Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
1993. április 22. ^ Kultúra Szabad ÚJSÁG 5 Volt egyszer egy fesztivál (Gondolatok a Föld Napján) Mentsük meg a reményt Három éve, vagy talán már több is annál, hogy a délalföldi kisvárosban egy tizenhat éves középiskolás lány bebocsátást kért a város polgármesteréhez. ,,Nem a helyettessel, a polgármesterrel akarok beszélni“ - ismételte, és nem mozdult addig, amíg a kívánsága nem teljesült. A polgármester kissé felháborodott a lányka kitartó makacsságán, de amikor végighallgatta, elszállt a haragja. A lányka ugyanis elmondta, hogy a tavaszi szünetben barátaival szívesen gondját viselnék és elszórakoztatnák a város valamennyi magányos kisiskolását, és ha a városi kasszából esetleg némi pénzösszeget is kaphatnának, napközben frissítővel sót némi harapnivalóval is megkínálnák a gyerekeket. Az ötlet tetszett a polgármesternek, a pénz dolgában azonban egyedül nem dönthetett. A legközelebbi tanácsülésre meghívta a diáklányt. Mondjam tovább? Azt hiszem, felesleges. A vége az lett, hogy a komoly, nyakkendös úriemberek között a vékonyka kislány nagy sikert aratott. Ha jól emlékszem, százezer forintot szavaztak meg a gyerekek ellátására. A szünidő után - ami mellesleg fantasztikusan sikerült -, hire ment az esetnek. Magyarországon azóta elszaporodtak a kisebb-nagyobb közösségek, amelyek tagjai önkéntes alapon verbuválódtak a gyerekek időszakos vagy állandó szórakoztatására, A Zabhegyező nevet viselő budapesti Gyerekanimátorok Egyesülete tavaly ilyen tájban alakult. Tagjai közép- és főiskolai hallgatók, illetve olyan fiatalok, akik szabadidejüket szívesen töltik el gyerekközeiben. Tulajdonképpen azért tömörültek egyesületbe, mert így könnyebb részt venni az egyes pályázatokon. Sok közöttük a tanárképzés, a bölcsésztanhallgató, a gyógyszerész, az orvostanhallgató, de akadnak munkájukat gyakorló mérnökök, gyógytornászok is. A vezetőjük, Bányász Sándor, a Kontyfa utcai Általános Iskola pedagógusa. Az egyesület vezetősége hetente ülésezik és gyakran, mondhatnánk havonta szerveznek különböző gyermekrendezvényeket. Az idei tavaszi szünetben - Magyarországon április 5-től tartott - immár sorrendben a második alkalommal rendezték meg legnagyobb szabású rendezvényüket, a Nemzetközi Gyerekfesztivált. Mint elmondták, a tavalyit csupán próbálkozásnak tekintették, de mivel a rendezők és a résztvevők is sikeresnek ítélték, ezért március elején újra megszervezték. A tavalyi csoportok szinte kivétel nélkül eljöttek az idén is. Most négy ország 450 tanulója találkozott a Kontyfa utcai iskolában (a kísérők száma ötven, a szervezőké nyolcvan fő volt). Négy országból jöttek a fesztiválvendégek, mégsem volt nyelvi nehézség közöttük. Magyarország minden megyéjét képviselte (legalább) egy általános iskola, de ott voltak az erdélyiek Kolozsvárról, Kalotaszegröl, Gyergyóról, Nagyváradról, eljött egy szlovéniai magyar iskola is, a Felvidéket pedig az almágyi alapiskola tanulói képviselték. A műsorok nagy részét a csoportok hozták magukkal. Ezekhez az előadásokhoz csatlakoztak aztán a rendezők által kiötlött programok. Hogy a legemlékezetesebbeket említsem: a parlamenti és a repülőtéri látogatás, a városnézés, a névnapi buli, a kavalkád, a tőzsde és a vízidilinek nevezett uszodai ügyességi verseny.- ,,A műsor összeállításánál főleg a tavalyi tapasztalatokból indultunk ki- nyilatkozta kérdésünkre Bányai Sándor. - Tavaly ugyanis a műsorok zömét mi, a rendezők biztosítottuk, de a leterheltségünk miatt bizony úgy érzem, nem volt elég gördülékeny a programok lefolyása, sok holtidő maradt a műsorok között. Ezt ebben az évben mindenképpen szerettük volna kiküszöbölni, ezért hoztuk létre az alkotóműhelyeket. A színpadon többnyire gyerekek szerepeltek, gyerekek tanítottak gyerekeket táncra, dalra, különböző kézimunkákra. Annyi műsort és játékos vetélkedőt hoztak magukkal a csoportok, hogy azon töprengtünk, hogyan és főleg hol lehetne menet közben még egy színpadot megnyitni. De visszatérve az alkotóműhelyekre: huszonvalahány különböző kézimunkakörünk működött minden nap, a gyerekek megtanulhatták kezelni a videófelvevőt, elsajátíthatták a fényképészet alapjait, betekinthettek a pantomim, a gyékényfonás, a szövés, a kosárfonás, a nemezelés, a tojásfestés, a modellezés, és még sorolhatnám, mi mindennek a titkaiba. Nagyon szerettük volna vendégül látni a kárpátaljai magyar tanulókat is, meginvitáltuk őket a rendezvényre. Azt hiszem, a meghívólevelet a mai napig nem kapták meg a címzettek, mert nem jeleztek vissza. Az újvidékiek megkapták, ők anyagi okokból nem jöhettek el. Sajnos, annak ellenére, hogy a budapesti iskolák a szállásért nem számoltak fel költségeket, a csoportoknak így is jelentős anyagi megterhelést jelentett a résztvétel. A fesztivál legnagyobb bevételi forrása a részvételi díjakból származott, tehát amit a csoportok érkezéskor befizettek a kaszszánkba. A határon tuti iskoláknak kedvezményesen állapítottuk meg az egy főre eső összeget, de így sem volt olcsó a fesztivál. Pedig támogatókat is találtunk, a Magyar Posta 100 résztvevőnek a diját fizette be, az Illyés Alapítvány 100 ezer forintot utalt át a számlánkra, a Providencia osztrák-magyar biztosító társaság pedig 80 ezer forinttal jámlt hozzá a rendezvényhez. A magyar Máltai Szeretetszolgálat pénzt nem adott, küldött viszont a konyhára babot, lencsét, leveskockát... “ Az almágyi iskola résztvételi díjának kétharmadát a Rákóczi Szövetség téritette meg, az útiköltséget az iskola vonzáskörzetéhez tartozó polgármesteri hivatalok adták össze, a többit a szülök. Ugye milyen messze vagyunk még Nyugat-Európától? Az ottani államokban ugyanis azokat a gyerekközösségeket, amelyek nemzetközi kapcsolatfelvételre vagy annak ápolására átlépik az országhatárt, az adott ország kormánya maximálisan támogatja, minden költségüket megtéríti. A Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesülete szeretné hagyományossá tenni és 1996-ig évente megrendezni a Nemzetközi Gyermekfesztivált. Sőt, tovább bővíteni, de nem minden áron, hanem csak annyira, hogy szilárdan kézben tartható, áttekinthető legyen. A fesztivál kicsúcsosodását 1996-ra tervezik. Nem véletlenül, hiszen az a világkiállítás éve, és a gyermekfesztivált várhatóan mint az EXPO hivatalos kísérőrendezvényét iktatják a programba. A Földünk megmentésére irányuló tömegmozgalmat 1970-ben indították el az Egyesült Államokban, majd április 22-ét a Föld Napjává nyilvánították. Nálunk a rendszerváltás óta emlékezünk meg minden esztendőben erről a napról. Legfőbb ideje volt, hogy mi is bekapcsolódjunk a világméretű mozgalomba, hiszen korunkban a környezetszennyezés mértéke már-már katasztrofálissá vált. Pusztulnak erdeink és termőföldjeink, szennyezettek, sőt mérgezettek az édes- és tengervizek, amelyek egyes zónákban már „haláltusájukat vívják". Vékonyodik az ózonpajzs, klímaváltozás veszélyének láncsorozata fenyeget. A felhalmozott atomfegyverek esetleges bevetése, az egyre szaporodó atomreaktorok meghibásodása térben és időben felmérhetetlen hatású lehet. Nem csoda, hogy Konrad Lorenz, az értő, érző, aggódó tudós így kiáltotta szét félelmét és féltését a világba: „Akik még most sem fogják fel ezeket a veszélyeket, azoknak csak azt tudom mondani: Uram, irgalmazz nekik, és mentsétek meg a reményt!“ Úgy véljük, nem cselekszünk haszontalan dolgot, ha a Föld Napja alkalmából e nagy tudósra és könyveire hívjuk fel az olvasók figyelmét. Konrad Lorenz neve és személye a legtöbb ember tudatában az etológus fogalmával azonosul, mégpedig elsősorban a Salamon király gyűrűje című kitűnő könyve alapján, melyben az állatok viselkedésének megfigyeléseit írja le. Egy másik könyvében, a Mentsétek meg a reményt címűben Lorenz bölcs és józan természettudósként és filozófusként szól hozzánk. Az élővilág sorsára vonatkozó útmutatásainak valamennyien címzettjei vagyunk: az egyszerű emberek és a sokféle tudományágak képviselői éppúgy, mint a politikusok, a gyárak és üzemek felelős vezetői és a különböző szinteken közéleti tisztségeket viselő egyének. Intelmei mintegy téziseknek tekinthetők, amelyeket mindig példákkal támaszt alá, hogy még véletlenül se merüljön fel kétség, keletkezzen értelemzavar a figyelmeztetései nyomán. Okításai segítséget kínálnak a pedagógusoknak és a szülőknek is, hogy a gyermekeket már kicsi koruktól kellő természetismerettel vértezhessék fel, s a természethez való helyes viszonyulásra nevelhessék. Konrad Lorenz 90 évvel ezelőtt, 1903-ban született Bécsben, egy orvoscsalád későn érkezett gyermekeként. Ö maga is orvosnak tanult, majd zoológiái tanulmányokat folytatott. Ifjúkorát és öregkorát is altenbergi ősi házukban töltötte, ez a környezet volt a színtere kezdeti és utolsó tudományos megfigyeléseinek. 1940-ben az összehasonlító pszichológia docensévé nevezték ki Königsbergben. 1950- től 1973-ig a Max Planck Intézet igazgatója volt Buldernben, majd Seewiesenben. Etológiái kutatásai elismeréséül 1973-ban neki ítélték az orvosi Nobel-díjat. Élete végéig fáradhatatlanul dolgozott. 1989-ben bekövetkezett haláláig vezetője volt az Osztrák Tudományos Akadémia mellett létesített Konrad Lorenz Intézetnek. Halálával a tudományos világ sokat vesztett: kiváló orvos, kiemelkedő etológus, a legjelesebbek közül való természettudós, és filozófus távozott vele az élők sorából, olyan ember, aki őszintén szívén viselte az élővilág jelenét és jövőjét. Pontosan tisztában volt az alapvető létkérdésekkel; felismerte, hogy az emberiség „hűtlenül kezeli a világot", s ennek a felismerésének sokszor adott hangot. Részt vett atomerőmű-ellenes tüntetéseken, szóvá tette a Dunával és állóvizeinkkel való helytelen bánásmódot. Óvón emelt szót az általa oly jól ismert állatvilágért, az őserdők pusztulása ellen, az ártéri erdők megmentéséért, s legfőképpen az emberiség boldogulása érdekében. A Mentsétek meg a reményt című könyv Beszélgetések Kurt Mündllel alcímmel jelent meg az Euróa Könyvkiadó gondozásában. A mű baráti beszélgetések eredménye, amelyeket a Nobel-díjas tudós egy fiatal tudományos újságíróval és természetfilmek készítőjével folytatott. Kurt Mündl rendszeres látogatója volt a Lorenz-háznak, s kölcsönös rokonszenven alapuló szoros kapcsolat alakult ki közte és Konrad Lorenz között. A könyv minden fejezete tulajdonképpen Konrad Lorenz egy monológja, melyeket az újságíró egy-egy izgalmas kérdése, gondolatébresztő tárgyfelvetése csiholt ki híres vendéglátójából. A mű azzal a céllal született meg - amint Kurt Mündl is Írja a könyv előszavában -, hogy „mások is részesei lehessenek Konrad Lorenz, az ember és tudós komplex gondolatvilágának, aki annak ellenére, hogy szigorú bírája korunk emberiségének, mégsem adta fel az Emberbe vetett hitét". A könyv olyan jelentős kérdéskörökre és meglátásokra irányítja a figyelmet, amelyek egyfelől egyetemes vonatkozásúak, másfelől minket közvetlenül is érintenek, hiszen Konrad Lorenz a szomszédos Ausztriában élt, amellyel sok szál köt össze bennünket, többek közt az ö szeretett Dunája is. Konrad Lorenz a Mentsétek meg a reményt című könyvben behatóan taglalja az atomenergia problémáit is, s bőven foglalkozik az öregek és fiatalok kapcsolataival, ellentéteivel. Meghökkentő gondolatokat közöl a túlnépesedés kérdéseiről, s megkísérli a jövőt is felvázolni. Mindenekelőtt azonban a természet és környezetünk jelenlegi helyzete, valamint a természet és az ember közötti összefüggések állnak érdeklődésének homlokterében. Aki ezt a könyvet a Föld Napjától indítékot kapva elolvassa, értőbb és érzőbb lakója lesz veszélyeztetett bolygónknak. VÖRÖS ZOLTÁNNÉ FARKAS OTTÓ Anyák a történelemben „Add, hogy megtaláljam £á Tavaly ősszel a Heti Magyarország hasábjain megjelent egy pályázati felhívás ,.Anyák a történelemben" címmel. A Haza és Haladás Alapítvány által kezdeményezett és a Lakitelek valamint a Zrínyi Ilona Alapítvány, illetve a Hírlapkiadó Vállalat és a Heti Magyarország által támogatott pályázatra összesen 71 pályamunka érkezett be. A pályamunkák kiértékelésére és a dijak átadására március végén került sor Budapesten, a Gellért Szálló Teaszalonjában, amelyre a szervezők minden pályázót meghívtak. Magyarországról szinte minden megyéből érkeztek pályamunkák, de a pályázók postacímei között olvasható volt London, Csíkszereda, Zenta, továbbá Losonc és Fülek is. A losonci Hanhné Duray Éva jutalma egy oklevél és ötezer forint volt, s füleki Somogyiné Sörös Márta: ,,... add, hogy megtaláljam" című munkáját az értékelő bizottság a kiemelt kategóriába sorolta be.- A felhívásra egyik barátom akadt rá a Heti Magyarország valamelyik korábbi számában és tájékoztatott - meséli Somogyiné Sörös Márta mert tudta rólam, hogy van egy dédelgetett álmom: megírni egy személyes ismerősöm regénybe illő keserves történetét. A pedagógusi pályafutásom alatt egyáltalán nem publikáltam, s ha a barátom nem beszél rá, talán most sem vágok bele. Talán azért is volt számomra óriási meglepetés, hogy díjazott lettem, mert őszintén szólva nem reméltem ilyen sikert. Nekem szokatlan ez a műfaj, eddigi munkám során jobbára csak tanulmányokat vetettem papírra. A díjkiosztó ünnepségre csak a londoni pályázó nem jött el, ő művének főszereplőjét küldte el, aki Magyarországon él. A kezdet kezdetén még három kategóriába sorolták a beérkezett pályamunkákat, később, menet közben aztán módosítottak a díjazáson. Végül tizenhat pályázót jutalmaztak öt-ötezer forinttal és hat pályázó munkáját emelték ki. Én azt hiszem, hogy valamennyiünknek, akik az ünnepségen megjelentünk, az ott látottak, hallottak maradandó élményt jelentettek. Megjelentek a magyar politikai élet vezetőinek feleségei, jelen volt az Európai Parlament egyik képviselője, aki beszédet mondott... szóval gyönyörű volt. Somogyiné Sörös Márta talán szerénységből hallgatta el, vagy nem tartotta szükségesnek elmondani, hogy a hat kiemelt pályadíjból csupán egy került a határon túlra, a többi Magyarországon maradt. Azt hiszem számunkra külön öröm és elismerés, hogy az az egy éppen hozzánk, Fülekre került. A díjakat Filo Katalin, a Haza és Haladás Alapítvány igazgatója adta át a győzteseknek. Győztesek? Azt hiszem, ebben az esetben nem is ez a legmegfelelőbb szó, mert mint azt az alapítvány igazgatónője az értékelő, beszédében többször is hangoztatta: a színvonalas munkák között nehéz volt dönteni a bizottságnak. Továbbá megígérte, hogy ha az anyagi körülmények megengedik, később a pályamunkákat könyv formájában is megjelentetik. -fo-A papírhajtogatás elmélyült komolyságot igényel. Zabhegyezők vízi dili je
