Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám
2 Szabad ÚJSÁG Belföld hír Lehetnek új reményeink? 1993. június 21. Keresztények és zsidók egy társaságban Az elnök is jelen volt Pénteken Pozsonyban megvalósult a Szlovákiai Keresztények és Zsidók Társaságának közgyűlése, amely egyúttal e tömörülés megalakulását is jelentette. Az alakuló közgyűlésen részt vett Michal Kováé, a Szlovák Köztársaság elnöke és felesége, Emilia asszony is. A köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy hive minden olyan próbálkozásnak, amely a kölcsönös megértést és toleranciát tűzi céljául. Az elnök szerint különösen az ifjabb nemzedékre gyakorolt hatás igen fontos ilyen szempontból. Kifejezte meggyőződését, mely szerint az értelmes emberi együttélés alapkérdése a kölcsönös megismerés, s mivel a társaság elsősorban a zsidó és a keresztény értékek kölcsönös felmutatására, egymás kiegészítésének lehetőségeire fekteti a hangsúlyt, minden bizonnyal hozzájárul a társadalmi konszenzus megteremtéséhez. A társaság közgyűlésén elfogadták annak alapdokumentumait, amelyek leszögezik, hogy a közösség a kultúra és a szellemi élet különböző formáival próbálja bemutatni a kereszténység és a zsidóság közös múltját, évszázados békés egymás mellett élését, valamint közös feladatait az átalakuló kelet-kózép-európai térség társadalmi életében. A közgyűlésen megválasztották a társaság vezetőségét amelynek elnöke Stefánia Salisová lett. Eldöntötték azt is, hogy a társaság tagságot kér a Keresztények és Zsidók Nemzetközi Tanácsában. A társaság alakuló ülésén részt vett a Szlovák Köztársaság elnöke, Michal Kovái is, aki a képen Stefánia Saliíová, a társaság elnökének és Baruch Myers pozsonyi rabbi társaságában látható (TA SR-felvétel) Ülésezett az utánpótlás... Baloldali fiatalok kongresszusa JoZEF ZLOCHA környezetvédelmi miniszter a múlt pénteken a Garamszentkereszti járásban járt. Találkozott a járás városainak községeinek polgármestereivel, valamint Közép-Szlovákia környezetvédelmi hivatalainak elöljáróival. A látogatás végén kijelentette, hogy meg van győződve róla, az állami hivatalok elókészületben levő integrációja nem lesz a környezetvédelmi hivatalok kárára. Tájékoztatott továbbá a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség létrehozásáról, melynek székhelye Besztercebányán lesz. Az ügynökség ez év július elsejétől kezd működni. ImRICH ANDREJŐÁK védelmi miniszter tegnap hazaérkezett Németországban és Franciaországban tett munkalátogatásáról. Útja során találkozott a német és francia védelmi miniszterekkel, részt vdt Párizsban a 40. nemzetközi repülőtechnikai kiállításon. Andrejéák élénk érdeklődést tanúsított a német hadsereg hegyivadász-alakulata iránt. Nem tartja kizártnak, hogy a szlovák hadseregben is létrehoznak hasonló jellegű alakulatot. POZSONYBAN tegnap befejeződött a Közép-európai Nők a Jövőért című kétnapos konferencia. A rendezvény célja összevetni az egyes európai országok törvényrendeleteit a család helyzetéről és a gyermekgondozásról. A konferenciát a Szociáldemokrata Nők Közössége szervezte más szlovákiai társadalmi szervezetekkel egyetemben. A rendezvényen a csehországi, magyarországi, lengyelországi, ausztriai és svédországi szociáldemokrata irányzatú női szervezetek vettek részt. Dana VOJTECHOVSkA kassai lakos nyerte az idei Miss Slovakia szépségversenyt. A bájos hölgy 20 éves, jelenleg munkanélküli, egy ideig egy ügynökségnél dolgozott modellként. A győztes az év végén részt vesz a botsswanai Sun Cityben rendezett Miss World szépségversenyen. Érdekesség: az idei szépségkirálynőnek van egy a megtévesztésig hozzá hasonló ikertestvére — tehát, ha ő is indult volna a versenyen, lehet, két Miss Slovakia utazna Dél-Afrikába. A ZÓLYOM mellett történt helikopter-szerencsétlenség áldozatainak megsegítésére a kassai és pozsonyi készültségi rendőralakulat csaknem száz tagja adott vért. A helikopter legénységét a közép-szlovákiai készültségi rendőrszázad tagjai alkották. A baleset során szerencsére halálos sérülés nem történt. A SZLOVÁK Cukorbetegek Szövetségének kassai szervezete a Cukorbetegek Világnapja alkalmából jótékonysági bált rendezett szombaton a Cassiova Rendezőiroda közreműködésével. A rendezvény során elárvereznek több kassai festőművész által ajándékozott képet. A befolyt összeg a szervezet számláját fogja gazdagítani. A rendezvény célja volt, felhívni a nyilvánosság figyelmét a cukorbetegek hátrányos helyzetére, akik azonban a rendszeres orvosi kezelés és a környezet toleranciája esetén a társadalom teljes értékű tagjai lehetnek. A statisztikák szerint a lakosság négy százaléka szenved cukorbetegségben, Kassán például a gyerekeket is beszámítva 7000 cukorbeteg van. A VÁGSELLYEI határátkelőhelyen a határőrök két bolgár autócsempészt fogtak el a múlt héten. A csempészek két Németországban lopott nyugati gépkocsival, melynek értéke meghaladja a 800 ezer koronát, próbálták átlépni a szlovák-magyar határt A sellyei határőrök tavaly 18, az idén pedig 6 autócsempészt csíptek fülön. • • Ünnepeltek a ruszinok A Szlovákiában élő ruszinok 39. alkalommal rendezték meg a ruszin kultúra ünnepét Felsővízközön (Svidník) a hét végén. A rendezvény keretén belül a résztvevők a város állami és helyhatósági hivatalai elöljáróinak részvételével megkoszorúzták a duklai emlékművet, melyen jelen volt Roman Lubkivskyj szlovákiai ukrán nagykövet. Nagy érdeklődés mutatkozott a kultúrműsor iránt, melyben 40 hagyományápoló együttes lépett fel, több mint 1280 résztvevővel. leim iU líraiyai: TŰI (Folytatás az 1. oldalról) Ennél is tovább ment Wilfried Martens, az EUCD elnöke, aki a román kifogásokra reagálva elmondta: „Szomorúan hallom, milyen viszonyok uralkodnak Romániában. Amennyiben országukban bárkit attrocitások érhetnek politikai nézetei miatt, abban az esetben kötelességünk erre figyelmeztetni az Európa Tanácsot, amelyhez felvételi kérelmet nyújtott be Románia. Az Európa Tanácsnak ugyanis nem lehet tagja olyan ország, ahol az emberi és kisebbségi jogok védelmezői üldözöttek”. A konferencia házigazdája, Jón Őarnogurskj ugyan elismerte, hogy ezen dokumentumok szellemében megvalósulhat valamilyen formában a szlovákiai magyarok kulturális és oktatási autonómiája, ugyanakkor a magyar mozgalmak igényeit „európai standard felettinek” Tavaly az SZK költségvetéséből az individuális, valamint a szövetkezeti építkezésekre dotációk formájában 618,4 millió koronát folyósítottak. A pénzügyminisztérium elemzéséből kitűnik, hogy a magánépítkezőknek állami támogatás fejében lakásépítésre és -modernizálásra 350 millió koronát szolgáltattak. Az egyéni és szövetkezeti építkezések műszaki felszereltségére a tavalyi év folyamán összesen 107,2 millió koronát fordítottak. A tavalyi költségvetés a meghibásodások kiküszöbölésére, valamint a lakások fűtésére 150 millió koronát irányzott elő. Az említett dotációt 14 körze-Az év végéig politikailag és gazdaságilag független intézményként megkezdi munkáját a Szlovákiai Emberjogi Központ — jelentette be szombaton Katarina Tólhová igazságügyminiszter azon az összejövetelen, melyet az igazságügy- és a külügyminisztérium szervezett a szlovák kormány emberjogi politikájának bemutatására. Mint megtudtuk, a központ a holland kormány anyagi támogatását fogja élvezni. A szemináriumon ott voltak az ENSZ Emberjogi Központjának képviselői, Goméz del Prado és Theo van Banning, több európai ország emberjo-Keresztény Szakszervezet Podbrezovában szombaton tartotta alakuló ülését a Szlovákiai Független Keresztény Szakszervezet. Több mint ötven küldött megválasztotta a szervezet elnökét a nagyszombati, 33 éves Milan Katuninec személyében. Az elnök beszédében hangoztatta, hogy a szakszervezet abból indul ki, mélyreható és értékes szakszervezeti munkát világnézet nélkül nem lehet kifejteni. Szlovákiában 1989 novembere után több kísérletet is tettek annak érdekében, hogy egyesítsék a szociálisan érző keresztényeket, de néhány egyén koncepciónélkülisége fékezte a további előrelépést. A kongresszuson alapszabályzatot hagytak jóvá, mely szerint a szakszervezet tagja lehet minden 15 évnél idősebb polgár, tekintet nélkül foglalkozására, politikai hovatartozására, nemzetiségére és vallására. (s) A hétvégén zajlott Gútán a szlovákiai magyar gyermektáncegyüttesek országos versenye. A verseny rendezői a Csemadok Országos Választmánya, a Szlovákiai Magyarok Folklórszövelsége, Gúta város önkormányzata, a gutái VMK, Illyés alapítvány, a Csehszlovák Magyar Kultúráért alapítvány és az Ifjú Szivek magyar művészegyüttes rendezői voltak. A verseny fődíját a Istiglinc dunaszerdahelyi csoport kapta kimagasló összteljesítményéért. Művészdíjat kapott: az izsai Pitypang, a gímesi Villő, a vámosladányi Tormás, a komáromi Pántlika és a párkányi Kisbojtár tánccsoport. Ugyancsak a Kisbojtár és az Istiglinc nyerték el a zsűri különdíját. A Szőttes különdíját a pelsőci Százszornevezte, amelyre senkit nem kényszeríthet sem egy ilyen konferencia, sem az Európa Tanács. „A magyarok azon törekvése, hogy megakadályozzák Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba ezért sikertelen lesz” — vélekedett Őarnogursky. Az esetleges területi és politikai autonómiával kapcsolatban pedig kifejtette, mivel Szlovákiában nincsenek nemzetiségileg tiszta területek, az ilyen megvalósítása elve nem jöhet számításba. Nézete szerint, amennyiben a kisebbségek az európai standardnál nagyobb jogokat akarnának, az csakis a két érintett ország közti szerződés útján lenne lehetséges. Vagyis csak akkor, ha a magyar és a szlovák kormány a szlovákiai magyarság, illetve a magyarországi szlovákság helyzetét kívánná ily módon szabályozni. (A záródokumentum teljes terjedelmét lapunk rövidesen közli.) -neszmériti, valamint egy járási hivatalnak szolgáltatták — összesen 134,8 millió korona értékben. Ez a támogatás lehetővé tette 54 ház 2923 lakásegységének a fűtését. A lakáspolitika koncepciójával öszszefüggésben tavaly folytatódott a komplex lakásépítés tárgyi programjának korlátozása, úgy, hogy azt az állam anyagi lehetőségei alapján fejezzék be. Éppen ezért az erre a (ólra szolgáló eszközökből csak azon lakások építését támogatták, amelyeket legkésőbb 1990 végén kezdtek el építeni. Tavaly ilyen célokra 4,2 millió koronát fordítottak, ami megfelel az 1991-es évi szintnek. gi központjának küldöttei, valamint a napokban Bécsben zajló Nemzetközi Emberjogi Konferencia egyes résztvevői. Ján IJáuch külügyi államtitkár a rendezvény során adott interjújában kifejtette, hogy Szlovákiának az emberi jogok betartása területén van mivel dicsekednie a külföld előtt, mert figyelemreméltó dolgokat sikerült elérnie az utóbbi három év alatt. Adóspekulációk A forgalmi adót illetően például megállapították, hogy egyes vállalkozói szubjektumok mondjuk alkoholt vásároltak adó nélkül, mondván: az árut kivitelre szánják. Csakhogy ha erre a kivitelre nem került sor, nem vallották be a forgalmi adót, hanem az árut a hazai piacon olcsóbban kínálták. De egyéb spekulációkat is felfedtek az adóhivatali dolgozók. Nagyon sokan úgy maszekoskodnak, hogy semmiféle adóbevallást nem készítenek. Vagy ha be is vallották bevételeiket, nem az egész összeget, aminek következménye a kisebb adó is. Sajnos, sokan vannak olyanok, akik ismeretei ilyen téren nagyon hiányosak, vagy szinte teljesen színvonalon aluliak. Az adóleírásokat azonban nem csupán a vállalkozók — fiszép, a gömöri táncanyag hiteles előadásáért. Alkotói különdíjban részesült, Hégli Duían (Kisbojtár, Párkány), Szárvai Istvánné (Pántlika, Komárom). Kraus Ágota Istiglinc (Dunaszerdahely). Az előadói különdíját kapta: Pribék Emese, Dohos Erika, Komjáty Zsolt a kassai Árvácskából, János Deák Csaba a pelsőci Százszorszépből, Madocai Imre, Bajer Péter, Beneszi Erika, Nagy Mária a párkányi Kisbojtárból, Kovács Zoltán a sajószentkirályi Tücsök tánccsoportból. A Szőttes egyéni különdíját Kovács Patrik kapta. A verseny nagyon jó légkörben zajlott le és valamennyi résztvevő (együttes) részesült különdíjban. Siposs Ildikó A Demokratikus Baloldali Fiatalok Szövetsége szombaton tartotta második országos kongresszusát Homonnán. A kongresszuson 60 küldött vett részt az ország járásainak feléből, ahol a szervezet rendelkezik támogatókkal. Vendégzikai személyek nem ismerik kellőképpen, hanem ugyanúgy problémáik vannak velük a jogi személyeknek is. Az SZK Pénzügyminisztériuma az „adóclillanás egyik fő okát abban látja, hogy sok vállalkozónak nyitott számlája van több pénzintézetben egyszerre. Az adóhivatal dolgozóinak az ellenőrzése folyamán csak egy pénzintézetből adnak kimutatást, a többi számlájukat, valamint a forgalom milyenségét pedig eltitkolják. Szó, ami szó, nem kevés az így elillanó pénzösszeg. Tehát tennivaló akad bőven ilyen téren is. Tény, hogy a közeljövőben nem lesz egyszerű az orvoslás... Isb/ ként jelen volt a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke, DuAan Dorotln és Szlovákia Szociáldemokrata Fiatalsága Szövetségének elnöke, Jozef JánoáQc Mint a megbeszélésekből kitűnt, a szervezet különleges figyelmet kíván szentelni Szlovákia állampolgárai közti egyetértésnek, s hozzájárulni az életkörnyezet alakításához és védelméhez. A küldöttek megerősítették tisztségében a szervezet eddigi elnökét, Braöo Ondru£L Az elnök a sajtóiroda tudósítójának kérdésére elmondta, a Demokratikus Baloldal Pártja áll legközelebb szervezetükhöz. Hozzátette, hogy egyetértenek a párt programjának célkitűzéseivel, de kritikus szemmel figyelik jelenlegi politikáját. ( Közlemény Az Együttélés Komáromi Városi Szervezetének Intéző Bizottsága nyilvános gyűlést tart 1993.jűnius 21- én 19.00 órai kezdettel a komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium Aulájában. Vendégeink: Duray Miklós, a mozgalom elnöke, Fehér Miklós, az Együttélés Szlovák Nemzeti Tanácsbeli képviselője és Dr. Bajnok István, a mozgalomnak a Szövetségi Gyűlésbe megválasztott képviselője. evizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1993. Júnlua 21-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Kőzép-Devlza-(Pénz)-nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 44,026 44,468 44,247 42,68 45,82 44,25 Ausztrál dollár 19,607 19,605 19,706 18,86 20,56 19,71 Belga frank (100) 85,213 86,069 06,641 83,00 86,28 85,64 Cseh korona 1,00 1,06 1,03 Dán korona 4,579 4,625 4,602 4,45 4,75 4,60 Finn márka 5,220 5,272 5,246 5,01 5,48 5,25 Francia frank 5,214 5,266 5,240 5,08 5,40 5,24 Görög drachma (100) 12,843 12,973 12,908 12,14 13,68 12,91 Holland forint 15,628 15,786 15,707 15,23 16,19 15,71 ír font 42,801 43,231 43,010 41,02 45,02 43,02 Japán jen (100) 27,078 27,350 27,214 26,54 27,86 27,20 Kanadai dollár 22,856 23,086 22,971 22,16 23,72 22,94 Luxemburgi frank (100) 65,213 86,069 86,641 82,58 88,70 85,64 Német márka 17,522 17,696 17,010 17,15 18,07 17,61 Norvég korona 4,153 4,195 4,174 4,02 4,32 4,17 Olasz líra (1000) 19,302 19,496 19,399 18,68 20,12 19,40 Osztrák schilling 2,489 2,515 2,502 2,44 2,56 2,50 Portugál escudo (100) 18,401 18,585 18,483 17,68 19,30 18,49 Spanyol peseta (100) 22,912 23,142 23,027 22,18 23,88 23,03 Svájci frank 19,656 19,854 19,755 19,23 20,29 19,76 Svéd korona 3,897 3,937 3,917 3,76 4,08 3,92 USA-dollár 29,159 29,453 29,306 28,61 30,01 29,31 Magán- és szövetkezeti építkezésekre-------------------7-------------------------------------------------------------------Állami támogatás Holland támogatással a láthatáron Szlovákiai Embeijogi Központ Táncegyüttesek versenye Gyorsan meggazdagodni? Az adóhivatalok, valamint az SZK Központi Adóigazgatóságának regionális kirendeltségei a tavalyi év folyamán összesen 178 ezer 906 adóellenőrzést hajtottak végre. Abból kifolyólag hogy a magánvállalkozások elterjedésével emelkedett a vállalkozói szubjektumok száma, mindenképpen igényesnek mondható az ellenőrzési folyamat Annak során egyébként 2,5 millió korona be nem vallott adót „fedeztek fel” a hivatalok illetékesei.