Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
2 Szabad ÚJSÁG Belföld 1993. június 23. MlCHAL KOVÁŐ köztárasági elnök tegnap elfogadta Ludomír Dolgod privatizációs és Matúá Kuéera oktatásügyi miniszter lemondását Ezzel egyidejűleg Vladimír Meéiar miniszterelnököt bízta meg a privatizációs tárca Roman Kováé kormányalelnököt pedig az oktatásügy felügyeletével. Megbízatásuk az új kormánytagok hivatal balépésével véget ér. POZSONYBAN nyilvánosságra hozták a Szlovák statisztikai hivatal legújabb felmérését amely szerint a lakosság csaknem egyharmada egyetlen politikai párttal sem szimpatizál. A felmérésből az is kitűnik, hogy a DSZM-re a jelenlegi helyzetben 20 százaléknyian voksolnának, míg a DBP 15 százalékota Szlovák Nemzeti Párt 9, a KDM pedig 8 százalékot kapna. Az Együttélés-MKDM koalíció a felmérés szerint 4 százalékkal lenne „befutó”. Budapesten a magyar vámhivatal illetékesei felhívták a közvélemény figyelmét hogy július l-jétől október 31-ig lezárják a medvei határátkalőL A híd javítási munkálatai miatt Ezalatt az idő alatt Oroszvárnál egy további sávban intézik majd a személyforgalommal kapcsolatos ügyeket és javasolják, hogy aki teheti vegye igénybe az ipolysági határátkelőt John shaukashviu a nato európai haderőinek főparancsnoka Meéiar kormányfővel történt találkozása után kijelentette, hogy az egykori Jugoszlávia területén kialakult helyzet lényegében mindenki számára csődöt jelent mert nem tudták megakadályozni a legrosszabbat a vérontást. Ennek ellenére úgy vélekedett hogy az utánunk következő generáció biztonságosabb világban élhetnek majd. M ától tarja újabb ülését a szlovák parlament s jelenlegi, huszadik ülésszak programján negyven pont szerepel. Ezalatt megvitatják többek között a vezeték- és keresztnévről szóló törvényjavaslatot is, s döntenek a lakásvásárlást szabályozó törvényjavaslatról is. IVJaGYARORSZÁG a jövőben is nagyon fontos kereskedelmi partnerének tekinti Szlovákiát jelentette kj Német Ferenc a pozsonyi magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosa az INCHEB A ’93 nemzetközi vegyipari vásáron rendezett sajtóértekezleten. A jelenlegi helyzet ugyan nem éppen kedvező, s ez elsősorban azért van így, mert a szlovák fél különböző piacvédelmi rendelkezései nehezítik a kölcsönös áruforgalmat. Ennek ellenére az év első négy hónapjában a két ország közötti árucsere összértéke meghaladta a 80 millió dollárt Ebből számottevő a magyar—szlovák vegyesvállalatok részesedése. Ilyenekből jelenleg csaknem háromszáz létezik. JúLIS 1-JÉTŐL a Csehország és Szlovákia közötti vasúti forgalomban az európai tarifákkal szemben 75 százalékos kedvezményt nyújtanak az utasoknak. Ez a kedvezmény azonban nem vonatkozik a más országokba történő utazásokra. Jelenleg példáid Kassáról Prágába Őadcán keresztül (708 km) 202 koronába kerül a jegy, július 1-jétől 1464 koronába kerülne az európai tarifák szerint, de a 75 százalékos kedvezmény után 366 koronát kell egy jegyért fizetni. A hétfötOl tartó Incheba V3 nemzetkön vegyipari vásáron is tanúi lehetünk annak, hogy az ózonlyuk ártalmai ellen a cégek rugalmasan igyekeznek védekezni Felvételünk a SVEDIA cég kiállítási részlegén készült (Telefotó: TA SR) A Greenpeace kifürkészte A Világbank ellenzi A Greenpeace környezetvédő mozgalomnak sikerült megszereznie a Világbank titkos jelentését Közép- és Kelet-Európa atomenergetikájáról, amelyet a világ hét legfejlettebb országának (G-7) közeljövőben sorra kerülő találkozójára készítettek elő. A tanulmányból kitűnik, hogy az úgynevezett alacsony forgatókönyvű atomenergetika gazdasági szempontból a legelfogadhatóbb megoldás. A forgatókönyv szerint fokozatosan leállítanák a térségben működő orosz gyártmányú atomreaktorokat, illetve azok építését, és más energiaforrásokkal helyettesítenék azokat. A Világbank feltételezései szerint e terv kivitelezéséhez 18,2 milliárd dollárra lenne szükség. Ezzel szemben az úgynevezett közepes, illetve magas forgatókönyv megvalósítása, amely ezen kockázatos reaktorok üzemeltetésével számol legalább a kétezredik év végéig, 24,1, illetve 24,9 milliárd dollárt igényelne. Mindezt Lubica Trubíniová, a Greenpeace szlovákiai koordinátora jelentette be a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján Pozsonyban. Ezután ismertette a szervezet állásfoglalását a Világbank jelentésével kapcsolatban, melyben az alábbi lépéseket javasolja Szlovákia számára: 1. Alapvetően átdolgozni a Szlovák Köztársaság energetikai koncepcióját a legújabb ismeretek alapján, különös tekintettel az energiatakarékosságra, a recirkulálható természetes energiaforrásokra, az energetika decentralizációjára és a kombinált hő- és áramtermelésre. 2. Olyan energiaárakat bevezetni, melyekhez felszámítják a járulékos gyártási költségeket, a célirányos állami kölcsönöket, s a környezetvédelmi adót stb. (cost planning, illetve demand-side management), továbbá normatívákban maximálni az energiafelhasználók fogyasztását, és gazdasági mechanizmusokkal csökkenteni azok valós energiaigényét. 3. Megszakítani a mohi atomerőmű befejezése ügyében folytatott tárgyalásokat kölcsön felvételére. A külföldi beruházásokat pedig az alábbi területekre irányítani: energiatakarékosság, az energetika és az ipar restrukturalizációja, valamint hulladék nélküli, alacsony energiaigényű technológiák fejlesztése. 4. Rögtön leállítani a mohi atomerőmű építését. 5. Azonnal elkezdeni az előkészületi munkálatokat a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű leállítására és likvidálására. 6. A Szlovák Energetikai Vállalatok (SEP) azon anyagi eszközeinek átutalását egy kormányon kívüli alapítványba, amelyek az atomenergetika népszerűsítését szolgálják. Első lépésként a javaslat elfogadására azt ajánlják, hogy az összes állami intézmény épületét takarékos, kompakt villanyégőkkel lássák el az 1993-as év végéig (ezzel a szlovák kormány megmutatná, hogy nem akar hazardírozni a nem recirkulálható természetes forrásokkal, és kiegyensúlyozott takarékos ökológus gazdaságot kíván építeni Szlovákia polgárainak boldogulása érdekében). (tüdő) Ólommentes benzin a Slovnafttól Még parlamenti politikai erőink is úgy értékelik hellyel-közzel a Demokratikus Baloldal Pártjának politizálását, hogy kisebbségi szempontból elfogadható. Tény, hogy soraikban — mármint a párt vezetői és parlamenti képviselői között—vannak magyarok, akiknek tisztességében nem kételkedem, ám azt, amit a párt önmaga képvisel, kisebbségünk szempontjából régóta veszélyesnek tartom. A párt maga olyan politikát képvisel szerintem, amely a horgász és a hal viszonyát juttatja eszembe, s erről a viszonyról — ugyebár — nem kell komolyabb eszmefuttatásba bocsátkoznom. Rég deklarálta a Demokratikus Baloldal Pártja, hogy európai szinten hajlandó támogatni a kisebbségi jogrendszer megalkotását, csak amikor Horn Gyula közgyűlésükön felvetette a kulturális és oktatási autonómia megteremtésének kérdését, mindjárt elmondták, nincsenek ám ők olyan jól tájékozódva, hogy tudnák, az európai normákba, avagy az emberjogi rendszerbe belefér-e az ilyen igény. Szomorú, ha egy párt elvtelenségében arra kényszerül, hogy felkészületlennek nyilvánítsa magát, mert kizártnak tartom, hogy a Demokratikus Baloldal Pártjának jeles jogászai — és nemzetközi jogtudorai — ne tudnának kapásból választ adni az ilyen igényre mondván: az elmúlt három évben elfogadott összes nemzetközi dokumentum lehetővé teszi ezt. S ahogy én most nem sorolom fel, mely egyezmények milyen pontjai alapján lehetséges mindez, szerintem ők kapásból tudnák elmondani ezt — hozzám, hozzánk hasonlóan. FogaS újra kimutatta a DBP fogafehérjét Kiről intézkedtek a benesi dekrétumok? Csakhogy a Demokratikus Baloldal Pártjának egyáltalán nem érdeke, hogy ez a kérdés bármilyen irányba is elmozduljon. (Szerintem: más kérdésekben is hasonló a helyzet, de ezt most hagyjuk!) Úgy gondolják a mindent tudó pártvezérek, jobb, ha a kisebbségi kérdésben semmilyen eredmény nem születik, mert akkor az esetleges előrehozott választások alkalmával nemcsak a kialakult nehéz gazdasági és szociális helyzettel argumentálhatnának, hanem a magyarok felé a megoldatlan kisebbségi problémákra is hivatkozhatnának, lejáratva eddigi parlamenti képviseletünket is, mint tehetetlen konglomerátumot. De hogy ezen „konglomerátum” többek között a Demokratikus Baloldal Pártjának 28 parlamenti szavazata miatt is „tehetetlen”, azt már nem vallanák be. Pedig jól tudják, hogy így van, sőt, teljesen tudatosan ők is besorakoznak azon nemzeti erők közé, amelyek félrevezetve a szlovák közvéleményt szítják a tüzet a szlovákok és a magyarok között. A legeklalánsabb példa erre a hétfői szlovák televíziós hírmsor, amelyben parlamenti képviselőjük, Cubomír Fogai jelentős jogi szakértőjük képviselte a pártot, elmondva, hogy a magyarok azon törekvése, mely szerint el kellene törölni a beneSi dekrétumokat elfogadhatatlan, minthogy ezen dekrétumok csak a kollaboránsokat és a különböző fasiszta szervezetek tagjait sújtották nemzetiségre való tekintet nélkül. Nem tartom Lubomír Fogait annyira buta és felkészületlen politikusnak és szakembernek, hogy kijelentése tárgyi tévedését kezdjem el boncolgatni. Tökéletesen biztos vagyok abban, hogy tudja, a németeket és a magyarokat a beneSi dekrétumok a nemzetiséghez való tartozás alapján nyilvánították kollektív bűnösöknek. Amit tehát mondott, simán és egyszerűen olcsó, s ezzele gyütt ócska és elvetendő politikai trükk, ha úgy tetszik: mocsokság! Ráadásul engem — ahogy bizonyára több tízezernyi magyar — személy szerint is érint, minthogy apám bújdosással úszta meg a második világháborúban való részvételt, bátyám mégis Csehországban született, merthogy apámékat gyorsan megvették a marhavagon mellett, hiszen két munkaerő — apám és nagyapám — üldögélt a márciusi hidegben, egy ugyancsak munkaképes fiatalasszony jelenlétében, akit édesanyámnak titulálhatok. Amennyiben ők kollaboránsok, avagy fasiszták voltak, megkövetem FogaS urat, amiért most hazugnak és uszítónak nevezem. Amenynyiben ezt nem tudja bebizonyítani, felszólítom: kérjen bocsánatot a szlovákiai magyaroktól, akiket a 20. század egyik legnagyobb szégyeneként, szinte rabszolgaként árusítottak ki a beneSi rendeletek alapján. Csak azért, mert magyarul beszéltek! Pártjának viszont — ezek után — nincs mit üzennem. NESZMÉRI SÁNDOR UNIbenzín 91 és UNIsuper 95 Ülésezett a kormány Vladimír Meéiar kormányfő vezetésével ülésezett a kormány tegnap. Elfogadták a parlament devizatörvény-javaslatát, továbbá az állami vállalatokról szóló törvénykiegészítést a fegyverekről és lőszerekről szóló törvényjavaslatot — mindhármat módosítások után. A kormány nem értett egyet a parlament képviselők csoportjának azon törvényjavaslatával, amely a mezőgazdasági szövetkezetek transzformálásáról szóló törvény megszegéséért kiszabott kötbéreket és kauciókat szabályozná, valamint a földtulajdonjogi és a szövetkezeti vagyonnal kapcsolatos sérelmeket orvosolná. A fegyvergyártó ipar konverziójának megoldásáról és lefolyásáról, valamint a külföldi tőke iparunkba való beáramlásáról szóló jelentést a kormány megjegyzésekkel elfogadta. Egyúttal feladatuk tűzte ki a fegyvergyártó ipar privatizálása koncepciójának kidolgozását. Elfogadták továbbá a szlovák-ukrán együttműködéséről jószomszédi és baráti viszonyáról kötendő szerződésjavaslat tervezetét. (Munkatársunktól) — Félidejéhez érkezett, harmadik napja tart Pozsonyban a jubileumi, huszonötödik nemzetközi vegyipari vásár, az Incheba ’93. Tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Művelődési és Pihenőparkban a Slovnaft Részvénytársaság képviselői. Műit megtudtuk, a cég a következő, harmadik negyedévben is el tudja látni üzemanyaggal töltőállomásait. A legnagyobb hangsúlyt természetesen a környezetkímélőbb, ólommentes benzinre helyezik. Céljuk, hogy minden kútjuknál kapható legyen ez a fajta üzemanyag is. A részvénytársaság vezetői szóltak az új UNIsuper 95 autóbenzinről is, amely a már ismert UNIbenzín 91 mellett az elkövetkező napokban kerül a forgalomba. Az UNI családba tartozó üzemanyagok ólommentes benzinek, amelyek nem csupán azokban a járművekben használhatók, melyek számára előírták, hanem, bizonyos keverék hozzáadásával bármely más autókban is. Az UNIbenzín 91 tökéletesen pótolja, helyettesíti a hagyományos „Speciál" benzint, az UNIsuper 95 pedig a „Super” benzinnel egyenrangú. Széles körű elterjedésüket az gátolja leginkább, hogy hazánkban elöregedett az autópark, a volt Csehszlovákia területén található személykocsik mintegy 70 százaléka képtelen ólommentes benzinnel közlekedni. Az ólommentes benzin a régebbi gépkocsitípusokba az AN AB EX adalék hozzáadásával gond nélkül használható, nem károsítja a motort, sőt növeli egyes alkatrészek élettartamát. Hogy mást ne mondjunk, az ANABEX a karburátort tisztítja. Az UNI család motorbenzinjei — alacsonyabb áraiknak köszönhetően — hozzájárulnak a gépjármű gazdaságosabb üzemeltetéséhez. (zolczer) E evizapiaci árfolyamok Hisztériakeltés folyik Szlovákiában (Folytatás az 1. oldalról) Ezt a szlovák kormányzat 20 százalékos védővám kivetésével próbálja ellensúlyozni, s feltehetőleg a későbbi időszakban két szakaszban 10-10 százalékos pénzleértékelést hajt majd végre. A gazdasági rendszer átalakítását előmozdító áthidaló kölcsönre azért van szüksége az országnak, mert a szlovák korona belső átválthatóságának megőrzéséhez mintegy 250-300 millió dolláros devizatartalék kell, s jelenleg ennek kb. az 50 százaléka áll az SZK rendelkezésére. jelzés nélkül líraijai: TA SR A húsz százalékos behozatali illeték következtében a hazai fogyasztási cikkek árszínvonala is megnő. Az eddigi 13,2 százalékos árnövekedéshez további 20 százalék járul, a hozzáadottérték-adó 6, illetve 25 százalékra történő emelése pedig további 1,5-2 százalékos fogyasztási árnövekedést jelez előre. Az áremelkedés, a várható szociális és bérrestrikciók veszélybe sodoiják a szociális békét az országban, ezért a tömegeket meg kell próbálni egy közös ellenség ellen egységbe tömöríteni. Hama István azt is elmondta, a tavalyi év költségvetési hiánya 7,9 milliárd korona, s ennek fedezetét a kormány a szövetségi aktívumok elosztása után Szlovákiába kerülő összegből akarja fedezni, mivel a szlovák államkötvényeknek nincsen piaca. A baj az, hogy a várt szövetségi aktívumok nagy része behajthatatlan követelés a harmadik világ országaival szemben, így feltehetőleg nem lesz fedezet e hiányra. Az idei év optimista költségvetési hiánya 16 milliárd korona, a reális hiány 22-25 milliárdosra várható, így a ma kezdődő parlamenti ülésen újabb éles politikai és gazdaságpolitikai jellegű összecsapásokra van kilátás. N.Gy.R. Érvényben: 1993. június 23-án Deviza-(Pénz)-nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 43,680 44,118 43,899 42,33 45,47 43,90 Ausztrál dollár 20,117 20,319 20,218 19,37 21,07 20,22 Belga frank (100) 84,716 85,568 85,142 82,50 87,78 85,14 Cseh korona 1,00 1,06 1,03 Dán korona 4,545 4,591 4,568 4.42 4,72 4,57 Finn márka 5,217 5,269 5,243 5,00 5,48 5,24 Francia frank 5,176 5,228 5,202 5,04 5,36 5,20 Görög drachma (100) 12,760 12,888 12,824 12,05 13,59 12,82 Holland forint 15,513 15,669 15,591 15,11 16,07 15,59 (r font 42,485 42,911 42,698 40,70 44,70 42,70 Japán jen (100) 26,512 26,778 26,645 25,68 27,00 26,34 Kanadai dollár 23,030 23,262 23,148 22,37 23,93 23,15 Luxemburgi frank (100) 84,716 85,568 85,142 82,08 88,20 85,14 Német márka 17,395 17,569 17,482 17,02 17,94 17,48 Norvég korona 4,123 4,165 4,144 3,96 4,29 4,14 Olasz líra (1000) 19,293 19,487 19,390 18,67 20,11 19,39 Osztrák schilling 2,473 2,497 2,485 2,43 2,55 2,49 Portugál escudo (100) 18,385 18,569 18,477 17,67 19,26 18,48 Spanyol peseta (100) 22,808 23,038 22,923 22,07 23,77 22,92 Svájci frank 19,557 19,753 19,655 19,13 20,19 19,66 Svéd korona 3,887 3,927 3,907 3,75 4,07 3,91 USA-dottár 29,354 29,650 29,502 28,80 30,20 26,50