Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-10 / 57. szám
/ /I fl /u A, 4 £ XztA 6 Szabad ÚJSÁGÉ /tói Mozaik ./£'/ 1993. március 10. Szemelvények a szlovákiai magi II. lévai találkozóján elhangzott előadásokból POPÉI—Y GYŰL.A A felvidéki magyarság autonómiatörekvései a két világháború közötti Csehszlovákiában Autóbusszal Csallóközön át Hét végén ne utazz i Bennünket, valamennyiünket öszszeköt egy közös érdek és kötelesség, ami nem más, mint a megmaradás, a túlélés parancsa. Számunkra magyarságtudatunk tehát egyben feladatot, és ami szintén nagyon fontos: hitet is jelent. A mi általános élethangulatunkban élnie kell a jövőbe vetett örök hitnek, különben nagyon gyorsan öszszeomlanánk mint sajátos arculatú, nyelvű és kultúrájú nemzettöredék, s menthetetlenül az asszimiláció martalékává válnánk. Nem árt újból és újból felidéznünk, hogy az 1918-1919-es impériumváltás után több mint egymillió magyar került a csehszlovák állam fennhatósága alá. S bár a magyarság kezdetben nem hitt az elcsatolás tartósságában, politikai pártjain keresztül eleitől fogva megtett mindent annak érdekében, hogy megtalálja megmaradásának, nemzeti, gazdasági, kulturális és nyelvi jogai védelmének, valamint politikai törekvései realizálásának járható útjait. Az 1920 áprilisára meghirdetett első parlamenti választások előtt megalakultak a magyarság politikai pártjai. A tárgyalt időszakban három politikai pártról van szó: az Országos Keresztényszocialista Pártról, az Országos Magyar Kisgazdapártról, valamint a Magyar Nemzeti Pártról. A három párt megalakulásakor egyértelműen síkraszállt Szlovákia autonómiájáért, mivel a magyarság nemzeti jogait inkább látta biztosítottnak egy decentralizált köztársaság részét képező autonóm országrészekben. Az akkori magyar pártok - leginkább persze az Országos Keresztényszocialista Párt- az ún. őslakos koncepcióra építettek, s a prágai öntudatot próbálták erősítgetni. Úgy vélték, hogy ez a törekvésük a Felvidék szlovák, német és rutén népességénél is inkább támogatásra talál. A Komáromban 1920. február 29-én megalakuló Magyar Nemzeti Párt programja - ez a párt magát Magyarok Szövetségének is nevezte- már inkább hajlott a nemzeti önkormányzat felé, azt azonban egyformán követelte a Felvidék valamennyi népe számára. A felvidéki magyar politikán belül már 1920-tól két eltérő autonómiatörekvés nyilvánult meg. Az egyik csak Szlovákia mint országrész autonómiájának szükségességét hangoztatta, a másik azonban a tartományi autonómián túlmenően már külön magyar, szlovák, német, rutén önkormányzati egységek létrehozásának szükségességét is kimondta. Bizonyára nem véletlen, hogy a Srobár-féle Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium a radikálisabb, a nemzeti alapon szervezendő önkormányzat megvalósítását is programjába felvevő Magyar Nemzeti Pártot közvetlenül a parlamenti választások előtt feloszlatottnak nyilvánította. Az 1920. évi parlamenti választásokon tehát végül is két magyar jellegű politikai párt indulhatott, az Országos Keresztényszocialista Párt, valamint az Országos Magyar Kisgazdapárt. Mindkét magyar párt választási programjának egyik leglényegesebb pontja Szlovákia autonómiájának követelése volt. Itt mindjárt felvetődhet a kérdés, hogy a felvidéki magyar politika kezdetben miért hallgatott a Felvidék másik tartományának, Kárpátaljának autonómiájáról? Kárpátalján a húszas évek elején még érvényben volt a katonai diktatúra, s itt az első parlamenti választásokra is csak 1924-ben került sor. Kárpátalja autonómiájának követelése kezdetben fölöslegesnek tűnt, mivel azt a prágai kormány eleve biztosítani lett volna kénytelen. Az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germaini ún. nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés II. fejezetének 10. cikkelye ugyanis világosan kimondta a következőket: „Csehszlovákia kötelezi magát, hogy a Kárpátoktól délre lakó rutének területét a Szövetséges és Társult Főhatalmak által megállapított határok között a Csehszlovák Államon belül olyan autonóm egység alakjában fogja megszervezni, amely a Csehszlovák Állam egységével összeegyeztethető legszélesebb körű önkormányzattal lesz felruházva." Persze, az már más kérdés, hogy a csehszlovák kormány e nemzetközileg vállalt kötelesség ellenére is csaknem 20 éven keresztül, egészen 1938 októberéig elodázta a tartomány autonóm státuszának biztosítását. A két magyar párt autonómiakoncepciója a húszas évek folyamán nem sokat módosult. Az évtized első felében csak Szlovákia autonómiája szerepelt programjukban, 1925-től azonban mind az Országos Keresztényszocialista Párt, mind a Magyar Nemzeti Párt nevet felvevő kisgazdák zászlajukra írták a Felvidék keletebbik tartománya, Kárpátalja autonómiájának követelését is. Ekkorra ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy a prágai kormány egyáltalán nem veszi komolyan a Saint-Germain-en-Laye-ben vállalt kötelességét. A felvidéki magyar politikusok a Népszövetségi Tanácshoz eljuttatott petícióikkal is megkísérelték kiküszöbölni e szembeötlő jogsérelmet, ez irányú akcióik azonban mindvégig sikerteleneknek bizonyultak. A húszas évek második felében végre a prágai kormánykörökben is kezdtek komolyabban foglalkozni az ország tartományi decentralizálásának kérdésével. Ez részben azzal is összefüggött, hogy az 1923-ban bevezetett ún. nagyzsupák rendszere nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat. A kormány ezért elhatározta a nagymegyék eltörlését, illetve a tartományi rendszer bevezetését. A csehszlovák törvényhozás 1927. július 14-én fogadta el a tartományi rendszer bevezetését kimondó 126/ 1927. sz. törvényt, amely a köztársaság területét négy tartományra (zemé) osztotta. A négy tartomány: Csehország, Morvaország-Szilézia, Szlovákia, Podkarpatszká Rusz. A törvény elrendelte négy tartományi hivatal (zemsky úrad) felállítását a tartományi székhelyeken, azaz Prágában, Brünnben, Pozsonyban és Ungvárott. A törvény előírta önálló tartományi képviselőtestületek létrehozását mind a négy tartományban oly módon, hogy e testületek tagjainak kétharmadát az egyes tartományok lakossága választja, egyharmadát azonban a központi kormány - úgymond - szakemberekből nevezi ki, szem előtt tartva az egyes tartományok gazdasági, kulturális, nemzetiségi és szociális viszonyait. Az egyes tartományok képviselőtestületeinek teljes létszámát a törvény a következőképpen állapította meg: Csehország tartományé 120, Morvaország-Sziléziáé 60, Szlovákiáé 54, Podkarpatszká Rusze 18 fő. Az új törvény hatályba lépésének napját 1928. július 1-jében állapították meg. A Csehszlovák Köztársaság tartományi alapon történő közigazgatási átszervezése rejtetten bár, de azért mégis tartalmazott bizonyos területiönkormányzati tendenciákat. A prágai kormány ezzel legalább részleges engedményeket tett az egyre erősebbé váló szlovák autonomista mozgalom felé. A Hlinka-féle Szlovák Néppárt valóban pozitív hozzáállással nyugtázta a „szlovák tartomány“ megalkotásának tényét. A magyar pártok törvényhozói azonban már egyáltalán nem lelkesedtek az újabb közigazgatási átszervezésért, és a törvényjavaslat parlamenti vitájában a reform ellen foglaltak állást. Szüllő Gézának, de a többi magyar törvényhozónak is az volt az álláspontja ezzel kapcsolatban, hogy a Felvidéken vissza kell állítani a történelmileg kialakult megyerendszert és megyei önkormányzatot. A tartományi rendszer bevezetésében a magyar politikusok tehát egyáltalán nem a központosított hatalmi struktúra lazulását látták, hanem csak egy újabb bürokratikus eszközt az országban megnyilvánuló nemzetiségi vagy egyéb ellenzéki törekvések fókentartására. Éppen ezért a valódi tartományi autonómia követelése továbbra is központi helyen szerepelt a magyar pártok programjában, valamint a magyar politikusok különböző megnyilvánulásaiban. Emellett tört lándzsát például a két magyar ellenzéki párt országos vezetőségeinek Losoncon tartott közös értekezlete 1930 októberében. Az egésznek volt azonban egy nagy szépséghiábja, nevezetesen az, hogy soha nem fejtették ki részletekbe menően - sem szóban, sem írásban -, hogy is kellene kinéznie annak az általuk elképzelt tartományi autonómiának? A harmincas évek első felében a magyar pártok politikája intenzívebbé, hatékonyabbá vált, s ezáltal az államhatalom is jobban odafigyelt e pártok mind parlamenti, mind parlamenten kívüli tevékenységére. A magyar pártok törvényhozói egyre gyakrabban hallatták szavukat a prágai Nemzetgyűlésben. A harmincas években már szinte mindegyik magyarpárti honatya beleszőtt parlamenti felszólalásába néhány gondolatot a nemzeti önrendelkezésről, ami akár a nemzeti önkormányzat követeléseként is értelmezhető volt. (Folytatása holnapi számunkban) Szokás szerint az indulás előtti percekben érek a megállóhoz. Az autóbuszra még felférek, de táskámnak már alig akad hely. Vállszíját jó erősen megmarkolva, valahogy megtartom a lábfejemen. A bezsúfolt 113 utas mindegyike elhelyezkedik valahogy; az ülők hátradőlnek, alvást mímelnek, vagy szenvtelenül mustrálgatják a kificamodott, természetellenes testhelyzetben kínlódó állókat. Püspökin egyetlen ember fér fel, Somorján szintén. Hat-hét fiatal, aki Párkányba szeretett volna utazni, lemarad. Hiába a nagy hűhó, kiabálás, hogy „húzódjanak hátrébb!, a buszban már egy gombostűt sem lehet leejteni. Szerdahelyen négyen le, tizenketten fel... Teljes a zűrzavar.' Az autóbusz a nálunk forgalomban lévő legmodernebb járművek egyike. Fehér fejtámlás, karos ülések sorakoznak két oldalt - 20 centiméter magas dobogóra erősítve. A két sor ülés között van vagy 40 centiméter széles árokszerű köz, fogódzkodó egy szem se... A sikkes, hivatalnokok számára tervezett lapos csomagtartó igazán Kávérekorderek A híres francia regényíróról Honoré de Balzacról közismert volt, hogy imádja a feketét. Amikor éppen valamelyik regényén dolgozott, naponta hatvan csésze kávét is megivott. Az egész életére átszámítva ez mintegy 50 ezer csészényit is kitesz. Voltaire sem maradt el sokkal mögötte a maga ötven csésze kávéjával, amit hatvanéves koráig rendszeresen fogyasztott. Legalább ennyi élénkítő nedűt ivott meg Ludvig van Beethoven is, azzal a megkötéssel, hogy minden egyes kávéját pontosan hatvan darab őrölt kávészemből kellett készíteni. A feketeivás jelenlegi rekordere a clevelandi Gemsock úr, aki naponta - nem tévedés! - 85 csésze kávét hörpint fel. Hogy mindez káros-e? Döntse el mindenki saját belátása szerint. Tény, hogy már régóta vizsgálják a kávé emberi szervezetre kifejtett hatását. mutatós, széles műanyagborítása ugyancsak nem alkalmas fogódzkodásra, s a mélyebb növésűek el sem érik. Az állók hol ide nyúlnak, hol oda, elcsípnek egy-egy fejtámlát, bele-belekapva az ülők hajába... Aztán a leszállás... Ha ne adj isten valaki hátulról ki akar szállni, maga előtt kell tolnia az összes állót, mint egy buldózernek vagy hóekének. Aki Megy erre utazik, már Alistál előtt belekezd a leszállási hadműveletbe. Ugyanis a modern járművön nincs hátsó vagy középső ajtó. Elgondolkozom: a párkányi autóközlekedési vállalat - a buszgazda - hogyan javíthatna közmegelégedésre a helyzeten. Hiszen, aki ritkábban utazik, az hajlandó lenne a menetjegyért még többet is fizetni, csak hogy kényelmesen, békésen, nyugalomban utazhasson. Az is megoldás lenne, ha mondjuk, ülés nélküli, állóhelyes buszokat hoznának forgalomba... de az Is, ha több járatot vagy legalább más típusú autóbuszt indítanának a csallóközi vonalon. -ferenczi-Az első ilyen jellegű vizsgálatokat még a 18. században Svédországban királyi megbízásból végezték. Kiválasztottak egy fogságban lévő ikerpárt, s az egyikkel tíz éven keresztül 30 csésze kávét itattak naponta, a másikkal pedig 30 csésze teát. Először a foglyokat ellenőrző orvosok haltak meg, majd a király, aki a „kávétesztet“ kiötlötte. A vizsgálatok alanyai pedig tisztes kort éltek meg a fogdában. ... §2«©IH l©l©t A világ leglustább vonatára, az ún. csallóközi expresszre várunk a hajnali szürkeségben a feltűrt gallérok mögé bújva. Jeges szél fúj, az évszakhoz képest kutyaszomoritó a hideg. Egyesek meghányják-vetlk a világ dolgait, mások békésen cigarettázgatnak. Bekocog a vonat. A kocsi - mint majdnem mindig - fűtetíen. Az emberek méltatlankodnak, szidják a vasutat, a rendszert, mindent és mindenkit. Joggal.- Ezt kapjuk a felemelt viteldíjért - legyint az egyik. A szomszéd ülésen elhelyezkedett két fiatalember egyike sajátos szemlélettel nyugtázza a helyzetet:-Kellett ez nekem? Inkább maradtam volna a jó meleg börtönben. (palágyi) Jaj a nőknek Indiában Indiában minden öt percben elkövetnek egy nő elleni bűntényt Vagy szexuálisan ínzultálják, vagy megerőszakolják, esetleg elrabolják. Az indiai hagyományok szerint az ifjú feleségnek sok pénzt, nagy vagyont és mindenféle ajándékokat kell hoznia a házhoz - a legújabb divat a rádió és a motorkerékpár. Minden századik percben egy-egy ifjú menyecske máglyán végzi, mivel a férj elégedetlen a hozott javakkal. A nőkkel szembeni bűntények száma az elmúlt öt évben 37 százalékkal növekedett. A legtöbb eset persze napvilágra sem kerül, mivel India lakosságának kétharmada félreeső vidékeken él, ahol szinte semmilyen rendőrség nem működik. India lakosságának 55 százaléka férfi. A nőnemű újszülötteket ugyanis gyakran egyszerűen megölik, mivel a család többre becsüli a férfi utódokat. A lányok ezenkívül szerényebb orvosi ellátásban részesülnek, és a művelődésben is háttérbe szorulnak a fiúk mögött. (zs) Élet a természetben A Föld keletkezése óta változik és fejlődik, s ezekhez a változásokhoz akarva-akaratlanul is idomulnia kell mind az embereknek, mind az állatoknak. Az állatvilág örök időktől fogva érdekelte az embert, aki mindig többet akar tudni az állatok életéről. A legmodernebb technikai felszerelések segítségével az ember megfigyelheti az állatok viselkedését, újabb és újabb titkokat leplezhet le, és mindezt közölheti az olvasóval vagy a tévénézővel. Az Élet a természetben című amerikai természetfilm-sorozat, amelyet a napokban vetítenek a televízióban, szinte az összes szélességi és hosszúsági fokot feltérképezi; az Antarktiszon és a Kalahári sivatagon egyaránt felkutatja az élőlényeket, s bizonyságot tesz arról, hogy az élet mindenütt jelen van, még a legmostohább, legextrémebb körülmények között is. Dokumentálja ezzel azt is, hogy milyen mértékben függ az állatvilág léte az embertől, aki sokszor rendkívül mostohán bánik a természettel, nem tudatosítva azt, hogy az élőlények, állatok kipusztításával, életkörülményeinek tönkretételével saját magát is halálra ítélheti. A sorozat 300 részből áll, a szlovák televízióban 26 részben ismerkedhetünk meg az állatvilág csodáival. (v) Fajvédelem - arab módra Azok az arab vőlegények, akik arab lányt vesznek feleségül, 20 000 dollárnyi összeget kapnak a lakodalmi költségek fedezésére. A dubai munkaügyi és szociális minisztérium véleménye szerint ez az intézkedés remélhetőleg kivédi majd az „eljövendő arab nemzedékeket sújtó negatív következményeket“. Az utóbbi időkben egyre gyakoribb eset, hogy a hazai férfiak külföldről hoznak maguknak menyasszonyt. Az ok: túlzott hozományigény. Az arab lányok meg árulhatják a petrezselymet - maguk helyett. Ez az intézkedés becslések szerint évi 13,6 millió dollárnyi összeget igényel majd. (zs)
