Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

1993. június 1. Gazdaság Szabad ÚJSÁG 5 Tévészerelőből üzletember Érdemes most vállalkozni? A BV-TV vállalat boltja Komáromban van, de a TESLA ORAVA televíziók, amelyekkel Beke Vince, a bolt tulajdo­nosa kereskedik, Dunaszerdahelytöl Érsekújvárig kaphatók. • Mikor és hogyan fogott ebbe a vállalkozásba?- Azelőtt állami cégnél dolgoztam televiziószerelöként. A munkám mel­lett, másodállásban is tévészerelést vállaltam. Az igazgatónak ez nem tet­szett, pedig a munkámat rendesen elvégeztem. Azt mondta, hogy másod­állásban nem csinálhatom ugyanazt, amit főállásban. Később megszüntet­ték az állami szervizt, s ezzel 1991-től a melléktevékenységem fővállalko­zássá vált. A kezdet nem volt zökkenőmentes: különösen az hátráltatott, hogy az épületet, amelyben az üzlethelyisé­gem és a műhelyem volt, eladták. 10 napon belül ki kellett költöznöm. Akkor alakítottam át a szülői ház alagsorát bolttá. Az átalakítás még ma sincs teljesen befejezve, mert akkor azt hit­tem, hogy ez a megoldás csak ideigle­nes lesz. A RAJ á. v. épületére be­nyújtott igényemet figyelmen kivül hagyták. A reményt azonban nem ad­tam fel, hiszen ezt a jelenlegi boltot már ,,kinőttem". Egy öreg épületet szeretnék megvenni a belvárosban, ha sikerül... • Milyen a bolt árukínálata?- A Tesla típusokból a legbővebb választékot tudjuk biztosítani, nem­csak a Komáromi, de a Dunaszerda­­helyi és az Érsekújvári járásban is. A tévék ára 9500-18 300 korona a kép­ernyő nagyságától függően. Vannak teletexttel ellátott készülékeink és mű­holdvevőink is. Egy szatellit antenna ára 8700 korona az összes tartozékkal együtt. Kiegészítő alkatrészek (kábe­lek, összekötő elemek, dugók és kon­nektorok) is kaphatók nálunk az igé­nyeknek megfelelően. A régi készülé­kek kábeltévére való átállítását is el­végezzük, és vállaljuk az általunk áru­sított készülékek javítását is. Jelenleg a Jegmenöbb" a 445-ös „Planár“ televízió - ez az árvái gyár boltjában 14 120 koronába kerül; mi 13 800 ko­ronáért árusítjuk. Ez azért érdekes, mert eddig a gyár boltja diktálta az árakat az országban. • Hogyan sikerült ezeket az ala­csony árakat elérni?- Mint már említettem, vannak vi­szonteladóim, akiket áruval látok el. Sajnos, csak az áru eladása után fizetnek, míg nekem a gyárban előre kell a pénzt leszurkolnom. Ez egyrészt kicsit visszafog, másrészt viszont se­gít is. A gyárból a viszonteladóknak köszönhetően nagy mennyiségben vásárolok - így az árut eleve olcsób­ban kapom, majdhogynem gyártási áron. Nem egyszer előfordult, hogy amikor áruért mentem, a tévéket egyenesen a gyártószalagról kaptam, becsomagolva, az aznapi dátummal. • Nem gondolja, hogy a hazai televíziók nem eléggé attraktívak, hogy a vásárlók inkább keresik a nyugati márkát?- Aki nem kíván csúcstechnikát venni, amit szerintem jelenleg a SONY és a PANASONIC képvisel, az nyu­godtan megbízhat a Tesla gyártmá­nyaiban. Bevált, jól működő készülé­kek, és vételáruk szempontjából a pénztárcánknak is megfelelőbbek. Egy teletextes Tesla sztereokészülék nálunk 18 300 koronába kerül. Egy nagyjából ugyanilyen, kicsit nagyobb képernyőjű Sony legalább 48 000 ko­rona. A hazai készülékeknek megvan az az előnyük, hogy van hozzájuk alkat­rész, szerelő. Aki nálam vásárol, 10 nap próbaüzemen tarthatja a készülé­két, s ha ez idő alatt elromlik, kicseré­lem. 15 hónapos jótállást vállalunk, s 10 évig a javítást is elvégezzük. • Milyen hatással van a boltra a jelenlegi gazdasági helyzet?- Azelőtt Csehországgal is keres­kedtem, de az ország különválásával bonyolódott a helyzet. Őszintén szólva nincs türelmem az új vámelőírásokkal és egyebekkel járó papírmunkához. A kereslet is megcsappant. Az első negyedév lényegesen rosszabb volt a múlt év decemberénél. Egyetlen „előny“ hogy a hozzáadottérték-adót leírhatom az adóalapból. • Az induláshoz képest mennyi­ben változtak a készülékek árai?- Azóta piacra került egy teljesen új típusú tévésor. Azok a készülékek, amelyek annak idején 14 000 koroná­ba kerültek és amelyek most kerülnek annyiba, egyszerűen összehasonlít­hatatlanok. A Tesla együttműködik a Philipsszel, a képernyők ITT NOKIA vagy Thompson típusok, a távirányí­tók egytól-egyig német gyártmányúak. Ez is segít abban, hogy a gépek ritkábban romlanak el, megbízhatób­bak, mint azelőtt. • Milyen tervei, reményei vannak?- Az új üzlethelyiséget szeretném megvenni, s ott munkalehetőséget te­remtenék három személy számára. Jelenleg a munka nagy részét, az árubeszerzést és a javításokat is ma­gam végzem. Úgy gondolom és remé­lem, hogy a gazdasági helyzet őszre javulni fog egy kicsit. Aki Tesla tévét vesz, tulajdonképpen a hazai ipart támogatja - amíg van kereslet, addig nem áll le az árvái gyár. És lesz jövőjük az enyémhez hasonló vállal­kozásoknak is... SIPOS ILDIKÓ Vesztegzár Keregedében Megnőttek a tejesbárányok Amikor az Európai Gazdasági Közösség Bizottsága különleges piacvédelmi intézkedésként április 7-én húsbeviteli tilalmat rendelt el az egykori KGST-országok­­ból az EK tagállamaiba, a témával mi is részletesen foglalkoztunk. A tilalmat, mint tudjuk, az Olaszországban februárban észlelt (ha észlelt? - a szerző megj.) száj- és körömfájás miatt rendelték el, mondván: a beteg állatok valamelyik kelet-európai országból származnak. A párizsi Nemzetközi Járványügyi Szervezet ellenőrei alapo­san megvizsgálták valamennyi vétkesnek W hiába, munkájuk negatív eredménnyel zárult. Vétkes tehát nincs, vesztes viszont annál több. A húsembargó is maradt, csak a megfogalmazása változott, egy kicsit enyhébb lett, nem minden patás­­ra vonatkozik, s csak bizonyos korcso­portok kiszállítása tilos. Az exportálás­ra kiválasztott állatokat - szerepel a határozatban - tizenöt napon át állatorvosi felügyelet mellett kell min­den állatfajtól elkülönítve tartani. Ez kizárja, hogy például szopósbárányo­kat is szállítsunk az EK országaiba. Pedig a tejesbárányok jövedelme­­zőek. A húsembargó miatt húsvét előtt bárányok tízezrei maradtak eladatlan Szlovákia-szerte. Az anyagi kárt még ki lehet kalkulálni, ám az erkölcsi kár szinte felbecsülhetetlen. A várgedei állami gazdaság 700 tejesbárányt akart húsvét előtt expor­tálni. A tornaijai INTEREX Kft. tisztes­séges árat is kínált érte; kilónként 55 koronát. Aztán, mint derült égből a vil­lámcsapás, jött a váratlan fordulat, a letiltás, s a bárányok otthon marad­tak, mivel az INTEREX is EK orszá­gokba, belga és olasz piacra akart szállítani.-Tavaly karácsony előtt is az INTEREX vette meg bárányaikat - tájékoztat Szekér Árpád, a gortvai (és egyben a keregedei) részleg veze­tője - Mivel a kft. megbízható és fizetőképes partnernek bizonyult, ebben az évben is velük kötöttünk szerződést. Hogy húsvét előtt még­is a nyakunkon maradt a tejesbá­rány, erről ők nem tehetnek. Ha nincs külső akadály, az INTEREX pontosan szállit és időre fizet. Ta­valy december 13-án vitték el a bá­rányainkat, január elején már meg­kaptuk érte a pénzt. A gyapjút is az INTEREX vette meg tőlünk, a pénzt már megküldték. A rózsahegyi Szlovák Juhtenyésztési Társaság Rt. pedig tavaly április 30-án vitte el tőlünk a bárányokat és még most ország tehén- és juhállományát, am REX Kft. egy kicsit megkésve ugyan, de Seregedében megkezdte a bárá­nyok felvásárlását. A Járási Állat­egészségügyi Szolgálat engedélyezte a várgedei állami gazdaság gazdasá­gainak a (már nem tejesbárányok ela­dását, az INTEREX Kft.-nek pedig karantén létrehozását a keregedei gazdasági udvaron. Mivel a tejesbárá­nyok azóta megnőttek, a felvásárlási ár kilónként húsz koronával csökkent. Az INTEREX Kft.-nek is származnak többletkiadásai az embargó folytán: bérbe vette a gazdaság „MOVIS-3“ juhakolját, gondozót fogadott és 15 napra elegendő tápot vásárolt.- A bárányok súlyváltozása a ka­rantén alatt már az INTEREX nyere­sége vagy vesztesége - folytatja Szekér Árpád. - Mi a most mért súlyért kapjuk majd a pénzt... Az állatok kivizsgálása a gazdaságun­kat terheli. Az állatorvosi vizsgála­tok költségeit ugyanis - amelyek az engedély kiadásához kellettek - ne­künk kell viselni. A mi részlegünk­ről 400 darab bárányt adunk el, tehát a költségek fele a miénk. Saj­nos óriási veszteség számunkra ez a néhány hetes késve szállítás.-A „MOVIS-3“ juhakolban ezer bárány fér el, a várgedei állami gazda­ságból azonban,.mindössze“ 680 da­rabot vásároltak fel. Lenne mit felvá­sárolni a környéken, de a Járási Állat­egészségügyi Szolgálat még nem ad­ta a beleegyezését ahhoz, hogy más gazdaság is eladhassa bárányait. Ugyanez a helyzet kissé keletebbre is, a Rozsnyói és a Tóketerebesi járások­ban szintén csak a Járási Állategész­ségügyi Szolgálat beleegyezésére vár az INTEREX, és megkezdi a felvá­sárlást. A Kassa-vidéki és a Losonci járásban két-két településen engedé­lyezték a vesztegzár létrehozását. Te­hát ezeken a területeken már csak a gazdaságon múlik a vásár. FARKAS OTTÓ sem fizetett érte. Ami késik, az nem múlik. Az INTE­Szekér Árpád (bal oldalt): „Mi a most mért súlyért kapjuk a pénzt" (A szerző felvételei) Műhelytitok A szerelőműhelytől az autószalonig Beszélgetés HENCZ BÉLÁVAL, Párkány egyik legsikeresebb vállalkozójóval.- Hencz úr, bogy lett önből vállal­kozó?- Két évvel ezelőtt kezdtem, 1991- ben, egy autóbontó műhellyel. Hasz­nált autókat vásároltam fel, szétszed­tem őket, alkatrészeiket pedig elad­tam. Fél év múlva nyitottam egy autó­bazárt, és használt autókkal keresked­tem. Két hónapja foglalkozom új autók eladásával, a használtak mellett, per­sze. Főleg Ladákat. Lada Samarákat árulok. Négyajtósakat, ötajtósakat, a régiektől a legújabb modellig. Az érdeklődés elég nagy. Igyekszem elfo­gadható áron kínálni, hogy minél töb­ben vásárolják. Például egy ötsebes­ségű Lada 160 ezer koronába kerül- természetesen újonnan -, és egyé­ves garanciát vállalunk 20 ezer kilo­méterig. Az ötajtós Samarák 207 ezer koro­nába kerülnek, a legújabb modell pe­dig - négyajtós - 236 ezer koronába. Minden modell három színben - fehér, piros és fekete színben kapható. Ezek az újabb típusú Ladák már ózonkarbu­rátorral működnek, fogyasztásuk vi­szonylag alacsony. Masszívak, erő­sek, azonkívül nagyon kényelmesek: az ülés igazodik a test formájához.- Ha viszont a vevőnek más óhajai vannak, például egy Skodát akar vá­sárolni?- Természetesen, ha a vevő más autót óhajt, és az nincs a raktáromon, beszerzem. Akinek Skoda kell, Skodát kap. Újat vagy használtat, amilyet óhajt. Ha Skoda Favoritról álmodik- kérem! Bár egy új Favorit manapság 200 ezer fölött kapható. A kivitelezése pedig semmivel sem jobb, mint az új Ladáké, Samaráké, sőt!- És ha valaki mondjuk amerikai kocsit szeretne?- Természetesen azt is be tudom szerezni, legkésőbb 21 napon belül. Elég sok ismerősöm van más autóba­zárokban, autószalonokban, sokszor elég, ha körbetelefonálom őket, hátha találok egy kívánt típust. Ha találok megfelelőt, idehozatom, ha viszont nem tetszik a vevőnek, vagy meggon­dolja magát, visszavitetem, és hozok másikat. A vevő nem fizet rá, a kocká­zat az enyém.- Mi van akkor, ha valaki a saját autóját szeretné eladni?- Van úgy. hogy valaki bejelenti, van egy ilyen és ilyen eladó autója. Ha jelentkezik egy vevő, akinek éppen ilyen kell, máris viheti. Van, amikor a felkínált autóra olyan vevő akad, aki kevesebb összeget hajlandó kifizetni érte. Tudatom a tulajdonossal, és ha az hajlandó a felajánlott összegért is eladni, a vevő viheti. Ha a tulajdonos közben maga talál vevőt kocsijára, értesít, hogy ne keressek tovább vevőt.- Mit ajánlana egy olyan vevőnek, aki a lehető legolcsóbb kocsit kéri, bármilyen öreget, csak menjen?- Hát először is megkérdezném, mennyi pénze van az autóra. Ha azt mondja, 10 ezer koronája van, abban az esetben tudok ajánlani egy 100-as Skodát, esetleg Trabantot vagy Wart­burgot. Wartburgokat, Trabantokat azonban nem érdemes venni. Korsze­rűtlenek, és a levegőt is jobban szeny­­nyezik; bizonyos országokba már be sem engedik őket. Az alkatrész is drága, akármikor lerobbanhat, s javí­tásra szorul; úgyhogy drágább lesz a leves, mint a hús. Egy ilyen 10 ezer koronás autó már legalább 15-20 éves, vagyis egy elfáradt autó. Ha viszont a vevőnek erre telik, ebben az esetben még a 100-as Skoda a legel­fogadhatóbb.- Mi volt a legdrágább autó, amit eddig eladott?- Egy használt BMV, 260 ezer koro­náért. Á közeljövőben nyitok egy újabb autószalont, az állomás közelében, a benzinkútnál. Az egy elég forgalmas út, sokan járnak arra. Ott már kizáró­lag új autókat árulok majd. Ladát, Lada Samarát, Suzukit. Mellette per­sze továbbra is megtartom az autó­bontót és az autóbazárt.-A Suzukik mennyibe kerülnek majd?- A legolcsóbb 365 ezerbe. A többi pontos árát még nem tudom. Ezenkí­vül lesznek a szalonban motorkerék­párok, az 50 köbcentiméterestől egé­szen a 800-as nagy motorokig.- Általában mekkora a forgalom?- A múlt évben 28 millió koronás forgalmunk volt. Az eladott autók árá­nak 3 százaléka a miénk, és ebből álljuk az összes költséget. Az autókat először is levizsgáztatjuk, csak utána adjuk el. Az összes papírmunkát ket­ten intézzük, az átíratást, mindent. Az eladó csak itt hagyja a járművet, a ve­vő elviszi: tökéletes műszaki állapot­ban, tisztára mosva. A mi nyeresé­günk a 3 százalékból ezek után nem olyan nagy. Mégis igyekszem olcsó lenni. Egy vállalkozó sikeressége ugyanis attól függ, hogy mennyire gyors, mennyire rugalmas, és főleg mennyire olcsó. Nem is panaszko­dom, nagyon jól megy az üzlet. Munka az van, s egyelőre meg is éri... Zsitko Kata Az ENSZ életminőség-tanulmány szerint Csehszlovákia a 26. helyen a világban A volt Csehszlovákiát a 26. helyre sorolta a világ 173 állama között egy ENSZ- tanulmány, amely a várható életkor, az iskolai képzettség mértéke és az egy főre jutó nemzeti össztermék alapján rangsorolja az országot. A világszervezet idén negyedszer adta ki az úgynevezett „humánfejlettségi indexet“. Szerzői független közgazdászok, akik a fenti mutatók alapján összeál­lított statisztikákhoz ajánlásokat is mellékelnek a kormányok és a nemzeti pénzügyi intézmények számára. A tavalyi kimutatásban Kanada volt az első, Japán a második, de a két ország idén helyet cserélt: utánuk sorrendben Norvégia, Svájc, Svédország, majd az Egyesült Államok következik. Az USA az első helyen állna, ha csak fehér lakosságát vennék figyelembe, míg az ország fekete, illetve hispán lakossága sokkal alacsonyabb jövedelmével, iskolázottságával a fejlődő országok derékha­dába tartozik - egy csoportba Litvániával, Uruguayjal Az első 25 között a nyugat-európaiak, Ausztrália, Új-Zéland mellett Izrael és Hongkong szerepel. Térségünkből a volt Csehszlovákia kapta a legjobb helye­zést, a 26. helyet, majd Ciprus után Magyarország következik: 70,9 éves átlagos várható életkorral, 2 százalékos írástudatlansággal, 9,5 éves átlagos iskolázott­sággal, kereken 5000 dollár egy főre jutó nemzeti jövedelemmel. Oroszország a 37., Bulgária a 40., Lengyelország a 48. helyre került. Románia - talán megbízható adatok híján - kimaradt a felmérésből. Az élet minősége tekinteté­ben a hosszú listát Afganisztán, Sierra Leone és Guinea zárja: az utóbbi afrikai országban a várható életkor alig 43 év, az átlagos iskolázás nem éri el az egy évet, az egy főre jutó nemzeti jövedelem évi 500 dollár. -n-

Next

/
Thumbnails
Contents