Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-25 / 119. szám
1993. május 25. Napjaink Szabad ÚJSÁG 5 A tízéves aszály következményei rr Visszaterelik“ a Latorcát? A természetjáró embernek belesajog a szíve, ha a Latorca holtágainak környékén barangol, ahol szemmel láthatóan haldoklik a vizek élővilága. Egyre kevesebb a hal, évről évre szűkül a ritkaságszámba menő, többnyire védett vízimadarak élettere. A terület utolsó víztartalékait ezek a medrek tárolják - még egy ideig. Ám fokozatosan kiszáradnak, s nemcsak a szárazság miatt, hanem azért is, mert a lerakódó szerves anyagok következtében egyre sekélyebbé válnak. Egy évtizeddel ezelőtt még tele volt a határ kisebb-nagyobb tavacskákkal, mocsarakkal, ticcékkel. Mára már többnyire mind áldozatul estek a gépi mezőgazdasági művelésnek. Minden évben beszántottak egy-két barázdát a traktorok, a valaha vízzel telt mélyedések helyét ma már semmi sem jelzi. A talajvizszint ugrásszerű csökkenése (tíz év csak az ember számára hosszú idő) sokkal súlyosabb következményekkel járhat. Az ország eme része tipikus mezőgazdasági terület. Az itt elterülő két tájegység - a Bodrogköz és az Ung-vidék - közül csupán az előbbiben van egy-két nagyüzem, a terület déli részén egyáltalán nincsenek ipari létesítmények. Az itt élők szinte egyedüli megélhetési lehetősége hosszú időn keresztül a mezőgazdaság volt. A növénytermesztéshez viszont víz kell, s a területen lehulló csapadékmennyiség nem elegendő a mezőgazdaság vízszükségletének fedezésére. Öntözni kell mindenütt, nemcsak a nagyobb mezőgazdasági üzemekben, hanem a háztájiban is. Amíg megvoltak a területet átszövő földalatti vízerek és a rengeteg apró felszíni víztároló, nem volt különösebb gond. A talajvízszint azóta azonban olyan mértékben csökkent, hogy tavaly a családi házak kútjainak nagy részéből például naponta akár többször is kifogyott a víz. Sok helyütt új, mélyebb kutakat kellett fúrni... A környezetvédelmi szakemberek már évtizedekkel ezelőtt megjósolták, hogy az üvegházhatás következményei elsősorban a síkságokon és a mélyföldeken jelentkeznek majd. (Itt '"’lálható az ország legmélyebb pont. „yilvanvaló, hogy ezen rövid távon nem lehet segítem. Az emberi civilizáció tevékenységének eredinénye. hogy az egész Kelet-szlovákiai-síkságon a sokéves áprilisi csapadéknak csupán a fele hullott le, a Bodrogközön pedig úgyszólván semmi. Van azonban az itt élők létét fenyegető szárazságnak egy másik „hazai“ oka is. A vidék ugyanis nagyobb aszályokat is átvészelt már, de ez még abban az időben volt, mielőtt szabályozták a Latorcát. A rendszeresen- többnyire tavasszal és ősszel érkező- áradások feltöltötték a természetes víztárolókat és az éltető viz mindenhová eljutott. A szabályozás azt jelentette, hogy a kacskaringós természetes folyómedreket kiegyenesítették. Lehet, hogy egy mérnök számára ez szép, és az is igaz, hogy megszűnt az árvízveszély, de az azóta eltelt évek bebizonyították: a folyók túlszabályozásának, szűk csatornákká való átalakításának terve téves elképzeléseken alapult. Ezt ma már talán csak a tervezők nem ismerik be. A legújabb elképzelések szerint ismét a régi mederbe terelnék vissza a Latorcát, felélesztve, mozgásba hozva ezáltal a még mindig létező természetes vízellátó rendszert. A gyakorlati megvalósítás legegyszerűbb módja az volna, hogy a tavaszi, illetve az őszi áradások idején átvágnák a régi és az új meder közötti földgátat. A legegyszerűbb megoldás ezúttal nem a legjobb, mert ezáltal sok kis, folyóvíz által határolt sziget keletkezne, amelyekre nem tudnának bejutni a mezőgazdasági, illetve erdőgazdálkodási munkagépek. (A Latorca ágai között kaszálók és erdők terülnek el.) Ezenkívül nagy esőzések idején, ha a folyó szintje veszélyesen megemelkedne, a földgátakat le kellene zárni. Hosszú távon egy olyan zsilip- és hídrendszer megépítése jöhet számításba, amely a munkagépek mozgását is lehetővé tenné, a vízellátást is biztosítaná és az esetleges fölös vízmennyiséget is biztonságosan elvezetné. Ezt a tervet szinte mindenki támogatja. A halászok és a természetvédők érthető okokból nagyon is lelkesen. Az érintett települések önkormányzata és a lakosság szükségből, mert tudják: megélhetésük forrása forog veszélyben. Vannak vállalkozók, akik a gyönyörű Latorca menti - aránylag érintetlen - természetben rejlő üdülési lehetőségekre, esetleg halastavak létrehozására gondolnak. Sőt, még az illetékes vízügyi hatóságok tőketerebesi vízügyi szakemberei is pozitívan viszonyulnak az elképzelésekhez. Akadnak olyan szervezetek, vállalatok is, akik ingyen részt vennének a munkálatokban. y' Hiába azonban a nagy egyetértés, ha hiányoznak a terv megvalósításához szükséges anyagi eszközök. A nyolcvanas évek eleji állapot viszszaállítása körülbelül ötvenmillió koronába kerülne. Az önkormányzatok bármennyire is áldozatkészek, ennyi pénzt nem tudnak előteremteni. Az állami támogatás pedig - mint tudjuk - nem hullik mannaként az égből. A helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy néhány helyen már történtek illegális gátátvágások. A fuldokló az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik, és a vérbeli gazda nem tűrheti, hogy termőföldje szikes pusztasággá váljon, állatai pedig elhulljanak a szomjúságtól. A gátak átvágása jogilag talán elítélendő, de emberi szempontból nagyon is érthető. Sokkal jobb lenne gyorsan, átgondolt terv szerint „viszszaterelni“ a Latorcát. Az évtizedes, gyakorlatilag töretlen aszály az előrejelzések szerint tovább folytatódik. Ennek már az idén katasztrofális következményei lehetnek. Sokak szerint az államnak „erkölcsi kötelessége“ lenne, hogy segítsen, hisz végül is az ő szakemberei végezték el ezt a nem átgondolt folyószabályozást. Az igazság tehát a nép oldalán áll. De vajon elismeri-e ezt az állam? TÓTH FERENC (a szerző felvételei) Négyszemközt PÁL JÓZSEF országgyűlési képviselővel, az IPU magyar-szlovák tagozatának alelnökével Vállalkozóink figyelmébe ajánljuk Kecskédre bízható-e a káposzta? Minimalizálódunk - mind költségekben, mind pedig kiadásokban. Értendő ez alatt az a nagy létszámú középréteg, amelyből gyakrabban kerülnek ki munkanélküliek, illetve hátrányos helyzetű emberek, mint sikeres vállalkozók. A társadalmi ranglétrán felfelé araszolok a miénknél fejlettebb államokban ezért különböző módon támogatják a létminimum határán rekedt embertársaikat, illetve az érdekvédelmüket és megsegítésüket felvállaló intézményeket. Teszik mindezt oly módon, hogy ez az ő jövedelmi forrásaikat is kedvező módon befolyásolja. A 286/1992-es jövedelmi adótörvény 15. §-ának 8. bekezdése mind a vállalkozók, mind a támogatásra szoruló szociális, illetve egészségi gondokkal küzdő állampolgárok számára kedvező feltételeket biztosít. Az adóalapból ugyanis a vállalkozó levonhatja a községnek, illetve jogi személyeknek, intézményeknek felajánlott anyagi jellegű támogatás őszszegét, ha az ajándékozott összeg meghaladja az adóalap 2 százalékát, illetve az ezer koronát. Az adóalapból maximálisan 10 százalék vonható le. Ugyanezen jövedelmi adótörvény 20. §-ának 4. bekezdése szerint az adóalapból a jogi személyek által felajánlott anyagi támogatások öszszessége is leszámítható. így a kereskedelmi társaságok, állami és szövetkezeti vállalatok, valamint bankok és takarékpénztárak stb. esetében a támogatásra szánt értékösszeg magassága meg kell hogy haladja a 2 ezer koronát. Az adóalapból leszámítható értékösszeg legmagasabb határa az adóalap 2 százaléka. A vállalkozók és jogi személyek az ilyen jellegű anyagi támogatást különböző jótékonysági célokra is felajánlhatják. Eképpen cselekedett Ludmila Pavolová festőművész, aki a Nalech allergiás megbetegedésekben szenvedő gyermekek alapítványát támogatta, de megemlíthetjük a PF Servis-tolmácsközpontot, a Tiptour utazási irodát vagy a Helas egészségügyi segédeszközöket gyártó kft-t is, amelyek a mindmáig nem gyógyítható szklerózis multiplexben szenvedők kiadványának megjelentetését támogatták. Valamennyiünk számára érthető, miért nem fedezhetők a jótékonysági céllal működő intézmények kiadásai az állami kasszából. Ott, ahol az állami dotáció elmarad, más fizetőképes intézményektől várható a segítség. Ma még nem tudni, vajon Szlovákiában már a „kecské(k)re bízható-e a káposzta“. (száz,) '0\ realitások ismereteben közeledjünk egymás fele • Képviselő úr, az Interparlamentáris Unión belül ön a magyar-szlovák tagozat megalakításának egyik kezdeményezője volt. Miért tartotta szükségesnek a tagozat működtetését?- Az Interparlamentáris Unió, mint ahogyan a nevében is benne foglaltatik, arra hivatott, hogy a világban működő demokratikus^ országok parlamentjei között elevenebbé, közvetlenebbé tegye a kapcsolatokat. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy az egyes nemzetek között kölcsönös kapcsolatok létesülnek. A múlt évben amikor már egyértelmű volt mindenki számára, hogy Szlovákia önállósulni fog, a magyar parlament Interparlamentáris Unióján belül valóban én kezdeményeztem a magyar-szlovák tagozat létrehozását. December végén, az utolsó ülésnapon meg is alakult a tagozat, amelynek elnökévé Kovács Gábor képviselőt választották. A nemzetközi politikai színtéren ez a politizálásnak egy olyan fokozata, amely még a két ország között fellépő esetleges konfliktusok során is jó szolgálatot tehet a két országra nézve, és az sem elhanyagolható, hogy a tagozatok együttműködéséből bizalomerősítő hatás sugárzik. • Kidolgoztak már valamilyen közös programot?-A közös program kidolgozása még hátravan^mivel mi a szlovákiai tagozat megalakulása előtt hoztuk létre a magunk tagozatát. Ivan Gasparovic úr magyarországi látogatása alkalmával elmondta, hogy Delhiben, az IPU Világkonferenciáján sor kerül Szlovákia felvételére is. Miután ez megtörténik, Szlovákiában sem lesz akadálya a szlovák-magyar tagozat megalakításának. • Gasparovic úr magyarországi látogatásakor találkozott a békéscsabai szlovákokkal is. Útján tudomásom szerint ön kísérte el a szlovák parlament elnökét és a delegáció tagjait.- Valóban, s így alkalmam volt hosszasan elbeszélgetni Gasparovic úrral.Békéscsabára azért utaztunk^ mert Magyarorszá-LtJ^i\gon ott él legnagyobb egységes tömbben a szlovákság és egyben Békéscsaba és vidéke a szlovákság legnagyobb szellemi központja. A szlovák delegáció szeretett volna megismerkedni az ott élő szlovákok mindennapjaival, életével, kívánságaival, javaslataival stb. A találkozás nagyon megható volt. Az ottani idősebb szlovákok úgy beszélik a szlovák nyelvet, hogy az egyik szlovák képviselő meg is jegyezte:......a tévébemondóink eljöhetnének ide nyelvleckét venni“. • A békéscsabai szlovákoknak voltak konkrét kérdéseik?- Igen, de ugyanakkor nagyon komoly kritikával illették a szlovák delegáció tagjait. Felsorolták, mi mindenben igényelték már korábban is Pozsony támogatását, ám kéréseik nem mindig az igényeknek megfelelően valósultak meg. • Ezek anyagi jellegű kérések voltak?- Nem pénzt kértek. Elsősorban identitásuk megőrzése szempontjából fontos kérdésekben érzik úgy, hogy nem kapják meg a szükséges támogatást. Ilyen például a szlovák nyelvű rádió- és tévéműsorok vételi lehefőségeinek megteremtése. A delegáció tagjainak elmondták, többször is kérték már ezt az anyaországi kormánytól, de a mai napig sajnos eredménytelenül. Továbbá kifogásolták a Szlovákiából érkező oktatók gyakori visszahívását. Az oktatónak nincs ideje befejezni még az elkezdett tudományos vagy kulturális jellegű munkáját sem, máris vissza kell térnie Szlovákiába, mert a kormány nem hosszabbítja meg a kinttartózkodási engedélyét, helyette inkább új oktatót küldenek. Érdekes volt Divican Anna előadása, aki dokumentumokkal alátámasztva ismertette a magyarországi szlovákság helyzetét. Különösen a demográfiai adatokra vonatkozó rész volt érdekes. Divican Anna ugyanis megcáfolta azt az egyes szlovák képviselők által hangoztatott véleményt, hogy Magyarországon 400-500 ezer szlovák él. Kitűnő szlováksággal - mivel szlovák nemzetiségű ?j[ 1oo C- tartott előadásában elmondta, hogy az ő számításaik szerint Magyarországon kb. 70 ezer szlovák él. Az előadó azt is kérte a delegáció tagjaitól: tanulmányát a szlovákiai sajtóban is jelentessék meg, így az anyaország lakosságé reális képet kaphat a magyarországi szlovákság helyzetéről. Nézetem szerint eme tudományos értékű anyag megjelentetése hozzájárulhat ahhoz, hogy a két nép a realitások ismeretében közeledjen egymás felé, és a történelmi múltat egy kicsit talán más szemmel néznénk ezután. • A képviselő úr említette, hogy alkalma volt hosszabb beszélgetést folytatni Ivan Gasparovic úrral. Mi a véleménye ezek után a szlovák parlament elnökéről?- Közvetlen, széles látókörű politikusnak ismertem meg Gasparovic urat, és az volt a benyomásom, hogy nagyon komolyan gondolja a két ország közötti kapcsolatok bővítését. Ezt többek között a hivatalos nemzetközi megbeszéléseken is kifejtette. Az egyik legizgalmasabb kérdés például, amelyet beszélgetésünk során fejtegetett, Csehország és Szlovákia szétválása volt. A másik pedig a szlovák gazdaság átalakulásának nehézségei, gondjai. Ezekről a témákról nagyon őszintén beszélt, s én úgy tapasztaltam, hogy Szlovákia gazdasági gondjai a miénkéhez hasonlóak. Amit azonban példaértékűnek tartok Gasparovic úrban, az az optimizmusa. Az is feltűnt a beszélgetéseink során, hogy nagyon járatos a jogtudomány terén. A jogalkotási folyamatról is beszéltünk, azt hiszem, a gondjaink abban is hasonlóak. Végezetül még azt szeretném elmondani, az hogy a két parlament felvette egymással a kapcsolatot, és Szabad György javaslata alapján egy együttműködési rendszer kidolgozására kerül sor, azt hiszem mindnyájunk számára rendkívüli tanulságokkal szolgál majd. • Köszönöm a beszélgetést. FARKAS OTTÓ »/’ /) < 1 a-U 'T'va t a. !ß'irt/wi JV X. t/ír/ IfJ //V / J-2/ * 4 JC, '
