Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-05 / 103. szám

íiy It ho?.6>*%r '1)

/ Ji~) z/^W\j-J

■uoA.

^ Szabad ÍIJSÁG

AnvO/U',//:

Napjaink

>^t

1993. május 5.

SZÉLJEGYZETEK

A finnországi példa jegyében

A területi önigazgatás és a társnemzet-koncepció kérdésköréhez

A sokszorosan meggyötört s annyi váratlan helyzetben tejbe kólintott kisebbségi lélekben a bizalmatlanság és a gyanú mételye - érthetően- a vegetatív idegrendszer legalsó bugyraiba is beivódott s bekódolódott. S hogy öröklődik, az is természetes. A bizonyító képsor kockáit itt nincs hely végigrakni. Felesleges is volna. A kicsattanó orcájú ladinokat meg lehet szavaztatni. A mieinket - nem. Vagy legalábbis nem biztos. Meghatározó hányaduk szemrebbenés nélkül saját érdeke és józan esze ellenére szavazna. Maradjon hát e kérdésben (is) fö eligazítónk,Széchenyi örökérvényű intése: „Mindent a népért, semmit a nép által!“

Levitézlett országunk létrejöttét (1919) sem bízták - „onnan“ nézve okosan - népszavazásra. Egy fél csücskében sem! S nem véletlen az sem, hogy feloszlásának vagy megmaradásának ügyét sem bízták népszavazásra. Minden próbálkozást elgáncsoltak. Még az államelnök bicskája is beletörött. Miként annak idején De Gaulle-é is. Aki a maga módján ugyancsak jót akart s jól gondolta.

A szabad társulás gondolatáért mint megoldási módszerért sem tenném fenntartás nélkül tűzbe a kezem. Pedig nem egy városban, faluban vannak derék elöljáróink. De mi haszna, ha ötből legalább kettő a fejbe kólintották fals reflexei szerint kezd hunyorítani, amikor talpig derék férfiként kellene döntenie.

A népszavazás, illetve a szabad társulás útja - megítélésem szerint- csak szerencsével párosulva juttathatna el bennünket az annyira óhajtott szabadító révig.

De akkor mi a megoldás, ha van egyáltalán? Például az alku, pontosabban a tárgyalás módszere. Nyűhetetlen türelemmel, lassú, következetes araszolással közeledni a cél felé. Záros határidővel nem gondolva! Apropó, idő! Az most már végre nekünk is kezd dolgozni. A tapasztalatokat összegyűjtve és hasznosítva: a 30-40 év alatt megtett dél-tiroli utat - a jó nyomon rajtol s halad a szekér - mi akár 3-4 év alatt is magunk mögött tudhatjuk. Menet közben - természetesen - szükség szerint meregetve a belgiumi német vagy a schleswingholsteini, a rétoromán, a katalán, a balti, a finnországi, sót azon belül ittott az aland-szigeteki példákból Helylyel-közzel még a friss csehszlovák eseménykronológia - alku és tárgyalássorozat - is kínálhat ötleteket. Mellesleg szemmel tarthatjuk Ágostonékat, Fodóékat, nemkülönben a mármár évenként „csinosított" strassbourgi (és más) paragrafusokat...

10. Határok

Ha bármikor és bárhol fölmerül a határok vitatott és az érintettek lelkiismeretét vagy álmát nyugtalanító kérdése, mindenkor egyetlen helyes válaszformulával kell élni, hivatkozva a Helsinkiben - a harminchármak által- szentesített s általánosan ismert alapelvre, egy betűt sem változtatva azon, mégpedig: Senki se törekedjék a határok erőszakos megváltoztatására! S fűzzük hozzá: Nemkülönben az etnikai jelleg bármilyen módon történő- akár leplezett, akár leplezetlen- megváltoztatására! S bár ez a folyamat e tájon igen intenzíven már bő fél évszázada folyik! Ma etnikai tisztogatás a neve.

11. Az annyit feszegetett reciprocitás kérdéséhez

A mai nyelvhasználat egyik gyakorta elhangzó szava a csúsztatás. A csúsztatás szó egyfelől az eszközökben nem válogató jellemtelen érvelőt állítja elénk, másrészt a valós kép, a valós tényállás tendenciózus elkenését, szétmaszatolását jelenti - a célzatos félrevezetés, a megtévesztő ködösítés alantas szándékát vetíti elénk. A szlovákiai zajlások közegében ilyen a hamis statisztikákkal, a légből kapott számadatokkal való irányzatos dobálózás vagy éppen a sűrűn hangoztatott reciprocitás hajánál előrángatott s dezorientálást szolgáló elve. Teliszájas hazudozásra épülő, támadón védekező cigánypolitológiának is nevezhetjük a jelenséget, amely egyformán jellemzi a kormányköröket, a „tudományt“, a katedrák tájékát, a médiákat s az ezek által megfertőzött társadalom széles rétegeit. Kezelhetetlen infámis társadalmi közeg ez, amellyel együtt kell élni, akár a púposnak a púpjával. A legrosszabb, amikor az államirányítás egyik meghatározó vonásává válik ez a gyakorlat. Csak egyet a volt szovjet birodalmat jellemző ezernyi példából: a hátborzongató katini tömegmészárlást (amely napjainkban a szerbek cselekedeteit idézi) ötven évig ördögi nyugalommal, szemrebbenés nélkül a németekre kenték. Ez a „csúsztatás“, ez a hazugság dermedten és végig lerítt Gromikóék szenvtelen ábrázatáról. 600 ezres magyarországi szlovákság hollétét kutatja nálunk időről időre az öngerjesztő hecckampánytól telített ország - élen a maticával, a kormánnyal, a pártok vezetőivel, genocídiumot és reciprocitást emlegetve - ékelve a hangulatkeltő magyarázatokba. S nem akad egyetlenegy ember (akárcsak Fábry Zoltán idején), aki a valós tényállás kézenfekvő érveit, netán számadatait kimondaná vagy szembeállítaná az elképesztő torzításokkal, rágalmakkal és hazugságokkal.

Ha a reciprocitás - ez esetben a szlovák-magyar reciprocitás - elve valakit boldogít, ám legyen. Ámde ez a párhuzamba állítás, illetve viszonyosság kimondottan, azaz csakis és egyedül a felső-szlovákiai, északszlovákiai (szepességi, zólyomi, túróéi, sárosi stb.) magyarokra értendő és vonatkoztatható! A Csallóköztől a Bodrogközig nyúló Felvidék őshonos magyarságát, amely időtlen idők óta él a szülőföldjén, onnan sosem mozdult el (kivéve ha mások „mozgatták“: deportálták, toloncolták, rabszíjra fűzték vagy erőszakos telepítéssel sújtották), nos ezt, a századunkban annyiféle etnikai tisztogatásban részesített s lélekszámában egyharmadára csökkent magyarságot ki kell vonni a fondorlatos számítgatásokból! A magyarországi, a romániai, a horvátországi és a vajdasági s Mária Terézia ideje óta mozgató-költöző-szerencsét próbáló szlovákok helyzetét, sorsát-ügyét például a második világháború után Morvaországba, Csehországba, Sziléziába és főleg a Szudéta-vidékre költözött-települt szerencsét próbáló szlovákok sorsával-helyzetével lehet egybevetni. Ha pedig magyar párhuzamot erőltetünk mindenképpen, akkor - ismételten és hangsúlyozottan - le kell szögezni, hogy egyes-egyedül a már említett felső-szlovákiai, szepességi stb. magyarok helyzete, sorsa-ügye fogható vagy szorítható be a reciprocitás, azaz a szlovák-magyar viszonosság annyit emlegetett célzatos elméletébe!

Helyszűke miatt mindössze egyetlenegy idevágó példaértékű utalás: Az első hivatalos csehszlovák népszámlálás a ma Szlovák paradicsomnak (Slovensky rajnak) nevezett tájövezetben található Dobsinán 4568 lelket számlált össze. Ezek 37 százaléka volt magyar, 33 százaléka szlovák, 30 százaléka német ajkú. Nos e dobsinaiak helyzetét, e magyarok sorsát, ügyét, kilátásait, óvodáit, iskoláit, könyvtárait, szervezeti életét, tanítóit, papjait, jogait stb. kell vagy lehet a szlovák-magyar reciprocitás egyenlegébe vonni-helyezni. Nem árt megemlíteni, hogy nem sokkal a népszámlálás előtt több mint 300 dobsinai, zömmel magyar, azon belül pedig férfi lakos menekült el a városból a bevonuló cseh katonaság - légió - elől. Főleg ez magyarázza, hogy a mépszámláló biztosok a 4568 lakos közt 2559 nőt s csak 2009 férfit írtak össze.

Máskülönben pedig ez azt jelenti, hogy a város eredeti lakosságának több mint 40 százaléka volt magyar. A népszámlálás hitelességéről tanúskodjon a már korábban is idézett mondat: „A népszámláló biztosok kimondottan megbízható, teljes bizalmat élvező szláv nemzetiségű egyének lehetnek". (A népszámlálást előkészítő rendelkezések közt olvasható e mondat.)

12. Az ármányról

Óriási károkat tud okozni az a szinte megfoghatatlan ármány és praktika, amit a velünk szemben üzemelő - és a kisantantot idéző - „hármak" egyeztető politikája gyakorol. Meg kell találni az ellenszerét ennek az ellenünk folytatott kútmérgezésnek! Fel kell hívni a figyelmet e gyakorlat veszélyességére és kihatásaira! Itt most nem arról van szó, hogy a szisztematikus lejáratásunkra gyártott és a világnyelvekre lefordított magyarellenes propagandaanyaggal miként szórják tele a fél világot, annak szinte teljes kultúrszféráját: a sajtóközpontoktól kezdve a kiállításokon, nemzetközi összejöveteleken át a múzeumokig, könyvtárakig, hisztoriográfiai és egyéb szakirodalomig, a lexikonok és enciklopédiák címszavainak szövegét összeállító szerkesztőségekig. (Lásd pl. Janics Kálmán írását, Uj Szó, 1993. 3. 10., 7. o. Ezzel a kérdéssel is behatóan kell ezentúl foglalkozni - hatékony ellenintézkedéseket foganatosítandó.)

Itt most arról van szó, miként egyezteti, miként hangolja össze a három fél a kisebbségi televíziózással, nyelvhasználattal, az utca-, település- és régiónevek használatával, az iskolaüggyel, a felsőfokú oktatás engedélyezésével vagy tiltásával, anyakönyvvezéssel, az autonóm törekvésekkel stb. szembeni gyakorlatát. A legújabban Ukrajnát hergelik a sátáni erők! S mindenekelőtt innen, „e vidékről“! Be akarják az ügyletbe vonni Kijevet is, s még Ungvári is meg akarják nyerni - úgymond - a közös érdekeknek. Az egyik konkrét cél a sok közül: megakadályozni a beregszászi autonóm körzet létrejöttét. Ami nemkívánatos precedenst teremtene! S bizony e buzgalom már tud felmutatni eredményeket! Ezt az álnok tevékenységet nemcsak különböző utazgató küldöttségek egyes „idomított" tagjai űzik meg tudósítók - összehangolt nesztelen irányítással. Meg kell találni az ellenszerét ennek a praktikának! Semlegesíteni kell a szóban forgó elemek aknamunkáját, árnyoskodását! Meg kell őrizni az ukrán-magyar kapcsolatok tisztaságát, viszonylagos makulátlanságát! (Nem csekély érdeke ez mindkét félnek...) Őrködni kell rajta, s e kapcsolatoknak legalább olyan felhőtlennek és gyümölcsözőnek kell lenniük, mint az osztrák-magyar vagy a korábbi lengyel-magyar kapcsolatoknak, bizalomnak és együttműködésnek.

13. Egyházak

Egy iskolájától is megfosztott nemzetiségi települést, falut egy derék lelkipásztor sok-sok éven át, olykor évtizedeken keresztül meg tud menteni a különben föltartóztathatatlan elhalástól. Papokat hát, lelkes tisztelendöket és tiszteleteseket ismét elárvult s fogyó falvainkba! Nagyon fontos volna, ha e gond, ha ez a problematika magyar püspökség hatáskörébe tartozna, ha e gondjainkat magyar egyházi központ - Komárom - felügyelné, vigyázná. (Hisz ha volna nekünk is olyan lobbynk, amilyet Tomko bíborosék irányíthatnak az örök Városból!)

14. Az egyetem

Döntő fontosságú a felvidéki magyar egyetem (főiskola, felsőfokú tanintézet...) kérdése, az egyetem mielőbbi életrehívása - Komáromban! Ne feledjük, az annyit emlegetett európai „standardra“ gondolva-hivatkozva lélekszámúnk két egyetemre is följogosítja nemzetrészünket. Az Egyházak címszó alatt kifejtettek is nagyon indokolnák, hogy ez az - egyelőre csak vágyainkban megjelenő - egyetem, más fakultásokkal, így pedagógiaival, jogival stb. párhuzamosan rendelkezzék jól vértezett teológiai karral is.

URBÁN GYÖRGY

(Folytatás a holnapi számunkban)

Pénz helyett csak ötletet kaptak

A nagykürtösi kórházban válságstáb alakult

Nagykürtösön és környékén a múlt héten elterjedt a hír, hogy a járási kórház és rendelőintézet alkalmazottai- tiltakozásképp az intézményt az utóbbi időben különösen érzékenyen érintő kormányintézkedések miatt- sztrájkkészültséget hirdettek. Szóbeszéd tárgya lett továbbá, hogy a kórház elszegényedett, nincs pénz szénre, villamosáramra, de gyógyszerre és egyéb orvosi segédeszközök vásárlására sem jut elegendő az egyre romló szlovák koronából.

Az emberek legtöbbjét azonban, legalábbis tapasztalataim szerint, leginkább az háborította fel, hogy az orvosok - állítólag - keveselték a fizetésüket és elégedetlenek azzal, hogy ezentúl nekik is ugyanúgy kell majd adózniuk, mint a többi, kizárólag bérből és fizetésből s ráadásul nem is túl sok pénzből élő polgártársaiknak.

Felkerestük hát Vratislav Schwarz igazgató főorvost, s megkérdeztük:

• Igazgató úr, mi hát valójában a helyzet, mennyi a pletykákból az igazság?- Nos, kezdjük a legelején. Pénzünk tényleg nincs. Azaz van, de kevés. Mondhatnám azt is, hogy valójában semmire sem telik. Nem hirdettünk sztrájkkészültséget, de a múlt héten, hétfőn reggel, kórházunk vezető dolgozóiból válságstáb alakult. Célunk, hogy saját tartalékaink mozgósításával sikerüljön orvosolni a bajokat.

• Hol szorít legjobban a cipő?- Mi tudvalevőleg államilag támogatott intézet vagyunk. Az illetékesek az idei költségvetésünk megállapításánál nem vették figyelembe, hogy rövid időn belül szinte mindennek az egekig szökött az ára, üzemeltetésre például egyharmaddal kevesebbet kaptunk, mint ezerkilencszázkilencvenegyben. Tavaly még tizenöt százalékkal magasabb volt a költségvetési átlagunk, mint két éve vagy még egy esztendővel azelőtt. A költséglefaragás okát nem indokolta meg senki.

• Tudna esetleg még más, konkrét példát említeni?-Természetesen. Mentőseink például az első negyedévben elhasználták az egész félévre tervezett üzemanyag-mennyiséget. Válságstábunk feladata lesz tehát többek között az is, hogy megoldást találjon erre a problémára is. A közeljövőben csak a valóban mozgásképtelen, kórházunkból gyógyultan elbocsátott betegeket tudjuk majd mentőkocsival hazaszállítani, a nálunk szülő kismamákat és a gyermeküket például már képtelenek leszünk hazajuttatni.

• És ha sürgős esetről van szó?- Szeretném leszögezni, hogy sürgős esetekben ezután is azonnal kiszállunk a helyszínre, és mindent el fogunk követni annak érdekében is, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban se szenvedjenek polgáraink

Jaj, csak meg ne betegedjen?

(A szerző illusztrációs felvétele)

hiányt az alapvető orvosi ellátásban. Szerezzünk pénzt a megemelkedett költségek fedezésére, tanácsolta a tárca minisztere, de azt, hogy hónnap már nem mondta.

• Mit éreznek meg gondjaikból a kórházba került betegek?-Több takarékossági intézkedésre gondolunk. Többek között kénytelenek leszünk pácienseinket megkérni, hogy hozzanak magukkal köntöst, pizsamát, törülközőt. Nincs ugyanis pénzünk mosóporra sem. Az egészben az a szomorú, hogy az ápolásra szorulók fizetik a társadalombiztosítást.

• A ,, rossznyelvek" valamiféle sztrájkról is beszélnek.- Hétfőn, a stáb alakulása napján egyórás, valójában csak figyelmeztető sztrájkot tartottunk. Cselekedetünkkel a kórház és a rendelőintézet folyamatos és természetes működéséhez elengedhetetlenül szükséges pénzkeret növeléséért szálltunk síkra. Mint már említettem, több módosító „fillérfogó" intézkedést vezettünk be. Ha továbbra sem javul a helyzet, sajnos drasztikusabb intézkedésekhez kell folyamodnunk.

• Kifejtené ezt részletesebben is?- Persze. Végső megoldásként, ha már minden kötél szakad, sztrájkkészültségbe lépünk. Addig azonban még teszünk egyet s mást. Mondjuk, a törvényes előírások betartásával üzemi szabadságra küldjük egyes dolgozóinkat. Az alapvető egészségügyi ellátást persze így is minden rászoruló megkapná.

• És a szakszervezet?- Álláspontunkat kifejtettük szakszervezetünk vezetőinek is. A szakszervezet teljes mértékben támogatja is elképzeléseinket. Téved, aki azt hiszi, hogy mi saját magunk számára követelünk több pénzt. Mi nem fizetésemelésekért harcolunk. Azt szeretnénk, ha nyugodt körülmények között végezhetnénk a munkánkat, és gyógyíthatnánk, tehetnénk azt, amire egyébként az orvosi eskü is kötelez.

• Nem lehetséges, hogy mégis önökben van a hiba?- De lehet, ám akkor meg kell mondani, hol, mit csinálunk rosszul. Mi - ki tudjuk mutatni - nagyon is racionálisan gazdálkodunk. Egy bizonyos tűréshatáron túl már azonban nem mehetünk, mert annak betegeink innák meg a levét.

• Mi a helyzet a gyógyszerekkel?- Egyelőre gyógyszerekből van elég. Persze a jövőben méregdrága, és sokszor ezzel arányosan nem is annyira hatásos gyógyszereket legalább annyira jó hazai termékekkel fogjuk helyettesíteni. Újabb orvosokat nem veszünk fel (holott jelen pillanatban is tizenhat új jelentkezőről tudok), csak abban az esetben, ha valaki nyugdíjba vonul vagy eltávozik intézetünkből. A tervezett és váratlan, nem tervezett operációkat továbbra is folyamatosan végezzük. Nem rangsoroljuk a pácienseket, de nem tartunk senkit feleslegesen osztályunkon. A járásban közel félszáz egészségügyi nővér van állás nélkül.

• És a villany meg a vízszolgáltatás?- A posta igazgatója a minap figyelmeztetett, hogy amennyiben nem egyenlítjük ki a tartozásainkat, ne is számítsunk a szolgáltatásaikra. Hasonlóképpen nyilatkozott a vízszolgáltató vállalat igazgatója is. Szenünk egyelőre van elég. Négy és fél millió korona értékű számlákat nem fizettünk ki. Sovány vigasz, hogy más kórházakban ennél sokkal rosszabb a helyzet... Jómagam optimista vagyok. Remélem, hogy a kormány felelős szakemberei ráébrednek, a helyzetünk tovább már tarthatatlan és sikerül belátható időn belül érdemleges megoldást találni a problémáinkra.

• Nos, reménykedjünk. Igazgató úr, köszönöm a beszélgetést.

ZOLCZER LÁSZLÓ