) korban terjed el. Alkohollal, gyógyszerrel, ragasztózással és kábítószerrel ma már olyan korosztályok is barátkoznak, amelyekben ez nem olyan régen még kuriózum volt. Közben pedig a gyermekpszichiátriai és -lélektanig hálózat hézagos és cérnavékonyságú, a serdülőkor pedig még a medicinán belül is elég elterjedten a senki földje. Jó volna, ha az „írástudók“ sem feledkeznének meg arról, hogy a statisztikai igazságok ellenére, az egyes alkoholisták, öngyilkos, bűnözök, neurotikus, elmebeteg és cselekedeteit megérteni és főleg rajtuk segíteni lehetetlen az egyedi testi, lelki, alkati, temperamentumbeli, képességbeli, személyiségfejlődésben sajátosságainak elemzése és megértése nélkül. Jó lenne, ha nem esnénk az elmúlt évtizedek orvosképzésének abba a hibájába, hogy jórészt figyelmen kívül hagyta: az egyes pácienseknek bonyolult, sajátos, egyedi élettörténetú lelke is van. A lélektani vizsgálatok felszínre hozták, hogy az öngyilkossági szándék nyílt vagy rejtett üzenetére, mindig sor kerül, ezt a zsaroló, fenyegető jellegű figyelmeztetést azonban a címzettek éppoly kevés megértéssel fogadják, mint amilyen meg nem értéssel korábban az érzelmileg eltaszított személy életproblémáit fogadták. A nyílt vagy rejtett „üzenetváltás" kudarcát aztán a tett demonstrációja követi. Valószínű feltevésnek látszik, hogy a cselekmény célja az esetek többségében nem a halál, hanem akár a személyes pusztulás révén is azoknak az emberi viszonyoknak a valamiféle befolyásolása, amelyek veszélyeztetik az „énképet", vagyis az adott személyiség által képviselt társadalmi értékek őrzését. A búcsúlevelek szerzői ugyanis úgy írnak, mintha közvetlen tanúi lehetnének saját haláluk következményeinek, mintha majd látnák környezetük bűntudatát, hallanák a siránkozást és bánkódást. A döbbenetén és a képmutatáson túl tehát, a társadalmi nyilvánosság nem tud mit kezdeni az öngyilkossággal. És ez a körülmény feltétlenül visszahat az öngyilkossági cselekmények gyakoriságára. Nemcsak az öngyilkosokat; az öngyilkosjelölteket sem szeretjük, sőt irtózunk tőlük. Főleg az'úgynevezett devianciától. Ellenben szeretjük a „normálisokat“. Akik nem okoznak fennakadást, gondot. Számunkra az öngyilkosság - nem egyszerűen gyermekkori trauma, tragédia nemzeti bűntény. Valami rossz. Az öngyilkos vétkes, hibás, bűnös, rosszakaratú, aki a halálozási statisztikát rontja. Pedig az öngyilkos nem ellenség. Teljes jogú emberi-biológiai lény. Mert a felelősség mindannyiunké... Feldolgozta: KORCSMÁROS LÁSZLÓ Kassai levél a köztársasági elnöknek Elnök Úr! Aggódva figyeljük az ön nyilatkozatait, melyek ellentétben állnak az ön meghirdetett igyekezetével, hogy a Szlovák Köztársaság minden polgárának államfője kiván lenni. Egyrészt a levélben, melyet ön Simon Wiesenthalnak címzett, azt írja, „hogy a történelmi igazság érdekében szükséges egyértelműen leválasztani Andrej Hlinka tevékenységét Szlovákia és a szlovákok érdekében attól, ami a halála után történt“. A történelmi igazság azonban ez is: ,, Szembehelyezkedésünk oka Andrej Hlinkával az ö vallási türelmetlenségéből, kizárólagosságából és gyűlöletéből fakad, az ö élete végéig következetesen és nyilvánosan hirdetett megvető gyalázkodásából és ócsárlásából minden iránt, ami evangélikus volt. Minket, evangélikusokat úgy sértegetett, mint szinte senki más, még a nevünkre sem tudott rájönni, egy kosárba dobált minket a zsidókkal, szabadgondolkodókkal, hitetlenekkel, szocialistákkal és kommunistákkal; a szlovák nemzet testén lévő fekélynek és a szlovák nemzet átkának nevezett minket. És ezeket a sértéseket sohasem vonta vissza“. (Cirkevné listy, 1939. VII. 21., Ludevit Senéel: Gravimitálna komisia - Gravimitális bizottság, 305. o.) Azt gondolja, Elnök Úr, hogy az ő nyilatkozatai, mint „Én vagyok a szlovák Hitler. Én itt olyan rendet teremtek, mint Hitler Németországban“ (Slovenské zvetsi 1936. VI. 2., 1. o.), vagy „miszlovákok keresztények és nacionalisták vagyunk, mi katolikusok, fasiszták és polgáriak vagyunk, és ha nem áldozunk fel mindent ezekért az ideálokért, akkor minket a bolsevizmus széttapos“ (Slovenské zvesti 1936. X. 15., 1. o.) a szlovákok és Szlovákia érdekében tett nyilatkozatok!? Nem hallgathatjuk el, hogy ön csalódást okozott beszédével és jelenlétével Eperjesen a Szlovák Értelmiség III. Kongresszusán, ahol ön méltatta a Szlovák Értelmiség I. Kongresszusát, mely az összeférhetetlenség szellemében zajlott. ön sem akkor, sem most nem határolta el magát az elhangzott félrevezető gondolatoktói, amelyek ártanak Szlovákia nevének éppen a köztársaság felvétele előtt az Európa Tanácsban. Hiszen Duáan Slobodník miniszter azt engedte meg magának mondani, vége a türelemnek, most már kemény kézzel kell leszámolni a kisebbségekkel. És a sajtószabadság ellen is támadást intézett. Ladislav Deák történész ok nélkül vádolta és egyben megsértette a Magyar Köztársaságot, hogy a magyar politika célja a Kárpátok Éurorégióján belül a határok revíziója és népszavazás rendezése. Világos számunkra, hogy ön nem lehetett jelen a kongresszus egész ideje alatt, de a sajtóból tudomást szerezhetett az ott elhangzott nyilatkozatokról. Ennek ellenére ön nem határolta el magát ezektől, és így voltaképpen azonosult a tárgyalás nacionalista légkörével. Tiltakozunk a fentebb leszögezett tények ellen, mert megengedhetetlennek tartjuk, hogy ennek a köztársaságnak a legmagasabb alkotmányos tényezője ilyen módon járassa le Szlovákiát az európai közvélemény előtt. Üdvözlettel: BALASSA ZOLTÁN, az EPM Kassai Városi Szervezetének elnöke Nyugodt szülők kiegyensúlyozott gyermekei Miért kiabálnak a tanítónők?- A gyermeknek nyűg az iskola. A pedagógusok ellenségeiknek tekintik a tanulókat, akik szerintük csak azért járnak az iskolába, hogy őket bosszantsák. A gyermekek csendben tűrik szüleik vasárnap esti veszekedéseit, ám még a következő héten is magukban hordják annak lelki következményeit. Feszült a szülő, a pedagógus, és ezt az idegállapotot tükrözi a gyermek magaviseleté is. Humanitárius egyesületünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy előadássorozatokkal, kirándulásokkal, az egészséges életre neveléssel biztosítsuk az életben maradást azok számára, akik hajlandók együttműködni velünk - tudtuk meg Frantisek Kassay mérnöktől, a zsolnai humanitárius egyesület elnökétől. Az egészségvédelmünket felvállaló egyesület jelenleg 5 ezer tagot és 13 klubot tömörít. Megalakulása szinte véletlenszerű volt, amikor 1991-ben Frantisek Kassay saját költségén 20 ezer példányban megjelentette a „Tanuljunk meg élni“ című írását. A szerző címére érkezett visszajelzések adták az ötletet egy egyesület létrehozására, amely nemcsak a gyermekeket és azok szüleit szólítja meg, hanem együttműködésre kéri fel a pedagógusokat és a községi, városi hivatalokat egyaránt. Az egyesület egyetlen egy célt tart szem előtt, mégpedig az egészséges életmód propagálását, tulajdon példamutatással.- Korunk arra int bennünket, hogy másoktól függetlenül, saját képességeinkhez és anyagiainkhoz mérten boldoguljunk. Ezért hajlandók vagyunk elfogultan tekinteni a saját, ám annál idegenebbül mások életére. Mi előadásokkal, összpontosításokkal,, tüntetünk“ ezen állapot megváltoztatásáért. Nagyon szép példa erre a Dolná Krupa-i összpontosításunk - tudtuk meg az egyesület elnökétől. „Végy tizenkét hónapot, alaposan távol ítsd el róla a rosszakaratot, gyűlölködést és irigységet. A hónapokat ezután szeleteld fel 30-31 darabra, majd minden napot készíts el olyan módon, hogy keverj hozzá egy adag munkakedvet, két adag jó hangulatot, három nagy kanál életkedvet és egy csipetnyi toleranciát. Egy cseppnyi türelmet is tegyél hozzá, majd öntsd le az egészet jó sűrű szeretettel. Az így elkészített ételt mosollyal, kedves szóval fűszerezve tálaljuk“ - ez a mottó díszítette a Szlovák Zenealap üdülőközpontját. Itt került sor az említett összpontosításra, amelyen pedagógusok, az iskolaügyi minisztérium dolgozói és még sokan mások vetlek részt gyermekeikkel együtt. A játékszerű légzési gyakorlatok, zeneterápia jótékonyan hatott a kisebb és nagyobb résztvevőkre egyaránt. Az összpontosítás idején ellátogattak közéjük a nagyszombati gyermekotthon kis lakói is. Velünk együtt indultak felfedezni a természet kincseit. Az egyesület a nyárra nemzetközi táborokat szervez. A költségek egy részét a szervezők fedezik, a klubtagok további kedvezményben részesülhetnek. A táborozásra a Szlovák Paradicsomban kerül sor, ahol résztvehetnek a gyermekek szüleikkel együtt. A nyári kirándulásokon az alternatív gyógyászati módszereken, helyes életvitelen kívül a résztvevők az angol nyelv alapjait is elsajátíthatják. Az egyes összpontosításokon jelen voltak a Nyugat-szlovákiai régió pedagógusai is. Amennyiben a gyógytornászok, pedagógusok szakmai felkészültségen alapuló gyakorlataik elnyerték a tetszésüket, valószínűleg csakúgy, mint zsolnai barátaik, e végeken is megalapítják az egyesület klubjait. A pedagógusok és tanítványaik sok esetben közösen vesznek részt az összpontosításokon. A lehető legjobb módja annak, hogy a későbbiek során is megtarthassák az itt kialakított baráti viszonyt. A gyerekek nagyobb örömmel látogatják majd az iskolát, pedagógusaik pedig ellenállóbbakká válnak a mindennapos stresszhelyzetekkel szemben. Ebből az „öngyógyításból és önnevelésből“ bizonyára a szülök sem kívánnak kimaradni.- száz-Egyesült Protestáns Főiskola Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy halódó fajainkba visszatérjen az élet. A régi hagyományos falusi életrend már visszahozhatatlanul a múlté, a falusi életre is egyre inkább az elpolgáriasodás jellemző. Régen a falu szellemi életét a kisebb településeken a bíró, a pap és a kántortanító irányította. A közigazgatási teendőket ma a falusi önkormányzat intézi. A mutatkozó nagy hiány, amit mihamarabb pótolni kell, az egyház vonalán mutatkozik. Papjaink többségének életkora nagyon magas, az utánpótlás kiképzése öt évig tart. Ennek áthidalására kívánjuk beindítani az Egyesült Protestáns Pedagógiai Főiskolát, ahol kántortanitókat képeznénk. Az alapiskola 1-5. osztályának tanítására felkészítő képzés két évig tartana, a 6-9. osztályok számára a tanerőképzés további két évet venne igénybe. A főiskola létrehozásához és működtetéséhez szükséges anyagi fedezetet a Simonyi-alapítvány, esetleg a Cifra- és a Soros-alapítvány, valamint magángazdák segítségével szeretnénk előteremteni. A szponzorok számát az egyházakon keresztül szeretnénk növelni. A sajtó és. a médiák közvetítésével szeretnénk felhívni az európai protestáns és katolikus gyülekezetek figyelmét a létesítendő főiskola fontosságára, s annak támogatására. A vallásos szellemben való nevelés, a keresztény értékrend, etika és morál beleplántálása ifjúságunk tudatába olyan feladat, amelyet a leghatékonyabban a kántortanítók tudnának ellátni. Ezért Jártjuk olyannyira szükségesnek a főiskola létrehozását, ezért fordulunk támogatásért mindazokhoz, akik céljait, küldetését magukénak érzik. KOVÁCS TIBOR 979 01 Rimavská Sobota PO A Simonyi-alapítvány címe: Box 24. Számlaszámok: VÚB: 12331392/0200, SŐS: 93245-399/0900, Deviza: 34833-192053392 (USD). Március 24-tól az adomány intenzíven növekvő.
