Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-26 / 120. szám
1993. május 26. 4 Szabad ÚJSÁG Családi kör Vallomások a családról ■--------------------------------------------------------------------------------------------, Pista kedves, mondd, miért iszol? Emlékszem, indultunk a szüleihez, s döbbenten vettem észre, a férjem részeg. Rájöttem, egyáltalán nem bírja az alkoholt. Azért aztán, ha vendégségbe mentünk, megbeszéltük, jelt adok, s nem iszik többet. Sosem állta meg. Kezdetben csak alkalomszerűen csípett be, később már ő maga kereste az alkalmakat. Én pedig, hogy elejét vegyem ezeknek, száműztem otthonról minden csepp alkoholt. Meg akartam menteni a férjemet! Napokon, hónapokon át töprengtem, miért jó neki az, ha iszik. Azt gondoltam, valójában gyönge ember az én férjem; nem bírja a felelősséget, inkább elmenekül. Csakhogy minden menekvésével engem büntetett, s hozott kínosabbnál kínosabb helyzetbe. Akkoriban a férjemnek igazán jó állása volt. Jogászként dolgozott a minisztériumban. Egyik délelőtt felhívtak, sürgősen tüntessem el, dugjam el a részeg férjemet a miniszter elől. Sírva rohantam Pistáért, s bevittem az idegosztályra. Másfél-két hónapig kezelték. Utána jöttek a fogadkozások, ezentúl rendben lesz minden, és soha többé nem kerül ide. Mindössze három hónapig bírta ki ital nélkül. Ivott, ténfergett, cigarettázott és ilyeneket beszélt:- Minek gyötörtök? És miért éppen enge met? Hiszen mások is isznak, mindig, mindenütt!- Csakhogy te, nem bírod! - magyaráztam, és még az is előfordult, hogy eléje térdepeltem, úgy könyörögtem, amikor az apám haldoklott, a lányom pedig epilepsziás rohamot kapott. - Pista, kedvesem, csak most az egyszer ne igyál!- De őt nem indította meg senki és semmi. Ivott. A minisztériumot pedig otthagyta. Most már tudom, az első jel után messzire kellett volna menekülni a férjemtől. De menekülés helyett családi házat kezdtünk építeni. És összeköltöztünk Pista nagyon öreg édesanyjával, meg Emmáva^az egyik nagynénikéjével. A ház szép és kétszintes. Mindenkinek van egy szobája. Magunkra zárjuk azokat, és sírdogálunk benne. A kislány éjszakánként csapkod, kiabál és a kamasz fiamon is kitört az epilepszia. Minduntalan arra • '> t kérnek, hogy a papa menjen el a házból, vagy mi hagyjunk itt mindent.- Annyira azért nem rossz a helyzetünk - magyarázom ilyenkor a gyerekeknek, és arra hivatkozom, bár az érvelésem hamis, hogy hiszen van mindenkinek külön szobája. így vigasztalom őket, s közben rettegve várjuk a napokat: Pista hazatántorgásait, amikor véresen és mocskosán elvágódik a parkettán, s mi ruhástól a fürdőkádba vonszoljuk.- Anya - kérdezi ilyenkor a lányom -, hogy lehetséges mindez? Hiszen a papa kedves, intelligens ember.- Nem tudom, kicsim - mondom, s megsimogatom a haját. És felidéződik a múlt. Olyan romantikus volt a mi összetalálkozásunk. Épp hogy betöltöttem a tizenhetedik évemet, amikor apám, aki sofőr volt a filmgyárban, elvitt statisztálni. De egy pillanatra sem tágított mellőlem, nehogy valaki megrontson. Akkor találkoztam Pistával. Egy évig udvarolt, azután összeházasodtunk. Hat évig ő tanult, utána meg én. Végiggondolva e huszonhat évet, melyet együtt töltöttünk, egyre többször gondolok arra, talán a férjem választott rosszul. Hozzá képest ugyanis túlságosan energikus vagyok. Lehet, hogy mellettem, miattam kezdte magát egyre erőtlenebbnek érezni?- Pista - mondogattam neki -, másféle nő illene hozzád. Olyan pátyolgatós. Menj hát. De ő nem ment, csak írogatta hozzám részegül-józanul a verseket. Csakhogy én akkor már nem andalító versekre vágytam, hanem egy megbízható társra. Kezdtem nem becsülni. És mégsem váltam el, mert a mi katolikus családunkban nem volt divat a válás. Teltek az évek. Pista ivott és egyre többet hazudott. Valahogyan meg kellett magyaráznia magának és nekem is, miért maradozik ki a munkahelyéről. Hol szívbetegnek mondta magát, máskor meg elhitette velem, agydaganata van. A rémülettől összeszorult a szívem, amikor fölhívtam a kórházat. Az én Pistám agydaganatáról persze nem tudtak semmit. Anynyiszor becsapott, átvert és megalázott. Aztán bekerült megint a kórházba, ahol kapszulát ültettek be a testébe. Az első egy évig használt, a második már csak hat-hét hónapig. És újabb ivászatok jöttek, meg hazudozások, s hogy ne maradjunk szégyenben, hamis kórházi zárójelentéseket kértünk, amelyből Pista igazi baja, az alkoholizmus sohasem derült ki.- Hagyjatok már békén! Ne üljetek az életemre!-ordítozta. Mert meg van győződve, csakis mi vagyunk az oka annak, hogy ő iszik. Tavaly húsvétkor aztán megütött, úgy, hogy betört az orrom. Akkor azt mondtam neki, felejtsen el, mint feleséget. És beadtam a válópert. De az apám megbetegedett, tudtam, csak hónapjai vannak az életéből, s nem mentem el a tárgyalásra. Az apám meghalt, a férjem meg egyre kibírhatatlanabb lett. A múltkor részegen, valahol megégette a jobb karját, aztán el is vágódhatott, mert csupa sár volt, és vérmérgezést kapott. Betegállományba került, a munkahelyén meg fölmondták neki, a jogi és igazgatási osztály vezetőjének. Pista ugyanis egyre-másra halogattanapolgatta a tárgyalásait, a munkáját nem végezte jól. Mindig történt vele valami, hol az autó ütötte el, hol a kutya harapta meg... A férjem a mai napig nem ismeri be, hogy beteg, alkoholista... állítólag ez a legnagyobb baja. Hogy képtelen a ténnyel szembesülni. Pedig pszichológusokhoz is jártunk. Az utolsó reményem egy alapítvány volt, de a férjem megszökött onnan is. Folyton abbahagy mindent. Ezt már az első ideggyógyintézeti kezelés után megmondták, s azt is, hogy ezentúl, évente kétszer, kis időre, egy-két hétre, be kell feküdnie a kórházba. Sosem tette meg. Én meg, negyvenhárom éves létemre olyan fáradt vagyok! A bajommal végül magamra maradtam; a barátok is rég eltűntek mellőlünk. Be kell végre látnom, nem tudok segíteni a férjemen. Magányos lettem, de tudom, nem így kellene leélnem az életemet - örömök és ünnepnapok nélkül. Hiszen szorgalmas vagyok, három nyelven is beszélek, másodállásokat vállalok, otthon pedig még fordítok... Csakhogy valahogy nem élek. -n-Kedves Olvasóink! Ma, sajnos, egyre többet és egyre többen isznak... A társadalmi feszültségek, az anyagi gondok, a létbizonytalanság ellen az emberek nagy része a kocsmában - az italban - keres menedéket. Van, akinél ez alkalomtól függően alakul így, s ha biztos, jó állást talál, van életcélja, tennivalója, félreteszi a poharat. Mások viszont egyre többször emelgetik, míg végül már nem tudnak meglenni nélküle. Önöknél mi a helyzet? Valóban nem lehet együttélni az italkedvelő emberrel? Valóban csak genetikai hajlamosító tényezők, jellem függvénye az alkoholizmus? Vagy kiválthatja, kialakíthatja a rossz otthoni légkör, a nem megfelelő élettárs, az állandó perpatvar? Miért iszik, aki iszik - és miért iszik az is, aki nem bírja. És aki ,,bírja", vajon mennyire rontja saját egészségét? Van-e olyan asszony, aki jobb belátásra tudta bírni a férjét, van-e, aki kigyógyult szenvedélybetegségéből? Kérjük, írják meg nekünk! Vallomásaikat közöljük és honoráljuk. Levelük alá jeligét is írhatnak, címüket azonban mindenképpen tüntessék fel, hogy a honoráriumot elküldhessük. Várjuk leveleiket! A szerkesztőség HÁZIORVOS A szívinfarktus és a szex sssssssssssssssssssssssssssssssssss/s. A férjemnek infarktusa volt. Ennek már több mint négy hónapja. Sétál, nem megerőltető munkákat is elvégez, úgy tűnik, már majdnem teljesen egészséges. Azóta viszont teljesen kerül engem, vagyis az ágyban egyáltalán nem közeledik hozzám, s elhárítja az én közeledésemet is. Valóban ennyire ártana neki a szex? Vagy már nem szeret. Ő most 50 éves, én meg még csak 42 éves vagyok. Sz. I. leveléből Szívinfarktus után a legtöbb páciens szégyelli megkérdezni az orvosát arról, hogy a gyógyulás mely szakaszában újíthatja fel a nemi életét. A szívbetegek többsége ugyanis attól tart, hogy a szex túlságosan megerőltetné szervezetüket, esetleg újabb infarktust idézne elő. Sajnos, maguk a betegek is tájékozatlanok, s ezzel a tájékozatlansággal, bizonytalansággal elzárkóznak az elől is, hogy partnerükkel őszintén beszéljenek kételyeikről, nemi életük folytatásának, felújításának kérdéséről. Az Egyesült Államokban és Nagy- Britanniában a kardiológusok és a szexológusok most olyan tanácsadó rendszert dolgoztak ki, amely a betegek számára megkönnyíti a visszatérést a „normális kerékvágásba“. Ebben a tanácsadó kézikönyvben arról is szó van, hogy a szívinfarktus után az emberek ötven-hetven százaléka a minimálisra csökkenti szexuális aktivitását, illetve annak legigénytelenebb formáját választja. Érdekes módon a nők az aggályoskodóbbak, az óvatosabbak. A nőknek mintegy a fele úgy véli, hogy tanácsosabb óvakodni a nemi élettől, s a betegségüket figyelmeztető jelnek vélik, igyekeznek megkímélni szervezetüket. Az is tény, hogy a gyógyszerek huzamosabb fogyasztása tompítja - átmenetileg meg is szüntetheti - a nemi vágyat, ingert. Az említett kézikönyv szerzői elutasítják a szexuális absztinenciát, a szívinfarktus után felépülő betegeknek azt tanácsolják, hogy amint képesek a lépcsőn felfelé járni, kezdjék el a szexuális életet is. A szex állítólag hasznos lehet számukra, amennyiben nem erőltetik meg magukat annyira, hogy problémát okozna a légzés. Alapvető kritérium: pihenés és természetesen minden nehézség nélkül felmenni a lépcsőn a második emeletre vagy kétszer körülfutni a házat anélkül, hogy légzészavar állna be. Amennyiben a lábadozó beteg erre képes, nem kell attól tartania, hogy a szexuális aktus közben szívelégtelenség lép fel. Normális körülmények között orgazmus közben a szívverés frekvenciája nem haladja meg a percenkénti 120-at. Az nem játszik szerepet, hogy a beteg kocogással, futással vagy egyéb módon éri el ezt a pulzusszámot. A kutatók viszont hangsúlyozzák, hogy veszélyes a házasságon kívüli szexuális kapcsolat. A félelem, a rossz lelkiismeret megterheli a szívet. A páciensek 0,6-0,3 százaléka ugyanis nemi érintkezés közben - de nem a házastársi ágyban - kapott újabb szívrohamot. Tehát a hűtlenség komoly kockázati tényező. Az angol statisztikák szerint sokat kockáztatnak azok a férfiak, akiknek húsz évvel fiatalabb a partnerük, s akik az infarktust megelőzően sok szeszes italt fogyasztottak. Vigyázni kell a nitroglicerin-spray alkalmazásával. Hatása ugyanis kétféle: védi az embert az akút szívroham ellen, ugyanakkor, természetesen átmenetileg, fokozza a potenciát. Hatása azonban csak harminc percig tart. Mindennek a tudatában a nemi érintkezés kultúrájának tanulmányozására,"á különböző pózok közül a legalkalmasabbak megválasztására van szükség. Olyanokra, amelyek a még csak gyógyuló embert fizikailag kevésbé terhelik meg, vagyis az egészséges fél legyen az aktívabb. Mindez nem zárja ki, hogy mindkettőjük számára örömet adó legyen a házasélet. Ez a beteg önbizalmát, életkedvét is növeli, tehát hozzájárni további gyógyulásához. Az első feltétel azonban az egészséges házastárs megértése, türelme, kedvessége, amellyel hangsúlyozza, hogy így, betegen is elfogadja, igényli a másikat. Ezzel elsősorban a szükséges bizalmat segít megteremteni kettejük között. A többit- amit a levélíró levelében kérdezett- pedig nem szabad a véletlenre bízni. Olyan légkört kell teremteni, amelyben őszintén megbeszélik ezt a problémát, és ez már a megoldáshoz vezető út megtételének a felét is jelenti. Dr. Cs. J. GAZDÁLKODJ OKOSAN! Ahogyan azt már az előzőekben említettük, fontos hogy tudjuk, miből mennyit fogyasztunk. Ezt csak úgy tudjuk megállapítani, ha minden kiadást pontosan felírunk. Erre a célra a legjobb egy kockás füzet, amelynek az oldalait középen megvonalazzuk, vagyis kétfelé osztjuk. Az egyik oszlopba kerülnek a bevételek, a másikba a kiadások. Sajnos, a bevételt sokkal könnyebb nyilvántartani, mint a kiadásokat, mivel ez általában egy vagy két fizetésből tevődik össze. A kiadások már sokkal bonyolultabb dolog, mivel az összes számlát el kell tennünk, s odahaza pontosan bevezetnünk - tételek szerint - a háztartási naplóba, vagyis a költségvetési nyilvántartásba. Ma az sem mindegy, hol, melyik boltban vásárolunk. Nem jó módszer, hogy éppen ott, ahol útközben megálltunk, amerre éppen jártunk. Faluhelyen nem nehéz választani egy-két bolt között. Városon azonban megéri a fáradságot, hogy először jól körülnézzen az ember: ugyanis vannak méregdrága és még a mai viszonyok közepette is olcsóbb boltok. És bizony sok kicsi sokra megy! Hogy miért jó a körültekintéssel kiválasztott állandó bolt? Mert ha a vevőt ismerik, kevésbé „verik át“, csapják be. De - kit lehet becsapni tulajdonképpen? A tapasztalatlan, árakat nem ismerő, a pénztári összeadásra nem figyelő vevőt. Alapvető dolog tehát, hogy a legfontosabb élelmiszerek árát (a legalacsonyabbtól a legmagasabbig terjedően) ismerje az ember. Tudni kell, mennyibe kerül(het) a kenyér, a péksütemény, a liszt, a cukor, az olaj, a tej, a különböző sajtok - és a húsok, húskészítmények. Egy-egy vásárlásnál akár száz koronát is megtakaríthat vagy kidobhat az ember. Attól függően, tud-e kalkulálni, s hogy melyik üzletbe tért be, mit választott? Nos, még az élelmiszerek árának ismeretében is túlköltekezhetünk, ha nem tudjuk, miből mennyit vegyünk? Miből lehet és kell, s miből nem tartalékot képezni? Mi meddig áll el? Mit hol, hogyan tároljunk? Régebben rengeteg kenyér, péksütemény került a szemétbe. Ma már nem fontos tartalékolni, hiszen úgyszólván állandóan kapható friss, aznapi. A legtöbb családnak van mélyhűtője. Tehát az aznapi fogyasztásra nem kerülő (fél, negyed vagy akár egész) kenyeret alufóliában a mélyhűtőben tárolhatjuk. Nem vész így kárba. Ha mégis maradna néhány szeletke szikkadt kenyerünk, készíthetünk belőle bundás kenyeret, pirítóst. A péksüteményből felfújtak készíthetők vagy megszárítva bundázáshoz való finom morzsa. További fontos dolog: ha nem tudtunk is - meg kell tanulnunk főzni! Enélkül nem lehet beosztani a kosztpénzt, s étkezésre költhetjük az egész bevételt. Ma ugyanis nem lehet vendéglőben étkezni - még ha alkalomadtán kénytelenek vagyunk is a hasunkon lehet takarékoskodni, vagy lehet túlköltekezni, pazarolni. Sok fiatal számára túlméretezettnek, szinte áttekinthetetlennek tűnik a háztartásvezetésben reá váró soksok feladat. Beosztani? Főzni? Takarítani? Mosni? Vasalni? És közben dolgozni kell, szórakozni is jó lenne... Hogyan lehet ezzel megbirkózni? Kezdjük el annak a bizonyos füzetnek a megvásárlásával!
