Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
“N ff! ij'iií.l - C>trf, *>) Lf% 1993. június 9/ (,f[A \-k LUsM u, Kultúra - Á szabad ÚJSÁG 5------------------------i------------,---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- PÚBA GYULA------------------------------------L________________ A Pancserhanta - kór Fontos állami vállalatunk - a múltban élüzemnek nevezték az Egyesült Tilógyár a csőd szélén állt. Nem nagy eset, mondhatnánk, melyik állami vállalatunk nem áll a csőd szélén? Bizony, szinte mind! Az Egyesült Tilógyár állami létének bizonytalansága és privatizálásának zavaros jövője közt, megfoghatatlan éteri állapotban lebeg. Vezetősége melankolikusan és hitehagyottan néz a mélységbe, melybe belezuhanni készülnek, és az esés módozatait tárgyalják. A hívók - közülük néhány kereszténydemokrata - titokban még bíznak a teremtöben. Hátha segítI Csodát tesz, állami támogatást teremt a semmiből, hitelt a banktól. Az ateisták viszont a világvégében hisznek. Olvasták Nostradámus nagykönyvét, miért lenne éppen az Egyesült Tiló kivétel, ha minden összedől? Hiába, a telhetetlen műanyagok elvették a teret a természetes nyersanyagok elől! A szíton és a nejlonszálak, a múselyem pókháló rátekeredtek őseink haszonnövényének, a kendernek a szárára, és megfojtották a jámbor kórókat. Egyébkén is! A nyugati fotocellás tilók és tranzisztoros vetélók mellett az Egyesült Tilógyár régivágású szerkentyű - állványszerű talpazaton két kemény falap vályújában csattogva illeszkedő, tompaélú fapenge mellyel hajdanán szépanyáink ükanyáink, dédanyáink és nagyanyáink, sót még anyáink a fiatal korukban, tehát asszonyóseink napestig csattogva az udvaron, tilolták az áztatás után megszáritott kenderkévéket, és megtisztították a pozdorjától, mondom, a műszaki forradalom mikroelektrikus szupertilói mellett a gyár nehézkes szerkezetei elavultak. S miután dolgos és igénytelen szépanyáink, ükanyáink, dédanyáink és nagyanyáink teste régen a föld alatt nyugszik, lelkűk pedig a felhők felett, az égi vizekben áztatott tengert tilolja, ne csodálkozzunk a szomorú tényen, hogy az Egyesült Tilógyár készítményei eladhatatlanoknak bizonyultak. Elérkezett a napja, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyár adósságai emberfeletti méreteket öltöttek, és dolgozói bérét sem képes már kifizetni. A vezetőség összeült és megállapította, hogy nincs mit tenni, tanácstalanul néznek a botrányos jövő elébe. Semmi nem jutott eszükbe. A főkönyvelő fanyar humorral megjegyezte, hogy tatán legjobb lenne közös elhatározással a gyár Ttlóinak kése alá tenni nyakukat. Az üzem frissen alkalmazott menedzsere beszámolt kezdeményezése sikertelenségéről: a raktáron lévő tilókat emléktárgyakként felajánlotta a világ összes múzeumának, de sikertelenül. Néhány vidéki múzeum rendelt ugyan egy-egy példányt, a világ múzeumai azonban válaszra sem méltatták ajánlatát! Ekkor lépett közbe a véletlen! Keményen lépett, ám eredményesen. S nem a vezetőség körében, hanem az üzemi konyhán avatkozott a dolgok menetébe. A véletlen logikája néha elgondolkoztató. A következő történt: Az üzemi konyha anyagbeszerzője egy magánvállalkozó tehenésztől vásárolta a tejet. Azon a napon tejbegriz volt ebédre. Másnap a tilókészítök, férfiak és nők vegyesen. tehát több száz ember, tartósan megbetegedett. Felszökött a lázuk, és rosszul lettek, hasmenést kaptak és hánytak, rémes látomások szállták meg és ólmos fáradtság verte le lábukról őket. Azonnal kiderült, hogy a tejbegriztöl! A magánvállalkozó tehenész romlott tejet szállított az anyagbeszerzőnek. Méreg lett a tejbegriz, fertőző átok nem tápéról A felelőtlenségnek a dolgozók itták meg a levét! (S a tejét!) Hetekig betegeskedtek. A talpra állók is csak lézengtek, mint az őszi legyek, erősen gyengélkedtek. Voltak, akik egész életre megutálták a tejbegrizt. Mások minden tejterméktől allergiás viszketegséget kaptak. A fél üzem orvosi felügyelet alatt állt, a dolgozók betegállományban nyögdécseltek. A sors játékából azonban az Egyesült Tilógyárnak mindebből váratlan előnye származott. Emberfeletti erőfeszítések árán és a csodával határos módon kifizették az egészséges dolgozók bérétI (A gyengélkedők a betegsegélyzótól táppénzt kaptak!) Az üzemi menedzser szimatot fogott, mint egy vizsla a régi foglyászatokon. Pompás ötlete támadt s nem is egy! A nyilvántartásból kikereste a legtöbbet betegeskedő dolgozókat. Akadt jó néhány, táppénzcsalók is derekasan. A vezetőség ünnepélyesen élbetegeknek nevezte őket, és a „Példás beteg“ kitüntető címet adományozta nekik. Megalakult a ,,Minden héten gyengélkedj!" mozgalom, majd beindult az „Ezer napot betegen!" elnevezésű verseny (némileg a buszsofőrök régi „milliós-mozgalma" mintájára). Parapszichológiái tanfolyam kezdődött az üzemben, melynek témája a következő volt: „Legédesebb álom a lázálom!" Minden eszközzel és módon népszerűsítették a betegállományt és a munkaképtelenséget! A dolgozók azonban idegenkedtek a mozgalmaktól, a legyőzött és megtagadott múlt praktikáira emlékeztették őket. A menedzser tudta, hogy „megfogta az isten lábát"! A „szociális alapok“ fogalma szövétnekként lobogott előtte. Csak társadalmi pénzek segítségével menthető meg a Tilógyár! Az üzem béralapja a nullával egyenlő, ám az állami közpénzek mennyisége, legalábbis elméletben, végtelenI Távoli ismerőséhez bizonyos Pancser Ozséb nevű biokémikushoz fordult segítségért, akit az általános takarékosság és létszámcsökkentés miatt éppen elbocsátottak az Akadémiáról. A szikkadtagyú kisméretű tudós erősen kímélte magát a szívós munkától. Szívesen nyugodott babérjain, melyeket még fiatal korában szerzett azáltal, hogy felfedezte az erdei kabóca marásától keletkező, pattanásos sömör ellenszerét, az ún. antikabóca elnevezésű derivátumot. A hatásos szerért majdnem államdijat kapott, de tudós ellenlábasa - aki a pattanásos sömör keletkezését a kabócák kiirtásával vélte megoldani -, ez a protekciós kocatudós országvilág előtt feltárta Pancser Ozséb titkát: egy vallásos szekta tagja, hisz az Antikrisztusban, és várja a világ végét! Az államdijaknak tehát lőttek, de az antikabóca derivátumot gyártani kezdték. A menedzser is furcsa lelki hobbija révén férkőzött a tudós közelébe. Megismertette öt Nostradámus híres könyvének titkos záradékával, melyet a jó ügy érdekében ö maga alkotott, és mely oly elemi hatással volt Pancser Ozsébre (egyébként a záradék percnyi pontossággal tartalmazta a világ végének időpontját!), hogy a tudós azonnal nekilátott a menedzserkívánsága teljesítésének. Sürgősen és lelkesen munkához látott, és nagyon rövid idő alatt kifejlesztette a speciális sprayt, amely belélegzés esetén Pancserhantakórt okozott! (A tudós így nevezte el új találmányát.) A spray rendkívül eredményes, azonnal hatott. Már kisebb adagokban is komoly eredménnyel járt. A menedzser néhány bodor felhőt eregetett belőle a hivatali helyiségekben és szerelőcsarnokokban, s egy órán belül az összes dolgozó belázasodott Meg kell mondani, hogy kellemes láz volt, harmincnyolc és harminckilenc fok között, kinek-kinek a vérmérséklete és szervezetének ellenálló képessége szerint. De nem kínozta meg a beteget. (A menedzser előre figyelmeztette Pancser özsébet a humánus szempontokra.) Lebegő bóduttságot okozott, a hiábavalóság és minden mindegy érzetét keltette, s amellett nullára csökkentette az emberek munkakedvét. Legszívesebben leheveredtek volna a tilók árnyékába, mintegy ópiummámorban révüldöztek! Néhány napon belül az Egyesült Tlógyár munkaközössége otthonában gyengélkedett és táppénzből élt. A portást megkímélték a láztól, a gyár ne maradjon őrizetlenül. A menedzser is felmentést kapott alóla, reggelenként bement az üzembe, és szemrevételezte a helyzetet. Nem ül valamelyik túlbuzgó hivatalnok az íróasztala mögött? Netán valami makacs tilókészító az idősebb nemzedékből bütyköli az eladhatatlan terméket! A menedzser úgy vadászott ilyen megtévedtekre, mint a csótányokra vagy legyekre, és sprayével azonnal ártalmatlanná tette őket! Híre is ment hamarosan a Pancserhanta-kórnak, a nevezetes sprayt már egy magánvállalkozó gyártotta, és elterjedten alkalmazták. Csökkentek a gazdasági feszültségek, a csődbe jutott üzemekben bizakodóvá vált a hangulat. A parlament elnapolta a csődtörvény tárgyalását, néhány túlbuzgó liberális képviselő pedig meginterpellálta a miniszterelnököt, hogy Pancser Ozséb végre megkaphatná az akadémikusi címet, és Nobel-dijra is felterjeszthetnék. Akkor már a fél ország Pancserhanta-kórban szenvedett! A tisztelt ház tehát megértőén, sőt lelkesen viszonyult a jelenséghez, mégis itt robbant ki a botrány, a nagytekintélyű honatyák körében. Bizonyítékául, hogy a honatyák figyelme sokoldalú és mindenre kiterjed! Bizonyos Kujon nevű, baloldali képviselő napirend előtt felszólalt: megkérdezte a munka- és szociális ügyek miniszterasszonyát, hogy az államháztartás szociális tartalékai meddig bírják az iszonyú megterhelést?! Meddig leszünk képesek eltartani egy lázbeteg országot? A miniszterasszony száraz és rövid válasza dermesztő hatást keltett. A táppénztartalékok néhány héten belül kimerülnek, a legközelebbi nyugdijakat pedig nem folyósítják, mert a kór áldozatai, a lázbetegek felélték a nyugdíjasok létalapját! Majd felszólalt a pénzügyminiszter és elmondta a tisztelt Háznak, hogy a termelés hallatlan csökkenése folytán kimerültek az állami tartalékok már, csak a bósi vízerőmű befejezésére szánt vastartalék maradt, bár ez sem érintetlen, mert ebből fizetik a képviselőket és a minisztériumi alkalmazottakat! A döbbenetes tényfeltárás ezzel még nem fejeződött be. Az egészségügyi miniszter közölte, hogy azon lázas betegek számára, akik kórházi ápolásra szorulnak, sátortáborokat rendeztek be az ország minden részében, és a súlyosabb eseteket tömegesen tábori kórházakban kezelik. A hüledező honatyák hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a Pancserhanta-kór káros következményekkel jár, messze felülmúlja a spray áldásos hatását. Pancser Ozséb Nobel-dijra való felterjesztését azonnal és egyhangúlag elvetették. Egy buzgó nemzeti képviselő lelkességében nem fogta fel a helyzet tragikumát, olyan értelemben szólt a témához, hogy talán kívánatos lenne a parlamenti ülésterembe is fújni a sprayból megfelelő adagot, számos probléma megoldódhat, amennyiben a parlament is lebetegszik! Mire több képviselő tiltakozott: az opportunizmus lenne, a gondok előli, gyáva megfutamodás! A Pancserhanta-kórral szembe kell szállni! Bizottság alakult, amely megbízta az Akadémiát, hogy tudományos kutatói haladéktalanul állítsák elő a romboló és züllesztó kór ellenszeréti Az Akadémia számára a fontos állami megrendelés az utolsó pillanatban jött. Alig maradtak kutatói a takarékossági intézkedések és létszámcsökkentések után, már csak a legérdemesebbek és legvénebbek bizonyultak elég szívósnak, hogy elkerüljék az elbocsátást. Néhány mindenre elszánt fiatal tudósjelölt azonban túlélte a létszámcsökkentést, laboránsnökként státusban maradhattak. Egy akadémikusjelölt a kísérleti állatok gondozójaként, egereket, békákat, patkányokat és pézsmapockokat nevelt, továbbá sertéseket, juhokat és kecskéket tenyésztett kísérleti célokra. A világhírű gilisztaszakértö karbantartóként tartotta fenn magát. Az új tudományos feladat mindannyiukat aktivizálta, visszaterelte rotyogó lombikjaik, fagyasztott sejtjeik és felboncolt békáik mellé. Éjt nappallá téve mikroszkópjaik felett görnyedtek, mélytengeri ázalagállatkákat boncoltak és vírusokat pátyolgattak. Tudományos rekordnak számító két hét alatt, a Guinness rekordok könyvébe is megküldték a hírt: kikísérletezték a Pancserhanta-kór ellenszerét. Találmányukat Antihanta-dezinfikátornak nevezték el. A tulajdonképpeni ellenanyagot kicsiny, robbanó golyóbisok tartalmazták. Földhöz kell csapni őket, s a robbanás nyomán keletkezett, légüres tér elszívja és megsemmisíti a lázkeltó testecskéket. A fertőtlenítő műveleteket tűzoltók és katonák végzik, ók csapdossák földhöz a labdacsokat. Üzemeik táján napokig tartott a durrogás, a labdacsok gépfegyverként kelepeltek. Úgy tűnt fel, a lázjárványt sikerül megfékezni, az Antihanta-dezinfikátor likvidálja a Pancser Ozséb gerjesztette epidémiát. A siker az Akadémia tevékenységét is fellendítette, komoly állami támogatásokat kapott és a nagyvilágba szétrajzó, hazai tudósok lassan visszaszálingóztak anyaintézeteikbe. A legújabb fejlemények mögött ellenséges elemeket és sötét erőket sejthetünk. (Régi struktúra, ellenzék, maffia, ravasz magánvállalkozók!) Ismeretlen tettesek feltalálták és bevetették a kór ellenszerének az ellenszerét. Vagy szabotázs történt, piszkos korrupció? Az Antihanta-dezinfikátor labdacsai vígan durrannak, hibátlanul felrobbannak, de nem szívják el és nem semmisítik meg a lázkeltő testecskéket. A lázhullám már az állami hivatalokra is átterjedt, a Parlament falait nyaldossa, szinte az egész ország gyengélkedik. Egy nyugdíjas akadémikus (zárójelben jegyezzük meg, hogy mindentől a nyugdíjasok legnyugtalanabbak, ők érzik leginkább a vészt!), egy neves tudós azon munkálkodik, hogy előállítsa a Pancserhanta-kór ellenszere ellenszerének az ellenszerét, vagyis legyőzze az erőt, amely hatálytalanítja az Antihantadezinfikátor labdacsait. Az agg tudós nevet is adott majdani találmányának, Bárgyútlanító Csodamüzlinek nevezte el, és megígérte, hogy - ha megéri! - az ezredfordulóra készen lesz vele! De mi lesz addig?! A nelkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata A Biblia ismertetés, bármilyen szűkén mérjük is, nem intézhető el egyetlen cikk keretében. Hisz mondottuk, hogy az Ószövetség nem egy könyv, hanem egy nép irodalma. így, bármilyen kevés is a terünk, legalább az Ó- és Újszövetséget külön kell tárgyalnunk, hozzákapcsolva ez utóbbihoz, minthogy ez a rövidebb, az úgynevezett Apokrifeket is, a két Testamentumból ilyen-olyan okokból kimaradt anyagot, amely sokszor izgalmasabb összefüggésekre világit rá, mint a kanonizált szövegek, hiszen az apokrifek gyakorlatilag évszázadokon át isme-, retlenek voltak a nagyközönség előtt. Kezdjük tehát az Újszövetséggel. ,,Lélekben elragadtattam vala az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, úgy mint trombitának szavát. mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, amaz első és utolsó, és azmint látsz, írd meg könyvbe, és küldd el a hét gyülekezetnek... Hátrafordulék azért, hogy látnám az szót, az mely nékem szól vala, megfordulván pedig látók hét arany gyertyatartót. .. “ Ha azt mondottuk, hogy az Ótestamentum a Jób könyvével zárult, mint az irodalmi-bölcseleti szempontból legsúlyosabb szöveggel, úgy az Újszövetség legszebb szövege szintén a végére került, ez pedig nem más, mint János apostol Jelenései, közismertebb nevén az Apokalipszis. S ha valaki azt állítja, hogy egy könyv, amely Mózes híres szavaival kezdődik (kezdetben teremte Isten az eget és a földet), nem lehet más csak remekmű, akkor parafrázisként mi is megállapíthatjuk, hogy egy könyv, amely az Apokalipszissel zárul, jelentéktelen könyv nem lehet. Az Apokalipszis, mint ismeretes, nemcsak irodalmilag s filozófiailag legértékesebb része az Újtestamentumnak, hanem egyben annak alkalmasint legrégibb szövege is. Valószínűleg még Kr u első évszázad hetvenes éveiben keletkezett, talán közvetlenül Jeruzsálem pusztulása után, nyilván e katasztrófa nyomán. Azt persze, hogy valóban János volt-e a Jelenések szerzője, s hogy ez a János ugyanaz volt-e, mint a negyedik evangélista, máig nem tisztázta, legalábbis tudomásom szerint sem az irodalom-, sem a teológiatörténet. Most is, mint a többi apostol s tanítvány esetében bizonytalan talajon járunk - Pál apostol kivételével, akiről bizonyosan tudjuk, hogy valóságos történeti személy volt de hát nem is ez a fontos, még teológiai szempontból sem, s különösen nem irodalmi szempontból. Mert végül is nem az a meghatározó, hogy élt-e a Messiás, s egyetlen Messiás volt-e vagy több, mennyi tanítvány, s mennyi apostol... A lényeg az, hogy ez a szinte a semmiből jött vallás, a kereszténység, rövid pár évszázad alatt lett azzá, amivé: világvallássá, az európai s egyben a világcivilizáció létrehozójává. Ugyanez elmondható az Újszövetség irodalmi vonatkozásairól is. Az csak másodlagosan kell, hogy érdekeljen bennünket, hogy Máté, Márk, Lukács és János voltak-e valóban az evangéliumok, a cselekedetek, a levelek és a Jelenések szerzői, hogy az ezekben leírt események, történetek, legendák, valóban megtörténtek-e, s Jézussal történtek-e meg, egyetlen Messiással vagy többel, s egyáltalán, élt-e a Messiás, valóban megfeszittetett-e, s főleg föltámadott-e? Irodalmi szempontból az igazán fontos az, hogy ezek az evangéliumi szövegek valóban irodalmi remekművek, az egész világirodalom legszebb lapjai közé tartoznak. S hogy négyen négyféleképpen hagyták ránk ugyanazt a történetet, korántsem kell, hogy a szegénységi bizonyítványunk legyen, ellenkezőleg. Ugyanez a helyzet az Újszövetség (s persze az egész Szentírás) többi szövegével is, különösképpen, mint már említettük, az Apokalipszissel. Az apokrifek, evangéliumok, levelek stb., s az úgynevezett holttengeri tekercsek csak gazdagítják az évezredek alatt megalapozott hagyományt, nem szegényeik. S ezekről, mármint az apokrif-irodalomról kell még szólnunk az Újszövetség kapcsán Előbb azonban vessünk még egy pillantást a kanonizált szöveg egyéb, irodalmi szempontból fontos részeire. Vas István említett válogatása az evangéliumok közül szinte teljes szövegét közli Máté evangéliumának, mint a legfontosabb evangéliumi szövegnek, bő válogatását adja Lukács és János evangéliumainak, ám csak két rövid részletet (Jézus Galileában, Jézus Júdeábán) közöl Márk evangéliumából. Pedig köztudott, hogy ez volt a legrégibb, következésképp talán a leghitelesebb evangélium. Vas nyilván az ismétlődéseket akarta elkerülni, s minthogy a későbbi szinoptikusokat tartotta irodalmi szempontból kiérleltebbnek, Márkot húzta meg inkább. Apokrifek Ellenben az Apostolok cselekedetei bőven képviselve van, s szinte hiánytalanul az Apokalipszis, melynek prófétikus soraival zárul az egész Szentírás. „Ezután látók új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt vala: és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szállá alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyaszszony. És hallék egy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Imé az Isten sátora az emberekkel van, és velük iakozik, és azok az ö népei tesznek, és maga az Isten lesz velük, az ö Istenük". Az Apokrifek, mint említettük, a kanonizált iratok közül kimaradt ó- és főleg újtestamentumi iratok. ,,Részben az apostoli atyák írásainak kortársai, részben túlmutatnak ezen a koron, átívelve a II. századba, de még a IV. században is keletkeztek apokrifek"- ahogy a legújabb magyar kiadás, a Szent István Társulatnál megjelenő Ókeresztény írók második kötetének előszava hangsúlyozza. Mit tartalmaznak az apokrifek? Néhány himnuszon kívül a XII. pátriárka végrendeleteit; a Peimandrész című, voltaképpen nem apokrif, hanem hermetikus, a legendás Hermész Trisztmegisztosznak tulajdonított dialógus, továbbá az apokrif evangéliumokat s végül néhány apokrif apokalipszist: Mózes (Ádám) és Ezdrás apokalipszisét, s mindenekelőtt az ókeresztény irodalom egyik legnagyobb, a kanonizált iratokkal vetekedő remekét, Hénokh könyvét. ,, A modem ember az elmúlt évszázadig csak a görögökig volt hajlandó elmenni, csak a görögöket volt hajlandó komolyan venni -írja Hénokh könyvéről Hamvas Béla. S így folytatja.- A helyzet azóta lényegesen megváltozott. feltárultak a görögség előtti őskor emlékei: egyiptomi, hindu, kínai művek. A világ kitárult és elmélyült... Hénokh az őskorból valami egészen mást őrzött meg az első patriarchális emberiségnek szigorú és tiszta erkölcsiségét". Az angyalokról szóló könyv- A messiási könyv - Az asztronómiai könyv - A történelem könyve - Az intelmek könyve - Befejezés - íme Hénokh apokalipszisének egyes részei. Hénokh könyve óriási hatást gyakorolt a XIX. és XX. század gondolkodására. Merezskovszkij szerint ez egyenesen a világ legidőszerűbb könyve. Az Újszövetség és az
