Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12 / 135. szám
( 1993. június 12. Napjaink Szabad ÚJSÁG 5 A balogi lelkiatya Hitében él a nemzet? Ipolybalog nyolcszáz-egynéhány lakosú ősi Ipoly menti magyar katolikus település. A kis község majd ezeréves, közelmúltban tatarozott templomának tornyán a magyar királyi szent korona rézből formált mása hirdeti a falu lakóinak hovatartozását. Ipolybalogon még a kommunista légvárépítés idején is szinte mindenki járt templomba. Balogon ma többen járnak köznapon litániára, mint több más környékbeli községben mondjuk vasárnap ünnepi szentmisére. Most Montskó Tibor plébános, esperes, kanonok, pápai káplán Ipolybalog lelkipásztora. A lelkiatya ma is korát meghazudtoló lendülettel, töretlen odaadással végzi áldásos tevékenységét. Pedig korántsem fiatal ember már... Gondolatok- Hogyan szólítják hívei?- Egyszerűen lelkiatyának.- S ez önnek elég?- Természetesen, hisz az vagyok.- Honnan került Ipolybalogra?- Perbetérői.- Mennyit tudott a faluról a megérkezése előtt?- Nagyon sokat, mert a bátyám itt volt tizenhét évig kántortanító, és én diákként, majd főiskolásként is sokat jártam hozzá látogatóba, sőt később káplánkoromban is többször meglátogattam.- Miért éppen Ipolybalogra került?- Perbetérői egészségi okokból el kellett mennem. A több mint ötezer telket számláló nagyközség kétharmada katolikus volt, a szívem nem bírta a nagy terhelést, s Lazík püspök úr, aki minden papját nagyon kedvelte -, s úgy látszik, engem is látta, hogy leromlott állapotban vagyok, ezért úgy határozott, hogy talál nekem egy „könnyebb" helyet. Három falut ajánlott fel, ezek egyike volt Balog. A másik kettőt nem ismertem, ezért Ipolybalogra esett a választáson, s már közel harminc esztendeje - 1965 óta - dolgozom itt.- Milyen volt az első benyomása a településről?- Nagyon jó, ugyanis óriási lelkesedéssel s a bátyám révén ismerősként is fogadtak. A bátyámmal együtt jöttem, az emberek már a falu határában üdvözöltek. No, nem szervezett üdvözlés volt, nem várt fogadóbizottság meg díszkapu, csak természetes kedvességgel fogadtak. Mikor meglátnák a földeken dolgozók az autónkat, benne a bátyámat és engem, tisztelettel köszöntöttek.- Változott a benyomása azóta?- Hogyne. S azt hiszem, negatív irányban. Valláserkölcsi szempontból természetesen, mert ha a szociális szempontot venném, azt kellene mondanom, hogy óriási a fejlődés. Valláserkölcsi szempontból viszont óriási a visszaesés.- Ez azt jelenti, hogy romlott a valláserkölcs, meg az erkölcs is, Balogon is és úgy általában is?- Igen, s azt hiszem általában is, de én Ipolybalogot nézem, mert Balog lett a gondjaimra bízva. Egy példát szeretnék említeni: az elődöm, Kuzma atya, amikor átadta a plébániát, bizonyos megnyugvással jelentette, hogy a faluban nem volt még egyetlen válás sem, azóta viszont már tucatszámra akadt... Valláserkölcsi szempontból ez ugye óriási vétek.- Milyenek akkor valójában az ipolybalogiak?- Nem szeretném, ha a szavaimat bárki is félreértené. Nehéz a kérdésre egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy - jó értelemben - belemenősek. A jóért tudnak lelkesedni, s áldozatot is hozni. Nap mint nap sokan dolgoztak a templom tatarozásán. Persze több más, egyéb példát is sorolhatnék. Negatív dolog viszont, hogy nem tudnak gerincesek lenni a vallási meggyőződésük iránt. Balogon tartják a vallásukat, de amint elkerülnek máshová, akár csak a nem egész húsz kilométerre lévő Ipolyságra is, megszűnik a vallásosságuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem lehet általánosítani.- Mire a legbüszkébb, mit tart saját személyes sikerének?- Semmit, mert épp valláserkölcsi téren akartam javulást elérni, minden energiámat erre összpontosítottam, és pont ez nem sikerült.- Mikor s hol született?- Jászfalun születtem, ezerkilencszázkilenc június tizenegyedikén.- Miért választotta a papi hivatást?- Azt nem tudnám megmondani pontosan, de azt tudom, hogy mikor érlelődött meg bennem a papi pálya iránt az elhatározás. Kicsi koromtól gondoltam arra, hogy pap leszek, de a gondolat valójában Komáromban, a Bencéseknél, a gimnáziumban vált elhatározássá. (A kép a gyémántmisén készült)- Szép gyermekkora volt?- Amíg az édesapám élt, szép, nagyon szép. Tízéves voltam, amikor meghalt. Ez volt az első óriási seb, amit gyermekkoromban kaptam, s amely nem gyógyult be tökéletesen azóta sem. Apa nélkül nőttem fel, édesanyánk három árvával maradt egyedül, de mindent megtett ériünk, még a férfienergiát is pótolta.- Bizonyára szereti a gyermekeket és a gyermekek is szeretik önt...- A kicsinyek igen, a nagyobbak már nem annyira. A családok hagyományosan vallásosak és rákényszerítik a gyerekeket, hogy menjenek templomba, de a nagyobbak a diszkót, a videót választják a templom helyett. Ez a kényszerítés ellenkező hatást vált ki.- Mikor és hol szentelték pappá?- 1933-ban Nagyszombatban, március tizenkilencedikén.- Milyen volt az elmúlt hatvan „papi“ év?- Derűs.- Mindazok ellenére, hogy az imént azt hallottam, bizony nem mindig tudta a lelkiatya megvalósítani elképzeléseit?- Az előző két helyemen, Besenyőn és Perbetén, nem nagyon tudtam „ kifutni“ magam, sem egyik sem másik faluban nem töltöttem el sok időt, Balogon ez a „kifutás" már sikerült.- Nem bánta meg, hogy pap lett?- Nem.- A kudarcok ellenére sem?- Nem és azért nem, mert úgy érzem, hogy szerencsétlen lettem volna, ha más pályát választok.- Gazdag embernek érzi magát? Annak ellenére is, hogy nincs kacsalábon forgó vára, autója...?- Nem is vágytam soha ilyenekre. Fiatal koromban sem. A felszentelésem alkalmával kettőt kértem az Úristentől, az egyik, hogy papi tisztaságomat meg tudjam tartani, a másik pedig, hogy szabaddá tudjan magamat tenni az anyagiaktól. Van egy szentírásbeli idézet, amely nagyon megtetszett. így hangzik: Kettőtől ments meg Uram engem, a csúfságos gazdagságtól és a bűntől. De annyit adj nekem, hogy az nekem elég legyen. S ez megvalósult az életemben. Nem volt sohasem sok vagyonom, de szűkölködnöm sem kellett.- Mivel telnek napjai?- Nagyon szeretek olvasni, de mivel romlott a látásom, ezt az ,,éhségemet“ csökkentenem kellett. A rádióban és a televízióban csak a híreket hallgatom.- Lelkiatya, ön szerint milyenek a mai fiatalok?- Egyet el lehet, s el is kell mondani: nem tudnak lelkesedni.- S ez a kor számlájára irható?- Sajnos nem tudok erre a kérdésre érdemben válaszolni, mert vannak helyek, ahol a fiatalságot fel lehet lelkesíteni. A személyes tapasztalatom az, hogy ilyen magamfajta „vén ember", már nem tud a fiatalokhoz elég közel kerülni... A boldogult Kuzma esperes úr és a bátyám is nagyon sokat foglalkozott a fiatalokkal, és gyönyörű eredményeket édek el, ma viszont nagyon sok tanítónk vap, a diákok külön osztályokban tanulnak, óriásiak a lehetőségek, ennek ellenére mégsem lehet azt mondani, hogy nagyobbak lennének az eredmények.- Milyenek legyenek a fiatalok?- Legyen bennünk lelkesedés a jó, a szép és az igaz iránt. Például itt van (A szerző felvétele) a nemzeti öntudat. Az egyik orvostanhallgatótól kérdeztem, ha orvos leszel, mit akarsz tenni a magyarság(od)ért? Azt felelte, nem tudja... Visszagondolok gimnáziumi és főiskolai éveimre, nekem minden gondom az volt, hogy a népet ébresztgessük, kulturáltabbá tegyük, lelkismeretesebbé formáljuk. Úgy nagy általánosságban ez hiányzik a mai fiatalokból.- Lelkiatya, köszönöm a beszélgetést. Montskó Tibor ma is gyakorló pap, gyémántmiséjét a közelmúltban ünnepi szentmise keretében tartotta. Tegnap volt nyolcvannégy éves. ZOLCZER LÁSZLÓ Ez a kis „könyvhét“ csodálatos ajándék az olvasónak. Mégis azt kell mondanom, hogy az egyik szemem - sajnos - sír, merthogy a könyvek drágák. És egyre többe kerülnek. A magyarországi kiadványok árai például mind három számjegyűek. Vajon hányán engedhették meg maguknak, hogy megvegyék az összes könyvet, amit kiválasztottak? És mennyien kértek kölcsön külön e célra... Hova tovább, egyre szükebb kör számára lesznek elérhetőek az új kiadványok. Természetesen kérdéses, hogy az a kör éppen erre vágyik-e majd, s nem a Rambo x-edik részére videón, vagy a Megveszem ezt a nőt című „regénytrilógia“ teljes kiadására... Szerencsére ezzel a fajta irodalommal nem találkoztam a könyvnapok kínálatában. Pedig a fizetőképes kereslet és kínálat elve alapján maholnap oda jutunk, hogy a valódi szépirodalom már csak barna bőrkötésben, arany intarziákkal kerülhet a könyvespolcokra, hogy aztán ott is maradjon, amíg egy ügyes és gátlástalan olvasó el nem lopja. Sajnos, az eltulajdonítással kapcsolatban mindig is voltak erkölcsi aggályaim, így most Széchenyi István háromkötetes válogatott Írásainak sem lehetek boldog tulajdonosa. Pedig nem is a bőrkötésesre pályáztam ... Más: Posztmodern... .. azaz a modern utáni. Állítólag ez a rendhagyó „korstílus“ uralja a jelent. Ahogy Szigeti László mondta a Szlovákiai Magyar Könyvnapok megnyitóján: „Közép-Európában egyelőre csak a művészetekben jelent meg a posztmodem... A modern azt tűzte zászlajára: Az Isten meghalt. A posztmodem, ha magában hordozná a zászlólobogtatás igényét, azt tűzhetné ki: Az evidencia meghalt. Az egyetlen evidencia, hogy nincs többé evidencia, ez pedig egyenlő a megismerés, az ember eddig szerzett ismereteinek válságával. Ha ebben a megismerésválságban ... a közép-európai többségi nemzetek honatyái, publicistái, politikusai, művészei, tudósai és egyéb jelentőségei a nagy francia forradalom nemzetállami miszticizmusához nyúlnak vissza, hogy a bennünket körülvevő káoszban leljék meg társadalmuk számára az archimedesi fix pontot, ugyanabba az öngyilkosságba sodortathatják magukat és tágabb régiójukat, amelybe a tudomány sodorhatja magát, ha egy olyan öncélú gépezetté válik, amelyikben a tudományos megismerés ellentétes célzatú lesz az emberi megismeréssel. A posztmodem megjelenése engem arra int, hogy az ember nem a világban, hanem a világról kialakított képében él, s talán ez a legnagyobb veszély ránézve... Ez a kép ugyanis természeténél fogva nem annyira a jövőbe, inkább a múltba mutat. S nem a nyitottságban, hanem inkább a bezártságban sejtet meg több értéket. Itt mindig minden nemzet magára volt hagyatva. Magyarként talán megengedhetem azt a vélekedést: mi semmivel sem vagyunk nyitottabbak szomszédainknál, csupán annyival vagyunk „fogékonyabbak“ problémáik iránt, amennyivel több magyar él a határon túl, mint kisebbség a határokon belül. A demokratikus szocializáció teljes hiánya, egymás hiányos ismerete iszonyatosan megnehezíti a közép-európai nemzetek kölcsönös kompromisszumokra alapozandó párbeszédét. E párbeszéd hasznosságához az irodalom és a könyvkiadás szerényen bár, de hozzájárulhat...“ Kisebbségi könyvkiadás: Mind az öt hazai magyar könyvkiadó képviselteti magát a könyvnapokon. Közülük a két legerősebb a Madách és a Kalligram Kiadó. A Madách könyveinek árai még emlékeztetnek a „régi szép időkre“ - kifizethetők. A csehszlovákiai, ma már szlovákiai magyar irodalom jeles képviselőinek műveit kínálják. A Kalligram és a Nap Kiadó a szlovák-magyar, cseh-magyar irodalmi „párbeszédet“ támogatja. A Lilium Aurum a gyermekkönyvek, a Vox Nova pedig főként a törvények és rendeletek magyar nyelvű kiadója. A kötetek közt mindenki megtalálhatja az ízlésének és igényeinek leginkább megfelelőt. Összegzésül: Mindent egybevéve, végül is nagy szükség van az ilyen könyvnapokra. Nemcsak azért, mert itt 10 %-kal olcsóbbak a könyvek, hanem mert rendhagyó fórumot biztosít az író és olvasó közti párbeszédnek. Szükség van a Szlovákiai Magyar Könyvnapokra azért is, mert kevesen jutnak ki Szlovákiából az Ünnepi Könyvhétre; ezenkívül, mert itt szlovák, magyar és hazai magyar írók találkozhatnak egymással, s mert folytatódhat egy olyan fajta irodalmi „párbeszéd“, ahol a nyitottság és az egymás felé való közeledés dominál, s ahol a hazai magyar Írók játsszák a sokat emlegetett fábryi hid szerepét, mely összeköt - nem pedig elválaszt - két (vagy több) kultúrát. Tévedés ne essék, sosem éreztem, vagy gondoltam úgy, hogy egy kisebbségi, vagy köztes kultúra része lennék, mert hiszen a kultúra nem köthető országhatárokhoz. Ám a kisebbségben élőknek a sok nehézség mellé megadatott egy ajándék is - egy másik kultúra megismerésének és megértésének közvetlen lehetősége. SIPOSS ILDIKÓ Az angolok és a franciák egyetértésével Olasz tervek Trianon revíziójára Rómában meleg fogadtatásban részesült Nagy-Britannia külügyminisztere. A római tárgyalásokról hivatalos közleményt adtak ki: az olasz miniszterelnök érdekes tervét megtárgyalták az angol miniszterek is. Az olasz kabinetvezető Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország együttműködését akarja biztosítani azáltal, hogy előmozdítsa a legfontosabb politikai kérdésekben való megegyezést, és általa elősegítse a világbékét. A megbeszélések során fontos szerepet kapott a trianoni békeszerződés revíziója. Az angol külügyminiszter több olyan kijelentést is tett, amelyből kitűnt, ő is a tartós béke előfeltételének tekinti a trianoni békeszerződés revízióját. „Semmi sem tarthat örökké!...“ - mondta. Három nappal később a római tervet Párizsban vitatták meg egymással az angolok és a franciák. A francia kormány nem utasította vissza az olasz kezdeményezést, de bővebb tárgyalást tartott szükségesnek, mert az - szerintük - a kisállamok háttérbe szorítását jelentené. Hamar szétröppent a hír... Négy nappal később a római tervvel szemben a három kisantant állam külügyminiszterei éles hangú határozatot hoztak Genfben, amelynek lényege: ...... mások birtokával sem közvetve, sem közvetlenül nem lehet rendelkezni...“ (Kedves olvasónk! Ezt a hírt sem más újságban, sem a tévében, sem a rádió híreiben ne keresse. Az idézett események hatvan éve, 1933 tavaszán zajlottak le, mert még azok a hatalmak is lelkiismeret-furdalást éreztek, amelyek pár évvel Trianon határszabása előtt szolgáltattak sajátos „igazságot“. A nagypolitikusok majdnem egyetértettek, az új államformák képviselői tiltakoztak. Nem jött össze az európai államok békéje. Hat év múlva viszont kitört a második világháború!...) . a ' (Végh) \j is ■>a v t
