Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-30 / 100. szám
ftr.'tt) % a J aj* V-1993. április 30. jLZ Belföld Szabad ÚJSÁG ® CSAKY PÁL. Átgondolt politizálásra van szükség (A társnemzet-koncepció és holdudvara) Februárban a Szabad Újság szerkesztősége felkéréssel fordult a magyar parlamenti képviselőkhöz, amelyben felkérte őket, írják meg véleményüket az Együttélés PM Az elnyomott kisebbségből legyen társnemzet című memorandumjavaslatáról. Megvallom őszintén, magam nemigen szándékoztam beleszólni ebbe a vitába, véleményemet ugyanis röviden már egy februári írásban kifejtettem (Kisebbségek Kelet-Európábán, Új Szó). Figyelve azonban gyér számú s általában nem a probléma lényegéről, hanem szubjektív benyomásokról szóló véleménynyilvánításokat az a benyomásom támadt, hogy véletlenszerű vagy szervezett politikai csapatfelvonulásokról van szó, amikor a társnemzetelméletet ellenzők támadták azt - vagy a kifogásaikat hangoztatták az Együttélés „kemény magjához“ tartozók pedig - sokszor talán a mundér becsületét is védve - az előnyeit sorolták. Félő volt tehát, hogy itt egy újabb lövészárok-háború alakul ki, amely- ne adj Isten - újból jókra és rosszakra osztaná a Szlovákiában élő magyarságot: ez lenne a legnagyobb botorság, amit a jelen helyzetben elkövethetnénk. A Csemadok dunaszerdahelyi országos közgyűlésén azonban a Szabad Újság főszerkesztője a vitával kapcsolatos megjegyzéseimre ezt válaszolta: ha mások nem írják meg a véleményüket, a vita olyan marad, amilyen. A nézetek pluralizmusához plurális nézetek, s azok kifejtésének a lehetősége szükségeltetik. Ilyen indíttatásból vállalkoztam tehát az írásra; azt hiszem, valóban meg kell próbálnunk tiszta vizet önteni a pohárba. A pártmezeket pedig most is jó lenne félretenni: meg vagyok győződve arról, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban csak a valóban tárgyszerű vitának lehet haszna. Az is világos, hogy elsősorban a társnemzet-koncepcióról kell véleményt mondani. Mielőtt ehhez kezdenék, engedtessék meg számomra néhány megjegyzés. Az első a memorandum címére vonatkozik. Nem tartom szerencsésnek az „elnyomott kisebbség“ kifejezést; nem hiszem, hogy európai szintűnek szánt dokumentumokban ilyen kifejezésekkel kellene operálnunk. Akik európai vagy világösszefüggésekben szemlélik a problémákat, azokban az ilyen kifejezések teljesen más asszociációkat keltenek (mit mondjanak magukról pl. a kurdok?), s nem biztos, hogy az ilyen asszociációk végül is egyértelműen a javunkat szolgálják. Az persze más kérdés, hogy a szlovákiai magyarság helyzete igazán nem rózsás; a magyar nyelv azonban eléggé gazdag ahhoz, hogy ezt a problémát árnyaltabban s főleg a valóságnak megfelelőbben is ki tudjuk fejezni. Tény, hogy sem a hidegháborús, sem a hetvenes-nyolcvanas évekbeli „puhább“ szembeállás sem kedvezett a kisebbségi problémák megoldásának; a ravasz csehszlovák asszimilációs igyekezet majdhogynem szabad kezet kapott- s nemcsak keletről, nyugatról is! A kommunista diktatúra s benne a diktaktúrákat kiszolgáló kisebbségiek árulása szintén nem a javunkat szolgálta. S valljuk be őszintén, lélekben is meg-megroppantak közülünk többen; a többi összetevőt egyelőre hagyjuk. A kérdés, hogy most, amikor legalább annyi szabadsággal rendelkezünk, hogy nyíltan beszélhetünk a problémákról, amikor legalább befelé nyíltan szervezkedhetünk, valóban azt tesszük-e, amit kell? Az a szerény szellemi potenciál is, amellyel rendelkezünk, nem meddő vitákra forgácsolódik-e szét? A társnemzet-koncepcióról folytatott pszeudovita vajon nem ilyen szélmalomharc? Mielőtt egyetlen vitázó mondatot is leírnék, még egyszer hangsúlyozom: a legnagyobb hiba az lenne, ha ebben a kérdésben lövészárok-háború alakulna ki. S ez nem is két tábor vitája, vegyük már észre: itt (elképzelt) két tábor nincs egy súlycsoportban, a társnemzet-koncepció mögött ugyanis nincs kidolgozott, részleteiben is tisztázott javaslat. A mai formájában ez csupán jelszó, falvédőszöveg, amely jogilag nem értelmezhető, s csupán politikai célokat szolgálhatna). Sajnos szolgál is: a vele kapcsolatos viták elvonják a figyelmet és az energiákat más, sokkal aktuálisabb és fontosabb témákról, s ezzel - érzésem szerint - nem a szlovákiai magyarság érdekeit szolgálják. Azt is figyelembe kellene vennünk: ezzel a problémával kapcsolatban nem az a fő kérdés, hogy esetleg melyik elképzelés győz; egyáltalán, a győzelem-veszteség kifejezéseket most is száműzni kellene a szótárunkból. Ésszerű kiútkeresésre lenne szükség, s mihamarább; kisebbségi terepeken való egymáslegyőzögetésnek nyertese nem, vesztese lenne csupán. Itt most sokkal többről van szó. Nézzük most tehát a memorandum tartalmi részét, a társnemzet-koncepció érdemi véleményezését. Elismerem, hogy a nemzeti kisebbség terminus sokak számára dehonesztáló; attól azonban, hogy önmagunk közt más kifejezéssel illetjük önmagunkat, a helyzet érdemileg nem fog megváltozni. Tudom, a társnemzet kifejezésben az a vonzó sokak számára, hogy mintegy felemel, egyenrangúsít. Akinek erre szüksége van, használja a publicisztikában, esetleg egyéb irodalmi műfajokban. Mozgalmaink belső anyagaiban magam is üdvözlendőnek tartom akár a népcsoport, népvagy nemzettöredék, akár a szlovákiai magyar közösség vagy nemzeti közösség kifejezéseket. Tény, hogy számos európai országban, számos fórumon a kisebbség kifejezés visszariasztóan hat (baszk szeparatisták, IRA, a bevándorlók, vendégmunkások milliói), s ettől ajánlatos szabadulni. A szlovákiai magyar közösség megnevezése erre alkalmas lehet; hasonló megjelölést használ a horvát alkotmány is, amelyet a közelmúltban fogadtak el. A másik oldalon azonban azt is látni kell, hogy a fenti, kitörési lehetőségeket megfogalmazó kifejezések egyelőre nem részei a nemzetközi jogi dokumentumoknak (a már említett horvát alkotmányt kivéve); a nemzetközi dokumentumok máig a nemzeti kisebbség megnevezését használják. Ez található az Európa Tanács nyelvi chartájában, ez az Európa Tanács legújabb, idei januári dokumentumjavaslatában, ez a koppenhágai EBEÉ-konvencióban is. Ezek pedig számunkra létfontosságú dokumentumok, amelyekre alkalomadtán hivatkozhatunk; megfogalmazásaik általában világosak az európai politikusok számára. Az is tény, hogy a szlovák alkotmány által használt nemzetiségi kifejezést egy emberként el kell vetnünk. Magam a társnemzet kifejezéssel először 1990-ben találkoztam, s meg kell, hogy mondjam, első hallásra szimpatikusnak tűnt. Ezt a megfogalmazást nyugat-európai emigráns magyarok találták ki a nyolcvanas évek második felében, s az Erdélyben elképzelt föderális vagy konföderális elrendezés megjelölésére tervezték. Belgiumban vagy Svájcban, ahol ez a kifejezés megszületett, kétségkívül szerves talajra talált az ott élők fejében; ne felejtsük el azonban, hogy sem Románia, sem Szlovákia enyhén szólva nem rendelkezik olyan demokratikus hagyományokkal, mint akár Belgium, akár Svájc (Bármit ígért is annak idején Masaryk.) 1990 elején Borbély Imre, az RMDSZ radikális szárnyának egyik vezetője, megírt egy memorandumot, amely felépítésében teljes előképe az Együttélés memorandumának. Ugyanúgy történelmi áttekintéssel kezdődik, s ugyanúgy a társnemzet-koncepciót kínálja megoldási lehetőségként. A memorandum címe Merre vigyük végzetünk, s többek közt az alábbiakat tartalmazza: „A jogi harc eredménytelensége!... A felvázoltak alapján leszűrhető, hogy a romániai magyarság a jelenlegi politika által ki van téve a fizikai fenyegetettségnek, gazdasági esélyegyenlőtlenségnek, kulturális elnyomásnak és joggyakorlati megkülönböztetésnek, ugyanakkor a bemutatott opciók egyike sem tartalmazza, a keresztülvihetőségtól teljesen eltekintve, mindezen veszélyek és negatív jelenségek elhárításának lehetőségét... Az RMDSZ politikai célkitűzésének megfogalmazásánál alapvetően tekintetbe kell venni a romániai magyarság számából adódó azon képességét, hogy egy nemzet összes kulturális, gazdasági és politikai funkciójának eleget tegyen. Úgyszintén tekintetbe kell venni a sokszáz évig élt magyarság saját értékteremtő tevékenységének és államalapítói szerepének ismeretéből fakadó nemzeti öntudatát, továbbá a 89 óta tanúsított politikai önszervező és reprezentáló kapacitását, kreatív - a hatalom által sajnos szabotált - hozzájárulásait az ország kívánatos demokratizálódása és gazdasági talpraállásának érdekében. Másrészt a társnemzeti fogalom és a hozzá fűzött gondolati és intézményrendszer az, amely még a természetszerűleg csökkent szuverenitás dacára is rendelkezik azokkal a védelmi funkciókkal, amelyek szükségesek e népcsoportot fenyegető gazdasági, kulturális és joggyakorlati megkülönböztetés hathatós csökkentésére, illetve elhárítására. így a lehető legmegfelelőbb politikai cél, amely elérése, elismertetése és megtartása az RMDSZ fő igyekezete kelUegyen, a társnemzeti státus. A társnemzeti státus egyszerre jelent (bizonyos fokig csökkent) nemzeti szuverenitást és állampolgári lojalitást a közös haza iránt; önrendelkezést az identitáshoz kötött valamennyi problémában (anyagit is az adófizető számaránynak megfelelően), ugyanakkor nem megkülönböztetett részvételt a gazdasági, egészségügyi és védelmi erőfeszítésekben. A társnemzeti státus megoldja a magyar kérdést Romániában, úgy, hogy az ország területi integritását nem kérdőjelezi meg, valamint nem is sérti a többségi nemzet érzékenységét.“ Ismétlem, íródott mindez 1990-ben, Erdélyben. Ott, ahol a transzilvanizmusriak erős hagyományai vannak. Az RMDSZ 1990 májusi közgyűlése felemásan viszonyult a kérdéshez, s egyáltalán, a memorandumhoz. A memorandummal szimpatizálók azt állították, hogy a közgyűlés az abban foglaltakat magáévá tette, a memorandumról más véleménnyel levők ezt tagadták. A Pesti Flírlap 1990. május 30-ai száma félhasábos tudósításban számol be a történtekről, s a tudósítás első része azt állítja, hogy a közgyűlés a társnemzet-definíciót, a másik része pedig, hogy a népcsoport-definiciót fogadta el. „A kongresszus, melynek három napja során a romániai magyarság meghatározta önmagát, alighanem helyet követel magának a későbbi korok krónikás könyveiben. Kimondatott, hogy az erdélyi magyarság államalkotó népcsoport, mely társnemzetként él Romániában. Nem várható, hogy a bukaresti parlamentben rövid időn belül elfogadnák, s ezzel alkotmányos rangra emelnék ezt a definíciót... Még egy fontos fogalmi kérdést tisztázott a marosvásárhelyi tanácskozás. Nevezetesen, hogy a romániai magyarok képviselete során helyesebb és főként hasznosabb a népcsoport megnevezés, mint a nemzeti kisebbség meghatározás.“ Semmi új a Nap alatt, mondhatnánk. Csakhogy az RMDSZ meddő vitákra fecsérelt el e kérdést illetően több, mint két évet, nem dolgozta ki saját autonómiatervezetét, mígnem az idei brassói közgyűlésükön újból döntöttek, mégpedig úgy, hogy jogi dokumentumokban a nemzeti kisebbség megnevezést fogják használni. Mert azt ismeri a világ. Egyéb, nem jogi dokumentumban persze használhatóak más megnevezések is. Még egy kérdést fel kell vetnünk eme szempont taglalásakor: nem esünk bele ugyanabba a hibába, mint beleestek a szlovák nacionalisták A külföldön élő szlovák emigránsok ugyanis nagyrészt erősen támogatták az önálló Szlovákia létrehozatalát, mint egyedüli üdvözítő megoldásét. S most, hogy létrejött, miben tudnak segíteni? Biztos, hogy a külföldön élő magyar emigránsok is helyesen látják a mi problémáinkat? Biztos, hogy az általuk javasolt megoldás az egyedüli kivezető út? Egyáltalán: nem léteznek nagy ugrások és nem léteznek egyedüli üdvözítő kivezető utak. Ne szuggeráljunk ilyesmit az emberekbe, mert előbbutóbb csalódást okozunk nekik. Öszszeszedettség kell, hogy legyen, céltudatosság, kitartás és napi kemény munka. A szlovákiai magyarságnak belül kell megszerveznie önmagát. Mi a garancia arra, hogy a társnemzet-koncepcióval, amellyel automatikusan és mindig a szlováksághoz mérnénk és kötnénk magunkat, nem egy falat építünk be a szlovákiai magyarság tudatába, amellyel azt némiképp elszigeteljük az egyetemes magyarságtól? A gondolkodásunkat és önmeghatározásunkat politikai határok közé szorítanánk, akkor, amikor ezen határok eltüntetése kellene, hogy legyen a fő célunk? En a szlovákiai magyarságot az egyetemes magyarság részének tekintem, amely ugyanahhoz a nyelvhez, történelemhez, hagyományokhoz stb. vonzódik, mint a magyarországi, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki magyar, amely ezektől csak abban különbözik, hogy történelmi okok következtében más országban kénytelen élni. Olyan megoldásokat kellene keresnünk, amelyek e politikai körülmények között biztosítanak egyenrangú helyzetet számunkra úgy, hogy nem kérdőjelezik meg az összmagyarsághoz való tartozásunk természetességét. Ez a megoldás pedig az autonómia, annak kombinációi. Hadd mondjam még el, a fenti meggondolások alapján nem támogatja a társnemzet-koncepciót sem a magyar kormány, sem az országgyűlés vezetése, az MDF egy szárnya kivételével a magyarországi pártok sem, Nyugat-Európában és Amerikában pedig a kifejezés idegen, értelmezhetetlen (angolul, franciául, németül is mesterkélt, művi). Az Európa Tanács képviselői is, a fogalomzavar leküzdése érdekében, kérték, nemzetközi dokumentumokban kerüljük a használatát. Jó lenne, ha a továbbiakban tárgyszerűen, nem presztízskérdésként kezelnénk ezt a témát. Az olyan nyilvánvaló túlzásokkal, melyek szerint bizonyos szlovákiai régiókban a magyar lenne az első hivatalos nyelv, kár foglalkozni. Szerintem a nyelvek egyenrangúsítása lehetne a reális célunk. A fentiek ellenére egy pillanatig sem állítom, hogy nem kell gondolkodnunk a jövőbeli jogállásunkat kidolgozó újabb megoldásokon, épp ellenkezőleg. A mi gondolkodásunknak is fejlődnie kell, új utakat keresnie: ám a kintről átvett, hiányos konstrukciókat nem szabad valós alternatíváknak eladnunk. Nem szabad főleg úgy, hogy azzal hátráltatjuk a reális megoldások körüli szükséges, építő eszmecseréket. A társnemzet-koncepció rosszul időzített nyilvánosságra hozatalával pedig ezt értük el; s ennek elsősorban a szlovák nemzetiek tapsolhatnak. A Tőketerebesi és a Királyhelmeci járás munkanélküliségéről Egyre több az elbocsátott A Tőketerebesi járásban a munkanélküliség az országos átlagnál jóval nagyobb. Mit tesz a munkaügyi hivatal a helyzet javítása érdekében? - kérdeztük Szvetlána Vargovától, a Nagykaposi Munkaügyi Hivatal dolgozójától.- Jelenleg 1346 munkanélkülit tartunk nyilván, köztük 1068 dolgozó és 730 nő. Nagykapos körzetében 16 százalékos a munkanélküliség. Havonta átlagosan négy szabad munkahelyet tudunk felkínálni, amelyek közül rendszerint háromra nem is tudunk megfelelő embert találni. Szükség lenne például angol nyelv-testnevelés, illetve kémia-biológia szakos középiskolai pedagógusra. A környező üzemekből is inkább elbocsátják az embereket, ahelyett, hogy újakat vennének fel, csak a magánvállalkozónál kínálkozik itt-ott munkalehetőség. • Mennyire tekinthetők sikeresnek az önök által szervezett tanfolyamok?- A háromtól hat hónapig tartó átképző tanfolyamok általában eredményesnek mondhatóak, a jelentkezők jelentős részének a tanfolyam elvégzése után sikerült elhelyezkednie, közülük is elsősorban a szociális gondozónőknek, hegesztőknek, szabónőknek, számítógép-kezelőknek. Nagy az érdeklődés a kettős könyvelés elsajátítása iránt is, mert a jó könyvelők egész biztosan találnak munkát a magánvállalkozónál. • Megtörtént már, hogy valaki nem fogadta el az önök által felkínált állást?- Egy többgyerekes családanya érthető okokból nem tud rendszeresen munkába járni. Mások viszont minden indoklás nélkül elutasították a felkínált állást, így töröltük őket a nyilvántartásból. A munkanélküliek száma ennek ellenére januártól egyfolytában emelkedik, bár ebben az is, közrejátszott, hogy nagyon sok háztartásbeli nő is jelentkezett. Mivel megfelelő munkahelyet nem tudunk nekik biztosítani, jogosultak a munkanélküli-segélyre. Királyhelmecen még rosszabb a helyzet, tudtuk meg Balogh Júliától, a helyi munkaügyi hivatal vezetőjétől.- Jelenleg háromezer-kétszázkilencvenhét munkanélkülit tartunk nyilván, ami a munkaképes lakosság 19,7 százaléka. Ez két tizeddel kevesebb, mint a múlt hónapban volt. A munkanélküliek között három főiskolás, 43 szakközépiskolás, 51 gimnazista, 24 tanonciskolás és 230& munkás van. • Milyen lehetőségek vannak az elhelyezkedésre?- Nagyon kevés a szabad munkahely. A múlt hónapban a mi körzetünkben mindössze egy jogászra, egy üzletkötőre és 12 segédmunkásra volt szükség. Az utóbbira azonnal voltak jelentkezők, az előbbi két állás azonban máig betöltetlen, mert a feltételek között a főiskolai végzettségen kívül az angol és német nyelv ismerete is szerepel. Gyakran megtörténik, hogy mire telefonálunk az adott munkahelyre, hogy az általuk hirdetett állásra van jelentkezőnk, az állást már be is töltötték. Egyébként jó, ha havonta három-négy szabad munkahelyet tudunk kínálni. Sok olyan munkanélkülit is nyilvántartunk, aki még az alapiskolát sem fejezte be. • Hogyan alakul a munkanélküliek száma?- Januártól növekedett a nyilvántartottak száma, mert sokan jelentkeztek csak azért, hogy ne kelljen fizetniük a betegbiztosítást. A 3296 munkanélküliből jelenleg 565-en jogosultak a munkanélküli-segélyre. A többiek már vagy kimerítették a hat hónapot, vagy egyáltalán nem is kaptak munkanélküli segélyt (mert az utolsó három évben nem dolgoztak, illetve nem jártak iskolába összesen 12 hónapot). Nagyon sokan megelégednek a szociális segéllyel. Sőt, arra is volt példa, hogy emiatt utasították el a felkínált munkát. Az illető kiszámolta, hogy ha elfogadná az állást, úgy három-négyszáz koronával keresne többet, mint amennyit jelenleg kap szociális segélyért. Ennyiért igazán nem éri meg naponta korán fölkelni és ráadásul még dolgozni is. Vannak információink az illegális munkaadókról, illetve vállalkozásokról, de az ilyesmit nagyon nehéz bizonyítani. A járási munkaügyi hivatal indokolt esetben akár százezer korona pénzbírságot is kiróhat a munkaadóra, de a mi működésünk alatt erre még nem volt példa. A munkanélküli örül, hogy egy kis mellékkeresethez jut, a munkaadó pedig szintén jobban jár, mint ha „hivatalos“ munkaerőt alkalmazna. TÓTH FERENC
