Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-25 / 146. szám

■ \ ; 1993. június 25. U (D 1 ■ aks/C Jl Napjaink Szabad ÚJSÁG 5 ikk l&SÁKY PÁL. Szlovákiában élő magyarként vagyunk Európaiak Mozgalmunk a 600 ezres szlovákiai magyarság legnagyobb tagbázissal rendelkező pártja, amely a keresz­ténydemokrácia eszméire támaszko­dó politizálással kívánja szolgálni nemcsak az itt élő magyar kisebbség szellemi és anyagi felemelkedésének ügyét, de a maga szerény módján segíteni szeretné a térség demokrati­zálódásának elősegítését csakúgy, mint a Kelet és a Nyugat közötti jobb megértést, valódi közeledést. Nagyon remélem, hogy ez a nemes konferen­cia nemcsak beszélni fog a kisebbsé­gek védelméről, de záródokumentu­mában konkrét cselekvési módok is megfogalmazódnak majd. Nagyon örülünk, hogy ez a konfe­rencia megvalósult, és éppen itt, a fia­tal szlovák állam fővárosában, ahol a probléma - a kisebbségek védelmé­nek kérdése - napjainkban nagyon is élesen vetődik fel. Annak is örülnénk, ha a jelenlévőknek sikerülne néhány helyen túlhaladniuk azokat a korláto­kat, amelyek egyes országokban ez­zel a kérdéssel kapcsolatban kétség­telenül fennállnak. Azt hiszem, ne­künk, kereszténydemokratáknak, a szolidaritás elvére támaszkodva is a legjobb az esélyünk, hogy ebben a fontos és neuralgikus kérdésben nemcsak mi magunk lépjünk előbbre, de a nemzetközi fórumokon történő előrehaladás motorjai legyünk, előse­gítsük a kormányok közeledését is. Úgy gondolom, a kérdéssel kapcso­latban legelőször is a problémát kell definiálnunk. Az alapkérdést én kettős vetületben látom. Az első: jó lenne, ha a kisebbségi kérdésben az államok és az állampolgárok - tehát a kisebbség tagjainak is - véleményét tartanák szem előtt, így az állam és a kisebbsé­gi állampolgár igyekezete egy irány­ban hatna. Ekkor nem keletkezne konfliktus, s ez az állapot véleményem szerint közelítene az ideális demokrá­ciához. Ám ha nem így történik, s az állam görcsösen hatalmi meggondo­lásból viszonyul a kérdéshez, ez konf­liktushoz vezethet. A kérdés ekkor az, hogy az ilyen érdekütközéskor az ál­lam vagy az állampolgár érdekét véd­­jük-e. Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés akkor, ha az állam hatalmi eszközökkel próbálja megakadályozni a kisebbséghez tartozó állampolgárok érdekképviseletének demokratikus út­ját. Ekkor, véleményem szerint, olyan nemzetközi érdekegyeztető mecha­nizmusnak kell életbe lépnie, amely közvetítene az állam és az illető kisebbségek között, s rábírná az államot, vegye figyelembe a kisebb­ségek érdekeit is. A probléma másik alapkérdése: az európai kultúra és sokszínűségének védelme. Itt világosan el kell különí­teni az őshonos kisebbségek prob­lémáját a bevándorlókkal kapcsola­tos problémakörtől. Az utóbbi ugyanis teljesen eltérő probléma. Az első kategóriába tartozók ugyanis úgy kerültek kisebbségi helyzetbe, hogy a szülőföldjükön élve vagy a határ vándorolt át a fejük felett, vagy törté­nelmük során nem is nyílt alkalmuk arra, hogy önálló államot alapítsanak. Az ő jogaikat védve az európai kultúra gyöngyszemeit védjük a megszűnés, az uniformizálódás ellen. Az ázsiai, afrikai bevándorlókkal szembeni esetleges visszafogottság az euró­pai kultúrák védelmében nem szol­gálhat indokul az őshonos kisebb­ségek jogainak el nem ismeré­séhez. Jó lenne, ha ebben a kérdésben nem kerülnénk olyan helyzetbe, mint amilyen a kommunizmus bukása után előállt, vagyis hogy a Kelet-Európábán előállt állapottal a demokratikus világ nem tud mit kezdeni. A hatalmi vá­kuum, amely itt előállt, kedvez a po­litikai kalandoroknak és az egész világ számára nagy veszélyeket rejt magában. Lássuk be végre, hogy a globális problémákat átfogóan kell kezelni. Mivel a kisebbségek helyzete kétségkívül globális probléma, a haté­kony kisebbségvédelemhez e kér­déskörre érzékeny nemzetközi nor­ma- és garanciarendszer szüksé­ges. E nélkül a problémák hatékony kezelése elképzelhetetlen. A felvett normarendszert illetően ér­mésünk szerint 5-7 kategóriát lehetne kialakítani, s az értékelésben jelentős szerepet kellene játszania az illető kisebbség legitim képviselői által vég­zett önértékelésnek. Az objektív kri­tériumok között szerepelhetne a ki­sebbség abszolút és relatív száma­ránya, fejlettségi szintje, igényei, nyelvi-kulturális fejlettsége, törté­nelmi vonatkozásai, geográfiai el­helyezkedése, kulturális-politikai­­társadalmi szervezettsége stb. Ezek határozhatnák meg a kialakítandó au­tonómiák milyenségét, amelyeknek az európai stabilitást kell szolgálniuk. Eh­hez kötődhetne egy nemzetközi védel­mi és ellenőrzési rendszer, s ki kellene dolgozni a betartatás mechanizmusait is. Az ezzel kapcsolatos konkrét kér­dések nemzetközi megtárgyalása so­rán alkalmazni lehetne a „konszenzus mínusz egy elvet“, ami azt jelenti, hogy az érintett államnak a kérdés szakmai megtárgyalása során nem lenne szavazati joga. A nemzetközi normarendszer elemei mindenekelőtt az Európa Tanács 1201-es ajánlásá­nak továbbfejlesztésére támaszkod­hatna. Javaslom, hogy a záródokumentum kötelezze pártjainkat és az ÉPP frak­cióit annak elősegítésére, hogy ebben a kérdésben hatékony kiegészítő jegyzőkönyv születhessen az Európai Emberjogi Konvenció részeként, s azt még az idén ősszel alá lehessen írni. Hasznos lenne az is, ha már most az ET-beli tagság feltétele lenne a Regionális vagy kisebbségi nyelvek kartája, a Helyi önkor­mányzatok és a regionalizmus eu­rópai kartája és az 1201-es ajánlás kötelező betartása. Ez a gondolat is helyet kaphatna záródokumentu­munkban. A kelet-európai keresz­ténydemokrata pártokat fel kellene kérni, hogy pártprogramjaikat kisebb) ségvédelmi résszel egészítsék ki és érjék el, hogy kormányaik és parla­mentjeik betartsák a fent említett do­kumentumokat. Nem szívesen beszé­lek róla, de el kell mondanom, hogy egyes kereszténydemokrata pártok is, itt, Kelet-Európábán, talán félre­értelmezett hazafiságból, gyakran maguk sem kellőképpen állnak ki a kisebbségek védelme mellett, sőt, csendben asszisztálnak bizonyos kisebbségellenes lépésekhez. En­nek jeleit, sajnos, Szlovákiában is fellelhetjük, s mi ezt nem tartjuk korrekt hozzáállásnak. Európa-szerte ismert tény, hogy itt, Szlovákiában sem sikerült kialakíta­nunk olyan légkört, amely kisebbség­barátnak lehetne mondható. A kom­munizmus bukása után jogainkat több vonatkozásban korlátozták, le­szedték a kétnyelvű helységnévtáb­lákat, korlátozzák a magyar kereszt­nevek használatát, az 1990-ben megalkotott nyelvtörvény hatására korlátozzák a nyelvhasználatot azo­kon a területeken is, ahol regionális többségben élünk, állandósultak a támadások az anyanyelvű isko­láink iránt, sőt, egy 1991-es felmé­rés szerint a tisztán szlovák lakos­ságú területek polgárainak 56%-a kitelepítéssel akarná megoldani a kisebbség kérdését Szlovákiában. Erre mi, a 600 ezres magyarság parla­menti képviselő ügy reagáltunk, hogy egy autonómia-tervezetet dolgoztunk ki. Ebben a dokumentumban mi okta­tásügyünk és kultúránk autonómiáját kérjük és nagyobb beleszólást azon régiók életének irányításába, ame­lyekben mi is élünk. Javaslatunkat a fent említett Európa Tanácsai doku­mentumok alapján dolgoztuk ki, s a re­gionalizmus fejlesztését, a túlzott ha­talmi centralizáció megszüntetését nemcsak azon régiók részére kérjük, ahol mi is lakunk, hanem természete­sen minden régió részére, szlovák barátaink számára is. Kérem önöket, ítéljék meg, elképzeléseink mennyire demokratikusak és megfelelnek-e az európai irányulásoknak. Amennyiben támogatásra érdemesnek találják ké­relmünket, kérem önöket, támogassa­nak, mert a nemzetközi támogatásra nagy szükségünk van. Számunkra létfontosságú lenne, ha Ján Óarno­­gursky úr Kereszténydemokrata Mozgalma is támogatni tudná el­képzelésünket. Az egyes kisebbségi kultúrák támo­gatására nemzetközi alapítványokat is létre lehetne hozni, s az Európa Ta­nács illetékes bizottsága konkrét lé­pést tehetne a kultúra és az oktatás­ügy megszervezésének hatékonyab­bá tétele érdekében. Itt szintén kezde­ményező szerepet vállalhatnánk. A kisebbségvédelmi dokumentációs központ létrehozatalát kitűnő ötletnek tartjuk, a székhelyét mi nem Kelet- Európába, hanem Bécsbe javasoljuk. Mindenképpen azt szeretnénk, ha a dokumentációs központ munkájába bevonnák a kisebbségek képviselőit is; én már most felajánlom pártunk aktív bekapcsolódását a központ munká­jába. Minden kisebbség számára alap­vető kérdés, hogy nyelvének hasz­nálatát, kultúráját, identitását fenn tudja-e tartani a társadalmi élet szé­les spektrumában - amelybe a hiva­tali érintkezést is beleértjük, vagy az kénytelen a magánéletet, a csa­lád, esetleg a folklór területeire kor­látozódni. Ha önmegvalósításában ki tud teljesedni, megnövekednek esélyei a megmaradásra. Ha ezt nem tudja megvalósítani, félő, hogy elindul a felmorzsolódás útján. Elengedhetetlennek tartjuk, tehát a kisebbség nyelvének használatát nyilvános fórumokon, a közigazgatás­ban, hivatalokban, a bíróságok előtt mindenütt, ahol a kisebbség 7%-nál nagyobb számarányban él. Ilyen eset­ben a kétnyelvűséget tartanánk he­lyesnek, szóban és írásban egyaránt, beleértve a regionális határozatok, a fontosabb információk, az egész­ségügyi és a munkavédelmi előírások mindkét nyelven való közzétételét. Ehhez az szükséges, hogy az állam adja fel azt az elképzelést, amely szerint a nyelvhasználat kérdése a hatalmi politika eszköze, a kizáró­lagos szuverenitás hordozója. Hasznos lenne, ha a kisebbség el­sajátítaná ezeken a területeken a többség nyelvét, ám a többségi nemzet képviselői is elsajátíthatnák az iskolákban a kisebbségek nyel­vét, legalábbis alapszinten. Fontosnak tartanánk, ha Kelet-Eu­­rópa is a decentralizálás útjára lépne, s nagyobb teret biztosítana a kollektív állampolgári kezdeményezésnek. Ugyancsak hasznos lenne az önkor­mányzati rendszerek elterjesztése, funkcionális, területi vagy személyi au­tonómiák formájában. Ezt az egyes államok jogrendjének kellene tisztáz­nia, s ebben pártjaink ismét csak kez­deményező szerepet játszhatnának. Azt hiszem, rendkívül hasznos len­ne, s nagyban elősegítené az euró­pai stabilitást, ha pártjaink az átfo­gó nemzetközi megoldások sürge­tése mellett országaikban saját ki­sebbségvédelmi törvények elfoga­dását is szorgalmaznák. Tapasztalatból mondjuk, hogy a parlamenti képviselet a kisebbségek számára az oxigént jelenti, e nélkül félő, hogy nem komoly tárgyalópartne­rek. Tudomásul kell vennünk a politika dominanciáját ebben a kérdésben is, s nem mindig feltételezhetjük a több­ség részéről a jóakaratot és a pozitív irányultságot. Szlovákiában, miután egyetlen országos párt sem volt hajlandó a kommunizmus bukása után felvállalni a mi érdekeink kép­viseletét, saját politikai pártokat voltunk kénytelenek alapítani, s csak ezzel tudtuk biztosítani, hogy bekerülhessünk a parlament­be. A magyar koalíció jelenleg a szlo­vák törvényhozásban 14 képviselővel rendelkezik, s ez számunkra a legfon­tosabb: csak így lehetünk mindenki számára partner Európában is, ami nagyon megtisztelő számunkra. A sa­ját politikai párt által tudtuk biztosítani azt is, hogy a politikai döntéseket a minket érintő kérdésekben mi ma­gunk hozzuk meg, s mi magunk mond­hatjuk el azt is, milyen megoldásokat tartanánk a legelfogadhatóbbnak. A parlamenti választásokon közel negyedmillió választópolgár szava­zott ránk, ezzel kidomborítva a mi legitimitásunkat; tehát nem valami pozitív diszkrimináció következté­ben kerültünk be a parlamentbe, hanem úgy, mint bármely más kép­viselő, bármely más pártból. Ennek ellenére üdvözölnénk, ha a kisebb­ségi kollektívák alkotmányos joga lenne legalább egy képviselőt a par­lamentbe küldeni, akiknek ott bizo­nyos esetekben vétójoguk lehetne, úgy, mint azt a szlovén jogrend teszi. A parlamenti képviselet és a vá­lasztásokon való megmérettetés biz­tosítja számunkra a legitimitást is; a ha­talom ugyanis gyakran más kisebbsé­gieket is felvonultat velünk szemben, ezzel is megpróbálva semlegesíteni kéréseinket. A mi kisebbségi kereszténydemok­rata pártunk léte nem elzárkózást je­lent, hanem identitásunk megőrzésé­nek egyik fontos eszközét, amely azt a lehetőséget biztosítja számunkra, hogy a helyzetünkről, céljainkról alko­tott elképzeléseinket szabadon, ma­gunk fogalmazzuk meg, forrongó, gyakran ellenséges, nem kisebbség­barát közegben. Mi Szlovákiában élő magyarként vagyunk európaiak. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a szub­­szidium elve alapján a kisebbségiek is bele­szólhassanak azon régiók életének irányítá­sába, amelyben ők is élnek. Azt hiszem, ez demokratikus alapelv, ezért kellene a regio­nalizmus továbbfejlesztését Európában tá­mogatnunk, és szorgalmaznunk a regiona­­lizmusról szóló európai karta elveinek beve­zetését országainkba. Elengedhetetlen­nek tartjuk továbbá, hogy a kisebbség­hez tartozó állampolgárok arányosan részt vegyenek az állam irányításában és az államigazgatásban elsősorban azo­kon a területeken, ahol nagyobb arány­ban élnek. Mindezen elvek megvalósítá­sához nemzetközi támogatásra lenne szükségünk; a szlovák alkotmány tavalyi megtárgyalásakor a parlamentben 34 módosító javaslatot nyújtottunk be, s egyiket sem fogadták el. Nemzetközi szakemberek mondják, hogy ez az alkot­mány sok hiányossággal küzd; a mi javasla­taink 70%-a sem csak kisebbségek helyze­tével foglalkozott, hanem az általános de­mokratikus alapelveket védte: a hatalmi ágak következetes szétválasztását, a tulaj­donjogot, a petíció és a népszavazás intéz­ményének hangsúlyosabbá tételét stb. Vé­leményünk szerint minden kisebbségnek, amely közösségként fenn akar maradni, szüksége lenne egy regionális vagy kulturá­lis parlamentre, ahol a saját problémáit kellőképpen meg tudná tárgyalni, s egy végrehajtó szerv segítségével önmagát igazgatni. Kellő garanciák adhatók e téren, hogy az államok stabilitása ne legyen ve­szélyeztetve. Ugyanakkor az államok ve­zetőinek is be kell látniuk, hogy csak az elégedett állampolgár jó állampolgár. Mi a sokszínű, humánus Európa hívei va­gyunk. őszinteségre is szükség van ebben a kérdésben. Ne csak beszéljünk erről a kérdésről, megoldása érdekében tegyünk is, keressünk konkrét megoldásokat. S ne feledjük: a legjobb a helyszínen meggyő­ződni a dolgok állásáról. Anakronisztikus­nak tartanám azt az álláspontot, amelyet a jelenlegi szlovák kormány is megpró­bál képviselni: külföldön ígérget, igyek­szik szépeket mondani, s itthon az ellen­kezőjét cselekedni. Ez nagyon Kelet-Eu­­rópa múltjára emlékeztető álláspont, amelyet pártunk messze elvet. Mint már hangsúlyoztam, a kisebbségi kérdés hatékony megoldása érdekében konkrét nemzetközi norma- és garancia­­rendszer létrehozatala szükségeltetik. Ez a kérdés ma már nem lehet belügy. Elhangzott június 18-án az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniója (EUCD) Pozsonyban megtartott nemzet­közi konferenciáján. LJj címer, zászló és pecsét Az ősök emléke szent Ipolybalogon Szentháromság vasárnapján délelőtt a falu menti kápolnánál kedves ünnepség zajlott. Montskó Tibor lelkiatya, pápai káplán a második ünnepi szentmise előtt felszentelte a község új címerét, zászlaját és pecsétjét. ,,Az emberi társadalom sokrétű mozgásának keretében" mondta beszédében Balogh Gábor, a település polgármestere ,,mind az egyes személyeknek, mind a közösségeknek szükségük van a felismerésüket elősegítő biztos jelre, fogalomra, amely teljes egészében és tökéletesen hang, betű, kép vagy jel formájában rögzíti és ismerteti a társadalmi élet egy-egy mozgatóját, az embert vagy egy nagyobb közösséget, azok előtt, akik vele, illetve a közösséggel szükségszerű vagy esetleges kapcsolatba kerülnek. “ A címer tehát, toldotta aztán még meg az elkezdett gondolatsort, az egyének vagy jogi személyek oly érté­kű kifejezője, mint az aláírás vagy a fénykép, vagy az ujjlenyomat. Leg­főbb jellemzője a címerjogban elismert forma, az állandó jelleg és a kizáróla­gos használat. A pecsétnyomó szintén. A címer tulajdonosának könnyű fel­ismerését hivatott elősegíteni. A szim­bólumoknak ez a fajtája a zászló, amely átveszi a címer szerepét és bizonyos fokig meg is haladja azt széles körű alkalmazhatósága révén. A zászló a térben és tömegben a cí­merrel egyenrangú, reprezentatív és jogi szimbólum. Használata ünnepi al­kalmakkor, államünnepek, falusi ün­nepélyek és nagyobb kulturális ren­dezvények idején ajánlatos. Ipolybalog önkormányzata 1993. április 25-én fogadta el a címerter­vezetet, s egyúttal a község hi-A lelkiatya megáldotta a szimbólumokat (A szerző felvétele) vatalos címerévé is nyilvánította. A falu címere valójában egy francia címerpajzsforma zöldeskék mezőjé­ben lett elhelyezve. A községnek ne­vet adó Baloghyak családi címeréből vett három vörös rubinnal díszített anyakoronából „nő“ ki a híres-neves templom, melynek tornyán az arany királyi korona látható. Balra a templom fölött három aranyalma található, me­lyek a falu védőszentjének, Szent Mik­lósnak a jelképei. A pecsét kör alakú, rajta a falu neve, közepén pedig a címer fekete-fehér változata látható. A zászló háromágú, piros-fehér­­kék-fehér-zöld sávokból áll, végei sárga sávban végződnek, amely az aranyrojtot szimbolizálja. Színei azo­nosak a címer színeivel. Az új címer, a zászló és a pecsét a falu több mint kilencszáz éves múlt­jának és jelenének legfőbb kifejezői és ékszere. A szimbólumokat egykor használatos, eredeti minták alapján készítette egy szakembercsoport. ZOLCZER LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents