Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

Gazdaság 1993. június 17. Szabad ÚJSÁG 5 PUKKAI LÁSZLÓ A galántai Hanza Szövetkezeti Aruközpont megalakulása és tevékenységének húsz éve {!.)* Mottó: ,,A szövetkezeti munka nem egyéb, mint a szülő nem­zedék mézgyűjtése a jövendő rajok boldogítására. “ 1.A szövetkezeti mozgalom kez­detei A szövetkezés, a szövetkezeti moz­galom a 19. század második felében bontogatta szárnyait, s indult el a tár­sadalom középosztálya és alsóbb ré­tegeinek gazdasági, szociális érdekeit védő és szolgáló - világhódító - út­jára. A kapitalizmus klasszikus szaka­szában, de főleg a 19. század végén és a 20. század elején játszanak fon­tos szerepet a szövetkezetek, amikor is megerősödésükkel legalább rész­ben ellensúlyozták a tőke monopol­helyzetét, s gazdaságilag bizonyos ér­telemben vett pluralitás jöhetett létre, amelynek politikai vetülete a demokrá­cia elmélyítése, megszilárdulása volt elsősorban Európa nyugati és északi államaiban, ahol a szövetkezet böl­csője ringott, s amelyeket ma népjóléti vagy fejlett kapitalista államokként szokás emlegetni. Az Angliában megjelenő The Coo­­perator, a világ első szövetkezeti lap­ja, már 1830-ban széles körű propa­gandát fejt ki annak érdekében, hogy az angol társadalom középső és alsó rétegei - a tőkés elnyomás ellen - szövetkezetekben egyesüljenek. E meggyőző propaganda hosz­­szabb-rövidebb vajúdás után meg­értésre, követőkre talált az angol tár­sadalom kézmúves-ipari köreiben, s ennek eredményeként egy angol kisvárosban - Rochdaleban - 1844- ben megalakult a világ első fogyasztá­si szövetkezete. A huszonnyolc rochdalei szövetke­ző számtalan vitában kikristályosodott céljai és elvei, amelyeket a gyakorlat­ban igyekeztek megvalósítani, a kö­vetkezők voltak:- az önsegélyezés- a nyereség elosztása nem a rész­vények nagysága, hanem a vá­sárlások nagysága szerint tör­ténjék- a munkások és iparosok gazdasá­gi helyzetének javítása- az üzletrészek után 5 %-os kama­tot fizetnek- szabott árak- minden vásárlást készpénzzel kell fizetni-a vásárlási visszatérítés negyed­évenként történik. Az angliai szövetkezeti mozgalom sikerei óriási hatást gyakoroltak a szö­vetkezeti világmozgalom kialakulásá­ra, fellendülésére. A történelemben eddig szinte ismeretlen és példanélkü­li gazdasági összefogásnak, a szövet­kezeti gazdasági egységek megalaku­lásának lehetünk tanúi, s nemcsak az öreg kontinensen, hanem valamennyi földrészünkön. A szövetkezeti mozgalmat alakulá­suk célja szempontjából a fogyasztók és termelők szövetkezeteire, azaz fo­gyasztási és termelési szövetkezetek­re osztjuk. A hitelszövetkezetek a két említett szövetkezet között központi szerepet töltenek be. A fogyasztási szövetkezeteknek az az előnyük a nagykereskedelemmel szemben, hogy a nagyban való be­szerzés és a piaci áron való árusítás következtében a szövetkezetek vi­szonylag gyors anyagi gyarapodást érhetnek el, mert kiiktatódik a közvetí­tők egész sor láncszeme; másrészt ennek a közvetítési formának minősé­gileg is meghatározó előnye a nagyke­reskedelemmel szemben, hogy a szö­vetkezeti tagság öt százalékos vissza­térítésben részesül, ezen kívül a vá­sárlás, illetve a részvények nagyságá­nak arányában nyereségrészesedést kap. A hitelszövetkezeteket Németor­szág termelte ki. Céljuk: harc a banká­rok uzsoratörekvései ellen. Módszere s egyben előnye: a tőkét annyi idő alatt kell visszafizetni a hitelezőnek, amennyi idő alatt a kölcsönző ki tudja termelni. Mindezek ellenére a hitelnek produktívnak kell lennie. A szövetkezeti világmozgalom létre­hozta a termelőszövetkezeteket is, mégpedig szerves egységben a fo­gyasztási és hitelszövetkezetekkel oly módon, hogy azok kölcsönösen kiegészítik egymást. A magyar szövetkezeti mozgalom, ha tartalomban és mennyiségben nem egyformán, de megalakulásának kro­nológiájában szorosan és közvetlenül kapcsolódik a rochdalei mozgalom­hoz. A Nyitra megyei Ószombaton (Sobotiste) Jurkovics Sámuel helybéli tanító irányításával már 1845 február­jában Gazda Egyesületet hoztak létre. Az első magyarországi fogyasztási szövetkezet is a Felvidéken alakult meg, mégpedig 1871-ben Nagyröcén. Érdemes megjegyezni, hogy az 1925-ben megalakult „Hanza“ von­záskörzetében ugyancsak szépszámú fogyasztási szövetkezet alakult az em­lített időszakban. Példának okáért megemlíthetjük, hogy 1904-ben a Du­na bal partján 150, 1918-ban pedig már 443 szövetkezet működött. Rész­leteire lebontva: Pozsony vármegyé­ben 1904-ben 22, 1918-ben 70; Nyitra megyében az arány 35-63; Barsba 13-49; Nógrádban 37-86; Esztergom­ban 0-26; Hont megyében 12-60 volt az alakulási arány. Itt a bevezetőben hadd mondjuk el, hogy Magyarorszá­gon a szövetkezeti mozgalom inkább felülről jövő kezdeményezésként for­málódott. Ezt a tényt alátámasztja, hogy a magyar társadalom legfelsőbb körei indítványozására jöttek létre a mozgalom központi intézményei, amelyek azután feladatul kapták a há­lózat kiépítését. Károlyi Sándor gróf javaslatára 1879-ben a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete alakult meg, 1886-ban pedig a Pest megyei Hitelszövetkezet, majd e kettő fúziójá­ból 1894. május 24-én a Hazai Szö­vetkezet Központi Hitelintézete, majd négy évvel később az Országos Köz­ponti Hitelszövetkezet. A Magyar Me­zőgazdák Szövetkezete 1892-ben, a Gazdák Biztosító Szövetkezete 1900-ban alakult meg/s végül a már említett Károlyi gróf indítványozására a legnagyobb, a Magyar Gazdászszö­­vetség Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezete, a Hangya 1898-ban kezdte meg működését. A Hangya központ feladatát, és egyáltalán a fogyasztási szövetkeze­tek jelentőségét Károlyi gróf egy Nyitra megyei gazdagyúlésen indokolta: „Az összebeszélések, a kartellek dívnak mostanában! A tőke hatalma a terme­lő és fogyasztó rovására gyarapo­dik... kétségtelen, a bajok ellen erős korrektívum a hitelszövetkezetek in­tézménye, a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek tömeges alakítása... A mi szerepünk az, hogy őszinte ta­náccsal szolgáljunk, megmutatva: hogy két ember közt támadt vitában hol van a jog és a méltányosság." Ezen a tanácskozáson született meg a határozat, amelynek értelmé­ben felhívást intéztek a magyarországi megyék Gazdaszövetségeihez, segít­senek elsősorban a fogyasztási szö­vetkezetek megszervezésében. E té­ren a legaktívabb tevékenységet Mes­­kó Pál, a Nyitra megyei Gazda Szövet­ség titkára fejtette ki. Tény és való, az alapvető problé­mák - az önsegélyezés, a részvények befizetésének kérdése - tisztázása, megoldása után a magyarországi szö­vetkezeti hálózat látványos fejlődés­nek indult, amelynek az első világhá­ború, majd az azt követő trianoni bé­keszerződés támasztott újabb akadá­lyokat. A szűk határok közé szorított anyaországban a Hangya kiheverte a háborús pusztításokat, a rendszer- és kormányváltásokat, s a második világháborút követő újra- és vissza­rendeződésekig működött. Érdekes, hogy a Romániához csa­tolt Erdélyben az új politikai vezetés nem akadályozta a szövetkezetek mű­ködését, s megmaradhatott a Hangya megnevezés is. Nem úgy a Felvidé­ken, ahol az új állam a Hangya név használatát megtiltotta, sőt rendeletéi­vel eléggé kiszolgáltatott helyzetbe hozta a magyarlakta területek szövet­kezeteit is. Adatok sokasága bizonyít­ja, hogy a két ország között a határok stabilizálása után is még hosszú vita folyt a szövetkezeti tulajdonjog és va­gyon tisztázása ügyében. A csehszlovák parlament 1919-ben hozott ún. 210-es törvénye lehetetlen­né tette nemcsak a Hangya, hanem mindenfajta szövetkezet működését Dél-Szlovákiában. ,,A Slovenskó terü­letén létező szövetkezetek, amelyek az 1898. évi XXIII. magyar törvénycikk alapján alakultak, amennyiben tagjai az Országos Központi Szövetkezetek­nek Budapesten, kötelesek 1919. jú­lius vége előtt tagságukat közgyűlési határozattal felmondani. Éppúgy kötelesek az összes Slo­venskó területén lévő szövetkezetek, akár az 1898. évi XXIII. magyar tör­vénycikk, akár az 1875. évi XXVII. magyar törvénycikk szerint alakultak 1919. július vége előtt felmondani tag­ságukat bármely szövetkezeti köz­pontba, amennyiben az a Csehszlo­vák állam határain kívül székel“- mondja az idézett törvény 2. számú paragrafusa. Nagy Ferenc a Hanza alapító tagja, későbbi igazgatója arra a kérdésre, hogy melyek voltak az indító okok, melyek a Hanza megalakulását elő­mozdították, illetve szükségessé tet­ték, a következőképpen válaszolt: „A világháború befejezése, a szé­gyenletes trianoni békediktátumok folytán a felvidéki meglevő magyar szövetkezetek elszakadtak a Hangya anyaközponttól, s teljesen magukra utalva minden segítség és támasz nélkül maradtak... A Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlése törvényi­leg azonnal intézkedett, hogy az új határok közé szorított szövetkezetek minden külföldi kapcsolatait likvidálni kell." Ha a kérdésre nagyon röviden sze­retnénk válaszolni, azt kell hogy mondjuk: a Hanza megalakulását azok a kül- és belpolitikai tényezők tették szükségessé, amelyek a ma­gyarság sorsát hosszú évtizedekre determinálták a Kárpát-medencében. Az ország feldarabolását követően a határokon kívülre szakadt magyar­ság új feltételek elé állíttatott a szövet­kezés, az áru értékesítése, hitelek juttatása, a termelés terén is. Az új törvények tiltották a Hangyá­val folytatott együttműködést, de a dél­szlovákiai kereskedelemről „megfe­ledkeztek“. A dél-szlovákiai kereske­delem áruellátás nélkül maradt, kiszol­gáltatva mindenki kénye-kedvére. Az 1924-ben elfogadott 239-es szá­mú törvény a Központi szövetkezetek működését módosította: a pénzügyi, ellenőrzési és szervezési tevé­kenységre korlátozta. Ennek követ­keztében a Központi szövetkezetnek likvidálnia kellett az áruosztályt, amelynek hatáskörét az 1925-ben Po­zsonyban alakult Gazdasági Szövet­kezetek Szövetsége vette át. Tehát az utolsó láncszem - a pozsonyi áruosztály - is megszűnt, amely még vala­micske reménnyel kecsegtetett Már említettük, hogy Galántán és vidé­kén fejlett szövetkezeti hálózat működött, azt is, hogy milyen létszámú fogyasztási szövetkezetek voltak a mai Nyugat-Szlová­kia területén és a déli, szlovák-magyar határ mentén. Megállapíthatjuk, hogy a maj­dani Hanza 221 tagszövetkezete közül 1925 előtt már 137 működött. íme egy-két példa: Tardoskedden már 1898-ban megalakult a fogyasztási szövet­kezet, Nagysurányban, Tótmegyeren, Ma­gyarbélen, lllésházán, Gútán, Csallóköz­­csütörtökön 1899-ben, Bősön, Félen 1900- ben; Vágkirályfán, Tárnokon, Alsónyáras­­don, Vezekényen, Várkonyon, Kálnán 1902-ben; Jókán, Felsőszeliben 1903-ban; Alsószeliben, Nagymácsédon 1904-ben; Nagyfödémesen 1906-ban; Kajaion, Hegysúron, Dunahidason, Nádszegen, Ké­­tyen, Farkasdon, Muzslán, Köbölkúton, Ipolynagyfalun, Alsópélen, Garamszent­­györgyön, Mohin, Besenyőn, Nagyölveden 1907-ben; Zsitvafödémesen, Berencsen, Kisújfalun, Füsön, Kissárón 1912-ben; Ré­tén 1916-ban; Ekecsen, Ebeden, Barton, Szimőn, Kamocsán, Püspökin, Pásztón, Santovban, Vízkeleten és Ekelen 1917-ben. A szövetkezeti eszmék lelkes hívei- Nagy Ferenc és társai elsősorban a pozsonyi központ ellenőrei már ebben az időben mérlegelték, mi lenne az első lépés, mit és hol kellene tenni az áldatlan állapotok felszámolása, a délszlovákiai szövetkezeti mozgalom újjáélesztése érdekében. Ezeknek a gyakorlatias beállítottságú szövetkezeteknek köszönhető, hogy - híve­ket szerezve a papok, tanítók, a középosz­tály soraiból - megalakult a Hanz Szövetke­zeti Áruközpont Galántán. Szemelvények a szerzó most készülő könyvéből. Különböző összejöveteleken, ta­nácskozásokon ugyancsak meglepődik az ember, amikor végig­hallgatja a magángazdák és a földjü­ket művelni akarók panaszait, hogy esetenként milyen nehézségekkel és problémákkal kell szembenézniük. Hiába adják be idejében a szükséges okiratokat, késve mérik ki földjüket, vontatottan halad a kárpótlás, a va­­gyonbetétek kiadásáról nem is beszél­ve. Hasznavehetetlen tárgyakkal, ki­selejtezett géproncsokkal akarják ki­elégíteni a jogosult személyeket, ráa­dásul felértékelt áron, öt-tízszereséért annak, amilyen értékben az adott tárgy a transzformációs tervezet kere­tében a szövetkezet vagyonának ré­szét képezte. Kezdő magángazda mesélte a kö­zelmúltban: kerek négy hónapot várt, amíg a községi hivatalban bejegyez­ték. Közben elúszott annak a lehető-Új kezdete lehetne a régi sége, hogy állami hozzájárulással ve­hesse meg az oly nélkülözhetetlen traktort. Többször sürgetés után csak decemberben mérték ki földjüket, ami­kor már nem vethették el a búzát, most, a kánikulai napokban pedig az öntözésben okoz nehézségeket a földkimérés módja és formája. Korábbi az élmény, amikor a földtu­lajdonosok és agrárvállalkozók járási összejövetelén arról beszélt és próbál­ta meggyőzni társait az egyik magán­gazda, hogy mennyire fontos a törvé­nyek ismerete. Aki nem tudja, hogy mi áll a munkájával, vállalkozásával kap­csolatos jogszabályokban, az sok le­hetőségtől esik el. Példaként említet­te, hogy az év elején több magángaz­da megszüntette regisztrációját, így akarva megtakarítani a biztosítási dí­jat. Nem gondoltak arra, hogy ezzel elesnek az állami támogatás lehetősé­gétől. Hasonló kár érte azt a magán­gazdát is, aki - mert tájékozatlan az előírásokban - nem tudta eldönteni, kiszámolni, hogy érdemes-e magát hozzáadottérték-adót fizetőként re­gisztráltatnia, ha nem esik a kötelező kategóriába. Másutt és mások már többször el­mondták, azért is nehéz a most kezdő magángazdák és földművelők helyze­te, mert hagyományok nélkül indulnak. Nem volt lehetőségük arra, hogy szü­leiktől a gazdálkodás folyamatában elsajátítsák a növénytermesztés és az állattenyésztés alapvető gyakorlati is­mereteit. Ezeket még akkor is nélkülö­zik, ha korábban mezőgazdasági üzemben dolgoztak, mivel az állami gazdaságoknak és földműves-szövet­kezeteknek bérmunkásokra és nem sokoldalúan képzett földművesekre volt szükségük. Ezt a hiányt csak úgy lehet pótolni, ha a faluban néhány hozzáértő mező­­gazdasági szakember védőszárnyai alá vonja a kezdő földművelőket és magángazdákat, konkrét tanácsokkal, útmutatással segíti munkájukat. Ennél is hatékonyabb az összefogás, ha kö­zösen veszik meg a vetőmagot, mű­trágyát, kisegítik egymást eszközök­kel, gépekkel, sőt a megtermelt javak értékesítésében, a piac felkutatásá­ban is együtt működnek. Ellenkező irányból is megközelíthet­jük az elmondottakat. Úgy, ahogy azt egyre erőteljesebben kezdik hangoz­tatni a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Kamara regionális vezetői. Helyzetelemző beszélgetéseink során többször elmondták, mennyire meg­könnyítené munkájukat, többek között a központi, regionális jellegű intézke­dések levitelét a faluba és fordítva, a központi intézkedésekhez, például időszakos vámtilalmak igényléséhez alapul szolgáló adatok összegyűjté­sét, ha a községekben valamilyen for­mában egységbe tömörülnének a föld­művelők és a magángazdák. Aki a felsorolt gondolatok, példák tükrében tanulmányozza át az Égyütt­­élés IV. Országos Kongresszusának dokumentumait, annak figyelmét a mezőgazdasági feladatokat részle­tező fejezetben a gazdakörök aligha kerülik el. A regionális érdekszerveze­tek, s ezek legmegfelelőbb formája, a gazdakörök valóban azok, amelyek a mezőgazdasági termelést folytató természetes és jogi személyeket ké­pesek összefogni. Jogtanácsadással, szakmai továbbképzéssel, a termékek piaci értékesítésének és a régiók kö­zötti együttműködés szervezésével, számítógépes adatbankkal lehetnek a falu új, formálódó rétegének, földmű­vesek, magángazdák és farmerek csoportjának segítségére. A számos, időszerű okon túl a múlt tapasztaltai is a gazdakörök mellett szólnak. A gazdakör és a gazdakőri mozgalom gondolata ugyanis nem új, hanem egy régi kezdete, amelynek gyökerei 1896-ba, a kezdeményező agrárszakember, gróf Károlyi Sándor korába nyúlnak vissza. Akárcsak an­nak idején, úgy most is az összefogás, az érdekvédelem és a tudás terjeszté­se, valamint a segítés számos válto­zata a cél, hogy a kezdő földművesek, magángazdák könnyebben túljussa­nak a kezdeti nehézségeken. EGRI FERENC Idénynyitás előtt Paton Ebben az évben korán és forrón köszöntött ránk a nyár. Szinte már az egész május alkalmas volt strandolásra, kirándulásra. Az ember azt gondolná, hogy fürdőhelyeink üzemeltetői ennek bizonyára nagyon örülnek, mert ha hosszabb az idény, több a vendég, több a fogyasztás és nagyobb a haszon. A páti fürdő üzemeltetőit viszont meglephette a korai nyár. Az árak ugyan már idényközepiek (18,50 korona a fürdő szolgáltatásaiért), de a szolgáltatások igencsak szezonelőttiek voltak június elején. Pedig az üdülőközpont tele volt kirándulóval, elsősorban iskolásokkal, diákokkal. Ennek ellenére a strand több medencéje közül június 4-én csak egy üzemelt, sőt 3-án egy se. Az üdülőköz­pont egész területén nem árultak se kenyeret, se tejet. Az élelmiszerüzleten azt mondták, hogy kenyérárusítással ők még ilyenkor nem foglalkoznak. Pedig a kiránduló iskolai osztályok többsége a borsos vendéglői árak miatt inkább csak szállást igényelt, gondolván, hogy az étkezést majd helyben, illetve a hazaiból megoldják. így aztán kénytelenek voltak elsétálni a fürdőtől kb. 3 kilométerre fekvő faluba kenyérért és zöldségért. A rövidítés kedvéért mi egy dűlőutat választottunk, amely a strandot összeköti a faluval. A hangulatos kis utcácska szinte teljes hosszúságában egy keskeny sávban húzódó szeméttelep mentén vezetett. A meglepetést az út végén álldogáló magányos tábla okozta, miszerint az említett szakaszon szemetet lerakni szigorúan tilos. Úgy látszik, itt is érvényes a „tiltott gyümölcs az igazi“ mondás. Bevásárolván a faluban a tűző napsütésben visszafelé indultunk. Egy újabb rövidítés miatt átvágtunk a község temetőjén. Itt is meglepetés várt bennünket: a bekerített temetőben a sírokat kelkáposzta- és karfiolültetvény övezi. A legfrissebb sírok kb. 2-3 méterre lehettek a zöldségestől. Látványnak sem volt a legfelemelőbb, hát még egészségügyi szempontból. Mire elcsigázot­tan a strandra értünk, szerencsénkre addigra az egyik medencét megtöltötték vízzel. Szálláshelyünkön, a Váhostav üdülőjében a gondnok még az érkezésünkkor felhívta a figyelmet a gyakori lopásokra. Ezen se lepődtünk meg, mert a fürdő főkapuja még este is tárva nyitva volt, sőt a portát sem őrizték. A páti fürdőben a nagy meleg ellenére júniusban még nem kezdődött meg az igazi idény (tavaly ilyenkor már csónakázni, vízibiciklizni is lehetett). Mindez érezhető lenne, ha kedvesebb szolgáltatással is, de kedvezményes áron tudna üdülni a tanulóifjú­ság - az idény előtt. De az árak már olyanok, mint a főidényben! -száraz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents