Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-08 / 55. szám
0, 1993. március 8. A Csallóköztől a Bodrogközig /^[ iA\y szabad ÚJSÁG 5 Új utakon Egy fazekasfalu lehetőségei A Sajó és a Rima széles lapályától északra hullámzó dombvidéket négy hosszú völgy, a Balog, a Murány, a esetnek és a Túróc patakok völgye tagolja részekre. Ezek felső szakaszán szlovákok, kiszélesedő alsó szakaszán pedig magyarok élnek. Az övezet keleti szélén Levárt és Deresk, illetve Süvete és Lice határában termelték ki egykoron a legjobb anyagot. Itt található a Kárpát-medence legjelentősebb tüzállóagyag-készlete, s hajdanában itt alakult ki legjelentősebb agyagipara. Az agyagműves falvak népe túlnyomórészt a jobbágysághoz tartozott. A fazekasközségek egy-egy uradalom szorításában éltek. Ezeknek a településeknek a társadalmát évszázadokon át nagyfokú mozgékonyság, az országos árucserében való részvétel jellemezte. Egy 1652-ben kelt feljegyzés szerint a fazekasok már akkor lejártak az Alföldre, hogy termékeiket ott gabonára, élelemre cseréljék. A gömöri vándormunkások legnagyobb kibocsátó közege éppen ez a vidék volt. Ebből a térségből különösen sokan jártak el részesaratónak, kaszásnak, kapásnak, sommásnak nemcsak a gömöri lapályra, s a közeli borsodi medencébe, hanem az Alföld távolabbi vidékeire is. Dereskről századunk elején Péter-Pál napján 25-30 pár arató kelt útra, s csak augusztusban tértek haza aratórészükkel. Néhány községből pedig orsót és guzsalyt hordtak eladni. Faluztak vele Gömör síkján, a Medvesalján és Barkóság községeiben, Nógrádban, Borsodban is. Mások botokat gyűjtöttek, kisebb fatárgyakkal s erdei gyógyfüvekkel kereskedtek. . Ez volt a „történelmi“ régmúlt, amely az utóbbi, ideológiáktól terhes évtizedekben felemésztetett. Megszakadt az ősiségböl, népiességböl megtartó értékeket „százaié“ fonal. Leálltak a guzsalok, elcsendesedtek az orsók. A magára hagyatott nép áldatlan állapotok közepette viselte sorsát. DERESKEN például - hogy most csak ennél a fazekesfalunál maradjunk - az iskola kivételével (amelynek megtartásáról külön fejezetben szólunk) felszámoltak valamennyi közösségi intézményt. Az egykoron népes települést a nála jelentéktelenebb Harkács társközségévé alázták. A múlt század második felében fénykorát élő helység ezerharminchat lakójából mára már csak 480-an maradtak. Az Istent kísértő és emberekkel kísérletező hatalomnak kiszolgáltatott, „elvérzett“ faluba csupán 1990 márciusában tért vissza újból az élet. Ugyanis ekkor sikerült kivívniuk függetlenségüket a szabaddá vált politikai küzdőtéren. Az önálló Deresk ifjú polgármestere, DUSZA István mérnök így emlékezik vissza a jelentőségteljes eseményre:- Ez a 12. században alakult gyepütelepülés mindig is nehezen viselte el igában tartását. Ezért már 1987-ben szembeszálltunk az önkényuralom ostoba döntésével, amikor is kezdeményeztük a községben a status quo visszaállítását. Akkor ez nem sikerülhetett), de 1989-ben már nem kényszeríthettek meghátrálásra Szlovákiában mi voltunk az első, önmagát újra „felszabadító“ település. A külön(v)állás első évében hatezer korona költőpénzzel rendelkeztünk, s mindössze egy írógéppel kezdtük az önállóságot. Első intézkedéseink között szerepelt az építkezési tilalom feloldása, melynek eredményeként megállt a faluból történő elvándorlás. Sőt, az utóbbi három esztendőben már tizenöt fővel nőtt a lélekszám. Az ez idő tájt épült családi házak a falu jövőjébe vetett hitet példázzák. A vazallusi viszony évtizedeiben mindössze egy tűzoltószertárt és egy lelátót építettek a sportpályán. Szabályozták a patakot és lerakták az üzletközpont alapjait, melyet már mi fejeztünk be. Miután egy ötszáz éves épület felújításával „megalkottuk“ a községházát, és berendezkedtünk a ügyintézésre, fontossági sorrendben felállítottuk a hiánylistát. Ennek értelmében az egészséges ivóvíz biztosítása a legnagyobb gondunk. Vízvezeték-hálózatunk ugyan van, de a benne csörgedező víz minősége nem felel meg a higiéniai előírásoknak. A falu határában mintegy harminc vízforrás található, de a hozamuk gyenge, ezért nem jöhetnek számításba a vízpótlást illetően. Mélyfúrással sikerült ugyan jó minőségű ivóvízre bukkanni ezerháromszáz méter mélységben, de eme kútfő kiépítése mintegy 11 millió korona beruházást igényelne. Számításba jöhetne még a levárti fürdőről történő víznyerés is, de a költségek ebben az esetben sem lennének kisebbek. Állami támogatásra pedig csak abban az esetben számíthatunk, ha volna a településnek szennyvízcsatornája. Nos, az ehhez szükséges terveket már elkészítettük, most már csak arra várunk, hogy a központi pénzforrás megeredjen. A ravatalozó építését még az idén megkezdjük lakossági összefogással. Reméljük, egy esztendő leforgása alatt befejezzük. A szolgáltatások biztosításának keretében szeretnénk elérni, hogy a körzeti orvos legalább hetente egy alkalommal rendeljen a faluban. Szorgalmazzuk továbbá a postahivatal megnyitását is. Mivel a lakosság közel húsz százaléka munkanélküli, lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a vállalkozni szándékozó embereket. Ellátjuk őket jogi tanácsokkal, segítünk nekik a különféle kérvények és egyéb bizonylatok megírásában, de a felsőbb hivataloknál is közbenjárunk, hogy a vitás ügyek rendezését elősegítsük. Jelenleg mintegy huszonöt vállalkozót tartunk nyilván, akik főleg állattartással és földműveléssel foglalkoznak. A roma polgárok körében (a lakosság egy negyedét ők alkotják) megszerveződött egy „országjáró“, csatornatisztításra szakosodó szolgáltató csoport. Ennek köszönhetően az itt élő cigányság szociális helyzete sokkalta jobb, mint a környező településeken élő társaiké. A jövőnket illetően azonban a Deresken őshonos fazekasmesterség felélesztésében van a legnagyobb bizodalmunk. A közelmúltban termékeinkkel (mert az egyik „gyakorló“ fazekasmesterünk még mindig nagyobb készlettel rendelkezik) részt vettünk egy Ózdon megrendezett kiállításon, ahol csak kisebb tételekre szóló megrendelésekkel tanúsítottak érdeklődést a használati kerámia iránt. A hazai üzletek pedig ez idő tájt nevetségesen alacsony áron óhajtanák felvásárolni a népművészeti értékű kiváló minőségű tűzálló agyag fazekakat, vízhordásra alkalmas csörgős korsókat és a kacsasütő tégelyeket. Bizakodásra ad okot, hogy a községben megalakult mezőgazdasági és kereskedelmi gazdaszövetkezet terveiben szerepel a kerámiatermékek gyártásának a beindítása, illetve az itt készülő termékek értékesítése. Az „anyagi“ és műszaki feltételek ugyanis adottak Bajúsz János híres fazekasmester irányításával egy öthattagú csoport képes és hajlandó volna a piacképes termékek előállítására. A korongok máris készenlétben vannak. A kemence begyújtásra vár... Talán kevesen tudják, hogy Deresken született, élt és alkotott a néhány esztendeje elhunyt Dúdor István festőművész, a csehszlovákiai magyarság egyik jelentős egyénisége. Számos alkotása a falu tulajdonában van, melyeket egy létrehozandó tájházban szeretnénk elhelyezni az itt élő emberek és a közösség múltját őrző tárgyi és szellemi emlékgyűjtemény társaságában. Jómagam már hosszabb ideje foglalkozom a néprajzi értékek gyűjtésével. A családfák és a helység történetének a feldolgozása is folyamatban van. Érdekességként megemlítem, hogy a falunk alatt húzódik egy (feltehetően a török időkben épült) kazamata folyosórendszer, aminek a feltárását hamarosan elkezdjük. A kulturális élet fellendítése is fontos teendőink közé sorolható. Mindenekelőtt a roskatag kultúrház felújítására van szükség. A könyvtári szolgáltatás beindításával és egy bábcsoport megalakításával is számolunk. A polgármesteri hivatalból a helybeli magyar iskolába vezetett az utam, ahol érdekes információkhoz jutottam. Sztraka Istvánné, a szeptembertől immár kétosztályos iskola vezetője közel három évtizede érkezett a bodrogközi Kiskövesdröl a gömöri falucskába, menyecskének és tanítónak.- A környék kilenc településének iskolája közül csak a miénk élte túl a körzetesítést. Ez azonban nem az akkori hatalom kegyességének (volt) köszönhető, hanem annak, hogy - a félelmemet és az egzisztenciális megfontolásaimat félretéve - a szülök kezdeményezéseinek az élére álltam, és hangos tiltakozásba kezdtünk, amikor újra és újra megpróbálkoztak az iskola bezárásával. A harcunknak, ellenszegülésünknek meglett az eredménye: az elvtársak beletörődtek a hajthatatlanságunkba. Pedig mindent megtettek azért, hogy megpuhítsanak, de alaptermészetemnek köszönhetően erre semmi esélyük nem volt. Az igazgatói gyűléseken mindig felolvasták a neveket, megbélyegeztek. Én azonban azzal reagáltam a támadásokra, hogy felvételeket készítettem a harkácsi (a körzeti) iskoláról, ahol meglehetősen áldatlan állapotok uralkodtak, s ezeket odadugtam a „tanügyesek“ orra elé: „Hát ide akarnak minket beiskolázni!“. Egy alkalommal pedig azzal a szöveggel állítottak be az iskolába, hogy mégiscsak mennünk kell, mert tejüzemet akarnak itt létesíteni. Menten kizavartam őket: „Tűnjenek el - kiáltottam utánuk és vegyék tudomásul, hogy amíg élek, addig nem engedem meg, hogy az iskolát kiüldözzék innen!“ Kezdetben szlovák osztályunk is volt, de utánpótlás hiányában hamarosan önmagától megszűnt. A tavalyi tanévben 26 tanulónk volt az összevont 1-4 osztályban. Mivel egy éve rá már 31-re növekedett a Dereskről és Lévádról hozzánk beiratkozó nebulók száma, nyithattunk egy másik osztályt is, amelyet a férjem vezet. A következő tanévben pedig további kilenc tanulóval gyarapodik kicsi közösségünk. Az igaz, hogy az osztályokat vaskályhákkal fütjük ki, s egyhamar az épület felújításában sem reménykedhetünk, de a lényeg mégiscsak az, hogy az iskola megmarad(t). Két esztendővel ezelőtt Deresk katolikus hitközsége küldöttséget menesztett az egyházmegye püspökéhez azzal a kéréssel, hogy adassák nekik egy lelkipásztor, mivel eleddig - öt éve immár - a Harkácson szolgálatot teljesítő szlovák pap igyekezett elláthi úgy-ahogy az egyházi teendőket. Kérésük meghallgatásra talált, s Eduard Kojnok püspök úr 1991 nyarán Szalay Gyula plébánost bízta meg az itt élő nép lelki életének gondozásával. A 13. században épült katolikus templom mellett tizenhét esztendeje árválkodó s elhanyagolt állapotban lévő parókiát a hívők három hónap alatt felújították, rendbetették. Szalay Gyula plébánost Rimaszombatból rendelték ide, ahol 1990-től szolgált, ezt megelőzően pedig Pozsonyban lelkészkedett.- Bevallom, nehéz volt megszoknom a gömöri tájat és a falusi környezetet, hiszen lényegesen más volt a feladatom a nagyvárosban, ahol a Szt. Márton Dómban (koronázó templomban) miséztem, mint itt, ahol egy maroknyi közösség lelki orvosa, bírája és tanítója kell hogy legyek. De mivel ide vezérelt az Isten, a küldetésemet itt kell teljesítenem. Feladatomnak tekintem, hogy a népe(me)t lélekben felemeljem, a legtisztább keresztény ismeretekkel lássam el, s nem utolsósorban vigasztalójuk legyek gondjaikban, osztozzak örömükben. Egy pap sohasem csüggedhet. Az én küldetésem tehát, hogy szórjam a magot. Ittlétem két esztendeje alatt egyre többen és egyre gyakrabban keresnek fel problémáikkal, kérdéseikkel. Az ünnepi szentmiséket is népes hívőközösség látogatja. Péntekenként előadásokat tartok a felnőttek részére a kereszténység kultúrájáról, művészetéről, az erkölcsi intelmekről és a szentek életéről. A fiatalok részére - akik nagyon példásan viselkednek és rendszeres áldozok - vallásos akadémiákat szervezek az éppen időszerű szent minisztériumok lényegéről, értelmezéséről. S mivel mozi nincs a községben, videovetítésekre invitálom őket, hogy szabadidejükben a rosszra csábító elfoglaltságok helyett a keresztény hitvilággal s értékrenddel vizuális formában is megismerkedhessenek ... Konklúzióként elmondhatjuk, hogy ebben a községben jó irányt vettek az események. Deresk szerencsés településnek mondhatja magát, hiszen lakosai a falu önállóságának kivívása után megalakíthatták gazdaszövetkezetüket. Van óvodájuk, iskolájuk s ielki istápolójuk. Vannak megvalósulásra érett terveik, és elegendő önbizalommal, hittel rendelkeznek ahhoz, hogy új utakon elindulva kiállják az eljövendő idők megannyi megpróbáltatácát KORCSMAROS LÁSZLÓ T Dúdor István: Dereski alkonyat (Gyökeres György fotoreprodukciója)
