Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-12 / 108. szám
i 1993. május 12. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 ,,Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda,“ avagy: ny m. Május harmadikén a szlovák iskolaügyi minisztérium vegyes lakosságú területek iskoláival megbízott főosztálya megbeszélést hívott össze, melyen többek közt részt vett DOLNÍK ERZSÉBET, az Együttélés főtitkára is a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége képviseletében. Ivi, elvi leérd £_/ -----------J—-------------------------------------------------------------------------Mivel az oktatási minisztérium főhivatalnokai nem szívesen nyilatkoznak arról, mit terveznek a magyar iskolahálózattal kapcsolatosan, e kimondottan szakmainak beállított megbeszélésen elhangzottakról Dolník Erzsébetet kérdeztük.- Milyen céllal és kiket hívott össze Fiiegei úr, a 22. főosztály igazgatója e megbeszélésre?- Meglepett a meghívottak összetétele, mert szerintem Fiiegei úr eléggé különösen válogatta meg, kikkel tanácskozik. Meghívta a Szlovák Pedagógusok Szövetségének képviselőit, akik szoros kapcsolatban állnak a Matica slovenskával és kezdeményezői a surányi memorandumnak. Jelen volt a tanácskozáson néhány járási tanügyi igazgatóság vezetője, valamint Lovász Gabriella, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke. Neki külön kellett kérnie, hogy néhány embert vihessen még magával, így kerültem a megbeszélésre én és Bauer Edit parlamenti képviselő is. A meghívottak között volt egy ukrán pedagógus is. Fiiegei úr nem örült annak, hogy ilyen szép számban jelentünk meg, szóvá is tette, mi viszont azt kifogásoltuk, hogy senkit nem hívott meg a Pedagógusfórumból, pedig tudja, a magyar pedagógusszövetség e szervezettel tart fenn állandó kapcsolatot, nem a Szlovák Pedagógusok Szövetségével, mellyel eddig csupán kemény összeütközései voltak. A találkozó célja annak az anyagnak az ismertetése volt, amelyet az oktatási minisztérium még 1991 -ben dolgozott ki a vegyes lakosságú területek iskolái számára az anyanyelv és a szlovák nyelv oktatásának hatékonyabbá tétele érdekében. Egyes határozatokat már teljesíteni kellett volna, a továbbiak bevezetésére pedig most kellene sort keríteni. Nekem a gondot nem a beszámoló jelentette, az elég részletes volt, hanem az az elfogultság, amely Fiiegei úr szavaiból kitetszett. Ez ugyanaz a propaganda, amely már évek óta folyik a szlovák tömegtájékoztatásban, hogy tudniillik a magyar iskolákban nemcsakhogy a gyerekek nem tanulnak meg szlovákul, hanem a tanítóik sem beszélik rendesen ezt a nyelvet és általában véve nem sajátítják el a tanulók a kellő ismereteket egyéb tárgyakból sem. Erre olyan példát hozott fel, hogy kapott magyar pedagógusoktól petíciót, amelyben talált helyesírási hibát. A petíció tartalmát azonban képtelen volt felidézni...- Mire alapozza, mivel indokolja véleményét Fiiegei úr, amikor azt állítja, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban végzett diákok általános tudásszintje gyengébb, mint az országos átlag?- Arra, hogy általában ez a szlovák középiskolák és felsőoktatási intézmények tanárainak véleménye. Amikor egzakt anyagot, adatokat, valamiféle felmérés eredményeit kértük ezen állítás bizonyítására, kiderült, hogy ilyenek nincsenek. A szlovák kollégák is csak arra tudtak hivatkozni, a magyar tanítási nyelvű iskolákból érkező gyerekek kezdetben nyelvi nehézségekkel küzdenek, illetve hogy többen a szlovák nyelv hiányos ismerete miatt hagyják abba a tanulmányaikat. Erről én csak annyit tudtam mondani, hogy magam harminc évig tanítottam a lévai óvónőképzőben, s úgy tapasztaltam, egy-két hónap után a magyar gyerekek megtanultak szlovákul tanulni, s nem voltak különösebb nehézségeik. A nyitrai pedagógiai főiskola tanára, Baláziková asszony erre úgy reagált, hogy neki másak a tapasztalatai, de mert pedagógushiány van, a hozzájuk jelentkező diákok mind elvégzik az iskolát. Ennek alapján most már döntse el, aki tudja, hogy mi az igazság! Számomra elképzelhetetlen, hogy olyanok is diplomához jussanak, akik semmit nem tudnak. El is mondtam: lehet, hogy neki Nyitrán ilyen tapasztalatai vannak, de akkor azt magyarázzák meg, a magyar gimnáziumokból, középiskolákból kikerült diákok miért képesek más műszaki egyetemeken, természettudományos karokon különösebb nehézségek nélkül tanulni, diplomát szerezni?! Azt soha nem állítottam, hogy nincsenek rosszabb tanulók is a magyar iskolákban, de azok a szlovák iskolákban is vannak. Sőt, akadnak, akik az anyanyelvűket, vagy más idegen nyelvet sem képesek elsajátítani, nem csupán a szlovákot. Ilyenek a szlovákok közt is szép számmal vannak. De általánosítani nem szabad.- A minisztériumi eszmecsere témája a vegyes lakosságú területek iskoláinak anyanyelvi és szlováknyel v-oktatási színvonala volt. Az „Intézkedések...“ c. jelentés kitér minden iskolatípusra. A szlovák iskolákra is, ahová 16 373 magyar gyerek jár (alapiskolába), s ezeknek a színvonalától sincs elragadtatva. Le is szögezi: gond az első években, hogy a magyar gyerekek nem tudnak szlovákul, a dominánsan magyar környezetben pedig a későbbi években sem sajátítják el tökéletesen a nyelvet, s ez a tudásszint általános romlását okozza. Érdekes lenne végre már látni egy felmérést arról is, a tárgyi tudása vajon a magyar tanítási nyelvű, vagy a szlovák tanítási nyelvű iskolába járó magyar gyermeknek nagyobb-e. Ezen a helyzeten a minisztérium szerint úgy lehet javítani, ha a gyerekek már az alsó tagozaton is osztott osztályokban tanulják a szlovák nyelvet, illetve ha az iskolában töltött egész idejük alatt csak szlovákul beszélhetnek. A magyar tanítási nyelvű iskolák esetében azonban magát az eddigi tananyagot és tanítási módot is érte bírálat!- Igen. Alapvetően azt kifogásolták a szakemberek, hogy a szlováknyelvoktatás a magyar iskolákban nem beszédközpontú. Tehát rengeteg a nyelvtani, az irodalmi ismeret, de a nyelv gyakorlati használatára kevés idő marad, jóformán semmi. Mint minden idegen nyelv tanításakor, a szlovák nyelvnél is erre kellene fektetni a súlyt. A lényeg az, hogy jól kellene meghatározni az oktatási célt, s annak megfelelő intézkedéseket kellene hozni. Mert milyen a gyakorlat? Megengedi ugyan, hogy a magyar iskolákban osztott órán tanulják a szlovák nyelvet a tanulók, de csak akkor, ha az osztálylétszám eléri a 26-ot. Nos, a magyar iskolák átlagos osztálylétszáma 22-23 fő. Ezt tudja a minsztérium is, hiszen ók készítették el a statisztikát. Mégis ragaszkodik a 26 fős létszámhoz! Mit akar akkor valójában?- Feltehetőleg abból indul ki, amiből a hatvanas évek óta minden kormányzat: hogy a szlovák nyelv a szlovákiai magyar számára nem idegen nyelv. Megpróbál belőle valamiféle második anyanyelvet kreálni számunkra, azután a bilingvizmus, vagy az alternativ oktatás jegyében megpróbálja ránk kényszeríteni. ön szerint miért nem készül el már végre a szlovák nyelvnek mint idegen nyelvnek az oktatási módszertana a magyar iskolák számára?- Mert a hatalom célja nem ez. A május harmadikán tartott megbeszélés vitája is leragadt végül az ún. alternatív iskoláknál. Annál a kérdésnél, hogyan lehetne a tantárgyak szlovák nyelvű oktatását bevezetni a magyar iskolákban. Ehhez nyújtott jó hátteret a Szlovák Pedagógusok Szövetségének jelenlevő néhány képviselője. Fiiegei úr ugyan a vita során felszólította „felelni“ a tervezet kidolgozásába bevont intézetek - a Pedagógiai Kutatóintézet, a Pszichológiai Intézet, a Prognosztikai Intézet - képviselőit is, de nem azért, hogy valódi tanácskozás alakuljon ki. Úgy látom, megint előre eldöntötték valamit a minisztériumban, s nemcsak én látom így. A Prognosztikai Intézet munkatársa szóvá is tette, miért akarják frontálisan bevezetni az alternatív oktatást, miért nem akarnak választási lehetőséget adni a szülőknek és a gyermekeknek. Hecht Anna, a dunaszerdahelyi tanügyi hivatal igazgatója kimerítően elmondta, miért káros például a természettudományi tantárgyak nem anyanyelvű oktatása; nagyon konkrét és ismert szakvéleményeket idézett, köztük szlovák tudósokét is, de ezeket az érveket vitapartnereink visszautasították, gúnyos megjegyzések kíséretében. Hogy ez az értekezlet nem azt akarta elérni, hogy mi, magyar pedagógusok is beleszólhassunk iskoláink képzési rendjének alakításába, azt bizonyította Fiiegei úr is csúfondáros megnyilatkozásaival. Számonkérte tőlünk, hogy nem jelentkeznek magyar pedagógusok a különböző szakcsoportok munkájába, aminek oka a minisztérium szerint szintén az, hogy a magyar pedagógusok sem tudnak szlovákul. Hecht Anna és Lovász Gabriella is kikérte ezt, rámutatva: a minisztérium is tudja, hogy kevés a magyar pedagógus, Így akinek a tanulói és minisztériumi szakcsoport között kell választania, a tanulóit választja inkább, mert nincs ki a helyére lépjen. Egyébként pedig azért sem óhajtanak az ilyen szakcsoportok munkájában részt venni a magyar pedagógusok, mert a koncepciók előkészítésébe senki nem kívánja bevonni őket. Általában előbb van készen a koncepció, s csak azután áll össze a szakcsoport, amelynek egyetlen feladat jut: a koncepció végrehajtásának kidolgozása. Aki tehát nem ért egyet a koncepcióval, az nem jelentkezik a módszertanának vagy a végrehajtási tervezetének a kidolgozására sem. Ez nem nyelvi, hanem elvi kérdés. Lovász Gabriella teljesen nyíltan elmondta e vitában: azokban az országokban, ahol a nemzeti kisebbségek iskoláiban bevezették a kétnyelvű képzést, a háttérben a nyelvváltás kényszerítése munkálkodott. A kétnyelvű iskolákba járó gyermekek anyanyelvi szókincse fokozatosan beszűkül, erről teljesen nyilvános adatok állnak a világ rendelkezésére, felgyorsul az asszimiláció, majd a nyelvváltás. Erre csak legyintettek ... Az egész tanácskozás után az a vélemény alakult ki bennem, hogy nem vesznek bennünket partnerszámba, nem érdekli őket a véleményünk. Szemünkre vetették, hogy minden eszközzel a minisztérium, a kormányzat lejáratására törekszünk, és számonkérték rajtunk, hogy ezrével érkeznek a tiltakozó levelek a kétnyelvű oktatás ellen, miközben az emberek nem is tudják, hogy mi az.- Megkérdezte a minisztérium az embereket, a szülőket?- A magyar pedagógusszövetség oktatási szekciójának vezetője, Krecskó úr figyelmeztette Fiiegei urat arra, hogy a szülőket meg kell hallgatni; erre azt a választ kapta, hogy a minisztérium természetesen nem fog nyomást gyakorolni a szülőkre. Arról persze megfeledkeznek, hogy a pszichikai terror, a lélektani háború is kényszerítő eszköz. Hiszen a pszichikai terrorral már ott tartanak, hogy azt sugallják a szülőknek, bűnt követnek el, ha magyar iskolába adják a gyermekeiket. Bauer Edit képviselőnő nagyon visszafogottan arra figyelmeztette a minisztériumot, minden rendelkezésének összhangban kell lennie az európai egyezményekkel, az ENSZ gyermekjogi alapokmányával, az európai kisebbségi nyelvek kartájának kitételeivel, de erre is csak cinikus válasz érkezett, mondván: hány olyan ország tagja már a nemzetközi szervezeteknek, amely ezeket nem tartja tiszteletben! Számunkra azonban nem az a lényeg, mit csinálnak mások, hanem az, hogy Szlovákia csak akkor kerülhessen be a nemzetközi szervezetekbe, ha tiszteletben tartja ezeket az egyezményeket.- A minisztérium intézkedéstervezete lépten-nyomon sérti az emberi szabadságjogokat, a szabad választás jogát. Elvégre ha akarom, szabad nekem nem tudnom szlovákul, senki nem kényszeríthet rá, hogy megtanuljam azt a nyelvet, amelyet nem akarok megtanulni. Az államnak velem szemben csak egy kötelessége van: megteremteni a lehetőséget a szlovák nyelv elsajátítására. Ezt a lehetőséget azonban ne úgy akarja nekem megadni, hogy közben el kelljen felejtenem anyanyelvemet, mert neki ez lenne kedvére. Kérem, vázolja nekünk, az alternatív iskolákon kívül milyen más intézkedésekkel kívánja kisebbségi iskoláinkat segíteni az oktatási tárca?- ... Jóformán módszertani csoportjaink sincsenek! Igaz ugyan, hogy fél, vagy egyharmad munkaidőben felvenne a minisztérium módszertanost, mert többre nincs pénze, de ki hajlandó ezért feladni az állását?! Nem született meg a szerződés a magyarországi és a szlovák oktatási tárca közt sem, holott az lendíthetett volna helyzetünkön. Jó lett volna a magyarországi szlovákoknak és nekünk is. Mert vegyük csak a tankönyveket! Beszéltem a magyar kiadói részleg vezetőjével, Sima Évával. Elmondta, ha ősztől fizetni kell majd a tankönyvekért, nagyon meglátszhat a különbség, hogy míg egy szlovák nyelvű tankönyv harminc koronából kihozható, a magyar változata százharmincba kerül. Ezt is megoldhatnánk Magyarország segítségével ... Persze, mindezt feltételes módban mondom, mert a tények alapján ettől még igen messze vagyunk. Alapkérdés, hogy partnernek tekintsenek bennünket a minket érintő döntésekben, csak akkor születhet számunkra is elfogadható megoldás. Ezt közösen kell kiharcolnunk és kibírnunk. A pszichológiai terror ellen is fel kell lépnünk. Tudom, félnek a pedagógusok, mert a tárca anyagi helyzete miatt rövidesen elbocsátásokra kerül sor. Mindenki félti a munkahelyét. De ha alternatívvá tesznek magyar tannyelvű osztályokat, iskolákat, akkor is sor kerül a magyar tanító elbocsátására, hiába próbált lojálisán hallgatni...- Szülőként én hogyan léphetek fel a terror ellen?- Már az is segít, ha a szülők átlátják e meggyözödési kampány lényegét. Ha tudatosítják: a rábeszélés nem az ó érdekükben történik, hanem a többségi nemzet nemzeti türelmetlenségét hivatott kielégíteni. Végtére is: maga a minisztérium szögezi le a tárgyalt anyagban, hogy a magyar gyerek általában nem tud attól jobban szlovákul, hogy szlovák iskolába járt, s hogy a nem anyanyelvű tanulás miatt a tárgyi tudása sem éri el a szlovák iskolában általános szintet. Az érvényesülési mézesmadzag ellen pedig, amit a szlovák iskolába járás fő érveként elhúzogatnak a magyar szülő orra előtt, álljon ott bölcs tanulságul, hogy „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós“. Már csak ezért se adjuk fel, amink megvan. A szlovákiai magyar iskolahálózatot csak annak köszönhetjük, hogy eddig még mindig képesek voltunk megvédeni - tömeges tiltakozással, ellenállással -, amikor fel akarták számolni.- Abban a reményben, hogy ez most is így lesz, köszönöm a beszélgetést. TT N. GYURKOVITS RÓZA "Tudják mi az, hogy ,,Cietovy jazyk"? I Ne rémüljenek meg, nem kívánok kétnyelvű írást közölni egy magyar nyelvű napilapban - megelőzve iskoláinkat, csak szeretném, ha pontosan tudnák, miről akarok véleményt mondani. Nos, az elmúlt évek során abban a meggyőződésben éltem, hogy tökéletesen értem a szlovák nyelvet, mígnem a héten rájöttem - tévedés! Engem is érhetnek meglepetések, s hallhatok olyan kifejezést, amiről kiderül, hogy bár ériem, valójában mégsem világos a tartalma. Hogy Önök sem értik, miről van szó? Megmagyarázom. Egy bizonyos, az oktatásügyi minisztérium illetékes főosztálya által megrendezett tanácskozáson vettem részt sokadmagammal, melyen bár a program szerint sok egyébről kellett volna beszélni, végül is szinte csak egyetlen témán vitáztunk: mennyire tudnak (pontosabban nem tudnak) a magyar iskolákba járó tanulók szlovákul. A jelenlévők zöme azt bizonygatta, hogy a magyar iskolákban nagyon rosszul sajátítják el az államnyelvet, ezért nem tudják eredményesen folytatni tanulmányaikat a szlovák közép-, illetve főiskolákon. Arra a kérdésre, hogy mi bizonyltja ezt az álli-Kibújt a szög a zsákból? tást, tömör választ kaptunk: általában ez a tapasztalat. (Ez aztán az érv!!) Most nem célom bizonygatni, hány magyar középiskolában érettségizett fiatal végezte el szlovák (cseh) nyelven a műszaki, orvosi, közgazdasági, gyógyszerészeti és más főiskolákat, egyetemeket. Ezt már sokszor elmondtuk, leírtuk, statisztikákkal bizonyítottuk. Azt sem szükséges minduntalan ismételni, hogy vannak rossz tanulók, akik anyanyelvükön sem érnek el eredményeket. A tanulságos számomra ebben a vitában ezúttal a szlovák nyelvnek, illetve e nyelv tanításának megközelítése volt, s azok az érvek, melyeket felsorakoztattak a magasabb óraszám, a kétnyelvű oktatás, a kétnyelvűség mellett. Volt, aki megkérdőjelezte a szlovák nyelv idegen nyelvként való oktatását, volt aki ugyan elismerte (ha fogcsikorgatva is), hogy mindenkinek csak egy anyanyelve van, ergo - a másik már nem tekinthető annak, de azért ezek is éreztették, azért ez a nyelv valami más, nem idegen nyelv. Nem tanítható úgy, mint az angol, francia, német (ne adj isten orosz). Azon megállapítás ellen, miszerint mindenütt, ahol bevezették a kétnyelvű iskolákat, a cél az elnemzetlenités, az asszimiláció, a nyelvcsere, szinte egyként tiltakozott mindenki, mígnem elhangzott a számomra az előzőekben említett abszurd megfogalmazás: a szlovák nyelvre úgy kell tekintenünk, mint,, célnyelvre“ (cietovy jazyk). S itt kezdődik az én dilemmám. Hogy is van ez? Ugyebár az embernek van anyanyelve, melyet édesanyjától örököl, melyet olyan természetesen tanul meg, mint enni, inni, játszani, lélegezni. Azután vannak a további nyelvek, a szomszédé, a baráté, az ellenségé, mely lehet akár szebb is, mint az anyanyelv, de mégis más, nem a miénk. Van, aki öt-hat, vagy még több nyelvet is megtanul, de nem úgy, hogy anyanyelve helyett használja, mint ahogy az édesanyját sem cserélgeti az ember. S itt jön a,,nyelvújítás“. Az anyanyelv és az idegen nyelv mellett megjelenik a harmadik kategória a „célnyelv“. Lehet ezt magyarázni, körülírni, kerülgetni, egy világos, amit szó szerint jelent: olyan nyelv, amit célnak kell tekinteni. Ha elérjük a célt - mi helyett fogjuk használni? Ha nem idegen nyelv, akkor csak egyet jelenthet - az anyanyelvet helyettesítő nyelv. Én eddig azt hittem, hogy érvényes a gyermekek jogairól szóló ENSZ dokumentum, miszerint minden gyermek joga anyanyelvén műveltséget szerezni. Az is világos, hogy a szülők elvitathatatlan joga anyanyelvű oktatást kérni gyermekük számára, ugyanakkor okosan cselekszenek, ha idegen nyelvre is oktatják őket. Az alkotmány már kimondta, hogy a szlovák államnyelv. Naponta halljuk, olvassuk, ezt látjuk a sorok között is - az államnyelvet minden állampolgárnak kötelessége tudni. Itt zárul a kör, válik világossá az ép ésszel érthetetlen. Iskoláinkban, ha nem vigyázunk, az anyanyelvű oktatás mellett az úgynevezett célnyelv oktatásával gyermekeinket nyelvcserére kényszerítjük ahelyett, hogy megtanulnák a matematikát, történelmet, fizikát, biológiát, felkészülnének jövendő hivatásukra, s közben megtanulnák becsülettel és szeretettel - idegen nyelvként - a szlovák nyelvet is. ^ DOLNÍK ERZSEBET „ r /n. A "V
