Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-05 / 53. szám

1993. március 5. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Csehországi tudósítások Havel Ausztriába utazik Václav Havel cseh köztársasági el­nök március 15-16-án hivatalos láto­gatásra az Osztrák Köztársaságba utazik. Az APA közlése szerint a cseh államfőt Thomas Klestil osztrák el­nök hívta meg. A két államfő már Pozsonyban Michal Kováé szlovák elnök beiktatásán előzetes tárgyalá­sokat folytatott. Szigorítják a határt A cseh kormány a szlovák vezetés­sel ellentétben kitart amellett, hogy szigorítsák a két ország közötti határt — ítja a német DPA hírügynökség. Jozef Tuchyna szlovák belügyminisz­ter azzal utasítja el a határforgalom szigorítását, hogy ez növelné a költsé­geket. Szlovákia nem akaija, hogy „vasfüggöny” keletkezzék a két or­szág között. Vladimír Meéiar azt veti Prága szemére, hogy feleslegesen ne­hezíti az utazást Csehországba — ál­lapítja meg a DPA. Václav Klaus cseh kormányfő sze­rint a határátkelésnek Csehország és Szlovákia között meg kell változnia. A cseh kormány legutóbbi ülésén a határkérdésről nem hoztak döntést. A Cseh Nemzeti Bank a kormánytól feladatul kapta, hogy dolgozzon ki tá­jékoztatót a clearing-számlák állásá­ról a Szlovákiával folytatott fizetési ^kapcsolatokban.__________________ Tüntetések Romániában Bukarestben tegnap a sűrű havazás ellenére 4 ezer ember gyülekezett, hogy béremelésért tüntessen. Az utóbbi hó­napokban megszaporodtak a bérkövete­lések és ezzel kapcsolatban számos tün­tetést rendeztek. A kormány és a szak­­szervezetek tárgyalásai a kérdésben eredménytelenek maradtak. Egy szak­­szervezeti vezető szerint a kormány 7 milliárd dollárnyi összeget tart vissza ahelyett, hogy a béremelésekre fordíta­ná. A munkanélküliek száma Romániá­ban eléri az 1 millió főt, ami a munkaké­pes lakosság 10 százaléka. A közeljövő­ben valószínűleg további 500 ezer em­bert bocsátanak el munkahelyéről. A bukaresti tüntetésen három város dol­gozói vettek részt. Románia még idén az állami vállala­tok 20 százalékát privatizálni akarja. Fő­leg kis- és középvállalatokról van szó. Vacaroiu kormányfő a parlament elé terjesztette négyéves reformprogram­ját. Beszédében elismerte, hogy a kor­mánynak nem sikerült megállítania a gazdasági és szociális válságot és a ter­melés tovább csökken. A fordulatot ez év végére várják. Idén 78 százalékos inf­lációra számítanak Romániában. Az or­szágnak 1,5 milliárd dollár külföldi tő­kére lenne szüksége, de mindeddig az évi külföldi beruházások nem haladták meg a 200 millió dollárt. Szombaton folyosót nyitnak a bekerített városokból Bizonytalan a béketárgyalások jövője Az Európai Közösség bizottsága hetvenmillió dolláros segélyt szavazott meg a volt Jugoszláviának. Az EK eddig már 270 millió dollár értékben szállított humanitárius segélyt. Az európai hivatal számításai szerint 1993 első félévében 650 millió ECU értékben 350 ezer tonna élelmet kell szállítani a térségbe. A NATO küldöttei is résztvesznek a New York-i békekonferencián, jelentet­te a Reuter. A NATO-nak még nincs elképzelése arról, hogyan lehetne be­vonni a béketerv ratifikálásába Orosz­országot, Svédországot vagy más semle­ges államot. Oroszország nem tartja kí­vánatosnak, hogy a békét csak a NATO egységei biztosítsák. Az USA az ENSZ BT-ának soronkí­­vüli összehívását fogja javasolni, jelen­tette be Warren Christopher amerikai külügyminiszter. A C-l 30-as Hercules repülőgépek szerencsésen visszaértek negyedik beve­tésükről is, mely során 19,5 tonna élel­met és 600 kg gyógyszert dobtak le. A szállítmányt Konjevics Polje térségében dobták le. A térségbe érkezett 1500 mu­zulmán menekült is. Bosznia külügymi­nisztere kijelentette, hogy a boszniai muzulmán kormány New Yorkban alá­írta a béketervet. A végleges béke csak akkor jöhet létre, ha a szembenálló fe­lek meg tudnak egyezni a Boszniát 10 részre felosztó területek határain, jelen­tette a Reuter.A további tárgyalások ki­menetelét veszélyezteti a boszniai mu­zulmán küldöttség azon bejelentése, hogy elhagyják New Yorkot. Félő, hogy ugyan­ezt teszi a boszniai szerbek küldöttsége is. A muzulmánok és horvátok megegyeztek egy közös elnöki kormány kialakításában. A kormányban mind a három szembenál­ló félnek lesz képviselője. A horvát rádió bejelentette, hogy Ke­­let-Boszniából Tuzlába érkezett 8000 menekült, az emberek fáradtak, betegek és némelyikük sebesült. Az 50 kilomé­teres menetelés során 15-en vesztették életüket. A szerbek tovább engedték célja felé azt a 11 kamionból álló konvojt, amely a bekerített város lakóinak élelmi­szert és gyógyszert szállít. Egy további konvojt, amelynek 1500 beteget és sebe­sültet kellene elszállítania Konjevics Pol­­jeból, továbbra is feltartóztatnak. Egy robogó autóból kézigránátot dobtak a belgrádi amerikai nagykövet­ség elé. A robbanás nem okozott komo­lyabb kárt. A boszniai szerbek szombaton 24 órára megnyitják a kelet-boszniai szá­razföldi folyosót, melyen keresztül a muzulmán lakosság elhagyhatja a terü­letet, jelentette be Shannon Boydo, az ENSZ menekültügyi biztosának szóvi­vője. A polgári lakosság számára így le­hetővé válik, hogy elhagyják Cerska, Zsepa és Szrebrenica városát. Az ENSZ BT felszólította a boszniai szerbeket, hogy hagyják abba katonai akcióikat Kelet-Boszniában és felkérte Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárt, hogy küldjön a térségbe további békefenntar­tó erőket. Felszólították a szembenálló feleket, hogy azonnal szabadítsák fel az utakat a segélyeket szállító konvojok előtt. Áprilisban utazik Vukovárra az az ENSZ-bizottság, amely a volt Jugoszlá­viában elkövetett háborús bűnöket vizs­gálja ki. A tíznapos ellenőrző körúton a csoportot a holland Frits Kalshoven ve­zeti. A háborús bűnöket vizsgáló bizott­ság legközelebbi ülését április 22-én Genfben tartják. Cseh—magyar nézetazonosság (Folytatás az 1. oldalról) igazságügyi kérdések iránt, főleg a magyar kormány által nemrég kidolgozott feddhe­­tetlenséjp törvény tartalma felől érdeklő­dött. Klaus kormányfővel folytatott tár­gyalásainak fő témája a visegrádi négyek együttműködésének leendő formái voltak. Erről Szabad György a többi közt kijelen­tette: „A Václav Klaus kormányfővel foly­tatott megbeszélésekből kitűnt, hogy erről a csoportosulásról véleményeink nem kü­lönböznek lényegesen egymástól. Václav Klaus szerint a nézetkülönbségekről szóló hírekre a nem illetékes politikusok nyilat­kozatai adtak okot. Kitűnt, hogy a cseh és a magyar fél alapállása igen közel áll egymás­hoz. Véleményem szerint az alapvető kér­désekben nézeteink azonosak. Senki sem akaija a visegrádi csoportot tömb­bé szervezni, ezt úgy értelmezzük, hogy mindkét fél kész összehangolni állás­pontját”. A magyar parlamenti küldött­ség csehországi látogatása befejezése­képpen találkozott Jozef Zieleniec cseh külügyminiszterrel, majd Szabad Györgyös Milan Uhde sajtókonferenciát rendeztek. A tegnapi cseh lapok bőven foglal­koznak a magyar parlamenti küldöttség látogatásával. A Práce kiemeli Szabad György szavait, amelyeket a cseh képvi­selők előtt mondott: Közép-Európában semmit sem lehet stabilizálni vagy ke­resztülvinni a nagypolitikában, ha e döntésekben Magyarország és Csehor-Folytatódnak a harcok Angolában Az UNITA feltételeket szab Tovább folytatódnak a harcok az an­golai Huambo városért. Az ellenzéki UNITA egységei tüzérségi támadás alá vonták a várost. Angolai katonai forrá­sok arról számolnak be, hogy az ellenzé­ki egységek jelentős veszteségeket szen­vedtek. Az UNITA rádiójának jelentése szerint a kormány légiereje bombázta Caluquembe városát az ország déli ré­szén. A támadásnak sok polgári személy esett áldozatul. Az UNITA új feltételeket dolgozott ki a béketárgyalások folytatásához az angolai kormánnyal. A múlt hét pénte­kére tervezett tárgyalás meghiúsult az ellenzéki csoport távolmaradása miatt. Az UNITA azt követeli, hogy hívják vissza az ENSZ különmegbízottját, Margaret Ansteet és a luandai portugál nagykövetet, Antonio Moreira! Az ENSZ megbízottját azzal vádolják, hogy felelős néhány magas rangú UNITA-ve­­zető meggyilkolásáért. Azt javasolták, hogy a béketárgyalásokat egy dél-afrikai államban folytassák. Az angolai harcok múlt év szeptemberében kezdődtek az­után, hogy Jonas Savünbi, az UNITA vezére nem ismerte el a választások eredményeit. Robbanás a Fehér Ház alatt Tegnapra virradóra röviddel éjfél után két háztömbbel a Fehér Ház mel­lett sorozatos robbanásokra került sor. A robbanásokat a közeli metróállomá­son levő transzformátorállomás üzem­zavara okozta. A károkat egy villanysze­relő cég vizsgálja. A titkosszolgálat ügy­nökei, akik a New York-i Világkereske­delmi Központban bekövetkezett rob­banás után készültségben vannak, azon­nal a helyszínre siettek és vizsgálatot folytatnak, terrorista cselekményről van-e szó. A Világkereskedelmi Központ épüle­tét New Yorkban, amely komolyan megsérült a múlt heti robbanás során, hozzávetőlegesen egy hónapig zárva tartják. Ezt a 110 emelet magas épület tulajdonosának, a New York-i kikötői igazgatóságnak a szóvivője jelentette be. Az épületben dolgozó 50 ezer ember addig nem léphet munkahelyére, amíg az épület alapjait nem szilárdítják meg. Most szakértők vizsgálják az acélszerke­zet megrongálódásának mértékét. szág nem vesz részt. A lap idézi, hogy a Nyugat szempontjából az a legfonto­sabb, miszerint Magyarország és Cseh­ország segítsék a több száz milliós Kelet helyzetének konszolidálását és ezért e két országot segíti a bekapcsolódásban az európai integrációba. A látogatást záró sajtóértekezleten a legnagyobb érdeklődés a magyar—szlo­vák viszony iránt nyilvánult meg. Szabad György meggyőződését fejezte ki, hogy Magyarország és Szlovákia fokozatosan a lehető legjobb szomszédi kapcslatokat építi ki. Mivel Csehország lemondott a bős—nagymarosi vízlépcsőről kötött szerződésről, lehetőség nyílt a nemzet­közi jog érvényesítésére, mondta Sza­bad György. Magyarország kész elfo­gadni minden döntést ebben a kérdés­ben. Magyarország a magyar parlament elnöke szerint a Duna elterelésének a problémáját és a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését az európai nor­mák szerint megoldhatónak és termé­szetes követelménynek tartja. 200 palesztint tartóztattak le Az izraeli fegyveres erők a Gázai övezetben a megszállt területeken több mint 200 palesztint tartóztattak le és vetettek börtönbe—jelentette tegnap a DPA hírügynökség. Az izraeli hadsereg lépéseire a válságövezetben azért került sor, mert ott egyre gyakoribbá váltak az összetűzések. A kétszáz palesztin letar­tóztatása válasz volt egy izraeli jármű elleni támadásra. A kocsi tévedésből a Rafiah menekülttáborba hajtott. Az ara­bok erre kövekkel támadták meg és egy izraelit megöltek. A becslések szerint a támadásban 160 palesztin vett részt, kö­zülük hatot emberöléssel vádoltak meg. Két arab házát „büntetésből” lepecsé­telték. A megszállt területeken főleg azért lázonganak az emberek, mert a térséget elzárták Izrael többi területétől. Jicchak Rabin kormányfő szerint ennek az intézkedésnek csak rövid időtartamú­nak kellett volna lennie. Az itt élő 750 ezer palesztin közül 38 ezer ember nem jutott el a zárlat miatt munkahelyére. A hadsereg szerint a helyzeten a hét végéig változtatnak. Éhezik a flotta Csaiomalakók Bukarestben. A román fővárosban sok a felügyelet nélküli gyermek, akik többsége a telet csatornákban vészelte át. A városi csatornahálózatban sok gyerek talált menedéket a hideg elől, köztük a felvételünkön látható 21 éves leány is (Telefotó: TA SR/AP) A csendes-óceáni orosz flotta harci készült­sége egyenlő a nullával. A haditengerészet hajóin alultápláltság miatt meg­szaporodtak a halál­esetek. A Reuter szerint ezt az orosz hadsereg hi­vatalos nyomozószervei állapították meg. Gracsov védelmi miniszter szerint a csendes-óceáni flottá­ban „szégyenteljes vissza­éléseket” követtek el és emiatt több tiszt elbocsá­tására került sor, mert te­vékenységükkel több újonc halálát okozták. A távol-keleti Russzkij tá­maszponton a hadihajók legénységének fele kato­nai kórházakban fekszik. Az újoncok kiéhezve, alul­­tápláltan érkeztek a tá­maszpontra, parancsno­kaik nem voltak képesek megfelelő mennyiségű va­jat, tejet, gyümölcsöt és egyéb élelmiszert biztosí­tani számukra. A vizsgáló­­bizottság egyik tagja kije­lentette, hogy az orosz tengerészet harckészült­sége még soha sem volt olyan alacsony szinten, mint most. A GATT tagállamok képviselői teg­nap tájékoztató jellegű tanácskozást tar­tottak Genfben, hogy felmérjék a hala­dást, amelyet a tagországok a világke­reskedelem liberalizálása terén elértek. A tanácskozást Arthur Dunkel, a GATT vezérigazgatója vezeti. BeLGIUM azt tervezi, hogy maga­sabb szintre emeli kapcsolatait a Palesz­tin Felszabadítási Szervezette! A belga diplomácia főnöke szerint a PFSZ brüsz­­szeli irodájának munkatársai nem élve­zik a diplomáciai védettséget, csupán a kirendeltség vezetője van diplomáciai státuszban, de csak azért, mert a maure­­tániai nagykövetség listáján szerepe! A tervek szerint a PFSZ kirendeltsége ve­zérképviseletté lép elő. WlESENTHAL közismert „náci­vadász”, a nácizmus zsidó áldozati szö­vetségének elnöke tiltakozott az ellen, hogy az első szlovák elnök beiktatásán mondott beszédében Andrej Hlinkát szlovák nemzeti hősnek tüntette fel. Wi­esenthal levelet írt a szlovák államfőnek, amelyben kifejti véleményét, hogy a Hlinka által alapított Szlovák Népi Párt (HSLS) okozta 1939-ben a szlovák ál­lam létrehozását, amely a náci Német­ország csatlósává vált. SuCHOCKA lengyel kormányfő, aki Londonban folytat tárgyalásokat, arra szólította fel a brit kereskedőket, hogy támogassák országa gazdaságát. John Major brit kormányfővel folytatott tárgyalásain Suchocka brit beruházáso­kat kért országa számára. Major meg­ígérte, hogy azt a 75 millió fontot, ame­lyet Nagy-Britannia a lengyel valuta sta­bilizálási alapjába fizetett be, most a bankrendszer átépítésére használhatják fel. A stabilizációs alap mindeddig fel­használatlan volt. Albert SABIN, a közismert gyer­mekbénulás elleni Sabin-cseppek felfe­dezője 86 éves korában az Egyesült Ál­lamokban meghalt. A mikrobiológus szájon át beadható oltószerét a gyer­mekbénulás ellen 1958—59-ben először a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Mexikóban és Szingapúrban alkalmaz­ták. Az Egyesült Államokban 1952-ben 21269 ember betegedett meg gyermek­­bénulásban, de tíz évvel később a Sabin­­cseppek alkalmazása után már csak 893 ember betegedett meg. Mint ismeretes, a gyermekbénulás áldozata volt Frank­lin D. Roosevelt amerikai elnök is, aki a kórt már felnőtt korában kapta meg. Sabin a lengyelországi Bialystokban született. Szüleivel 14 éves korában ván­dorolt ki az USA-ba és több vírusos megbetegedés oltószerét fedezte fel, köztük az agyhártyagyulladás elleni ol­tószert is. Kína fegyvereket exportál az USA-ba. 1989—1991-ben 2 millió fegy­vert és több ezer tonna lőszert szállítot­tak a kínai fegyvergyárak az Egyesült Államokba. Főleg AK-47 típusú félau­tomatikus puskákat szállítottak. A kínai hadsereg tulajdonában számos gyár van, amely a többi közt kerékpárokat és alsó­neműt is gyárt. Ezekkel az üzemekkel az amerikai cégek kereskednek és cserébe kemény valutával vagy amerikai hadi­technológiával fizetnek. VaTANABE japán külügyminiszter egy hónapos betegsége után visszatért hivatalába. Vatanabe epeműtétnek ve­tette alá magát. Pénteken már részt vesz a parlamenti vitában az állami költség­­vetésről. A NÉMET központi bank tegnap bejelentette, hogy nem változtatja meg a kamatlábat, amelyet február negyedi­kén 8 százalékra csökkentettek. Szakér­tők szerint a hónap végén a német bank mégis csökkenteni fogja a kamatlábat és a tegnapi bejelentés csak arra szolgál, hogy megnyugtassa az európai valutapiacot NAIROBIBAN ismeretlen fegyve­resek megtámadták a nemzetközi CA­RE segélyszervezet amerikai és ugandai munkatársát. Az amerikai Stanley Dunn három találattól, az ugandai kollégája pedig 13 lövéstől sebesült meg. A két férfi visszatérőben volt a szudáni mene­kültek táborából. A GREENPEACE jelentése szerint az ózonréteg az északi félteke fölött eddig nem tapasztalt mértékben vékonyodott e! Az ózonréteg elvékonyodását Svédor­szágban, Finnországban, Norvégiában, Kanadában és Japánban észlelték az utóbbi hat hétben. Az ózonréteg már olyan vékony, mint amilyen a Déli-sarkvi­dék fölött tavasszal szokott lenni. Nem biztos, hogy idén ózonlyuk keletkezik az északi félteke fölött, de 10-15 év alatt ez több mint valószínű, hogy bekövetkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents